l. Dolon-nor.
spanyol vidék, l. Mancha.
(ejtsd: -máns) csatorna, azon tengerszoros, mely az Atlanti-oceánt az Északi-tengerrel összeköti. Az öbölszerü csatorna bejárata a francia Quessant sziget s az angol Landsend-fok között 166 km. széles, de K-i és ÉK-i irányában váltakozva majd összeszorul, majd ismét kiszélesedik. Legkeskenyebb helye, ahol egyszersmind végződik is, a Pas de Calais (franc.) vagy Strait of Dover (ang.), csak 33,5 km. széles (az ókorban: Fretum Gallicum vagy Fretum Britannicum). A L. csatorna hossza 560, legnagyobb szélessége 240 km. (az angol Exe folyó torkolata és a francia Cancale kikötő közt). A csatorna két partjának vizszintes tagosultsága és öbölképződése nagyon különböző. Újabban egy francia és angol társaság át akarja hidalni a L. csatornát.
1. Ivanovics Vladimir, orosz szlávista, szül. Szt. Pétervárt 1833-ban. 1865 óta a szláv nyelvek tanára a szt. pétervári egyetemen. Kivált a régebbi időkben tulzó szlavofil irányban működött és irt, mig újabban legalább valamivel józanabb magatartást tanusít. 1894 nyarán Budapestet is meglátogatta. Munkái: Szlavjane v Maloj Aziji, Afrike i v Iszpanjii (A szlávok Kis-Ázsiában, Afrikában és Spanyolországban, 1859); Szerbija i jugoszlavjanszkija provinciji v Avsztriji (Szerbia és a délszláv provinciák Auszriában, 1864); Isztoricseszkoje izszljedovanije greko-szlavjanszkavo mira (A görög-szláv világ historiai megvilágítása, Szt. Pétervár 1871), mely utóbbiban a görög-szláv és a román-germán világ közti ellentét teoriáját fejti ki; irt továbbá a bolgár nyelvről és irodalomról (1869); az ó-cseh irodalmi emlékekről (1879) stb., valamint kiadott Secrets d'État de Venise címmel (Szt. Pétervár 1884) a görögökre, szlávokra és törökökre vonatkozó XV-XVI. sz.-beli okiratokat a velencei levéltárból.
2. L. Ivanovics Jenő, az előbbeni testvére, szül. Szt. Pétervárt 1825-ben. 1866-81. a szt. pétervári császári állami bank igazgatója volt s a hitel- és pénzügy terén irodalmilag is foglalkozott. Munkái közül felemlítést érdemelnek: O njeurozsájah v Indiji (A rossz aratások Indiában); Szovremennájá Indija (A korunkbeli India, Szt. Pétervár 1889).
(állat, antillai név, spanyolosan manati, Manatus), a növényevő cetek, szirénfélék családjába tartozó emlős állat-nem. Teste hengeres, csaknem egészen csupasz, csak itt-ott visel szétszórt sertéket; farkúszója kerekített, mellső úszószárnyai 1-4 elsatnyult, lapos körmöt viselnek; metsző fogai korán kihullanak, szemfogai hiányzanak, zápfogai csak egyszer fejlődnek s az elhasználtakat hátul újonnan képződők pótolják; teljes fogazatának képlete: [Matem.]. Ízletes húsáért, zsírjáért és bőréért vadásszák. Két faja van: az afrikai L. (M. senegalensis Desm.), 2,5 méter hosszu, Afrika nyugati partjain, különösen a folyamok torkolatában él; az amerikai L. (M. americanus Desm.), 3 méter hosszu s mintegy 2-300 kg. súlyu, Dél- és Közép-Amerika keleti partjain, honnét az Amazon és Orinoko torkolatán át a nagy folyamokba messze behatol.
két county az É.-amerikai Egyesült-Államokban; és pedig Alabamában 12 140 lak., Vernon székh. és Texasban 3000 km2 ter., 27 000 lak., Paris székh.
l. Lipsius Mária.
l. Torriani.
1. Ágost Mária Rajmund gróf, Arenberg hercege, a francia forradalom egyik nevezetes szereplője, szül Brüsszelben 1753 aug. 23., megh. u. o. 1833 szept. 23. Mint hadapród Lotaringiai Károly herceg ezredébe lépett, majd egy gyalogezred tulajdonosa lett, mellyel együtt grófi címét is nyerte. 1771-72. Elő-Indiában, 1780-82-ig É.-Amerikában harcolt az angolok ellen. A francia udvarban mint osztrák születésü a királyné kegyét megnyerte, s Mirabeaunak is bizalmas barátja lett, kivel az 1789-iki nemzetgyülésen az alkotmányos monárkia fentartása érdekében küzdött, egyúttal jelentékeny összegekkel is segélyezte a pénzzavarban levő hires férfiut. A királyság bukása után elhagyta Franciaországot s előbb Németalföldön, majd Bécsben telepedett le, honnan csak Napoleon bukása után tért vissza megint Németalföldre s mint tábornok 1830-ig szolgált a hollandi hadseregben. Értékes képgyüjteményt hagyott hátra. Mirabeauval váltott leveleit és szellemes emlékiratait Bacourt adta ki Correspondance entre le comte de Mirabeau et le comte de L. cím alatt. (Páris 1851, 3 köt.).
2. L. János Baptiste Antal Péter, francia természettudós, szül. Barentinben (Picardia) 1744 aug. 1., megh. Párisban 1829 dec. 18-án. 1760. hadiszolgálatba lépett, de nem sokkal azután az orvosi tudományok tanulmányozására szentelte magát s ezzel kapcsolatosan kiváló kedvvel müvelte a természettudományokat, főleg a meteorologiát és a növénytant. 1780 óra több növénygyüjtő utazást tett s a növénytan terén több nagyobb rendszertani munkát irt; 1792. a Jardin des plantes-ban az alsóbb rendü állatok tanának tanára lett s ez időtől kezdve a zoologia mivelésére szentelte minden erejét és Systéme des animaux sans vertébres (1809), valamint Histoire des animaux vertébres (1815-22, 7 kötetben) műveivel, mely utóbbit Milne Edwards társaságában irta, jeles szisztematikusnak mutatta magát. Ő különítette el először a gerincteleneket a gerincesektől, a tüskebőrüeket a polipoktól és alapját vetette meg az állatosztályok természetes elkülönítésének. Elméleti munkái közül nevezetes a Philosophie zoologique (1809). Ő volt az első, aki szakított a régi fajfogalommal s a fajok változatlanságáról szóló dogmával s az állatország keletkezését a lassu, fokozatos fejlődéssel magyarázta s igy őt tekinthetjük a leszármazástanának megalapítójául, vagy a francia Darwin gyanánt. Növénytani munkái: Flore française (Páris 1778, 3 köt.), újabb kiadása De Candolletól; Extrait de la flore française (u. o. 1795); Histoire naturelle des végétaus (u. o. 1802, 15 köt.); Encyclopédie méthodique botanique (u. o. 1783-1817, 13 köt., egy atlasszal és 900 tábl.); De Candolle-lal Synopsis plantarum in Flora Gallica descriptarum (u. o. 1806). V. ö. Claus, L. als Begründer d. Descendenzlehre (Bécs 1888).
kikötőhely, l. Tarabulusz.