kisközség Krassó-Szörény vármegye facseti j.-ban (1891) 1231 oláh lakossal.
János Henrik, német evang. hittudós és egyháztörténetiró szül. Montoceben, Aachen vidékén, 1809 dec. 13., megh. Marburgban 1890 ápr. 16. A bonni és hallei egyetemeken a hittudomány tanulmányozására adata magát; 1835. Mitauban lett gimnáziumi vallás-tanár, 1850. a dorpati egyetemhez hivatott az egyháztörténelem rendes tanárául, itt működött 1870-ig, amikor nyugalomba lépett s Marburgban telepedett le. Az ötvenes években jelentékeny szerepet vitt mint az igazhivő s egyházias irányu lutheri teologiának egyik vezérbajnoka és mint ritka jeles tankönyviró. Biblische Geschichte c. művét Fabó András magyarra lefordította az ötvenes évek végén s Szent történelem cím alatt Pesten kiadta s a pesti protestáns teologiai akadémiában is évtizedeken át tankönyvül szolgált; Egyháztörténelem c. művét pedig Filó Lajos, akkor pesti teologiai tanár fordította le magyarra s kéziratban több éven át kézikönyvül használtatott.
a mesés hold-dinasztiának alapítója. Delhiben székelt. Olyan hatalmas volt, hogy egész Indiát K.-ksetrának, K. földének nevezték el róla. Uralkodásának idejét a Kr. előtti második századba teszik. Fiai a K.-k vagy kauraváknak a pandavákkal, azaz Pandu fiaival folytatott elkeseredett harca képezi az óriási ind eposz, a Mahábhárata főtárgyát. Eleinte, úgy látszik, a kauravák voltak a hősköltemény kitüntetett kedveltjei, de később minden jó tulajdonság az öt Pandru-fiura ruháztatott és a K.-k a rossz ügy bajnokaivá süllyedtek le. K.-ksetra (a. m. K-föld) a neve egy terjedelmes síkságnak Delhi közelében. Itt volt a monda szerint a kauravák és a pandavák nagy háborúja. K.-rádsa Dorjudhana és K.-vriddha (a. m. K.-király) Bhisma jelzője.
a császár vagy «a német» ellen támadó felkelő magyar vitáz. Babocsai Izsák tarcali jegyző szerint (Fata Tarcaliensia, kiadta Rumy, Monumenta Hungarica, I. 32.) 1673. «kezdettenek legelsőben az alsó párton lévő magyarok kuruc névvel neveztetni». Ezen adat alapján valószinünek tartom, hogy e szó is, mint annyi más katonai műszó, a magyarsággal akkor egy követ fúvó törököktől származik. Bianchinál ugyanis (Dictionnarie français-turc., Páris 1846, II. 201.) «khurudzs» annyi mint fölkelő, insurgens. Bél Mátyás (Notitia Hungariae, IV. 595 not.) ugyan azt állítja, hogy 1514. a keresztes háborura fölkészült parasztság, Dózsa György pórhada neveztetett legelőbb kurucnak, a «kerszt jelvényétől» (a ruce). A szerint a latin miles cruciatus, crucifer, cruciger és a német Kreuzer lenne a helyes etimon. Föltevése ellen szól azonban az a tény, hogy a XVII. sz.-ot megelőzőleg eddigelé sehol nem találtuk a K. elnevezést. Pedig ugyancsak sokan érdeklődtünk a szó iránt. Follius Jakab (Epistola itineraria, V. 157) egész komolyan mondja, hogy a K. rebellisek (rebelles Curuzzi) a kereszttől neveztetnek, mert sok keresztet, t. i. csapást, üldözést kellett kiállaniok a császáriaktól. Ortokocsi Fóris Ferenc (Origines Hungaricae, 1693. II. 156.), valamint Csécsi János, pataki professzor, szintén komolyan, de nagy gúnnyal fejtegeti a szót. Úgy véli, hogy a «kuruc, székely szó, annyi mint béka, amely ha senki sem bántja, szabadon kuruttyol, de ha üldözik fülel és szalad». Oertelius soproni pap harmonia linguarum Orientis et Occidentis speciatimque Hungaricae cum Hebraea (Vittenberga 1746) címü művében azt mondja, hogy «kuruc» nem egyéb mint a «zuruck», megfordítva. Bizonyosan azért, - de ezt már nem mondja, - mert mindig curukkolt. Mind e gúnyos magyarázatok csak a nagy érdeklődést tanusítják a kurucok iránt, de bármilyen tudóskodva adatnak elő, nem egyebek etimologiai játékoknál, melyek azért sem állhatnak meg mert nálunk a K. név, a legnemzetibb érzületüek gyűjtőneve, egyáltalában nem volt gúnynév, mint ahogy Tollius, Csécs és Oertelius szeretnék bemutatni. Nálunk a K. éppen a bátorságot, derekasságot, jó magyarságot jelentette. Azét dicsérte a székelyt a históriás ének, hogy K.-cá lett, vagyis Rákóczi pártivá:
Látod, kuruc a lófejő:
Ő Attila igaz vérő.
