Lister-og-Mandal

Christiansand norvég tartomány kerülete Nedenäs és Stavanger közt, 7264 km2 területtel, (1891) 76 213 lak. Az alacsony, sziklás föld völgyeiben szántóföldek, sok helyen nagy erdők vannak; jelentékeny kereseti forrás még a halászat, különösen a Lindesnäs-fok körül.

Listi

v. Listius, l. Liszty.

Lisza

1. L. (Lissa), kisközség Fogaras vmegye fogarasi j.-ban, (1891) 1407 oláh lak. - 2. L., kisközség Trencsén vmegye puchói j.-ban, (1891) 1818 tót lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Lisza Gora

vagy Sandomierz, hegylánc Orosz-Lengyelországban Radom és Kjelce kormányzóságok közt. ÉNy-ról DK-re vonul; legmagasabb pontja (611 m.) közepe felé van. Több helyen erdők takarják; vas-, rézérceket és szenet tartalmaz. A Nigda, Charna, Kamienka, Radomka és Pilica a Visztulába folynak. A néphit boszorkányokkal népesíti be.

Liszka

(Olasz-), nagyközség Zemplén vmegye tokaji j.-ban, (1891) 2280 magyar lakossal; vasúti állomás, posta- és táviróhivatal és postatakarékpénztár. Azelőtt a hegyaljai bortermés egyik főgócpontja volt.

Liszkai

Sámuel, ref. esperes, szül. Magyar-Izsépen (Zemplén) 1762 dec. 24., megh. Abarán 1831 febr. 15. Sárospatakon tanult 1770-1782-ig, amikor Málcára lelkészül vitetett. Innen 1799. Palágyra, majd 1804. Bezőre, 1806. Nagykaposra, 1810. Abarára ment hasonló minőségben. Az ung-felsőzempléni egyházmegye 1794. tanácsbiróvá 1796. jegyzővé, 1810. esperessé választotta. A ref. énekeskönyvet, melyben a 224. és 232. dicséret az ő szerzeménye, némi kihagyásokkal tótra fordította s 1824. Sárospatakon az egyházmegyében levő tótajku gyülekezetek használatára ki is nyomatta. Megjelentek még ama gyászbeszédei, melyeket Kazinczy Istvánné Jósa Mária (1815) és Kazinczy István (1828) felett tartott. Kéziratban is maradtak művei; az ung-felsőzempléni egyházközségek története a legjelentékenyebb.

Liszkay

1. Gusztáv, bányász szül Derencsényben (Gömör) 1843 aug. 2., megh. Selmecbányán 1889 jun. 3. A bányászati akadémiát Selmecen elvégezve, Gerlicén (Gömör vmegyében) vasgyári intéző, azután pedig Selmecbányán a bányaigazgatóságnál fogalmazó lett. A selmeci bányaiskola szervezés alkalmával őt nevezték ki a bányaiskola ügyvezető tanárává. Nevezetesebb műve: Bányatan kir. bányaiskolák számára (1878).

2. L. József, ref. teológiai tanár, lelkész és iró, szül. Balaton-Kisszőlősön (Zala) 1809 okt. 18., megh. Budapesten 1888 máj. 13. Alsóbb iskoláit Szt. Gálon, közép- és felsőbb iskoláit Pápán végezte, ugyanitt egy évig (1832) osztálytanító, majd Ó-Szőnyön akadémiai rektor volt. Ezután egy ideig a Pongrácz-családnál volt nevelő és Felső-Örsön segédlelkész; 1838. Pápára választatott meg tanárul, de széke elfoglalása előtt egy évre Berlinbe ment; öt évig működött Pápán mint az irásmagyarázat tanára, ekkor ugyanitt lelkésszé választatott meg; ugy ezen egyháznak, mint a dunántuli kerületnek, melynek pénztárnoka volt, a pénzügyeit rendbe hozta; 1855-73. győri, 1873-1877. ismét pápai lelkész volt, azután nyugalomba vonult, utolsó 10 évét Budapesten töltötte. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban megjelent számos becses értekezésén kivül jelesebb művei: A nagy győri ev. ref. egyház multja és jelene (1868); A pápai ref. egyház levéltára 1510-1811 (1875); Tóth Ferenc dunántuli ref. superintendes életrajza (1877, A protest. teolog. könyvtár IX. kötetében); A helvét hitvallást a kerület megbízásából három ízben adta ki, jegyzetekkel ellátva. Apósának, Tóth Ferencnek nagy becsü levéltárát ő örökölte, melynek nagy része hagyatékából a magyar nemzeti muzeum leváltárába került.

Liszkófalu

(Liszkova), kisközség Liptó vmegye rózsahegyi j.-ban, (1891) 1630 tót lak., vasúti megálló, postahivatal és postatakarékpénztár. Közelében van a barlangjáról híres Baráthegy (l. o.).

Liszkovo

falu Nizsegorod orosz kormányzóságban, 6 km.-nyire Makarievtől, a Volga jobbpartján, (1893) 8819 lak., tű-, lakat-, kés- és gyűszűkészítéssel; élénk gabona-, fa-, len- és kenderkereskedéssel a Volga mentén.

