l. Roche (La-).
(ejtsd: -ros) Mária Zsófia, német irónő, Gutermann orvos leánya, szül. Kaufbeurenben 1731 dec. 6., megh. Offenbachban 1807 febr. 18. Már 1750. lett Wieland arája, de atyja felbontotta frigyüket; 1754. lett Laroche (tulajdonképen Frank György Mihály, megh. 1789.) mainzi udvari tanácsos nejévé. Férje utóbb trieti titkos tanácsos lett s Ehrenbreitsteinben lakott, hol házuk egész Németország irói kitünőségeinek a gyülhelye volt. Midőn férje a szerzetességről szóló leveleit kiadta, elvesztette hivatalát, s a család most előbb Speierben, azután Offenbachban lakott, szűk viszonyok közt, melyek Larochenét gyors irodalmi munkásságra késztették. Wielanddal élete végeig a legmelegebb barátság kapcsolta össze. Leánya, Maximiliane, Brentano frankfurti kereskedőnek lett neje; s e házasságból származtak Brentano Kelemen, a romantikus költő, és Bettina, Arnim Achim költő neje. Regényei levél-alakban irt családi történetek, az angol Richardson modorában és szellemében, kevés képzelettel, de elismerésre méltó emberismerettel. Első regénye: Geschichte des Fräulein von Sternheim (1771, kiadta Wieland) rendkivüli tetszésben részesült. Gyengébbek következő művei, melyekben a tanító és moralizáló elem mind nagyobb tért foglal el: Rosaliens Briefe (1779); Moralische Erzählungen (1782); Briefe an Lina (1785); Schönes Bild der Resignation (1795); Melusinens Sommerabende (1806) stb. Levelezése Wielanddal (1820) és újabb levelek (1894); Goethével (1879). Életét megirta Assing Ludmilla (1859).
(ejtsd: larosfukól), hires, több ágban virágzó francia család, melynek ősi fészke az Angoulęmetől nem messze fekvő kis La Rochefoucauld város vala. Ősatyjául Laroche Foucauld-t tekintik, aki 1020 körül élt. Ennek egyik utóda Laroche Ferenc, XII. Lajos kamarása, L. Ferenc királyt keresztviz alá tartotta, és 1515-ben grófi rangot nyert. Ez idő óta a család legidősebb tagja a Ferenc nevet szokta viselni. Ennek fia, Ferenc, viselte először a Marsillac hercege címet. Utódai a vallásháboruk alatt a protestánsok soraiban küzdöttek. V. Ferenc (szül. 1588 szeptember 5., megh. 1650 febr. 8.) a L. hercegi címet kapta és pair lett. A család tagjai közül, mely jelenleg három ágban virágzik (idősebb ág, Estissac- és Doudeauville-hercegi ág), a következők említendők föl:
1. L. Ferenc (VI.) herceg, V. Ferenc fia (Marsillac hercege), iró, szül. 1613 dec. 15., megh. 1680 márc. 17. Előbb a hadseregben szolgált, később résztvett a Richelieu és Mazarin elleni cselszövényekben, de kedvese, a szép Longueville hercegnő, az udvarral kibékítette s ez időtől kezdve ragyogó testi és szellemi fölényénél fogva a társaságokban főszerepet játszott s több hires nőnek, mint Sablé asszonynak, Chervreuse hercegének, Sévigné és különösen Lafayette asszonynak kegyeltje lett. Emlékiratai, melyekben érdekesen rajzolja korának képét, 1662. jelentek meg először Kölnben. Mások nevezetes műve: Réflexions, ou sentences et maximes morales, melyet egyszerüen Maximes cím alatt szoktak felemlíteni; ez egy filozofiai formába öltöztetett gondolat-gyüjtemény, mely erős kifakadásokat tartalmaz ugy az egyesek, mint a nagy többség ellen, valóságos törvénykönyve az önzésnek és élvezetvágynak, s mindez könnyü, elegáns stilusban, melyet a franciák méltán tartanak klasszikusnak. Maga L. e munkáját ötször adta ki; először 1665., legteljesebben 1678., mely kiadás mintegy 504 maximát tartalmaz. Újabb kiadói: Aimé Martin (1822), Duplessis (1853), Lacour (1868), Pauly (1883), Chassang (1884). Magyarra ford. Kazinczy (Herceg R.-nak Maximái és Morális Reflexiói három nyerlen. Bécs és Triest 1810,8-r., XXII. és 2"2. l.) s Béri Gyula (L. gondolatai. Budapest 1895, 8-r., 179. l.). Bartélemy 1803. Ouvres inédites de L. cím alatt 259 gondolatot bocsátott közre, melyeknek nagyobb része azonban csak variáns.
2. L. Ferenc József, de L.-Bayers, szül. Angonlęmeben 1735., lefejeztetett Párisban 1792 szept. 2. 1772. Beauvais püspöke lett. mint főrend és az alkotmányozó nemzetgyülésnek tagja, melegen védelmezte a papságot és az udvart, miért fivérével, Péter Lajossal, Saintes püspökével együtt Chabot által a törvényhozó testület előtt bevádoltatott, mely a testvéreket lefejeztette.
