1. K., nagyközség Komárom vármegye udvardi j.-ban, (1891) 2508 magyar lakossal; van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. - 2. Tisza-K., nagyközség Jász-Nagykun-Szolnok vmegye tiszai alsó j.-ban, (1891) 2915 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(Cor, Corno). A használatban levő mai K. rézfuvóhangszer, melynek őseredeti alakja elvész a régi kor homályában. Több mint valószinü, hogy kezdetben állatok szarvából készült, leginkább vadászati alkalmakra. Későbben fémanyagból, s mint ilyen már a régi ősnépeknél sokféle módosuláson ment keresztül. Voltak egyenes vonalba futó s görbített K.-ök. Az egyenes vonalba futó régi alaku K.-ök maradványai még manapság is az u. n. havasi s pásztor-K.-ök. Hogy a hang simább, élesebb s határozottabb szint nyer az ércből, rézből, bronzból, ezüstből stb. mint a fából vagy állatszarvból készült K.-ökből: erre a régi népek is csakhamar rájöttek, valamint arra is, hogy a K. hangcsövének hosszusága feleslegessé válik annak behajlítása által. Azért a történeti adatok s relief-maradványok eléggé igazolják, hogy már a régi egyiptomiak, héberek, s utánok a görögök és rómaiak széltében használták a hajlított fémből készült K.-öket. A XVII. sz. találmánya a réz-K. csövének köralaku hajlítása, miáltal a hang egyenletesebben képződik az ily csövekben. A mai használatu K.-ök kétfélék, u. n. természetes és mesterséges gépezetü K.ök. Mind a kettő vékony csőből indul ki s az alsó végén széles öblü hangfogóban végződik. A természetes K.-ből a játszó a hangszer felső végére illesztett, ki- s beilleszthető keskeny rézfuvóka által hozza ki a hangokat, csupán ajkainak szűkebb v. tágabbra való szorításával, s a befuvás által. Az ily természetes K.-ök, melyek mind C alaphangra vannak hangolva, a következő természetes hangok kihozatalára képesek, u. m.:
Az ily természetes hangok kihozatalára a mesterséges, vagyis a billentyükkel allátott K. is képes, csak hogy a másik felett azzal az előnnyel bir, hogy a közbeeső kromatikus hangokat is képes kihozni a billentyű segítségével. A K. a legváltozóbb alapon álló transzponáló hangszer. Normálisan C alapon áll, s a K.-re mindig csak C skálában szokás irni, rendesen violin-kulcsban, s csak a mély hangok jeleztetnek basszus-kulcsban. De azért nem mindig C-ben hangzik, hanem aszerint amint ilyen v. amolyan hangalapon álló fuvóka illesztetik a felső fuvócsőbe. Azért e fuvókák sokfélék, majdnem annyifélék, ahány különböző hang van; van p. Es, A, E, B, G stb. fuvókák s ezek mind ugyanannyi hangnemet jelentenek, vagyis ha a fuvóka F-en áll, akkor a normál C-skála F-skálának hangzik s igy tovább. A C normál hangot az egyvonásos c képviselvén, az egy nyolcaddal lejebb hangzik, s igy az egész skála is. Ha a fuvókacső változik, akkor a normál C-hez az a hangköz viszonylik, melyet képvisel; F-ben tehát a C egy nagy felnegyedet képvisel, mely azonban egy nyolcaddal szintén lejebb hangzik, s igy minden más hangalapu csővel szemben az illető hangköz szerint alakul a viszony. Különös sajátsága, hogy képes a hangokat tompítani, mint a vonós hangszereknél a nyeregre illszteni szokott hangtompítók (l. o.). A K.-nél ez azáltal jő létre, hogy a játszó a joggkezének fejét az alsó, szélesnyilásu hangtölcsérbe dugja s azzal tetszése szerint elzárja, vagy mérsékli a fuvás által beléáramló légoszlopot. A K. egyike a legszélesebben használt s elterjedt rézfuvóhangszereknek. Egyformán használatban van szinházi mint hangversenyi s katonai zenekaroknál.
(Buccinidae), az elülkopoltyus csigák (Prosobranchiata) rendjének egyik családja, rövid csatornás csigaházzal. Egyik közönségesebb faj a Buccinum undulatum L., mely az európai tengerekbne él; húsát eszik. A homokba ássa magát, de átfurja más lágytestüek házát is s azokat felemészti. A kikötőkben élő példányok csigaháza sokkal vékonyabb, mint a nyilt tengerekben élőké. Üresen maradt csigaházaiba a Remete-rák hurcolkodik be. Petéit a hajósok nyersen szappan gyanánt használják, megszárítva azonban és porrá törve, az ember bőrén nagy viszketegséget okoznak.
