János (izsépfalvi), zenész, szül. Puszta-Födémesen (Pozsony) 1764 jul. 5., megh. Tályán 1820 aug. 10. Szülei id. Lavotta János és Szveteney Klára voltak. Apjától, ki elég képzett zenész volt, már korán elsajáított egyet-mást, ugy hogy 10 éves korában már hegedült is. Első tanítója azonban Zavadi Bonaventura, Esterházy Miklós József herceg egykori udvari zenésze, a Haydn zenekarának tagja volt; később Glantz, a Pozsonyban állomásozó gr. Károlyi-ezred katonai karmestere lett oktatója. Az ezred eltávozván, Cziczler hegedü-virtuóztól, Batthyány József g. esztergomi érsek karnagyától tanult; ez utóbbit az ifju L. kiválólag bálványozta. Iskoláit Poszony és Nagyszombatban folytatta. Anyja korán elhalt és mostohája, Névesi Katalin, kiméletlen bánásmódja következtében - kire egyszer még kést is emelt - 1784. elszökött a szülői háztól és bújában Ferdinánd herceg gyalogezredébe katonának állt s mint besorolt katona két hétig a pozsonyi kaszárnyában tartózkodott. Apjának sikerült őt - miután egyetlen figyermeke volt - kiszabadítani, mire azonnal Bécsbe küldte, hogy ott magát a hegedün teljesen kiképezze. Egy év alatt ott oly rohamos haladást tett, hogy Bécs akkori legfényesebb köreinek termeiben közbámulat és tisztelet tárgya lett. 1786-ban elhagyta Bécset és Fürchtenstein kis ausztriai városban telepedett le. Kedélyhangulata egyszerre oly irányt vett, hogy minden társaságot került és legszivesebben szabadban, erdőn, mezőn szeretett hegedülni. Fürchtensteint is nemsokára odahagyva, az ennek regényes vidékén levő kolostorokat látogatá; a hallgatag természetü vándor ifju a szervitáknál mint u. n. civis néhány hónapot el is töltött, szándéka lévén barátnak beállani; nyugtalan természete azonban nem engedé, hogy egy helyen sokáig időzzön, búcsut vett hát a barátoktól és Pestre utazott, hol mint hegedüvirtuóz nagy diadalokat aratott. Már Pesten adott hangversenyeiben bemutatta néhány magyar szerzeményét és ez volt az első eset, hogy a magyar zene muzsája hangversenyteremben megszólalt. E művek eredetisége és még addig nem igen hallott virtuózi előadása egészen felvillanyozta a főváros közönségét és L. hire oly gyorsan emelkedett, hogy Sándor Lipót nádor a művészt ebédre hivta magához, mi ritka kitüntetés volt azon időben. 1788-ban anyjától rá maradt kis vagyonkáját eladta és újból vándorlásnak indult, felkereste a vendéglátó magyar házakat, s habár mindenhol nagy örömmel fogadták, egy helyen sohasem időzött sokáig. 1792. a Protasevitz igazgatása alatt levő első magyar szinészeti társulat zenekar-igazgatóul nyerte meg. Havi 15 váltó forintnyi díjat kapott, a «muzsikáknak directiójáért», megigérték azonban, ha szorgalmasan fogja betanítani a muzsikusokat, ugy később a fizetése is nagyobb lesz (L. szerződése megvan Pest vmegye archivumában). 