l. Magyar Hirmondó.
szépirodalmi folyóirat, mely főcélul «a honi nyelv és poézis csinosítását» jelentette programmjában; szerkesztették Kazinczy Ferenc, Baróti Szabó Dávid és Bocsányi János Kassán. Kazinczy a folyóirat szerkesztésébe csak az első évnegyedben folyt be, de azután is segítette azt munkáival. A folyóiratnak évnegyedenkint kellett volna megjelenni, azonban a kiadást a pesti nyomdász, Trattner Mátyás lelkiismeretlensége késleltette; ugy, hogy mig az első negyed 1789 jul. jelent meg, a II. 1790 elején jelent meg; a II. évfolyam pedig, melyet már Ellinger János nyomtatott Kassán, teljesen csak az 1792. évvel jött a közönség elé s ezzel a folyóirat megszünt.
l. Malmok.
l. Magyar festészet, Magyar szobrászat, Építészet és Díszítés.
l. Budapest (III. köt. 776. és 783 old. a csatolt képmelléklettel).
l. Magyarok.
A Folklore szó alatt vázolt általános és szélesebb keretbe a M. anyaga a következő címek alatt illeszthető be: I. Néprománcok és balladák, melyek nagyobb része közös tárgyu más népekéivel. Kiválóak a székely népballadák, de épp ezek sorában találni a legtöbb párhuzamosat más népek hasonló termékeivel. II. Népdalok, a dal szó szűkebb, tisztán lirai értelmében. Az életkörök és helyzetek szerint, amelyekben termettek, többféle csoportosítást engednek meg. Kiemelkedőbbek e csoportok közül a betyár- és katonadalok. III. Gúnyos és tráfás dalok s versikék. A M. szatirikus, pajzán és játszi elemei. IV. Köszöntők és egyéb alkalmi mondókák, így különösen: 1. Gyermekmondókák. 2. Lakodalmi mondókák (ismét számos alosztállyal). 3. Névnapi köszöntők. 4. Pohárköszöntések. 5. Táncmondókák és táncszók. 6. Ünnepi köszöntők és mondókák (többnyire kregető népszokások kapcsolatában). 7. Egyéb alkalmi mondókák. Ebbe a csoportba oszthatók be a népköltésünkben elég nevezetes helyet érdemlő verses levelek is, melyekre Sebestyén Gyula dr. hivta föl csak a legutóbb folkloristáink figyelmét, habár a Nyelvőr régibb évfolyamiban is találkozunk már velök. Idevalók még az egyes népies foglalkozásokkal járó kikiáltások és kurjantások is, minők p. különösen a bakterkurjantások. V. Misztériumok és ilyenfélék és pedig: 1. Balázsjárás. 2. Karácsonyi misztériumok. 3. Kánai menyegző. 4. Luca-játék. 5. Gergely-járás. 6. Ódericsolás (Heródes-játék v. Aprószentekezés). 7. Pünkösdölés. 8. Vizkereszt napi misztérium (Háromkirály-játék). 9. Zsuzsánna históriája. 10. Husvéti vagy passió-játékok stb. VI. Gyermekjátékok s a velük járó versikék. VII. Népmesék. Még pedig: 1. u. n. tündérmesék. 2. Állatmesék. 3. Csali mesék. 4. Hallgató mesék. 5. Ijesztő mesék. 6. Bolond mesék. (Ezekről részletesebben l. a Népmesék cikket.) VIII. Népmondák. Különösen: 1. Helyek- és személyekhez fűződött. 2. Vallásiak. 3. Magyarázó mondák (az u. n. «Miért?»-mondák. Les Pourquoi). IX. Találós mesék, vagyis néptalányok, melyek között külön csoportot alkotnak a népünknél is igen számosak a trágárságokra célzók Ez utóbbiak különben a népköltés majdnem minden kateghoriájában akadnak s a többi közül kiemelve, az u. n. kryptadiák közt, szorosan tudományos célokra gyüjtendők.