Konstantinos szerint (40. fej.) a magyarok negyedik nemzetsége. Mai kimondását Szabó Károly állapította meg, hivatkozván ebben a részben a hazánkban található 11 Kürt és 2 Kürtös helység nevére, amiknek száma a középkorban még nagyobb volt (p. Hevesben, Nógrádban kettő is). Egyebek közt a szabolcsi Kort (1065), a zarándi Kurtegyháza (1519), s a mai Kurtics nevének hangzása azonban azt gyaníttatja, hogy a császár Konrt-ját valóban Kurtnak kellett mondani. Kuun szerint a Kurtgermat név a Kuturgur-germatból van összevonva s emlékeztet Kurt (a bizanciaknál Kuvrat vagy Kovrat) bolgár fejedelem nevére, ami törökül farkast (Kurd) jelent.
1. Emil (fajkürthi), iró és hirlapiró, szül. Endréden (Bars) 1848 március 14. Tanulmányait Pozsonyban és Győrben (itt jogot tanult) végezte, s aztán eleintén Bars vármegyében volt segédszolgabiró, majd (1875) aljegyzőnek nevezték ki a budapesti kir. törvényszékhez. Ezen állását azonban csakhamar elhagyta, s a hirlapirás terére lépett. A Pesti Hirlap megindulásakor annak tárcarovatát vezette, később a Pesti Naplóba irt, most pedig a Magyar Hirlap munkatársa. K. indította meg a Magyar Ifjuság c. ifjusági lapot, melynek 4 évig volt szerkesztője; jelenleg a Kis Világ c. gyermeklapot szerkeszti. A nemzeti szinházban szinre került (1881) A szökevény c. 1 felvonásos vígjátéka, majd A komikus c. magánjelenet, a népszinházban pedig több francia minta után készült és Pirók és Piroska eredeti darabja. Számos szinmű- és regény-fordításain kivül a nemzeti szinház számára lefordította A Rantzauk (Erckmann-Chatrian), Egy párisi regény (Feuillet), A nők barátja (ifj. Dumas) c. szindarabokat és több ifjusági iratot adott ki, köztük Az Aranyos 2 kiadást ért. - 2. K. Emilné, Szemere Bertalan leánya, az emigráció alatt Párisban született s 16 éves koráig Párisban nevelkedett a Nôtre Dame zárdában; ezután hat évig Bécsben tartózkodott s 1875. jött Magyarországra, hol rövid időn teljesen magyarrá lett. 1880-ban ment nőül K.-hez, s miután sokoldalu műveltsége mellett kiváló gazdasszony is, a januárban (1895) megindult Háztartás c., nőknek szánt közlöny szerkesztésére őt kérték fel. Több francia és angol regényt (Maine Read; Tűzföldön, Zola: A háboru stb.) fordított.
István, ág. ev. esperes, életének kezdő korszakából csak annyi ismeretes, hogy a jenai egyetemre 1593. iratkozott be. 1601. szeredi, 1604. pedig érsekujvári lelkész volt, mig 1610. mint újra szeredi lelkészt és egyszersmind a semptei ev. fraternitas esperesét, a zsolnai zsinat a bajmóci és bányai egyházkerület magyar egyházai fölött inspektori cím alatt a püspöki teendőkkel bizta meg. Ez egyházak aztán az ő vezetése alatt tettek lépéseket arra, hogy önálló püspököt választhassanak, mit 1613., de már csak az ő ez évben történt halála után, végre is hajtottak. Irodalmi téren is működött. Eszterházi Tamással magyarra fordította Hunnius Egyednek: Az igaz anyaszentegyházról és ennek fejéről, a Krisztusról (Sárvár 1602) szóló művét. Megjelent még: Az élő istenhez való ájtatos imádságokat magában foglaló könyvecske (latinból ford., Kassa 1611).
(növ.), l. Sarracenia.
a kémény aljának tölcsérszerü kibővülése abból a célból, hogy a nyilt tűzhelyen keletkező füstöt felfogja és a kéménybe terelje. Régebben vesszőből font és sárral betapasztott, jobb alakban fa-, esetleg vaskeretre falazott kúp- vagy gúla-alaku építmény volt, ma leginkább vaslemezből készítik. Sok vidéken a kéményt (l. o.) is K.-nek nevezik. - K., a halászatban a magyar vejszének az a része, amelyben a hal megfogódik.
(Velki Krtis), kisközség Nógrád vármegye balassagyarmati j.-ban, (1891) 800 tót és magyar lakossal. Határában két barnaszénbánya van 54,14 ha. bányamértékkel, melyekből azonban kevés szenet bányásznak.
a gyalogjáró csapatoknál a kürtjelek fuvására kiképzett és alkalmazott katona. Seregünkben minden századnál van két K. A harctéren lovakkal megjelenő csapatoknál (lovasság, tüzérség) K.-ök helyett trombitások adják a jeleket, mert a trombita hangja élesebb s következőleg a lovak dübörgése és az ágyuk meg a szekerek által okozott zajban jobban hallható mint a kürt hangja.