ókori város Babiloniában, mely a Királyok Könyve szerint (17. fej.) Izrael törzseinek egyik főfő élelmezési pontja volt és melyben egy helyi istenségnek, a Mars szerepét viselő és némely hagyomány szerint kakasalaku Nergalnak temploma volt. Ezt a templomot, melynek története szorosan összefügg K. város történetével, újabban Rassam tárta fel a Babilontól 5 órányira fekvő Tell-Ibrahim halmon. Egyébként a kuthaiaknak neve a szirusoknál és a Talmudban a. m. szamaritánusok (l. o.). V. ö. Wichmannshausen, De Nergal, Cuthaeorum idolo.
(Kötöny), a Dnjeper balpartjától a Donig tanyázó kunok vezére volt 1238., midőn országára rontottak a mongolok, kikkel a Kalka vize mellett már 1224. harcolt. A csatával együtt most országát is elvesztvén, a Dnjeperen át a Dnjeszter és Pruth felé menekült s IV. Béla magyar királytól kérte befogadtatást. Megigérte, hogy mintegy 40 000 főnyi népével együtt megkeresztelkedik, ha szabadságaikban megtartja őket, IV. Béla, amellett, hogy örül a kereszténység növekedésén, a királyi sereg és tekintély nevezetes gyarapodását is várta e telepítéstől. Megajándékozta tehát K. követeit és maga is küldött követeket hozzá hitterjesztő dominikánusokkal együtt. A föltételek megállapítása után 1239 őszén K. és népe Havasföldről azonnal megindult Magyaroszágfelé, melynek határán maga IV. Béla nagy fénnyel fogadta őket. A nép még itt fölvette a kereszténységet s K.-nek maga Béla lett a keresztapja. A király, a magyarok zúgolódásával nem törődve, a Temes, Maros és Körös közében telepítette le. De már a beköltözés alatt sok baj volt a miatt, hogy magán birtokon keresztül kasul jártak, azokat használták, a nőket el-elragadozták. A király az e miatt panaszkodó magyarokat türelemre intette, korholta, sőt a kunok ellen tevőket keményen is megbüntette; ellenben a kunokat szivesen látta udvarában s nekik mindenféleképen kedvezett, hogy az új helyzettel megbarátkozzanak. A magyarok növekedő elégedettlenségének láttára a király 1240. a kői monostorban a magyar és kun urakkal tanácskozott s elhatározta, hogy a kunokat nemzetségenként külön megyékbe osztja fel s a magyarok és kunok közt való igazságtételt az illető megye ispánjára bizza. A kunok szét is oszlottak a megyékbe, maga K. pedig Pesten telepedett le. A bizalmatlanság azonban egyre tartott s midőn az év végén a mongolok jövetelének hire terjedt, a nép szerte hirdette, hogy K. s kunjai csak előre küldött kémeik, kik a mongolok betörése után azonnal a magyarokra támadnak. Midőn 1241 márc. 12. a nádor már megütközött a mongolokkal, IV. Béla a németeken kivül a kunokat is Pest alá rendelte. Midőn itt portyázás közben az elfogott mongolok közt kunt is találtak, még jobban megerősödött a nép hite, hogy a mongolok voltakép kunok, hogy tehát ezek az ország romlásának okai. utcai forradalom tört ki, s a tömeg K. halálát kivánta, amire Frigyes osztrák herceg magatartása is bátorította. K.-t magához hivatta ugyan a király, de védelméről nem gondoskodván, a nép ostrom alá vette a kun király házát. K. s emberei nyilaztak a tömegre, mely azonban betódult a házba s K.-t és háza népét lekaszabolván, holttesteiket az ablakon át az utcára dobta. Erre a vidéken is elkezdődött a kunok üldöztetése. A kunok, kik pedig éppen a királyhoz készültek csatlakozni, keményen ellenálltak, dultak, pusztítottak s ha egy-egy magyart levágtak, rendesen hozzá tették: «Ezt Kuthenért!» Végre nagyrészük a Száván át Bolgárországba menekült. (Roberius, Siralmas éneke.)