1794-ig neki is kínlódnia kellett, mint a társaság többi tagjainak. E két sanyaru év alatt több énekes darabhoz zenét is irt, valamint L. első szerelme címü felséges hallgató magyarját. A társulat mebukott és L. ismét csak vándorútra ment; meglátogatta a kiválóbb családokat, hol mindig szivesen látták; rendes tartózkodási helye azonban sohasem volt. Időzött Szőllősön Elek Istvánnál, Terényen Gyürky Pálnál, Nógrádban Benkő Jánosnál és Szabolcsban Eördög Alajosnál; ez utóbbi annyira szerette, hogy kedvenc Stradivarius-hegedüjét is neki ajándékozta. Azok között, kik L. tanításában részesültek, volt Papszász Ignác tisza-igari földbirtokos is, ki - mint mondják - leginkább elsajátította mesterének magyaros és szivhez szóló játékát. Minden helyen, ahol csak időzött, hálából az illető vendégszerető család tiszteletére egy-egy szép zenedarabot szerzett, igy keletkeztek a Homoródi nóta, Muravölgyi emlék, Hevesi nóta, Mezei álom c. művei. 1794-1816. élete folytonos ide-oda vándorlásból állott; ez időben adta magát a borivásra, melynek tulságos élvezete káros hatással volt egészségére. 1803. Debrecenbe hivták karmesternek, el is ment oda, hogy e helyet elfoglalja, de említett szenvedélye már akkor lehetetlenné tette, hogy ez állásban megmaradhasson: megint nyakába vette a világot, útjában két hű barátja, kedvenc Stradivarius-hegedüje és «Servus humillimus»-a - amint L. kedves borocskáját nevezni szokta - kisérte. E kóborlások és a rendetlen életmód aláásták egészségét és mégis ez időben irta legszebb szerzeményeit. Szemere Pál - ki L.-t 1811. Gyürky Pál házában Terenyén hallotta játszani, hol L. örömest időzött - azt irja, hogy már akkor zeneszerzeményeinek száma 98-ra terjedt. 1816. mint műárus és zenetanító akart letelepedni Debrecenben, de krónikus betegsége (vizkórság) már akkor oly mérvben súlyosodott rá, hogy e terve is dugába dőlt. Megint csak Igarra és Szőllősre tért vissza. Vándorlásait és nyugtalan természetét még napról-napra nagyobbodó fájdalmai se valának képesek legyőzni. 1819. Hevesből Zemplénbe vitette magát, hol hónapokon át ágyban fekve kínlódott. Az ottani orvossal nem lévén megelégedve, a szomszéd Tálya városban lakó barátjához, Eőri Fülöp Gáborhoz vágyott, kihez nagyon ragaszkodott. Nagy betegen érkezett 1819-ben Tályára, hol orvos barátja gondos ápolása alatt annyira fel is lábadozott, hogy a rendelt gyógyszerért személyesen ment el a patikába; alig vette át azonban az orvosságot, midőn nagymérvü konvulzió vett erőt rajta s rövid idő mulva meghalt. Tályán is van eltemetve; emlékkövet tisztelője, Ujfalussy Mihály emeltetett hamvai fölé 1831.
L. mint zeneszerző nem mindennapi tehetség volt, a nemzeti dalokba új életet tudott önteni, gyakran vett témául népdalokat lakodalmas táncaiba és egyéb műveibe, melyeket mesterileg feldolgozott s variált nagy virtuózitással, s oly magyarosan játszta azokat, hogy sok régi népdal csak az ő mesteri keze által lett hiressé, s mai nap az ő szerzeménye gyanánt szerepel. Egyik legszebb szerzeménye az említett L. első szerelme c. magyar fantáziája, melyet még a mult század 90-es éveinek elején irt: e mű dallamát később kortársa, Csokonai Vitéz Mihály Földiekkel játszó égi tünemény költeményére alkalmazta. Csokonai verseti nagyon szerette s többekhez szép zenét írt; e dalok még e század elején közszájon forogtak s néhány a mai napig is fennmaradt; igy az Édes kedves galambocskám, csikóbőrös kulacsocskám, az Ama fehér nyárfák alatt a part felé és a Felfogadtam száz meg százszor, nem fogok szeretni másszor.