3. Lajos Sándor, Larocheguyon és d'Anville hercege, szül. 1743 jul. 11., megöletett 1792 szept. 14-én. Előbb a hadseregben szolgált, de 1789. a fővárosi nemesség részéről a főrendek gyülésébe küldetett, hol különösen a néger rabszolgák felszabadítása érdekében, továbbá a papi javak eladása ellen s a sajtószabadság visszaállítása mellett szónokolt. Az 1792 jun. 20-iki események alatt azonban Pétion és Manuel ellen foglalt állást, minek következtében Párisból menekülénie kellett; de Forgesben elfogták s midőn Gisors városán átszállíták, a dühöngő tömeg agyonkövezte.
4. Ferenc Sándor Frigyes, L-Liancourt hercege, az előbbeni unokaöccse, szül. 1747 jan. 11., megh. 1827 márc. 27. A hadseregben szolgált, de azután liancourti jószágára vonult (Clermont mellett), hol gazdálkodással foglalkozott. Ő volt az, aki 1789 jul. 14. a Bastille ostroma után a párisi zavarokról a királyt értesítette, mire XVI. Lajos igy kiáltott föl: «Tehát lázadás!» «Nem, sire», válaszolt L., «hanem forradalom!» A nemzetgyülés előtt élethűen vázolta a nép nyomorát, a szegény-ügy és a kórházak szegényes állapotát. A nemzetgyülés berekesztése után, mint tábornok, a roueni helyőrség parancsnokságát vette át, de azon törekvése, hogy a királyt Rouenba való költözködésre birja, sikertelen vala. Az 1792 aug. 10-iki felkelés után Angliába menekült, hol szegénységben tengődött 1794-ig, mely évben vagyonának romjait visszanyerte. Amerikai utazásának eredményeit Voyage dans les États-Unis d'Amerique fait en 1795-97 (Páris 1798, 5 köt.) c. művében jegyezte föl. Ezután beutazta északi németországot, Hollandiát s Dániát, Brunaire 18. után visszatért Franciaországba s azon tul Párisban élt. 1800. adta ki les prisons de philadelphe címü munkáját, melyben fontos börtönügyi és büntetőjogi kérdéseket tárgyal, sőt a himlőoltással is foglalkozik. I. Napoleon 1809. visszaadta neki hercegi címét, az első restauráció után pedig a pairi méltóságot nyerte. Mint a Keresztény társaság elnöke s mint a kormány tagja nem csekély tevékenységet fejtett ki a fogházak, a kézműipar, a földmívelés és a kórházak javítása és okszerü vezetése érdekében. Châlonsban gazdasági intézetet alapított; a tudományos akadémia tagjai közé választotta. Ő alapította Franciaországban az első takarékpénztárat. 1861. Liancourtban szobrot emeltek emlékének. Fia Frigyes Gaetan 1825. kiadta összes műveit és meirta életrajzát.
5. L. Sosthéne, L.-Bisaccia hercege, a L.-család egyik oldalágából. szül. 1825 szept. 1. Csak 1871 február óta foglalkozott politikával, amidőn a nemzetgyülésbe választatta magát. A francia-porosz háboru lezajlása után a legitimisták «Des Réservoirs» nevü klubjának elnöke lett s Thiers megbuktatásán s a monárkia visszaállításán fáradozott, 1873., Thiers leköszönése után mint nagykövet Londonba küldetett, hol fényűzése és pazarlása által némi feltünést keltett, de a szeptennátus felállítása után állásáról lemondott. 1874. megint indítványozta a monárkia visszaállítását. 1876 óta tagja a képviselőháznak, ahol a klerikális monárkisták egyik vezére.
(ejtsd: laros-zsaklén), régi francia nemes, buzgó royalista család Vendéeből, melynek eredeti neve Duverger volt. Duverger Gui 1505. nőül vette Lemastin Jakabnak, L. urának leányát, Renét, kinek kezével együtt annak vagyonát s nevét is kapta. A család tagjai közül említésre méltók:
1. L. Henrik Duverger, L. gróf, szül. a durbellierei kastélyban. Châtillon sur Sévre mellett, 1772 aug. 30., elesett 1794 márc. 14. a nouaillei csatában. 1789. gárdatiszt volt; 1792 aug. 10-ike után a Vendéeba ment, hol a royalisták felkelését szervezte és több véres csatában részt vett. Vitézsége által a «vendéei hős» nevét érdemelte ki. Hires az a mondása, melyet a vendéeiekhez intézett, midőn fővezérükké tették: «Si je recule, tuez-moi; si j'avance, suivez-moi; si je meurs, vengez-moi!» (Ha hátrálok: öljetek meg; ha előre nyomulok: kövessetek; ha elesem: boszuljatok meg!) V. ö. Henri de L. et la guerre de la Vendée d'aprés des documents inédits (Páris 1890).