Lisznyai Damó

Kálmán, dalköltő, szül. Herencsényben (Nógrád) 1823 okt. 13., megh. Budán 1863 febr. 12. Apja táblai jegyző, később táblabiró, ki üres óráiban maga is verselgetett. Nógrádban lakott palóc földön, de székely elei a Háromszékből, Lisznyóból szakadtak Magyarországra. Anyját L. már egy éves korában elvesztette. Elemi és középiskoláit Losoncon végezte, felsőbb tanulmányait Pozsonyban és Eperjesen; az utóbbi helyen Sárossy Gyulával és Kerényi Frigyessel kötött barátságot. 1843. jelen volt a pozsonyi országgyülésen, mint Kubinyi Ferenc kiskövete. Ügyvédi vizsgálatot tett s aljegyző, majd biró lett a nógrádi kir. táblánál. A megyegyüléseken gyakran szónokolt tüzes honszeretettel, keletiesen virágos nyelven. Az irodalom szeretete azonban a fővárosba vonta, ahol a fiatalabb költői nemzedék egyik sokat igérő lirikusa volt, a tizek szövetségének is tagja. 1848. a pesti ifjuságnak egyik kedveltje volt és ünnepi szónoka. Egyike volt ama tíz követnek, akiket Pestről Erdélybe az unió tárgyalására küldöttek. Résztvett a szabadságharcban; a világosi fegyverletétel után egy osztrák ezredbe sorozták s 22 hónapig szolgált Olaszországban, Tirolban és Schleswig-Holsteinban. Innen 1851. elbocsáttatván, Pestre ment, ahol irodalmi foglalkozásnak élt. Időnként beutazta Vahot Imrével Magyarországot, és nyilvános felolvasásokat, szavalatokat tartottak. Ekkor jelentek meg gyüjteményei, s általában tetőpontján a forradalom utáni időszakban állt. Nem annyira rendszeres munkásságot fejtett azonban ki, mint inkább kalandos hajlamainak hódolt. Csinos, nyalka, eleven és nyájas ifju volt s mindenek fölött jó pajtás; beszéde, társalgása szikrázott az ötletektől. Többször volt nagy beteg, utóbb egészen elbetegesedett. Neje, Halász Ida hű és önfeláldozó társa volt. L. azonban mint családos ember is anyagi tekintetben oly könnyelműen élt, hogy mikor meghalt, nejét és két kisfiát (Elemért és Tihamért) nagy szorultságban hagyta hátra. Irodalmi működését a Mátray Honművészében kezdte, de figyelmet csak az Athenaeumban megjelent Szivemhez c. költeményével keltett 1840. Ezután számos verset irt az akkori lapokba. 1846. jelent meg első gyüjteménye, a Tavaszi dalok (Pest 1847), egy fiatalos és szabálytalan fantázia merész vonásaival, melyek sokban emlékeztettek Petőfire. Legnagyobb hatást Palóc dalok c. gyüjteménye tett 1851., melynek 2. bővített kiadása (Pest 1852) 6000 példányban jelent meg. E kötettel L. az előbbi évtizedben felkarolt népies elemet specializálta, a lirának mintegy palóc stiljét akarta megalkotni; motivumait, képeit a palóc nép eszmeköréből vette, a palóc észjárást utánozta és palóc tájszavakkal rakta meg stilusát. De az utánzás inkább csak külsőségekben, cifrálkodásban sikerült, L. nem a palóc nép szellemét, hanem a maga különös és önkényes leleményeit adja, melyekben a kedély elevensége leleményeit adja, melyekben a kedély elevensége és a képzeletnek kedves játéka is meglep itt-ott, de annál több a bizarr gondolat, tulságos népieskedés, a zavaros szerkezet és puszta szóvirág. Közönségünk ízlése akkor nagyon szerette az etnográfiai érdekességeket a költészetben is, és szívesen fogadta L.-nek ez egy vidék népét idealizálgató költészetét. S az ő hatására indult meg az 50-es években az a vicinális népies költészet (Szelestey stb.), mely tájnyelvi sajátosságokkal akart hatni, s amelyet Erdélyi János kelmeiségnek nevezett. L. termékeny múzsája egymásután lépett elő verses gyüjteményeivel, melyeknek jórészt cifra címje a tartalmat is jellemzi: Madarak pajtása (Pest 1856); Új palócdalok (u. o. 1858); Dalzongora (1858). Mindezekben nincs művészi fejlődés, aminthogy L. egész költői pályáján nincs. Világnézete és ízlése soha sem tisztult meg; egyrészt elkapta a könnyű siker, másrészt szenvedélyei is örvénybe sodorták, ugy hogy az összhang lelkéből is hiányzott. Pályája kezdetén Bajza intette nagyobb műgondra, de a külső formában mindig pongyola maradt, sőt a pongyolaságban némi eredetiséget látott, mint az akkori fiatalabb költők többnyire. Innen majd minden költeménye rögtönzésnek tünik fel. Dalai és történeti balladái hirtelen, de épp oly muló hatást tettek. Számos darabját meg is zenésítették s külön füzetekben forogtak közkézen: L. két dala (Pest 1860); Nemzeti kördal (161); A szerednyei bor (1861); Garibaldi nótája (1861); Parragh-csárda (1862) stb. Verseiből egy gyüjteményt Kertbeny németül adott ki (Gedichte, München). Thales Bernhard pedig számos darabját franciára fordította.


Kezdőlap

˙