Műveiben ő alkalmazta legelőször az u. n. magyar skálát, mely egyrészt (a) a lágy A és E hangnemből van összealkotva, másrészt pedig (b) a lágy D és A hangnem menetéből. E skálát mint újítást 70 ével később Tappert Vilmos német zeneiró Liszt Ferencnek tulajdonítja, ki azt a Rákóczi-induló átiratában és Magyar rapszodiájában használja. Tény azonban, hogy ez újítás egyedül L.-nak - a magyar Orpheusnak, mint őt országszerte nevezték - köszönhető. Ő használta először a fentebbi hanglépcsőzetet, mely most is mint «magyarische Scala» ismeretes a külföldön, hol a zeneszerzéstan újabb műveibe fel is lett véve. Egyik nagyobb szabásu műve a Nobilium Hungariae Insurgentium Nota insurrectionalis Hungarica. Anni 1797. op. sub Nro. 66. In memoriam perpetuam composita et reducta in Nro. 18. per Dominum Joannem Lavotta de I. F. et ad clavicordium deducta per B. S. (eredeti címe). L. e műve életteli tábori kép a magyar inszurrekció idejéből, zenéje végig magyaros és karakterisztikus. E műve, melyet teljes joggal az első magyar «programmzenének» lehet nevezni, utánzása a mult században divatban levő zenei csataképeknek. Eredeti műve még a Vadászat, Fantázia, Nro. 3., Opus sub Nro. 119. 1815 Igar. a clavicembalo Del Sign. J. Lavotta (eredeti címe). E zene «dráma-ideál»-t (mint L. nevezi) összes műveinek 119. száma alatt szerzé Papszász József úrnál, Tisza-Igaron 1815. Már majdnem dalmű számba mehet az Égi háboru, Fantázia Nro. 4., Opus sub Nro. 120. anno 1818., mense april 14. D. Tisza-Füred a clavicembalo del Sign. Lavotta. E három zenemű alkotása, menete és stiljéből kitünik, hogy L. már a mult században nemzeties jellegü magyar operán eszmélkedett. Az öreg Bernát Mihály (Bernát Gazsi apja) L.-val barátságban élvén, megirta a művész életét: A hires virtuosus s diletánt L. János életének leirása, leginkább a téli szabad óráiban kidolgozta . . . . . . . Tisza-Füred mezővárosában, 1818 április 22. címmel (az eredeti kézirat megvan a nemzeti muzeum kézirattárában). Műveinek nagyobb részét Káldy Gyula adta ki Régi magyar zene kincsei címü gyüjteményében.
(orosz, görögül laura, l. o.) kitüntető neve, címe az első rangu orosz kolostoroknak, melyek egész telepeket képeznek templomokkal, papnöveldével, nyomdával, könyvkiadóhivatallal, kórházzal, gyógyszertárral, lakatos-, asztalos- stb. műhelyekkel, festőiskolával (szent képek festésére), viaszgyertya-készítő műhelyekkel, sőt a búcsujárók számára való olcsó szállodákkal és közös étkezőhelyiségekkel stb. Ilyen L. négy van Oroszországban: a kijevi (Pecserszkája L.), a moszkvai (Trojicko-szergíjevszkaja L.), a szt. pétervári (Alekszandro-njevszkaja L.) és a pocsajevi (pocsajevo-uszpenszkaja L.).
(ang., ejtsd: laa) a. m. jog; common L., közjog.
János (John L. of Lauriston), a róla elnevezett hirhedt pénzművelet szerzője, született Edinburgban 1671., mint gazdag aranyműves és bankár fia, megh. Velencében 1729 márc. 21. Már kora fiatalságában sokat foglalkozott mennyiségtani, pénzügyi és közgazdasági kérdésekkel. Husz éves korában a komoly tanulmányokra ráunva, Londonba ment s rövid idő alatt nagy vagyont tékozolt el. Szerelmi kalandból kifolyólag egy Wilson nevü egyént párbajban megölt, miért halálra itélték, a büntetést azonban fogságra változtatták át. A börtönből 1695. megszökve, előbb Hollandiában, később Olaszországban a kereskedelmi és pénzügyi intézményeket behatóan tanulmányozta, de e mellett játékszenvedéyének is hódolt, még pedig nagy szerencsével. Több évi távollét után Skóciába visszatérve, hazáját Hollandia s az olasz köztársaságok gazdagságával élénk ellentétben, nagy szegénységben találta. A parlamenthez beterjesztett emlékiratában (Proposals and reasons for constituting a council of trade in Scotland, Edinburg 1700) kereskedelmi tanács felállítását javasolta, amelynek feladata volna a szegények foglalkoztatásáról, gabonaraktárak létesítéséről, a bányák kihasználásáról, a földmivelés felkarolásáról, a kézműipar fejlesztéséről, a kamatláb leszállításáról, a külkereskedelem védelméről s emeléséről gondoskodni. Öt évvel később a skót bank reformja alkalmával új javaslattal lépett fel (Monex and trade considered with a proposal for supplying the nation with money). XIV. Lajos halála után Orleansi Fülöp régenssége kezdetén, midőn Franciaország pénzügyei a legziláltabb állapotban voltak, nagyrészt Law befolyásának tulajdonítható, hogy az állami csőd ki nem mondatott. 