1. Matiland Jakab, L. nyolcadik hercege, angol iró és államférfiu, szül. Hatton-Houseban 1759 jan. 29., megh. Thirlestane kastélyában 1839 szept. 13. A parlamentbe választatta magát, 1789 óta pedig a felsőháznak volt tagja. Rendesen Pitt ellenfeleivel szavazott és ellenezte a francia háborukat. Midőn barátja Fox 1806. a kabinetbe lépett L.-t peerré és s skót állampecsét őrévé tette. 1806. L. Párisban járt, békealkudozásaival azonban nem ért célt; 1807. a Fox-kabinettel együtt visszalépett. A 20-as években politikai tekintetben pártot cserélt és a skót toryek vezére lett. Számos politikai és nemzetgazdasági munkát és röpiratot irt; ilyen az Enquiry into the nature and origin of public wealth (Edinburg 1819, 2. kiadás).
2. L. Maitland János, L. grófja és utóbb hercege, angol államférfiu, szül. Lethingtonban 1616 máj. 24., megh. 1682 aug. 20. Ifju korában a skót kovenantok sorában harcolt I. Károly ellen, de a köztársaság megállapítása után pártot cserélt és Hollandiába ment Károly herceg és trónkövetelő udvarába, akit azután 1650. Skóciába is elkisért. Az angolok a Worcester mellett vívott csatában (1651) elfogták és a köztársaság bukásáig fogva tartották. II. Károly trónralépte után kárpótlásul méltóságokkal és kincsekkel elhalmozta, kinevezte skót államtitkárrá, az államtanács elnökévé, majd a kincstár első lordjává. A ravasz és számító ember kitünően értett ahhoz, hogy hivatalit és a király kegyét el ne veszítse. Tagja volt a Kabal-minisztériumnak is és Károly kegyéből 1672. L. herceggé lett. Scott Walter az Old Mortality c. munkában történeti hűséggel ecsetelte ezen ügyes, de lelkiismeretlen, sőt jellemtelen államférfiut.
3. L. Maitland Lajos Frigyes sir és altengernagy, L. hatodik grófjának unokája, szül. 1776., megh. 1839. Ő volt a Bellerophon nevü angol hajónak parancsnoka, amelyen Napoleon császár 1815 jul. menedékhelyet keresett.
l. Horae canonicae.
(középkori latin). Igy neveztettek Olaszországban a korábbi századokban azok az egyházi énekesek, kiknek előjoguk volt bizonyos egyházi ünnepek alkalmával fehércsipkés ingben égő gyertyákkal bejárni az utcákat, tereket s a templomok előtt szent énekeket zengeni. Leginkább el voltak terjedve Firenzében.
Gedeon Ernő báró (azelőtt Loudon), osztrák táborszernagy, szül. Tootzenben (Livonia) 1717 febr. 2., megh. Neutitscheinben 1790 jul. 14. Tizenötéves korában orosz katonai szolgálatba lépett, s részt vett a lengyel örökösödési meg a török háboruban, meg Danzig ostromában. Az 1739-iki béke után felajánlotta szolgálatát II. Frigyesnek, s mikor ez nem fogadta el, Bécsbe ment, hol Trenk pandurcsapatjának kapitánya lett, de a sziléziai háboru után, Trenk kegyetlenségei miatt, ott hagyta a szabadcsapatot és Bécsben lakott 1746-ig, midőn barátjai közbenjárására őrnagyi rangot kapott egy határőrvidéki csapatnál, a károlyvárosi főparancsnokság keretében. Azután Bunićben tartózkodott 10 évig, mig végre a hétéves háboruban alkalma nyilt, hogy magát kitüntesse. A hirschbergi csata után őrnagy, majd nemsokára vezérőrnagy lett, s az 1757-iki prágai csatában, meg Kolin mellett a poroszok üldözésében tünt ki. Részt vett a szerencsétlen kimenetelü gothai és rossbachi csatákban is, 1758. pedig, miután Domstadtl mellett zsákmányul ejtette az ellenség összes podgyászát, tábornaggyá nevezték ki. A kundersdorfi csatát L. merész közbelépése döntötte el, mire táborszernagyi rangot kapott, s 30 000 főnyi sereget rendeltek alája. Ezzel nyerte meg Fouqué ellen (1760 jun. 23.) a landeshuti ütközetet, de II. Frigyes aug. 15. Liegnitz mellett megverte. A béke alatt, mivel Daun és Lascy háttérbe akarták szorítani őt, L. már Szászországgal alkudozott, hogy annak szolgálatába lépjen, de a bajor örökösödési háboru kitörésekor, táborszernagyi ranggal, rendelték őt a bajor határra II. Frigyes ellen, kinek betörését Csehországba nem tudta megakadályozni. A tescheni béke megkötése (1779) után tudományokkal foglalkozott egész addig, mig II. József 1789. a török elleni háboru vezérletét egészen reá nem bizta. Okt. 8-án megvette ugyan Belgrádot, de a tél közeledtével kénytelen volt a háborut beszüntetni; 1790. a poroszok ellen Csehországban fölállított hadsereget vezényelte.
(lat., máskép arbitrium is) a. m. a választott birónak itélete.
