(lat., lacuna a. m. hézag, üresség), a régi rómaiaknál rovátkos mennyezet, melyet ugy készítettek, hogy a tartó gerendákba haránt gerendákat róttak be, ami ugy látszott, mintha a mennyezet nyilásukkal lefelé fordított kaszettákból állana. Ezen kaszettáknak a hátterét elefántcsonttal és arannyal szokták kirakni. L. még Kaszetta.
(lat.) a. m. szűzlánytej, lásd Benzoe-gyánta.
(Lascy) Ferenc Móric gróf, osztrák tábornagy, szül. Pétervárt 1725 okt. 21., meghalt Bécsben 1801 nov. 24-én. 1743. mint zászlótartó kezdette meg szolgálatát az osztrák hadseregben. Nagy kitüntetéssel küzdötte végig az osztrák örökösödési háborut; személyes vitézségének számos jelét adva az olaszországi, sziléziai és németalföldi csatatereken. 1750. ezredessé, a hétéves háboru kitörésekor vezérőrnaggyá nevezték ki. E háboruban kitünt a prágai, boroszlói és leutheni csatákban. Széleskörü ismereteinek jutalmául tábornokká és a táborkar főnökévé neveztetvén ki, újra szervezte a hadsereget, felmentette 1758-ban Olmützet, s tervezte a hochkirchi és maxeni szerencsés vállalatokat. De mert diadalait kellőképen ki nem aknázta, Laudonnal többszörösen viszályba keveredett. Szerencsésen küzdött az 1760-iki hadjáratban is, mikor egészen Berlinig nyomult előre. Jutalmul Mária Terézia tábornaggyá nevezte ki. A hubertsburgi békekötés után, mint a hadsereg főfelügyelője, 1766 óta pedig mint az udvari haditanács elnöke működött s a hadsereg újjászervezése terén nagy érdemeket szerzett. II. József rendkivül szerette, feltétlenül bizott benne s hadiügyekben első sorban az ő tanácsával élt. A bajor örökösödési háboruban 1778. L. szemelte ki az osztrák hadsereg számára az Elbe mellett elterülő jaromierzi előnyös állást. A tescheni béke után átvette ismét a hadügyminisztérium vezetését s részt vett az 1788-iki török háboruban is. Itt tulságos hosszu vonalban állította fel a hadsereget, ugy hogy a törökök könnyen áttörték az osztrákok harcvonalát. Nevét 1888 óta a cs. és kir. 22-ik gyalogezred viseli.
József, ref. pap és pedagogus, szül. Sárospatakon 1764 jul. 17., meghalt u. o. 1828 szept. 21. Iskoláit Sárospatakon végezte, s miután könyvtárnok, majd köztanító volt, 1789. Utrechtbe, s innen 1790-ben Göttingába ment az egyetemekre. Göttingából az éledni kezdő pápai iskola hivta meg tanárnak. Itt 1791-1805-ig tanított s az iskola új életre költéséből bőven kivette a maga részét. 1795-től már a tanulók szaporodása miatt magasabb előadásokat is tarthatott s tanított történelmet, földrajzot, statisztikát, természetrajzot, természettant, gazdaságtant, latin és német nyelvet. 1805. Lepsénybe ment papnak, itt szerkesztette Fábián József veszprémi esperessel a Prédikátori Tárházat. 1808 máj. 16. Sárospatakra hivták professzornak és papnak. Itt élt aztán haláláig, tanítván a teologusoknak a keresztény erkölcstudományt és a gyakorlati teologiát. Művei: Iskolai tanítókönyv (Győr 1793); Keresztény katekizmus (németből, Vác 1806); Kisdedek katekizmusa (u. o. 1806); Halhatatlanság oszlopa (halotti versek, u. o. 1807); Énekek (u. o. 1807); Prédikáciok (a Prédikátori tárházban, Vác és Veszprém 1805-1808); Ehrenrettungsversuch (egy utazó angol becsmérlései ellen, a berlini Freymüthige c. folyóiratban 1806); Vallástevő katekizmus (Sárospatak 1813); Rövid erkölcstudomány (u. o. 1826); Erkölcsi olvasókönyv az apró iskolák számára (u. o. 1826); Templombeli köznapi könyörgések (u. o. 1827); Prédikációk (u. o. 1814); A keresztény vallásra való útmutatás (Stapfer után, u. o. 1813). Ezeken kivül alkalmi prédikációi, katekizmusai s erkölcsi olvasókönyve sok kiadást értek.
