József, ezredes, szül. Szepes vármegyében 1825. A magyar kir. testőrségnél szolgált, de a veszély kezdetén hazajött s a honvédek közé lépett. 1848 szept. 14. a tüzérséghez osztatott be s nemsokára Komáromba küldetett tüzérparancsnoknak. Márc. 23. őrnagy, az augusztusi kirohanás után pedig alezredes lett. A kapitulációt mindvégig makacsul ellenezte s annak megtörténte után sem lépett le a forradalmi térről, s belekeveredett a May-Mack-féle összeesküvésbe, mely tettéért halálra, kegyelem útján pedig várfogságra itéltetett; 1860. az olasz hadseregbe lépett ezredesi ranggal, de 1863. nyugdíjazták. Műve: Görgei és Klapka, vagy az 1848-49-iki önvédelmi harc (Budapest 1881).
kisközség Hunyad vármegye petrozsényi j.-ban, (1891) 165 oláh lakossal, vasúti állomással és postahivatallal. K. mellett római őrtorony áll, melynek falai több mint 2 m. vastagok, 10 m. magasak s átmérője 30 ml. A meglepő épen fennmaradt őrtorony feladata a Petrozsény előtti Boli-várról (Csatatye Boli) a Vulkán-hágónak vezető út őrzése volt. K. közelében szép mészsziklák, vizesések s egy csontbarlang (Piatra Pojeni) is vannak.
1. K., a Magas-Tátra Ny-i sarokbástyája Liptó vármegyében, 2496 m. magas. A K. a Koprova-völgytől K-re emelkedik s rendszerint Podbanszko felől másszák meg, ahonnan 5 óra alatt érhető el. A K.-t 1840. Frigyes Ágost szász király mászta meg, minek emlékére obeliszket emeltek a csúcson, ezt azonban a tót lakosság (a rajta levő magyar felirat miatt) szétrombolta. V. ö. Mihalik J., Kirándulás a Kirvánra (Magyar Kárpátegyesület Évkönyve, XIV. évfolyam 120. lap; XVIII. évfolyam 19. l.). A Kriván (Turisták Lapja, III. évfolyam 78. l.). - 2. Kis-K. (Fátra-K.), l. Fátra (1).
szláv néptörzs Oroszországban, mely a Pripet és Düna folyók között lakott és később a Volga felsö folyásáig, az Oka és Dnjeprig elszármazott. Számos városuk, főhelyük pedig Szmolenszk volt.
politikai község Lika-Krbava vármegye zenggi j.-ban, (1891) 2889 horvát-szerb lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
orosz város Herszon kormányzóságban és kerületben, ott ahol a Szakszagan és Ingulez folyók összeömlenek. Vasúti elágazási pont a Jekaterinoszlav-Dolinszkaja fővonalon, melyből itt a Krivoj-Szakszagan szárnyvonal szakad ki. Lakóinak száma 8700; van gazdag vasbányája (vasércben a tiszta vastartalom 65-69%), évenkint 7 millió pud vasat termel.
(Crivoscie), a Dinari-Alpoknak Hercegovina, Montenegro és a Bocche di Cattaro közt fekvő, karszt-természetü része Dalmácia D-i végében. A K. fátlan, kopár és a számos hegyüst meg hegyszakadék miatt csaknem járhatatlan vidék. Vize is rendkivül kevés. A legmagasabb hegycsúcs az Orijen (1898 m.). Nezen járható katonai út vezet Risanóból Dragalj várába. A lakosok szerb eredetüek. 1869. az általános katonakötelezettség behozatalakor, mely az 1814-iki kiváltságaikkal ellenkezett, fellázadtak. Mivel leveretésük sok nehézségbe ütközött volna, az osztrák kormány egyezséget kötött velük. 1881., midőn újabban megkisérlették őket kivétel nélkül a katonasághoz besorozni, újabb fölkelés tört ki, amely Boszniára és Hercegovinára is kiterjedt; a ledenicei és orahovaci ütközetek (1882) és Dragalj bevétele azonban a fölkelésnek véget vetett.
a legtöbb maláj népfajoknál a férfiak által folytonosan övükben viselt, mintegy félméter hosszu, majdnem mindig kigyóalaku, kétélü tőrkés, melynek markolatját és hüvelyét néha művészien és gazdagon díszítik.
köszég Belovár-Kőrös vármegye krizi j.-ban, (1891) 702 horvát-szerb lakossal (mint politikai községnek 5697 lakosa van). K. a járási szolgabirói hivatal székhelye, van járásbirósága, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára.