(Barina Vendel), költő, szül. Kiskun-Halason 1835 okt. 20., megh. Tápió-Györgyén 1875 aug. 3. a gimnázium 6. alsó osztályát otthon járta, akkor az egyházi pályára lépett s mint kalocsai papnövendék Pécset végezte be a gimnáziumot, később a váci egyházmegyébe tétette át magát; 1857. pappá szentelték, mire segédlelkész lett Tápió-Bicskén és több alföldi helyen, de leginkább Bicskén. 1870. Tápió-Szentmártonba nevezték ki plébánossá, 1875. pedig Tápió-Györgyére. Utolsó időkben sokat betegeskedett. Már papnövendék korában fellépett mint költő, verset és beszélyt irt a Családi lapokba, Magyar Néplapba, majd a Kath. Néplapba (1857). Első gyüjteményét Költemények c. alatt Kalocsán 1859. adta ki, Újabb költeményeit pedig Pesten 1866. Eleinte tisztán a vallásos költészettel foglalkozott, majd amint szépirodalmi irányu kat. közlönyünk nem volt s K. egyéb lapokban kereset tért, világiasabb lett s hazafias népies költeményeket is irt. Főleg a 60-as években virágzott. Nem volt erősebb egyénisége, de lirájának volt lendülete és csinja és jeles minták hatását éreztette. Humoros leveleket is irt az Idők Tanujába több éven át. Hátrahagyott költeményeit nőtestvére megbizásából Gyurinka Antal nagykőrösi esperes rendezte sajtó alá (Nagykőrös 1888). Egyéb művei: A főispán családja (regény, Pest 1861); Fehér Bandi (u. o. 1865); A végrendelet v. ki mint vet ugy arat (e kettő a Szent István-társ. kiad.); Isten ujja v. egy szegény család története (népirat, Esztergom 1868). L. Maszlaghy, Új m. Sion 1875; Vasárnapi Ujság 1889; Magyar Állam 1889. 101, 113, 132. sz.; Főv. Lapok 1893, 72. sz.
Lajos, novella- és szinműiró, szül. Asszonyvásáron (Bihar) 1813., megh. Nagyváradon 1864 aug. 27. Atyja ref. lelkész volt, ki Heidelbergában nyert teologiai doktorságot. K. Debrecenben járt iskoláit, 1821-27. végezte a 6 gimnáziumi osztály, 1830-ig a 3 évi bölcsészetet, akkor a papi pályát választotta s majd 3 évig hallgatta a teologiát mint eminens, de 1833. egy barátja sérelme miatt többed magával elhagyta a kollégiumot. Ekkor nevelő lett Nagyváradon az Olasz-családnál és jogi pályára készült. Új helyén alkalma volt Bihar vármegye intelligenciájával megismertetnie s jó modorával megszerettetnie magát. Stilusa gyakornoki munkálataiban feltünt a megyén s aljegyzővé választották és az országgyűlési követ mellé patvaristául rendelték. Követével 1834 őszén ment föl Pozsonyba, ahol bejutott az országgyülési ifjak társaságába és Kossuth hirlapirodájába. Itt a Lovassy-perbe keveredett és Erdélybe bujdosott, ahol Wesselényi Miklós báró a Kossuthéhoz hasonló lapot akart vele és Farkas Jánossal kiadatni. Nagyszebenben észrevette, hogy a hatóság keresi; atyjához sietett Asszonyvásárra, ahol 1835 máj. elfogták, Pesten tartották fogva és csak 1837. bocsátották szabadon, de az ügyvédi vizsgálattól eltiltották. Ismét Nagyváradra tért s Bihar aljegyzője lett, kilátása volt főjegyzőségre s szerelmében Thurzó Jette, a bihari alispán lánya iránt boldognak érezte magát; de menyasszonya meghalt, mire ő Pestre ment és jurátuskodott, de az ügyvédi vizsgálatért újból sikertelenül folyamodott a kormányzóhoz, csak 1844. adták meg az engedélyt, mikor K. már rég más pályán működött. 