2. L. Lajos Duverger marquis, az előbbinek öccse, szül. St. Aubinban 1777 ov. 29., elesett 1815 jun. 4. A forradalom kitörése után atyjával együtt kivándorolt, később Condé hadtestében harcolt a Rajna mellékén s azután angol szolgálatba lépett, honnan 1801. tért vissza Franciaországba. 1814. a Bourbonokhoz csatlakozott és Angouléme herceget Bordeauxba vezette, amiért XVIII. Lajostól altábornagyi rangot nyert. A száz napos uralom folyamán 1815 máj. 16. az angolokkal kezet fogva, megkisérlette a partraszállást, de Travot tábornok St. Gilles mellett L. hadosztályát visszaverte. - Özvegye, Mária Lujza Viktoria (családi nevén de Donnissau), hires royalista hősnő, szül. Versaillesban 1772 okt. 25., megh. Orleansban 1857 febr. 15-én. 1789. Lescure marques neje lett. midőn vitéz férje az aug. 10-iki katasztrófa után a felkelés zászlaját Vendéeban kitűzte, hősiesen követte. Lescure eleste után (1793) Mária Spanyolországba menekült, honnan 1795. a közbocsánat kihirdetése után visszatért Franciaországba. A fructidor 18-iki események arra kényszerítették, hogy rövid időre ismét elhagyja hazáját. 1801. L. marquishoz ment nőül. Emlékiratai fontos adatokat tartalmaznak a vendéei harcok történetéhez. V. ö. Nettement, Vie de Mme la marquise de L. (Páris 1876).
3. L. Henrik Ágost -györgy Duverger marquis, az előbbi fia, szül. 1805 szept. 28., megh. Pecqueben (Páris mellett) 1867 jan. 7. 1815. francia pair lett; 1821. belépett a hadseregbe s 1823-ban résztvett a spanyol hadjáratban. 1828. Diebitsch alatt az oroszok soraiban harcolt a Balkán félszigeten. Az 1830-iki forradalom után lemondott pairi rangjáról s birtokaira vonult; mellesleg a Loire folyón foganatosítandó vizművekkel foglalkozott. 1848 február 25-ike után ama legitimisták közé tartozott, kik a köztársaságot elismerték. Az alkotmányozó nemzetgyülésnek s 1849 márciusában a törvényhozó testületnek tagjául választatván, az Association générale de patronage et de mutualité au profit des classes ouvriéres egyesületet alapította. 1843. Londonban, 1849. Emsben és 1850. Wiesbadenben részt vett a legitimisták gyüléseiben és 1851. tiltakozott az államcsiny ellen. Mindamellett belépett a hadseregbe s 1852. III. Napoleon kinevezte szenátorrá.
l. Rochelle (La-).
l. Roche-sur-Yon.
l. Rothiére (La-).
(ejtsd: larussz) Péter, francia pedagogiai és enciklopédiai iró, szül. Toucyban 1817 szept. 23., megh. Párisban 1875 jan. 3. L. tanító volt és 1851. a Bibliothéque classique gyüjteményes vállalatot alapította, melyben nyelvtanokat, elemi oktatásra vonatkozó és tudományos műveket adott ki. Főmunkája: Grand dictionnaire universel du XIX. Siécle (1864, 15 köt., pótlékai 1878 és 1887).
Mariano József don, spanyol drámairó, szül. Madridban 1809 márc. 24., öngyilkos lett u. o. 1837 febr. 13. Mint iró 1827. lépett föl először s kezdetben szatirikus irányu költeményeivel keltett föltünést, melyeket a Revista espanola-ban Figaro álnév alatt folytatott. Mint szinműiró, No mas mostrador vígjátékán kivül nagy sikert aratott Macias c. szomorujátékával, melyet egy regénye után alkalmazott szinre; ezenkivül számos francia szinművet dolgozott át Ramon Arriala álnév alatt. L. iratait sötét világnézlet s a társadalmi nyomor megrázó festése jellemzi. Összegyüjtött kritikái Obras completas de Figaro c. legújabban (1884) Barcelonában jelentek meg. Fia, L. Lajos Mariano don, szül. 1830., termékeny, de kevésbbé szerencsés drámairó.
(ejtsd: larré), 1. Domonkos János báró, francia sebész, szül. Beaudeauban 1766 jul. 8., megh. Lyonban 1842 jul. 25. I. Napoleon alatt 1805 a francia katonai közegészségügy főfelügyelője volt, később a rokkantak házának fősebésze; nagy érdemeket szerzett a katonai sebészet körül. Tarbesban és Val-de-Graceban emléket állítottak neki. V. ö. Lervy-Dupré, L., chirurgien en chef de la grande armée (Páris 1860).
2. L. Félix Hippolite báró, orvos, az előbbinek fia, szül. Párisban 1808., megh. u. ott 1895 okt. 8. Az orvosi pályára lépett és felvitte a legmagasabb állásokra; tagja lett az akadémiának, táborkari főorvos, III. Napoleon orvosa és a kirurgia tanára az egyetemen. Rendkivül sok és becses munkával gyarapította a szakirodalmat; a főbbek: az 1830. és 1848-iki forradalom alkalmával megsebesültekről közzétett hivatalos jelentés; Méthode analytique en chirurgie (18419; Diagnoste et curabilité du cancer (1854); De l'éthérisation (1857).