1716. megnyerte az engedélyt, hogy Banque Générale cég alatt magánjegybankot felállíthasson. A bank csakhamar nagy bizalomnak örvendett, s már az első félévben 71/2%-nyi osztalékot fizettek. Law már a következő évben a Compagnie d'Occident neve alatt a később hirhedtté vált Misszisszippi-társaságot alapította. A társaságnak 100 milliónyi tőkéje volt s a louisianai gyarmatok kihasználására volt szánva. 1719. ezen társaságot a bukófélben levő keletindiai és khinai társaságokkal Compagnie des Indes neve alatt összeolvasztotta s 10 százalékos felpénzzel 50 millió livre névértékü újabb részvényeket (az u. n. leányok, les filles) bocsátott ki. Hogy az utóbbiak kapósabbak legyenek, megengedte, hogy kezdetben az 500 livre névértékü részvényekre csak 50 frank fizettessék be. Hogy a régi részvények árát felverje, minden új részvény jegyzését négy régi részvény birtokától tette függővé. Ezen eszközök hatottak. Az aláirásra fektetett tőkét tuljegyezték s a részvények árfolyama 750 frankra szökött fel. Midőn ugyanazon évben a társaság bérbe vette a pénzverési jogot, újabb 500 livre névértékü 50 000 drb részvényt bocsátott ki 1000 livre árfolyam mellett. Ezek voltak az u. n. unokák (les petites filles). Law a bank üzletkörét folytonosan kiterjesztve, magához ragadta az állami adók bérletét s ezen üzletet egy nagy állami hitelművelettel is kapcsolatba hozta. Ezen üzletek folytán a részvények árfolyama rohamosan emelkedett. A párisi rue Quincampoix lett a részvényűzérek (Mississippiens) gyülőhelye. Itt tolongtak a legmagasabb körökből és a legalacsonyabb rétegekből származó szerencsevadászok és szélhámosok. Játszottak a királyi ház tagjai, a miniszterek, a nemesség, sőt a külföld. Egynéhány óra alatt vagyonokat nyertek. Egész Európa a párisi tőzsde eseményeire figyelt. Nagy irodalom keletkezett a rendszer értékéről. A pár hét mulva 5000 livre árfolyam mellett kbicsátott 300 000 drb 500 livre névértékü részvények azonnal elhelyeztettek. 100 000 drb részvényt a király számára tartottak fenn s ezekért a társaság mit sem kapott. A hercegrégens számára 24 000 drb részvényt teremtettek. Már a jegyzés alkalmával a részvény árfolyama 6-7000 livre-re szökött fel, időnkint pedig 18 000 livre-re is rúgott. Az időközben Banque Royal-ra keresztelt jegybank jegykibocsátása 1 milliárdra emelkedett s a bankjegyeknek az ezüsttel szemben 10%-nyi agiójuk volt. Law másik alkotása a Misszisszippi-társaság 3%-os 100 milliónyi kölcsön fejében a dohányjövedék bérletét is magához ragadta. Az 1719 dec. 30. tartott közgyülésen Law 40%-os osztalékot jelentett be a részvényeseknek, ami azonban a részvények átlagos árfolyamának csak 22/3%-át képezte. Egynéhány héttel később a részvények átlagos árfolyama rohamosan hanyatlani kezdett. A Louisianából érkező kedvezőtlen hirek foyltán az űzérek szabadulni igyekeztek a részvényektől, a közönség pedig a bankjegyektől. Law hitelrendszerének bukását nem tartoztathatták fel a kormány félszeg rendszabályai, amilyenek voltak a fémpénz használatának és szállításának, ékszerek viselésének, ezüsteszközök készítésének eltiltása, az arany- és ezüstpénz értékének leszállítása, a Misszisszippi-társaságnak a jegybankkal való összeolvasztása, a részvényeknek bankjegyek ellen való becserélése, a király tárcájában levő 100 000 drb részvény megsemmisítése stb. A bankjegyek értéke egynéhány nap alatt a fémpénzzel szemben 60%-kal csökkent. Mikor a bank 1720 jul. kijelentette, hogy a kisebb bankjegyeket fémpénzre beváltja, a bank előtt oly nagy volt a tolongás, hogy 3 embert agyonnyomtak. A nagyobb összegre szóló bankjegyek záros határidő alatt járadékcímletekre cseréltettek be, majd okt. 10. forgalmon kivül helyeztettek. A részvényeket egy Louis d'orért kinálták s a társaság felszámolása a névleges tőkének csak egy százalékát eredményezte. Law, ki tetemes vagyonnal jött Franciaországba s ki egynéhány hónappal azelőtt az ország legnépszerübb s leghatalmasabb embere volt, a nép dühe elől külföldre szökött.