1838. ugyanis, nem lévén más választása, az irói pályára ment és az Athenaeumban lépett föl néhány novellával, s ettől fogva elbeszélései és szinművei gyorsan következtek, és K. pár év alatt a legkedveltebb irók közé emelkedett. Hugo Viktor romantikus irányának volt Csató Pállal együtt nálunk képviselője. Mint novellista Jósika mellett kezdték felkarolni, magyarosabb volt, stilusa gondos, ragyogó és könnyed. Első drámai kisérletét: Ariadne a könnyelmü nő, 4 szakasz szomorújáték, 1838 szept. 24. adták, 1839 febr. 19. a Fehér és fekete 4 felvonásos szomorújátékot (prózában) és 1840. I. Károly és udvara című történeti drámáját 5 felvonásban, mely legutolsó és legjobb szindarabja. Mindezeket a romaticizmus tulzásai jellemzik, s erősebb drámai élet még sincs bennök. K. mint gentleman iró népszerű alak volt a szalonokban is, a nádori családnak ismeretségébe jutván, József nádor estélyein megismerkedett gróf Batthyány Lajossal, ki magántitkárául választotta; csakhamar a gyáralapító részvénytársaságnak is jegyzője lett, s jó fizetésbe jutván, gondtalan életet élt, estélyein a főváros legjelesebb iróit gyűjtötte össze. Meg is nősült, de házassága nem volt boldog. Később lemondott magántitkári állásáról. Mikor pazarlása miatt adósságokba jutott, s hitelezői elárvereztették butorait, főrangu hölgyek váltották meg és ajándékozták neki vissza. Ekkor visszatért Pestre s újra elfoglalta helyét a társaséletben és az irodalomban.
A drámairást még 1840. abbahagyván, inkább publicistai babérokra vágyott, s mérsékelt ellenzéki szellemben irt a politikai lapokban. 1841. egy politikai röpiratot adott ki Batthyánynak ajánlva: Polgári szózat Kelet népéhez, ez azonban nem keltett érdeket. Annál nagyobb és kötetről kötetre növekvő tetszéssel találkoztak elbeszélései, melyeket 1842. összegyüjtött, hogy 10 kötetben kiadja: K. Munkái, 8 köt. Pest 1842-52. E beszélyeknek nem annyira állandó értéke, mint izgató, érdekhajhászó hatása ragadta meg a közönséget a romantikus képzelet minden motivumával, szertelenségeivel és borzalmaival. Örömest választja a tragikus tárgyakat, de jelentékeny érzéke van a genrehez is. Formaérzékét, nyelvét is szerették. Általában nemes tehetség volt, de művészeti mérséklet nélkül dolgozott és tulzásainak lett áldozata. Az akadémia 1843-ban levelező tagjává, s ugyanakkor a Kisfaludy-társaság is tagjává választotta. Utolsó nagy hatást tett műve a Hazai rejtelmek c. regény volt, mely Sue hatása alatt keletkezett, s egyike legérdekfeszítőbb és hatásvadászóbb darabjainak. A benne rajzolt társadalmi állapotok nem hivek, az egész mese bizarr és képtelen, lélektani alap nélkül való, de a szenvedély egy-egy nyilatkozatát ebben is megkapó erővel rajzolja, s meglepő részletei vannak; különösen hiresek leirásai, melyeket az alföld jeleneteiből vesz. Eredeti és gazdag nyelve e műben már modorosságokba csap. E művével állt K. népszerüségének és hatásának tetőpontján (megjel. 2 köt., 1846-47), s virágzása csak a szabadságharc idején terjed. K.-t Batthyány újra felkérte titkárául, s a gróffal Pozsonyba ment az országgyülésre, majd Pestre jöttek. Adósságai folyton nyomták. 