1. János, a Martinovics-féle összeesküvés részese, Laczkovics Imre pestvármegyei alispán fia, szül. 1750. előkelő régi nemes családból. Kivégezték Budán 1794 máj. 1. 1772. a magyar kir. testőrségbe lépett s itt megismerkedett Bessenyei és társai hatása alatt a német és francia irodalom remekeivel. 1776. a Gréven-huszárezredben szolgált mint hadnagy s részt vett 1778. a Martinovetz mellett vívott ütközetben s ott vitézségének több tanujelét adá. 1786. kapitánnyá léptették elő. Az 1787-iki török háboruban s 1789. Belgrád ostrománál szintén szerepel s ez időből való első irodalmi föllépte a Magyar Kurir 1789. folyamában megjelent Belgrád bevétele c. verssel. 1790. Trenk Frigyesnek. A macedoniai vitéz c. művét fordítja le. Ekkor indult meg a francia forradalom hatása alatt az a reformmozgalom, mely az irodalomban, közigazgatásban, hadseregben a nemzeti elem jogaiba való visszahelyeztetését követeli. E mozgalomhoz csatlakozott L. is s ő irta azt a kérvényt, melyben a Gréven-ezred nevében 1790. az országgyüléshez a végett folyamodik, hogy a magyar ezredeket béke idején ne Magyarország határain kivül helyezzék el; magyar ezredekben a tisztek is magyarok legyenek és a hadsereg nyelve magyar legyen. Ezen kérvényt, mint gondolni lehetett, Bécsben rossz néven vették s L.-ot hadi törvényszék elé Bécsbe idézték. Az alsó tábla erélyes hangu tiltakozása, melyet felirat alakban terjesztett a király elé, s amelyet a főrendek is elfogadtak, megmentette ugyan a fogságtól, de büntetésből 1790 szept. 24. ezredétől a mantovai helyőrséghez tétetett át. Ez áthelyezés L.-t oly érzékenyen sértette, hogy előmenetelre többé nem számíthatva, lemondott tiszti rangjáról s visszatért Pestre. A következő év juliusában ugy látszik megbánta tettét és Bécsbe utazott a király megengeszteléseért s hogy tőle előbbi tiszti rangja visszaadását vagy évi nyugdíjat kérjen. De útja sikertelen maradt. Jobbra akkor kezd fordulni ügye, mikor Martinovics Ignáccal, gyermekkori barátjával összetalálkozik. Az ő ajánlására hajlandó volt neki megkegyelmezni a király, aki 1792-ben külön kihallgatáson fogadta s habár előbbi tiszti rangjába vissza nem helyezte is, de megbiztatta, hogy pesti kerületi biztosnak kinevezi s addig is évdíjat rendelt számára. L. e királyi kegyet azzal igyekezett viszonozni, hogy magyarra átdolgozta Martinovicsnak Oratio ad proceres címü 1790-ben megjelent művét. A magyar ország gyülésiben egybengyültt méltóságos és tekintetes rendekhez 1790. esztendőben tartatott beszéd címmel szelidítve v. egészen ellenkezőre változtatva ennek oly kifejezéseit, melyek a monárkia eszméjének nem kedvzenek s azonkivül jegyzetekkel is ellátta azt, amelyekben különösen a főrendek, a főpapság és főnemesség előjogait és kiváltságait ostromolja s dicsőíti II. Lipótot, ki az egyenlőtlenséget el szándékozik törölni. Új helyzete nem sokáig tartott. Lipót halálával évdíját is elveszíti. Hasztalan a Martinovics közbenjárása is. Ferenc királytól sem katonai, sem polgári hivatalt, sem nyugdíjat nem sikerült kieszközölni. Hasztalan megy Bécsbe s hiába halmozza el 1792-ben megjelent újabb művében A magyar történetnek rövid rajzolatjában szolgai hizelgés hangján a legtulzóbb dicséretekkel az ausztriai házat, kárhoztatva a pártoskodó nemzeti fejedelmeket. Lassankint a kormány türelmes szelleme is megváltozott. A francia forradalom rémtettei hirére, gátat vetendő hasonló eszmék terjesztésének, eltiltották s elkobozták az ily irányu röpiratokat s a szerzők ellen nyomozást indítottak. A Martinovics-féle röpirat fordításain, de különösen az 1790. kiadott A keresztény vallásban magát oktattatni vágyódó utazó ember Jeruzsálemben és A Jézus társaságbeli szerzeteseinek Khinából való kiűzettetése című műveiért (Ballagi G. szerint hihetőleg ezek is fordítások), melyek a keresztély vallás legszentesebb tanait gúnyolják ki, L.