l. Gabonaüszög.
az adulárnak (l. o.) egy faja, holdkő. K.-nek nevezik továbbá az átlátszó, finoman leveles gipszet (Máriaüveg) is. L. Gipsz.
l. Csákány.
(Kövágó-Eörs), kisközség Zala vármegye tapolcai j.-ban, (1891) 2092 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(alumen butyraceum), sárgás timsó, mely lágy és kövér tapintatu. Szibériában feketés timsópalák között találni.
kisközség Szatmár vármegye nagy-somkúti j.-ban, (1891) 1112 oláh lak. Közelében egy a Lápos folyótól körülfolyt 407 m. magas hegyen Kővár várának romjai vannak. A vár az Árpád-ház korának végén vagy a vegyesházi korszak elején épült; Zsigmond király a várat a körülötte fekvő birtokokkal zászlósúri szabad birtokká tette s mint ilyennek bárójává Drágh máramarosi főispánt nevezte ki. Igy került a vár a Drághfyak birtokába. Drághfy Gáspár magtalan elhalálozása után hol az erdélyi fejedelmek, hol a Habsburgok kezén volt. Báthory Zsigmond neje, Mária Kristierna osztrák főhercegnő, férjétől elváltan hosszabb időt töltött a várban. Utóbb a vár a császár kezére jutott, de Bocskay István 1605. elfoglalta; 1603. Dóczi András csellel bevette a magyar király kezére, de Bethlen Gábor 1615. egyezmény útján II. Mátyástól újra visszanyerte. 1682 és 1691. Kővár kihasíttatott Szolnok-Doboka vármegyéből s Kővárvidék név alatt önnálló közigazgatási területté lett. II. Rákóczi Ferenc idején a vár a Habsburgok kezén volt s Teleki Mihály gróf volt főkapitánya; ez azonban Rákóczi pártjára állva, a német parancsnokot vasba verette. 1713. Rabutin légberöpítteté a várat s azóta gyorsan pusztulnak romjai. V. ö. Palmer Kálmán, Nagybánya és környéke (1894); Gerandó A., Kővár vidéke 1874-ben (Budapest 1874).
azelőtt Magyarországnak (1849-1860-ig Erdélynek), egyik külön közigazgatási kerülete, melynek területe 1089 km2, lakossága (1870) 51,744 lélek volt. Székhelye Nagy-Somkút volt. Az 1876 évi XXXIII. törv.-cikk K.-et megszüntette, annak területét részint Szolnok-Doboka, részint Szatmár vármegyéhez csatolta. K. Kővár várától vette nevét. L. Kővár-Remete.
László, történet- és statisztikai iró, született Tordán 1820 jul. 7. A gimnázium elvégzése után Kolozsvárt hallgatott jogi és bölcsészeti tantárgyakat. 1842. Marosvásárhelyt kir. táblai irnok, 1848. az országos statisztikai hivatal rendes tagja lett. Ugyanezen évben alapította az Ellenőr c. politikai lapot. 1854. Kolozsvár környékén lévő régiségek konzervátorává nevezték ki. A magyar tudományos akadémia 1863. választotta tagjává. Művei: Székelyhonról (Kolozsvár 1842); Erdélyország statisztikája (u. o. 1847); Erdély régiségei (Pest 1852); Erdély természeti ritkaságai (Kolozsvár 1853); Erdély nevezetesebb családai (u. o. 1854); Erdély története (1-6. köt., u. o. 1859-67); Erdély története 1848-49-ben (Pest 1861); A magyar családi és közéleti szokások és viseletek a nemzeti fejedelmek korában (Kolozsvár 1861); Okmánytár az 1848-9-iki erdélyi eseményekhez (u. o. 1861); Kolozsvár sz. kir. város lakosai az 1869-70. évi népszámlálás szerint (u. o. 1870); Az életbiztosítás mint legbiztosabb tőkeszerzés népszerü ismertetése (Pest 1871); Erdélyország statisztikája (Kolozsvár 1874); Kölcsönös segélypénztárak és gondoskodó intézetek nálunk és a külföldön (Pest 1877).
(ásv.), a kőzetek fészkeiben avagy ereiben termő, egészen fehér, sárgás v. vereses szinü, zsíros tapintatu agyag, illetőleg kaolin. - K., az eresztő háló alsó inára kötött kis kövek.
(Kivend), kisközség Torda-Aranyos vármegye tordai j.-ban, (1891) 1091 magyar lakossal. K. egyike volt a régi Aranyos-szék főhelyeinek. Tiszta székely község, lakói mind unitáriusok.