Ami azt jelenti, hogy milyen derék ember a lófőszékely (a lófejő a. m. lófejü), látszik hogy jóvérü (gaz vérő a. m. igaz vérü), igazi Attila-maradék. Csúfnév volt igen is a «labanc», t. i. a császárpárti, a kurucok ellensége. Tömérdek gúnydal szól a labancokról, de a kurucukról csak egyetlenegy, II. Rákóczi Ferenc bukásakor a magyar labancok kitörő kárörömét fejezi ki ez a versszak:
Szalad kuruc, jön a német!
és a gúnydalnak mindjárt a kezdete is egy kaján kérdés a vert sereg katonájához:
Hol vagy te most nyalka kuruc -
Ki oly voltál, mint a szép struc?
Politikai művers az egész, mely igaztalan, mint forradalmak leverésekor minden politikai mű. Azt mondja például:
Szegény embert szidtad, verted,
Nemes embert nem böcsülted,
Senki személyét nem nézted.
S ezt a labanc mondja? Az talán, jobban respektálta az «embert», akár szegényt, akár gazdagot, mint a kuruc? - Az osztrák örökösödési háboruban még igen járja a kuruc nevezet. Használata azonban eleinte ingadozó, bizonytalan. Sok «jó kuruc», a ki még Rákóczi alatt szolgált, harcolt abban a seregben, mellyel azelőtt szemben állott. Ebben az időben «kuruc» annyi mint portyázó könnyű lovas. Azért irja Tóth István, gróf Cziráky József ezeres kapitánynak életéről, táborozásáról, haláláról 1742. készített versezetében:
A hol tegnapelőtt ki lévé portára,
Akadt a Prussusnak rabló kurucára. -
Ha lett volna kuruc, vagy könnyű csapatja,
Ott halál sokaknak éltét lekaszálja.
Már ugyanekkor széltére használták a kurucot porosz értelemben. Mivel Mária Terézia serege labanc, ellenfele nem lehet más mint kuruc. Gvadányi is sokat emlegeti Rontó Páljában a «Burkus kurucait», a «halálfejes kurucot». S egész kedvteléssel irja a vén generális:
Vérszemet kaptam itt, Mikányom eresztém,
Kardomat kurucok véribe fürösztém.
A szó összetételei és továbbképzései közül kiemelendők: Kuruc-dolmány, az övig éri, kis kurta dolmány, melyet legelőbb Rákóczi kurucai kezdtek viselni és mely újra divatba jött a napoleoni háboruk idején; a huszárság 1849-ig viselte «kurtka» néven. Rákóczi korában, kurtasága miatt, «másfél-araszt» dolmánynak is nevezték. Sujtással oly sűrün volt kihányva, hogy az inzur-reakciókor egyre-egyre 16 rőf ment fel. Kuruc-háború, általában belső, polgári háboru, különösebben Thököly és Rákóczi fölkelése. Kuruc-legény, újabb szó, annyi mint kemény, nyakas, erős ember. Kurucság, a kurucok gyakran használt gyüjtő neve a XVII. és XVIII. sz.-ban. Kuruc-vas, máskép kurta-vas, újabb, kaszárnyai szó (a kurz-schliessen-ből). Kuruc-világ, a kuruc háboruk időszaka, melyről régi közmondás: «kuruc világ régen volt!» jelentésére nézve teljesen egyenértékű a «tempi passati»-val. Átvitt értelemben általában valami rossz dolog, hadd-el-hadd, patália. Itt kuruc-világ lesz! azt jelenti, hogy itt nagy zenebona, felfordulás lesz.
igy nevezik a Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc korabeli dalokat és nótákat, melyek a függetlenségi harcok idején keletkeztek. (V. ö. Thaly Kálmán, Adalékok Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez). Zenei tekintetben a dalok, nóták valóságos gyöngyei nemzeti zeneirodalmunknak. Ama törzsöt képezik, melyből a később írt dalok, nóták, táncok egész sorozata keletkezett. Ezt mondhatjuk, hogy népdalaink fénykora a Rákóczi alatti korszakra esik, nemcsak értékre, de számra is. Valóban csodálni lehet e dalok szépségét, kifejezését, ősi erejét, karakterisztikus menetét és ritmusát, s bámulni sokféleségét. Ha összehasonlítjuk egykoru termékeivel, a német Volksgeänge-k és francia Romace-ok édeskés és unalmas egyoldaluságával, meglepve látjuk, hogy a kuruc nóta mindegyikében egy-egy pregnans kifejezés van. Némelyik ugy hangzik, mint harci induló, telve tűzzel, s igen gyakran Rákóczi huszárjainak akkori trombita-riadóit véljük hallani és meglehet, hogy ezek is szolgáltak alapgondolatul a Rákóczi-nótában (melyből 100 évvel később a ma már világhirü Rákóczi-induló készült), hol három ízben ily forma zenei motívum van alkalmazva:
Az e korból származó dalok mindig lassu menetüek, méltóságteljesek, lendületesek, gyakran dallamuk olyan, mint egy zsoltárének; ilyen p. a Hahj! Rákóczi! Bercsényi!-féle dal s az Őszi harmat után Nagy hegyeknek ormán, bujdosók éneke c. dal. Igen sok később keletkezett népdalban akadunk gyakran 4-8 olyan ütemre, mely e régi dalokból van véve, s lehet mondani, hogy mostanáig fennmaradt legszebb népdalunk mind e korra vezethetők vissza, hogy csak néhányat is említsek: Az ég alatt a föld szinén; Repülj fecském ablakára; Vörös bársony süvegem; Cserebobár, cserebogát; Édes anyám adj inget rám; Zöld asztalon ég a gyertya; Lóra, csikós lóra; Kossuth Lajos azt üzente és számos más dal, mely mind a Rákóczi-korszakban gyökeredzik.