János, költő, népköltési gyűjtő, unitárius püspök, szül. Nagy-Ajtán (Háromszék) 1812 jul. 28., megh. Kolozsvárt 1875 márc. 26. Székely származásu volt, faján holtig odaadó szeretettel csüggött s a székelység szellemi életének maradandó emléket állított. Atyja torockói származásu unitárius pap volt. K. 8 éves korában a torockói algimnáziumba került, s felsőbb osztályokat Székely-Kereszturon, majd Kolozsvárt járta, u. o. végezte a bölcsészetet, jogot és teologiát. Könyvszerető ifju volt s megtanult németül, angolul és franciául; buzgó munkása volt a 30-as években alakult kollégiumi olvasó-társaságnak, s megindítója a kis kör Viola, később Remény c. folyóiratának. 1835. megválasztották a kolozsvári unitárius egyház lelkészévé, de előbb külföldi egyetemekre ment s 2 évet Berlinben töltött. Visszatérte után a megfeszített munka miatt sokat betegeskedett s 2 évig csak káplán segítségével végezhette az egyházi szolgálatot. A kollégiumi körhöz még jó ideig hű maradt. E kör munkálataiból 1839. egy Remény címü zsebkönyv jelent meg, melyet az akkori kritikai lap, a Figyelmező dicsérettel emelt ki (Toldy F. birálta); e kötet tartalmának legjavát a K. dolgozatai teszik; ő rejtőzik a Vadromi, Taraczki, Tündefi, Ajtavári álnevek alatt is. A kedvezően fogadott zsebkönyvet Szentiványi Mihály folytatta még 2 éven át s e folyamatokban is K. dolgozatai tüntek ki legjobban. Leginkább népdalok és átdolgozások (Burns után) voltak ezek; eredeti költeményei egészséges, igaz hangjokkal a népköltés üde fuvallatát éreztették, mielőtt Petőfi fellépett s Erdélyi János megindította népköltési gyüjtését. Irt az Athenaeumba és az erdélyi szépirodalmi lapokba is; versei csak nemrég jelentek meg összegyüjtve. Kiválóan dalköltő. Szerelmi dalainak naiv érzelmesség és szelid humor a legfőbb hangulata; ezek közül több átment a nép ajkára is (A kis leány kertjébe...); katona-dallaiban is népies motivumok érvényesülnek s a székely népmelankóliája szólal meg. Szonetteket, epigrammokat is irt, de ezekben a régibb költők hatása alatt állt. 1843-tól elhallgatott, gondjai elvonták a költészettől, melyben a nemzeti irány legjelesebb úttörői közé tartozott. Egyházi hivatala majdnem egészen lekötötte, amellett az unitárius kollégiumban a vallástant is előadta. Egyházi pályáján egyre emelkedett, előbb kolozsdobokai esperessé, 1861-ben szuperintendenssé választották; egyházi elnöke volt az unitárius vallásközönség zsinati és egyházi fő- és képviselő tanácsának, igazgatója a papnevelő intézetnek. Később kir. tanácsossá nevezték ki, mely kitüntetés az unitárius papok közt őt érte először. Az akadéma 1841. levelező tagjává választotta. Az egyházi irodalmat is művelte; vannak egyházi beszédei (Erőhatósság a keresztény vallástanító fő tulajdona, zsinati beszéd, Koloszvár 1841), kézikönyvei (Erkölcstan népiskolák számára), kisebb értekezései, s megalapította 1861. a Keresztény Magvető c. egyházi folyóiratot. Papi és családi példás erényei és érdemei miatt közbecsülésben és szeretetben élt. Rövid betegség után váratlanul halt meg. K.-nak legnagyobb irodalmi érdeme a székely népköltési termékek összegyüjtése. Már ifju korában gyüjtött, előbb mint Erdélyi János. Mikor pedig saját muzsája elhallgatott, szabad idejét és erejét gyüjteménye feldolgozására és kiadására fordította. Már 1843. előfizetést hirdetett rá, mivel azonban még akkor nem sejtették a magyar népköltés gazdagságát, a kiadás pártolás hiányában akkor elhalasztódott. Időközben létrejött az Erdélyi János gyüjteménye (1846-1848), mely a K.-ét nem tette fölöslegessé, mert az erdélyiek alig járultak valamivel Erdélyi János gyüjtéséhez. Később Mikó Imre gróf felajánlotta a kiadás költségeit, s ekkor megjelent a Vadrózsák, székely népköltési gyüjtemény (I. kötet, Kolozsvár 1863). E gyüjtemény mintaszerü, mint a közölt termékek értékére és megválasztására, mind tartalmi és alaki hűségére nézve. K. kitünően ismerte anyagát és rendkivüli biztossággal osztályozta és dolgozta fel; nagy figyelemmel van a termékek népi eredetére, s a szöveget egészen a székely kiejtés szerint adja. A magyar nyelvészetre nézve igen értékes adalék volt a székely nyelvsajátságokról a kötetbe irt értekezése, szótárral; ezt az akadémia Sámuel-díjával tüntette ki. A Vadrózsák ismertette meg a világgal a székely népballadák legtöbbjét. K. a II. kötet anyagát is összegyüjtötte s a feldolgozásban is előrehaladt, de ezt már nem adhatta ki. Általán K. inkább működésének irányával, mint műveivel hatott; ama törekvésével, hogy az irodalmi költészetet összhangba hozza a néplélekkel.