1. hercegség és járás Schleswig-Holstein porosz kerületben, 1183 km2 területtel (1890) 48 874 lak., 3 várossal (Ratzeburg, Moelln és L.). L. a mecklenburgi fensík folytatása. A Bille és Delvenau az Elbébe, a Stecknitz a Travéba folyik; a Stecknitz-csatorna összeköti a Stecknitzet a Delvenauval. Tavai: a Moellni, Ratzeburgi és a Schall. Nagy erdőségek vannak benne; legnagyobb a Sachsenwald. A 22 nemesi birtok közül legismeretesebb a Bismarck herceg tulajdonát tevő schwarzenbeki Friedricsruhval (l. o.). Földmivelés, állattenyésztés a lakosság főfoglalkozása. L. egykori lakói voltak a polabok. Miután Nagy Károly 804. elfoglalta, lassanként a szászok a szlávokat kiszorították. A német birodalom részére a XII. sz. közepén Oroszlánszivü Henrik hódította meg és itt alapította Ratzeburg püspökséget. II. Valdemár dán király rövi dideig elfoglalva tartotta; azonban 1227. a szász dinasztia aszkániai ágának jutott birtokába. Midőn 1689. Ferenc Gyulával az aszkániai ág kihalt, többen követelték a hercegséget a maguk számára; végre is György Vilmos braunscweig-lüneburgi hercegnek sikerült azt a maga számára biztosítania. Az örökösödési viszályok tartama alatt a hercegség rendei 1702. uruktól jogaik biztosítását kieszközölték. György Vilmos halála után 1705. a hercegséget unokaöccse I. György hannoverai választó és később angol király örökölte. Azóta L. Hannovera sorsában osztozkodott. 1806. a franciák elfoglalták és 1810. a Bouches de l'Elbe départementba kebelezték be. A lipcsei csata után Hannoverához, 1815 máj. 29. Poroszországhoz és ugyanazon év jun. 4. Dániához került. Az 1864-iki események Dániát L.-tól megfosztották. A gasteini egyezmény (1865) értelmében Ausztria lemondott róla Poroszország javára, amire I. Vilmos 1865 szept. 13-iki pátens által a hercegséget birtokba vette; 1871. pedig egy részét Bismarcknak adományozta, aki 1890., midőn hivatalos állásától megvált, megkapta a L. hercege címet. 1876. végül az egész hercegséget beolvasztották mint külön járást Schleswig-Holstein porosz kerületbe. V. ö. Knauth, Das Herzogth. L. (1866); Manecke, Topogr.-histor. Beschreibung von L. (1884). - 2. L. an der Elbe, város L.. járásban az Elbe jobbpartján, vasút mellett, (1890) 5213 lak., gép-, maláta-, gyufa-, szivar-, téglagyártással; régi (1599-ből való) Mária Magdolna-templommal; az egykori hercegi kastély maradványaival. L. Alsó-Szászországnak volt fővárosa. 1181. Bernát herceg alapította. - 3. L. in Pommern, az ugyanily nevü járás székhelye Köslin porosz kerületben, a Leba és vasút mellett, (1890) 8050 lak., mekanikai szövőszékkel, spiritusz-finomítással, gyufagyárral, bőrcserzéssel.
in Sachsen, város Drezda szász kerületi kapitányságban, 7 km.-nyire a cseh határtól, (1890) 872 lak., gőzfürésszel; mint nyaraló helyet fölkeresik. V. ö. Geucke, L. als Sommerfrische u. klimatischer Kurort (1893).
1. az ugyanily nevü járás székhelye a bajorországi Felső-Bajor-kerületben, a Salzach balpartján, vasút mellett, (1890) 2411 lak., hajóépítéssel, vizi malmokkal. - 2. L., franciául Laufon, az ugyanily nevü járás székhelye Bern svájci kantonban, a Birse partján, vasút mellett, (1888) 1290 lak., vászonszövéssel, óracsinálással. - 3. L., falu Zürich svájci kantonban, l. Lauffen.
Helyas Helye von, könyvnyomdász, l. Helye.
Károly, orvos, szül. Székesfehérvárt 1848. Gimnáziumi tanulmányait u. o., az egyetemet Budapesten végezte. 1873. nyerte el az orvosi és sebészdoktori, valamint a szülészmesteri oklevelet. 1873-76. a budapesti magán elm-e és ideggyógyintézetben volt alkalmazva mint segédorvos, majd az 1877-ik évet egyetemi utazási ösztöndíjjal külföldön töltötte és Bécsben Meynert klinikáján agyszövettannal, Berlinben Westphal klinikáján pedig ideggyógyászattal foglalkozott. 1878. a lipótmezei elmegyógyintézetben mint másodorvos nyert alkalmazást és ugyanazon évben egyetemi magántanárr minősíttetett. 1882. az újonnan rendszeresített elmekór- és gyógytani tanszékre nyilvános rendkivüli tanárrá neveztetett ki. 1891. nyilvános rendes tanárrá lépett elő és ugyanezen alkalommal tanítási jogosítványát az idegbajokra is kiterjesztették. Tagja több bel- és külföldi tudományos társaságnak; a magyar tud. akadémia 1892. levelező tagjának választotta. Irodalmi munkássága az agyvelő ép- és kórszövetbetegségekre terjed ki. Magyar, német és francia nyelven közölt értekezései és tanulmányai a 100-at meghaladják.