(ang., ejtsd: laan tennisz), angol labdajáték, mely Angliában már a XVI. sz.-ban ismeretes és kedvelt volt, később azonban feledékenységbe merült, mig újabban feleleveníttetvén, most már nálunk is nagyon elterjedt. A L. kellékei: megfelelő terjedelmü játéktér, keményre vert talajjal, hosszu derékszögü alakkal.
A mellékelt ábrán látható L. játékhely egy belső (a b c d) kisebb és egy külső nagyobb (A B C D) udvarból áll; ezeket a d-d vonalban mintegy 75-80 cm. magasságban átfeszített háló két teljesen egyenlő részre osztja fel. A játszó pártokat a háló választja el egymástól és mindegyik pártnak az a feladata, hogy az ellenpárt által hozzá átütött labdákat visszaüsse. A játék eszközei rendes nagyságu, posztóval bevont ruganyos labdák, melyeket csak az u. n. ütőhálókkal (rackets) szabad kiütni. A játék sora a következő: az A és B-nél felállított játszók az ütőháló segítségével átütik a labdákat és a C és D-nél álló ellenfelekhez, még pedig ugy, hogy az A és D-hez és a B a C-hez üti a labdáját; az átütött labdákat C és D nem röpülés közben, hanem felugrásuk után igyekszik visszakergetni a háló fölött a támadó ellenfélhez. Minden hiba az ellenfélnek szól javára. Az első ízben áthajtott labdákat nem szabad röpülésük közben visszahajtani, hanem csak ha a földről felugrottak, különben hibát követ el a játsszó; hasonlóan hiba az is, ha a kisebb négyszögön tul ment a labda, valamint ha a hálót súrolta. Az első és második hiba egyenkint 15-öt számít az ellenfél javára, a harmadik és a negyedik egyenkint 10-et, ugy hogy 50-el végződik a játék; amelyik pártnak játékosai egymásután 6 játékot vesztettek, tartoznak a hálót megcsókolni.
(ejtsd: laarensz), több county és város az Északamerikai Egyesült-Államokban: 1. a countyk Alabama (2150 km2 ter., 21 390 lak., Moulton székh.), Arkansan (3460 km2 ter.,8780 lakossal, Smithville székh.), D.-Dakota (5875 km2 ter., 13 250 lak., Deadwood székh.), Illinois (845 km2 ter., 13 665 lakossal, L.-ville székh.), Indiana (1150 km2 ter., 18 540 lak., Bedford székh.), Kentucky (1660 km2 ter., 13 260 lak., Louisa székh.), Misszisszippi (2340 km2 ter., 9420 lak., Monticello székh.), Misszuri (1560 km2 ter., 17 585 lakossal, Mount-Vernon székh.), Ohio (1150 km2 ter., 39 070 lak., Ironton székh.), Pennsylvania (1050 km2 ter., 33 310 lak., New-Castle székh.), Tennessee (1700 km2 ter.,10 880 lak., L.-Burg székh.), államokban vannak. - 2. L., városok: a) Essex county székhelye Massachusettsben, 42 km.-nyire Bostontól, a Merrimac és több vasút mellett, (1890) 44 654 lak. A város még 1849-ben kis falu volt; mióta azonban a Merrimac vizét gépek hajtására alkalmassá tették, hirtelen felvirágzott. Legjelentékenyebb iparágak a pamut- és gyapjuipar, amelyek 13 000 munkást foglalkoztatnak, továbbá a vas- és papiripar; a gyártmányok értéke (1890) 26,4 millió dollár. Számos iskolája közül a szépen épített városnak az Oliver Schools örvend a legnagyobb hirnévnek. b) Douglas county székhelye Kansasban, 40 km.-nyire Topekától, a Kansas jobbpartján, több vasút találkozásánál, (1890) 9997 lak., az állam egyetemével, a Haskell Institute-tal, indusok számára felállított állami iskolával (400 fiu és 150 leány számára) és kereskedéssel.
