Lucidus

(lat.) a. m. világos, továbbá átvitt értelemben nyilvános, nyilvánvaló; innen luciditas, világosság, nyilvánvalóság. - Lucida intervalla, világos időközök. Az őrült világos időközökben magánjogilag cselekvőképes.

Lucifer

(lat.), neve az esthajnalcsillagnak (l. o.). Az egyházatyák Ézsaiás próféta 14,12. verse után a sötétség fejedelmét, az ördögöt nevezik L.-nek, ami különben a közönséges beszédbe is átment. Ézsaiás hivatkozott versében egyszerüen a bukott babiloni királyról van szó. L. még Luca.

Lucifer

cagliarii (Szárdinia) püspök a IV. sz.-ból, megh. 370. vagy 371. Egyike az arianizmus leghatározottabb és leghevesebb ellenzőinek, aki a milanói zsinaton (355) szt. Athanasius kárhoztató itéletét alá nem irta, miért is Constantius császár száműzte és Julian alatt térhetett vissza. A kegyes bánásmód azonban, melyben az alexandriai zsinat a megtérő ariánusokat részesítette, annyira visszatetszett neki, hogy, amint látszik, a zsinati atyákkal szakított. Az ő nevéről (luciferianusok) nevezték el magukat azok, kik az előbb ariánusokat minden egyházi hivatalból kizárni akarták. E szakadás nagyon rövid ideig tartott. L. száműzetésében több könyvet irt Constantius ellen: De non conveniendo cum haereticis; De regibus apostaticis; De s. Athanasio; De non parcendo in Deum deliquentibus stb. V. ö. Krüger, Lucifer, Bischof von Calaris (Lipcse 1886).

Lucilius

Gajus, római lovag, a latin szatiraköltészet megalapítója, szül. Suessában Kr. e.180., megh. Nápolyban Kr. e. 103. Laelius és Scipio barátja volt s ezen utóbbival harcolta végig a numantiai háborut; 30 könyvre terjedő különféle költeményeiben (Saturae) szabad, sokszor élesen gúnyoló kritikát gyakorolt mindenre, amit kifogásolt az erkölcsi, politikai és irodalmi életben. Töredékben reánk maradt műveinek legjobb kiadása: E. Bährens, Fragmenta poetarum Romanorum (Lipcse 1886). V. ö. Gerlach, Gaius L. u. die röm. Satura (Basel 1844); Müller, Leben u. Werke des G. Luc. (Lipcse 1886).

Lucina

Juno mellékneve.

Lucioperca

(állat), l. Fogas.

Lucius

három pápa neve:

1. L. I., szent, vértanu, valószinüleg 252-253. Alighogy az egyház fejévé választatott, Gallus császár őt Rómából száműzette. Nemsokára azonban Rómába visszatérhetett. 8 hónapi egyházkormányzata után 253. Gallus császár által kínpadra vonatott és kivégeztetett márc. 4. Emléknapja márc. 4.

2. L. II. (1144-1145). Előbb Gherardo Caccianemici, Bolognából. II. Honorius alatt bibornok lett és pápai követként többször jelent meg Németországban. II. Ince kancellárjává és könyvtárossá tette (1142 jan. 4.). Pápa lett 1144 márc. 12. Alatta számtalan támadásnak volt kitéve a pápa világi hatalma, különösen Roger sziciliai király és a városi forradalmi érzelmüek részéről. Megh. 1145 febr. 15. Ő nála kezdődnek a pápákról szóló proféciák, melyek szerzője állítólag szt. Malachiás, Armaugh (Irország) érseke, megh. 1148.

3. L. III. (1181-1185). Előbbi neve Ubaldo Allucingoli, 1140. biboros, 1158. ostiai bibornokpüspök. Pápává választották 1181 szept. 1. Sok kellemetlensége volt Rőtszakállu Frigyes császárral és a rómaiakkal, ugy hogy mintegy menekülnie kellett Veronába, ahol 1185 nov. 25. bekövetkezett haláláig maradt. V. ö. Wetzer és Welte, Kirchenlexikon (VIII. kötet).

Lucius

(Lucic) János, horvát történetiró, szül. Trauban (Dalmácia) a XVII. sz. első tizedében, megh. Rómában 1679 jan. 11-én. Tanulmányait Trauban kezdte, innen Padovába, később pedig Rómába ment, hol jogot tanult és doktorrá avattatott. 1640-1654. szülővárosában élt; 1654-ben áttette lakását Rómába, hol egészen haláláig maradt és mint a szláv szt. Jeromosról nevezett káptalan elnöke csakis a tudományoknak élt. Legnevezetesebb munkája: De regno Dalmatiae et Croatiae (Amsterdam 1666), mellyel alapját vetette a régibb horvát történet kritikájának. Azonkivül megjelentek tőle: Vita b. Joannis episcopi Tragusiensis (Róma 1657); Inscriptiones dalmaticae (Velence 1673); Memorie storiche di Tragurio (Padova 1673). Gazdag kézirati hagyatéka részint a vatikáni könyvtárban, részint pedig a spalatói egyházban van. Életrajzát és munkáinak méltatását Racki irta a délszláv akadmia évkönyveiben (Rad. XLIX. köt., 1879).

Lucius

Róbert, ballhauseni báró, porosz államminiszter, szül. Erfurtban 1835 dec. 20. Természettudományi és orvosi tanulmányokat végzett. 1859. Marokkóba ment mint az O'Donnell-féle expedició orvosa. 1860. a porosz expediciót kisérte Kelet-Ázsiába. Mint porosz tartalékos tiszt részt vett a dán, az osztrák és a francia háboruban s azután a weissenseei kerületben fekvő birtokain gazdálkodott. 1870. a politikai pályára lépett és a birodalmi gyülésbe választatta magát, ahol a konzervativ párt függetlenebb tagjaihoz csatlakozott. 1879. alelnökké választották. 1879 jul. 13. kinevezték földmivelésügyi miniszterré. Ebben az állásban az agrarius politika hivének vallotta magát és a mezei munkások betegsegélyzésére és életbiztosítására több törvényt hozott. Sokat foglalkozott az állami ménesek és az állategészségügy emelésével is. 1890 nov. lemondott állásáról, 1893. pedig visszavonult a politikai pályáról. III. Frigyes császár 1888. ballhauseni báróvá nevezte ki.

Luck

az ugyanily nevü járásnak és egy püspöknek székhelye Volhinia orosz kormányzóságban, a Sztir mellett, (1894) 14 857 lak., malmokkal és nagy vásárokkal; XVI. sz.-beli kastéllyal. 1870 óta erődítményekkel látták el, amelyeket hivatalosan Mikhajlogradnak neveznek. A régi korban orosz fejedelemségnek volt székhelye, később Litvániához, azután Lengyelországhoz és 1791. Oroszországhoz került.


Kezdőlap

˙