-ot is perbe fogták. A büntetés elől csak ugy menekedhetett meg, hogy állhatatosan állította, hogy sem a szerzőt, sem a fordítót nem ismeri, pere igy is egész 1794 februárig elhúzódott, amikor fölmentették. E közben elégedetlen lévén helyzetével s több ízben tapasztalt mellőztetésén is elkeseredvén, Martinovics határozottan a forradalom terére lépett, oly kátékat terjeszt, melyek leplezetlenül hirdetik a francia forradalom eszméit s 1794 április végén titkos társulatot szervez, s L.-csal közlé először ennek alapszabályait és tervezetét; Magyarországot több kerületre osztották föl s egyik kerület igazgatója (állítólag a debreceninek) L. lett volna. A bécsi rendőrség azonban mindennek hamar nyomára jött, jun. 14. jött az első jelentés a készülő forradalomról s jul. 24-ikére viradóra Martinovicsot elfogták, aki társait is megnevezte s aug. 16. L.-ot is elfogták s Bécsbe kisérték s aug. 25. és 28. törvényszék elé állíták; itt eleinte mereven tagadott, de társai is ellene vallván, szept. 6. beismerte a vádakat. Nov. 22. Budára kisérték s többszöri kihallgatás után az alsó tábla ápr. 27. L.-ot felségsértésért palloshalálra (poena gladii) itélte. Ez itéletet, amelyet máj. 1. a hétszemélyes tábla is megerősített, máj. 20. Budán az azóta vérmezőnek nevezett «generális kaszálóréten» hajtották végre.
2. L. László, öccse volt L. Jánosnak, kit a Martinovics-összeesküvés miatt 1795. lefejeztek. Tulajdonképen be sem igen volt avatva bátyja terveibe, de azért 1794 aug. 15. őt is elfogták, s előbb Bécsbe, majd Budára szállították. Az 1795 ápr. 15-iki itélettel L.-ot 10 évi várfogsággal sujtották, melyből mintegy 6 évet Kufsteinben, Brünnben, Innsbruckban ki is töltött.
község, l. Sajó-Lád.
nemzetségének Abaúj, Borsod, Bács és Zala vármegyékben 1258-1383 közt 7 birtoka volt; ebben a nemzetségnek törzshelye Sajó-Lád Borsodban. Ősei közé tartozott Bulcsu, 1233-58. csanádi püspök.
Károly, pedagogus, szül. Temesvárt 1853 márc. 3. Eleinte papi pályára készült s mint piarista 1871-74. Kecskeméten gimnáziumi tanár volt. Ekkor kilépett a rendből s előbb zsombolyai, 1875. fővárosi polgári iskolai tanár lett. Itt igazgatónak választották meg. Alelnöke az országos polgári iskolai tanáregyesületnek. Számos tankönyvet és tanügyi értekezést irt.
l. Lado.
fából készült, helyéből elmozdítható, rendszerint hosszanti alaku, fölfelé nyiló födéllel ellátott rekesz, szekrény, melyben kisebb, rétékesebb használati tárgyakat, kivált pedig ruhát szokás tartani. Eredete igen régi. Már az assziriai domboru műveken is fordulnak elő L.-k, melyek rájuk szögezett fémpántokkal vannak megerősítve, ugy hogy a pántok és szögek feje egyszersmind külsejüket díszíti. A L., melyben Kypselos korintusi királyt anyja megmentette, amely utóbb Hera olimpiai templomában állott, cédrusfából volt, külsejét részben a fájából faragott, részben berakott arany és elefántcsont domboru művü alakos ábrázolások díszítették. Pompejiban több vas-L. került napvilágra, melyek külsejének szintén a bevert szögek feje szolgált díszül. A középkorban a L. használata általános volt és egyszersmind ülőbutorul is használták, oldalait gyakran faragványok, berakott munkák, festmények díszítették, fölső lapja, melyre párnákat raktak, sima maradt. Nem ritkák azonban az olyanok sem, melyeknek fölső lapja szintén díszes. A XV. sz.-ban kezdett a L. átalakulni és lassankint belőle fejlődött ki valamennyi szekrényféle butorunk. A köznépnek ma is kedvelt butora a L., s díszítése legjobb alkalmul szolgál a népies díszítő művészet gyakorlatára. Igy a magyar köznép L.-ján legotthonosabb a magyaros díszítmény, melynek egyik uralkodó elemétől, a tulipántól kapta nevét a tulipántos-L. - L., a kereskedői szokás szerint bizonyos áruk szám szerinti vagy súly szerinti mértéke, p. 1 L. ásványviz = 100 üveg, 1 L. francia vörös bor = 48 üveg, 1 L. tea = 38 kg., 1 L. ablaküveg = 120 tábla stb.