1. János Laird Mair, lord, angol diplomata, indiai alkirály, szül. Richmondban (Yorkshire) 1811 márc. 4., megh. 1879 jun. 26. Már husz éves korában szolgált Elő-Indiában és 1849. az éppen elfoglalt Pandsabban a közigazgatást szervezte. Az 1857. felkelés napjaiban higgadtsággal intézkedett tartományában a közrend fentartásáról és az ő érdeme, hogy Pandsab nyugodt maradt, amiért az angol parlament háláját fejezte ki L.-nak, a királyné pedig a bárói rangra emelte. 1858 őszén az indiai tanács tagja lett, de már 1859. megint Angliába hivták, ahonnan csak 1863. dec. mint Elgin alkirály utóda tért vissza Elő-Indiába. Kormányzása, mely 1869-ig tartott, zajtalanul folyt le. Visszatérése után peerré tették. A felsőházban utóbb Beaconsfield lord Afghanisztánnal szemben követett harcias politikáját ismételten kárhoztatta. Tetemét a westministeri apátságban helyezték nyugalomra és Kalkuttában meg Londonban emlékszobrokkal tisztelték meg érdemeit. V. ö. életrajzát Smeth R. B.-től (1885, 6. kiad) és Temple R.-től (1889).
2. L. Tamás sir, angol festő, szül. Bristolban 1769 máj. 4., megh. Londonban 1830 január 7. Eleinte szinész volt, de csakhamar a festészetre adta magát, Hoarnak volt tanítványa Bathben, később pedig a londoni akadémián tanult. 1792. Reynolds halála után udvari festő, 1794-ben az akadémia tagja lett, 1814. Párisban járt, 1815. a lovagi címet kapta meg, 1820. pedig az akadémia elnökének választották meg. Már korán, pályájának ugyszólván legelején a legmagasabb körök kedvelt arcképfestője lett. 1788. megfestette a yorki herceg, 1790. a királyné és Amália hercegnő képmását, 1818. az angol herceg-régens megbizásából lefestette az aacheni kongresszus, a bécsi és az olasz udvarokon az uralkodó családok és a főnemesség tagjait, Párisban X. Károly királyt és a trónörököst. V. ö. Williams D. E., The life and correspondence of Sir Thomas L. (London 1831, 2 köt.); Lewis Fr., Imitations of Sir Thomas L.'s fines drawings (u. o. 1839).
l. Hűtőkészülékek.
L. (növ., Alcanna Gaertn., nem Tausch, hennagyökér v. alhennagyökér, henna, hennacserje), a füzenyfélék fajaszakadt 2-4 m.-nyi cserjéje Afrika északi részén, innen Arábián, Persián át K.-Indiáig. A L. alba Lam. termetére nézve a mi fagyalfánkhoz hasonló, de tövises. Szárított, azután porrá tört levele és barnapiros, kissé összehúzó ízü gyökere, melyet az arabok hennának v. alhennának neveznek, az igazi keleti alkannagyökér (radix alcannae verae), általában piros festéknek használatos, azelőtt még officinális volt. (L. Báránypirosító.) Levelével a szájbetegséget gyógyították, azért indiai szájfának is nevezték. Indiában mendi-nek hivják s a bőrt, Lyonban a selymet festik vele. Jóillatu virágát is nagyra becsülik, s a buddhisták vallásos szertartásukhoz használják.
(ang., ejtsd: laajer) a. m. jogi tanácsadó, ügyész.