1848. miniszterelnöki irodaigazgatóvá nevezték ki. Majd Pesten és Debrecenben Szemere Bertalan mellett volt osztálytanácsos. A világosi katasztrófa után mindenét lefoglalták, de sikerült irományait elégetnie. Előbb atyjához vonult, majd az Érmelléken rejtőzködött, Haynau bukása után önként jelentkezett Pesten. Megpróbált a szépirodalomból megélni, de harmadrangú irók szorították ki a lapoknál. Pénze elfogyott hitelezői zaklatták, ekkor jött atyja halálhíre; e csapás és a nyomor megtörte finom és jólléthez szokott lelkét, s midőn 1850. karácsonykor Albrecht főherceg félesztendei meggondolási idővel hivatalvállalásra szólította fel, nagy lelki közdelem után elfogadta az ajánlatot. Szatmáron lett másod-, majd Aradon első megyei biztos. Ezért a magyar társadalom elfordult tőle. Egy évig Pesten a hivatalos lap szerkesztésében segített, de nem tudott dolgozni, meghasonlott önmagával, mindenki kerülte, sőt népszerütlensége miatt a hatalom is elejtette. Rendelkezési állapotba helyezték. Később mégis ülnöki állást adtak neki a nagyváradi bünfenyítő törvényszéknél, de midőn 1863 nov. ismét csődbe került, nyugdíjazták. Nyomora és a közmegvetés közepette valóságos megváltás lett reá a halál. Élte ez utolsó szakában is irt még, igy 1850. családjánál a diószegi szőllőben meghúzódva dolgozta Korvin c. történeti regényét, de többé nem hatott. Utolsó nagyobb munkája: A királyné olvasója. Azt a vádat, hogy tollát eladta, 1856. kezdték róla terjeszteni, amikor Erzsébet királynéhoz egy üdvözlő költemény jelent meg neve alatt; különben fellebbvalói lecsapással fenyegették s a költemény gyarló volt. K. mindenesetre hibázott, de a társadalom a hasonlók közül talán rajta töltötte ki legjobban bosszuját. Később akadtak nemeslelkü védői, igy irótársa Degré Alajos. Szépirodalmunk történetében az az érdeme van, hogy Jósika és Eötvös első regényeivel párhuzamosan a 40-es években ő a novellát művelte társai közt a legnagyobb tehetséggel, sok sikerrel rajzolta, s az elbeszélő próza fejlődésére lényegesen hatott.
kisközség Belovár-Kőrös vmegye K.-i j-ában, (1891) 1644 horvát-szerb és német lak.; a járási szolgabírói hivatal széke, járásbirósággal, posta- és táviróhivatallal, postatakarékpénztárral. Mint politikai községnek 5626 lakosa van. K. a Moszlavina-hegység legjelentékenyebb községe, igen régi község, mely már XIV. sz.-beli oklevelekben Kotinna név alatt fordul elő.
(növ.), l. Cochlospermum.
község Pozsega vmegye pozsegai járásában, (1891) 1405 (mint politikai község 3243) horvát lakossal, állami ménteleppel, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. A cisztercitáknak itt nagy uradalmuk volt, mely 1700 óta a jezsuiták, utóbb a horvát-szlavon tanulmány-alap tulajdonában volt s jelenleg Turkovics testvéreké. Ez uradalomban kiterjedt (52 ha.) gesztenyések vannak, melyeknek átlagos évi termés 5000 q, mely nagyrészt a Balkán-félszigetre vitetik ki. K. határában ásványos források fakadnak.
e név alatt szerepelnek olykor azok a mérgezési esetek, melyek mésztalajba ásott üres kutakban az ezek fenekén idők folyamán meggyülő szénsav által okoztatnak. L. Szénsavmérgezés. - K. jogi szempontból, l. Közegészség elleni bűntettek.
az ugyanilyen nevű járás székhelye Varsó orosz-lengyel kormányzóságban, az Okhnia és vasút mellett (1892) 10 057 lak., gőzmalommal, cukor- és bőrgyárral.
vagy kútsudar, a gémes kutaknál a gémről lelógó vékony pózna, amely a vedret tartja. L. Kútgém és Kútágas.