(tulajdonkép platium) a. m. széles ország, síkság, lapály, földrajzilag egyre táguló fogalom, némikép hasonló a Hellasz fogalmához. Eleinte csak azt a kis (alig 4 m2-nyi) területet jelentette, melynek határait É-on a Tiborfolyó, K-en az Albán-hegyek, Ny-on a tengerpart, D-en a Numicus folyócska képezték. De csakhamar egyre nagyobb területre terjed ezen fogalom, Róma szétrobbantja a latin szövetséget és előállott a régi L. (L. antiquuum v. vetus), melynek földje a Tiberistől lenyult egészen a circeji hegyfokig (Capo di Monte Circello) és Anxurig (Terracina). A római hódító háboruk bejefeztével a fentebbihez került a hernikek, volszkok, aurunkok és aequek területe, ugy hogy az igy alakult L. novum v. adectum elterjedt egészen a Lirisig Garigliano), sőt még a Liristől D-re is odatartozott Sinuessa. Az igy L. neve alá jutott terület, mint már elnevezése is mutatja, síkság volt, vulkanikus természetü és nagyon termékeny. A L. nevü terüle tlakói a latinok (l. o.) a történeti idők beálltával már mint L. ősbirtokosai lépnek elénk. Nagyon jókor (talán már Alba-Longának alapítása előtt) egy 30 városból álló városszövetség tünik fel, melynek tagjai, illetőleg e városok lakói Prisci Latini. Ilyen városok voltak egyebek közt: Corniculum, Ficulnea, Cameria, Crustumerium, Ameriola, Medullia, Nomentum, Laurentum, Ardea, Tibur, Aricia, Praeneste és mások. Később e városszövetségben Alba ragadja magához a vezérszerepet, számos gyarmat rajzik ki belőle, egyebek közt Róma is, mely egy ideig versenytársa az anyavárosnak, majd fölébe is emelkedik. A királyok elűzése és a vele kapcsolatos bonyodalmak időt engednek a latin népeknek, hogy magukat Rómától függetlenné tegyék, de 338. ismét és ezúttal már a fegyver jogán hozzája tartoztak és 314. meg volt a fentebb leirt határok közti, tágabb kiterjedésü L.
Ha az ősmondából szabad következtetést vonnunk, akkor a latin városok a legrégibb időben városszövetséget alkottak, melyben a hegemoniát Alba-Longa gyakorolta. Mikor Alba-Longa Róma ellen elbukott, a többi város még szorosabb szövetségre lépett, melynek közös tanácsa (concilium) és diktátora volt. Rómával L. véd- és dacszövetségetben állott (foedus), melyet az idők folyamában egyes háboruk megszakítottak ugyan, de melyet a két fél mindig megújított. A római államforma (a királyság) lassankint ellentétbe hozta Rómát a többi országgal, mindig határozottabban törekedett a vezérszerepre, amelyet Tarquinius Superbus idején el is ért. A római királyság bukása után a római városok megint felszabadultak, semmit sem akartak a római felsőbbségről tudni és csak a Regillus-tónál való ütközet után (Kr. e. 493) ismerték el Rómát magukhoz hasonló, egyenrangu szövetségesnek (foedus aequum). Ezen szerződés alapján megújították a régi connubiumot, véd- és dacszövetséget kötöttek, melyben egyenlő rész jutott mindkét félnek ugy a vezetésben, mint a prédában. 486. a szövetségből hármas szövetség lett a hernikek által, akik abba szintén beléptek. Csakhogy Róma ennek a hármas szövetségnek nem sok hasznát látta, mert a gallus háboruban mindkét szövetségese cserben hagyta és csak 358. lépett újból érvénybe a régi frigy, melyet Róma a 340-338. vívott latin háboruban (l. Róma) szétrobbantotta és a latin városok feltétlen urává és parancsolójává küzdötte fel magát. A szövetséges városok közül egyesek megkapták a római civitas-t, mások függő helyzetbe kerültek, de mégis némi engedményeket is kapván, szorosan Rómához ragaszkodtak, oly szorosan, hogy a pún háboruk idején körülbelül ez a ragaszkodás mentette meg a főrvárost. Kr. e. 90. a lex Julia által az összes latin városok megkapták a teljes római polgárjogot; s ezzel a jus Latini egészen eltünik Itáliából, de mint nemzetközi jogviszony átment számos külföldi városra, jelesül a Paduson tul fekvőkre, sőt egész provinciákra is, p. Sziciliára és Hispaniára. Igy keletkeztek Tiberius alatt a latini Juniani. Caracalla idején megszüntek az összes latin városok, de azért latinok még mindig keletkeztek, nevezetesen rabszolgák manumissziója által, mely állapotnak csak Justinianus törvényhozása vetett véget.
Málnapatakhoz tartozó uszta Nógrád vármegye losonci j.-ban, Bárdos A. tulajdonát képező üvegtáblagyárral, mely évenkint 30 000 schock ablaküveget állít elő; a munkások száma 20-25.
