l. Húgy.
(gör.), mesés ókori nép, melyet már Homeros említ, és melyről azt beszéli, hogy Odysseust és társait bolyongásukban vendégszeretőleg fogadta és az általa élvezett édes lótosznövénnyel (Rhamnus lotus, az ótestamentomi Dudaďm) olyan jól tartotta, hogy Odysseus kisérői a nagy élvezettől megfeledkeztek távoli hazájokról. A L. országa a hagyomány szerint Libiának északi partján volt, a kis Syrtis környékén és Meninx szigetén. Országukból ókori karavánút vezetett Egyiptomba.
(növ.), l. Iszalag.
(gör., latinosan lotus) a Nymphaea Nelumbium speciosum (l. Lotuszvirág). Az indiaiak és az egyiptomiak szent növénye, Indiában a Ganges, Egyiptomban a Nilus folyam jelképe, levelét és virágát utánozva, a művészet díszítményül használta, igy az egyiptomi építészet a L. bimbóját s kinyilt virágát utánozva, kétféle oszlopfőt alkotott. L. Oszlopfő.
l. Törzs.
Menyhért, német könyvnyomdász, születési és halálozási idejét nem lehet megállapítani. 1491. már mint könyvnyomdászról tesznek róla említést s 1528. még élnie kellett. Apósával, Kachelofen Konrád lipcsei könyvárussal állott üzleti összeköttetésben, kinek nyomdáját is átvette, miután már előbb 1498. lipcsei polgárjogot nyert. L. különösen liturgikaimunkákat nyomatott, de sok klasszikust is adott ki: Hutten neki adta iratait bizományba s Luther munkáit is (1518 óta) L. nyomta és terjesztette. Fia, L. Menyhért, az ifjabbik, szintén nyomdász volt s ezért gyakran összetévesztik atyjával.Az ifj. L. Mihály nevü testvérével (megh. 1554.) Vittenbergában működött, de 1524 óta, midőn kegyvesztett lett Frigyes szász választó-fejedelemnél és Luthernél, Lipcsébe költözött, hol már kevesebb tevékenységet fejthetett ki; állítólag 1542. halt meg.
Antal, olasz zeneköltő, szül. némelyek szerint Velencében 1665., mások szerint Hannoverában 1667., itt tudniillik atyja a választó-fejedelem udvari karnagya volt; megh. mint a velencei Márk-székesegyház karnagya 1740 jan. 5. Itt a második orgona játszójául 1692., az elsőhez 1704. nevezték ki. 1718-19. Drezdában volt karnagy. Operákat is irt, de egyházi zeneművei hasonlíthatatlanul becsesebbek, sőt korának legtökéletesebb e nemü alkotásai.
Lottin de Lavel iró és utazó által 1835. föltalált eljárás, melynek segélyével tárgyak másolatát állítják elő. Megnedvesített papirlapokat több rétegben raknak a tárgyra és azokat egyenkint kefével ráveregetik, pacskolják, ugy hogy a papirrétegek szabatosan hozzáilleszkedjenek a formák legapróbb részleteihez is. Az ekként egy tömeggé összetapadt rétegeket óvatosan leemelik a tárgyról s miután megszáradtak, összegöngyölgetik. Ekként könnyü szerével lehet szobrok, domboru művek, föliratok másolatát elkészíteni; nagy előnye, hogy nem súlyos és könnyen hordozható. Az ilyen lenyomatot magyarul pacskolatnak nevezzük.
l. Sorsjáték.
Lorenzo, olasz festő, szül. valüszinüleg Trevisóban vagy Velencében 1480 körül, megh. Loretóban 1555 körül. Valószinüleg Giovanni Bellini műhelyében tanult. Bizonyos, hogy 1505. Trevisóban volt, 1506-12. az anconai kerületben és Rómában, 1513. Bergamóban, 1514. Velencében, 1515-24. ismét Bergamóban, 1526-tól fogva mintegy 24 éven át Velencében, azután ismét a Márkákban. 1550 körül Loretóban telepedett le, egész vagyonát a Casa santának ajánlotta föl, mely ezentul eltartotta. Majdnem kivétel nélkül vallásos tárgyu ábrázolásokat és képmásokat festett. Egyetlen allegoriai-mitologiai képe az a. n. Szűzesség diadala a római Ruspigliosi palotában. Neki tulajdonítják egy férfi képét a budapesti orsz. képtárban is (90. sz.). V. ö. Beresenson Bernb., L. L. An essay (London 1895).