Ki volt e sok gyönyörű magyar dal szerzője, az talán örökre a feledés homályában marad rejtve. Némelyek Barna Mihályt (l. o.) állítják a Rákóczi-nóták szerzőjének, mások pedig s ebben több valószinüség is van - az öreg Czinkát (l. o.), ki Rákóczit Rodostóba is elkisérte, valószinü azonban az, hogy mindkettőnek volt része benne és hihető, még Bercsényi Miklós zenekar vezetőjének is, Cédron uramnak (l. Cedron). A függetlenségi harcok befejezésével (1711-1912) a kuruc dalok és nóták eléneklése nem büntetés terhe alatt szigoruan tiltatott, de összetörettek még a tárogatók is, melyeken a hires nótákat játszották. Azonban nem sikerült elfelejtetni a dalok, nóták dallamait, ezek megmaradtak, mert leleményes népünk az eltiltott szöveg helyett más értelmű szöveget alkalmazott rá, meghagyva legfeljebb egy pár kevésbé inkriminált strófát, s az itt-ott meghagyott verssoroknak köszönhető csupán, hogy e régi énekek dallamát meg tudtuk őrizni. Kuruc dalok a XVII-és XVIII. századból címen Káldy Gyula 1892-ben adott ki egy vaskos füzetet, mely mintegy 30 kiváló kuruc nótát tartalmaz. Ugyan ő irta át 1893. a kiválóbb énekeket a magyar dalárdák részére négy szolamu férfikarra.
névvel nevezi az irodalomtörténet a kuruc mozgalmak korából, tehát a XVII. sz. második feléből és a XVIII. sz. elejéről fennmaradt ama nagyszámú éneket, melyek legnagyobbrészt népes eredetüek és a kor vallási és nemzeti küzdelmeire vonatkoznak. A K. nagyrésze tisztán politikai gúnyos énekek a németre, labancra, lelkesítő dalok, kesergések, gyász-énekek, verses történetek, balladafélék. A korszaknak jóformán minden fontosabb eseménye megzendül bennük. De sok szerelmi dal és vallásos ének is van e kor termékei közt, melyek azonban - egy-egy hanggal legalább - vonatkoznak az országos állapotokra. Általában a hazafiérzés meg a szabadságszeretet az egész K. alapmotivuma. Az epikus darabok közt leghosszabb Dálnoki Veres Gerzson székely katona verses krónikája, az egész Rákóczi-háboruról, de értékesebbek ama balladaszerű költemények, melyek egy-egy mozzanatát vagy alakját éneklik meg a hadjáratnak: a kölesdi harcról, Esztergom megvételéről, Ocskai László haláláról. Sokkal változatosabb és becsesebb a K. lirai része, mely messze felülmúlja a kor műköltészetének liráját. Nagyrészt ismeretlen a szerzőktől származnak e gyönyörű énekek, népdalok és helyzetdalok, melyek dallamos formájokkal, gazdag rimelésükkel olykor jelentékeny technikai gyakorlatot mutatnak s a zenével való kapcsolat rendkívül éreztetik, mig mély nemzeti érzésökkel, naiv szépségükkel meghatnak. E költészet utóhangja a bujdosó katonák énekeiben mélyen benyulnak a szatmári béke utáni korszakba s a II. József alatt gúnyos és szenvedélyes politikai versekben ismét fölcsendülnek. L. még Kuruc dalok.
Konstantinápoly egyik külvárosa a Boszporusz európai partján, Ortaköi és Arnautköi közt, a tenger és egy meglehetősen meredek hegylejtő közt terül el; úgyszolván csak főutcából áll, mely a tengerparttal egyközüen vonul el. Nagyobbára görögök lakják.
l. Kulugli.
japán város a Kiu-siu szigeten; az ÉNy-i Chikugo tartomány fővárosa a Chikukogava folyó balpartján, a Simabara-öböl közelében; lakóinak száma 23 982.
az óriáskigyók egyik faja, l. Anakonda.