1. Ime, politikus és államférfi, szül. Nyitrán 1848 szept. 4. Jogi tanulmányait Pozsonyban és Pesten végezte, 19 éves korában megyei aljegyző volt, kevéssel azután szülővárosában megválasztották városi tanácsosnak. 1870. letette a ügyvédi, a következő évcben a váltójegyzői vizsgálatot. Ezentul mint gyakorló ügyvéd működött, de idejének legnagyobb részét a közigazgatásnak és megyéje kulturális fellendítésének szentelte. Mint a megyei és városi közgyülések egyik vezérszónoka nagy szerepet játszott és több fontos ügyben (regálekártalanítás stb.) sikeresen közreműködött a kormány és a vármegye közönséges között. 1884. a nyitrai választó kerületben szabadelvü programmal országgyülési képviselőnek választották. Öt éven által állandó rendes előadója volt a közigazgatási bizottságnak, ugyanis ismételten mint előadó és elnök működött az egyik biráló bizottságban, részt vett több enqueteben, tagja volt a Kuria választó ügyekben való biráskodását szabályozó javaslat előzetes tárgyalására kiküldött bizottságnak. Végre 1894. elnöke volt annak az országos bizottságnak, mely a határok és határfolyók (különösen a Morva) ügyében tárgyalt a hasonló osztrák és morvaországi bizottságokkal és az összes függő kérdéseket sikeresen oldotta meg. 1895 febr. 24. belügyminiszteri államtitkárrá nevezték ki; Nyitrán újra megválasztották ugyan képviselőnek, de mandátumáról lemondott.
2. L. Mihály, iró és tanár, szül. Nyitrán 1857 márc. 24. A középiskolákat szülőhelyén elvégezvén, 1874. Budapestre került, ahol az egyetemen a klasszikus és modern filologián kivül összehasonlító nyelvészettel és bölcselettel foglalkozott. 1879. megszerezte a tanári oklevelet és 1883. Budapesten az irodalomnak élt, mint több napilap és a Rautmann-Wilckens-féle M. Lexikon munkatársa. 1883-86. Sopronban működött mint tanár s ez időben sokszor megfordult Bécsben, ahol Milosich hires szláv nyelvésszel jó viszonyba kerülvén, a szláv nyelveket tanulmányozta. 1886. Eperjesre került az ottani királyi kat. főgimnáziumhoz, ahová aztán végleg ki is nevezték rendes tanárnak. 1893. részt vett a filologusok bécsi vándorgyülésén és ott előadást is tartott a Pervigilium Veneris szerzőjéről és idejéről; ugyanazon évben a közokt. kormány költségén részt vett a középiskolai tanárok tanulmányútjában (Görögország és Konstantinápoly), melynek kiegészítéseül Bulgáriát és Szerbiát is beutazta. 1895 óta a losonci állami főgimnázium tanára. Tanári foglalkozása mellett nagy tevékenységet fejtett ki a társadalmi téren, még pedig Sopronban mint az Irodalom és művészeti kör, Eperjesen pedig mint a Széchenyi kör titkára. Önállóan megjelent művei: Tibullus elegiái (életrajzzal és kortörténeti bevezetéssel, Budapest 1881); Költemények prózában Turgenyev után (u. o. 1882); Cicero mint nevelő (Sopron 1883); Vörösmarty M. nézetei a pályaválasztásról (u. o. 1884); Br. Brudern József és a műegyetem első csirái Magyarországon (u. o. 1886); A renaissance egy elfeledett nőalakja (Elisabeth Joanna Westonia, Eperjes 1891); Korona és koronázás (u. o. 1892); A legifjabb európai fővárosról (u. o. 1894), végül számos leirás a görögországi tanulmányútról több helyen (Görög földön, Magyar Szemle). A Pallas Nagy Lexikonának a munkatársa, ugyanis ő irja az ókori földrajz és történelemre vonatkozó cikkeket.
(előbb Lendvayné, családi néven Hivatal Anikó), kiváló szinésznő, szül. Pesten 1813., megh. Budapesten 1891 aug. 6. Korán érzett magában hivatást a szinészi pálya iránt és nagybátyja, Balogh Albin szinész vezetése alatt ismételten fellépett. Ekkor Győrbe Komlóssy szintársulatához szerződött, és itt első férjével, Lendvay Mártonnal megismerkedvén, ezzel huzamos ideig együtt működött. Férjével volt Kassán, később, 1834 óta Budán, 1837 óta pedig a nemzeti szinpadon. Később (Lendvay Mártontól elválván) férjhez ment Latkóczy Lajos festőhöz, kinek nevét ezentul a művészi körökben is magáévá tette.
(visum repertum), orvosi vélemény, halottszemle, boncolás, testi sértés stb. esetében.
hegylánc Káriában, K-re Miletosztól; ehhez fűződött Endymion és Selene mondája. Róla nevezték el a Macandros torkolatánál alakult öblöt (most Akisz-Csai).
l. Próféta.
gallus néptörzs, mely a helvétek és raurakok szomszédságában, a Rajna folyó kutfejénél lakott. Egy ízben megindították a gallus népvándorlást, sőt 14 000-en el is hagyták ősi tanyájokat, de Julius Caesar rákényszerítette őket hogy oda újból visszatérjenek.
l. Szem.
l. Szem (betegségei).