A népköltség több kategoriája közelről érintkezvén a babona és a népszokás egyik-másik jelenségével, az ilyenek leirásától alig választható külön, amiért is a szorosan vett népköltési gyüjteményeken kivül a tágabb értelemben vett etnográfiai irodalom minden ágában találni népköltési morzsákat és becses adalékokat. A M. gyüjtésének történetét áttekinthető előadásban l. a Beöthy-féle képes irodalomtörténet 480-507. lapjain Sebestyén Gyula dr. tollából, ki ugyanott az egyes műfajok biologikus alapon való fejlődéséről, idegen népköltségi termékeknek és a műirodalomnak a mi népköltségünkre való hatásáról is értekezik. Teljes repertoriuma eddig csak a népmeséknek jelent meg Katona Lajostól, az Ethnographia V. kötetében. Igen hasznavehető segédeszköz továbbá e téren s a M. valamennyi fönt elősorolt kategoriájára kiterjeszkedik a Nyelvőrkalauz, mely a Nyelvőr első tiz évfolyamának gazdag népköltési anyagát csoportosítja. Azóta ez anyag tetemesen gyarapodott e folyóirat újabb 15 kötetében, valamint számos önálló népköltségi gyüjteményeiben, melyekben ismét kivált a mesék s mellettük még a népdalok minden faja gazdagodott. A régibb gyüjtemények közül, melyek egy része nemcsak egy, hanem több faját öleli fel a M.-nek, legkiválóbbak: Erdélyi János, Népdalok és mondák (A Kisfaludy-társaság kiadása, Budapest 1846-48. I. - III.); Kriza János, Vadrózsák (Kolozsvár 1863); Arany L. és Gyulai P., Magyar népköltési gyüjtemény (Új folyam, kiadja a Kisfaludy-társaság, Budapest 1872-82. I.-III. A IV. köt. szerkesztésével Sebestyén Gyula van megbizva); Kálmány Lajos, Koszoruk az Alföld vad virágaiból (Arad 1877-78. I.-II.); Kálmány Lajos, Szeged népe (Szeged 1881, 1882, 1891, I-III.). Mindezen gyüjtemények a M. legtöbb műfajára kiterjeszkednek s igen becses népnyelvi anyagot is tartalmaznak többnyire teljesen megbizható tájszólási alaku feljegyzéseikben. A kisebb gyüjtemények, melyek közül a meséket tartalmazók a legszámosabbak (ezeket l. Katona L. id. repertoriumában), részben szintén többfélét ölelnek fel, (igy az Arany László- és Merényi-féle népmesék mellett találós meséket is, a Pap Gyuláé a meséken kivül néhány dalt és románcot is); valamint egyes vidékek és helyek néprajzi monográfiái is, aminők közül különösen kiemelendők; Jankó János dr., Kalotaszeg magyar népe (Budapest Athenaeum 1892); Jankó János dr., Torda, Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe (Budapest 1893); Gönczi Ferenc, Muraköz és népe (u. o. 1895). Csakis a gyermekjátékok kategoriáját öleli fel, de ennek mintaszerü gyüjteményét adja Kiss Áron dr. jeles könyve (u. o. 1891). A többit l. az egyes címszók alatt, különösen: Közmondások, Népdalok, Népballadák, Népköltség, Népmesék, Népmondák, Misztériumok, Találós mesék.
l. Magyarországi néprajzi társaság.
szerkesztette és kiadta Kanitz Ágost Kolozsvárt 1877-91., 15 kötet. Sok eredeti cikket közölt sajnos, hogy Haynald L. halálával megszünt. Az utolsó (XV.) kötet már csak egy példánya jelent meg (1892 elején) a Természettud. társulat 50 éves jubileuma emlékére.
A m. a finn-ugor nyelvcsaládhoz tartozik; legközelebbi rokonai a vogul és az osztják (l. Ugor nyelvek). Részint még mindőn ez utóbbiakkal együtt élt, részint pedig az elszakadás után tetemes mennyiségü ind és iráni kifejezést vett föl, azután a török törzsek, amelyek déli Oroszországban egyesültek a magyarokkal egy csomó török szót hoztak magukkal; csekélyebb a később meghonosodott török elemek száma, amelyek a hazánkban bevándorlott (de egészen megmagyarosodott) kunoktól és a török hódítóktól maradtak vissza. Miután a magyarok a IX. sz. végén Pannoniát és Dáciát meghódították, a M. még igen sok szláv, német, olasz és latin elemet vett föl (l. bővebben Jövevényszók). A legrégibb összefüggő nyelvemlék a Halotti Beszéd a XIII. sz. első harmadából. Azután következnek a XIV. sz. elején a rövid königsbrgi Töredékek (a kpnigsbergi könyvtárban) és két tartalmas glosszárium a XV. sz. elejéről; 1450-1530. a kódexek kora; a fontosabbak: az Ehrenfeld-kódex a XV. sz.-ból (Bécsben, Assisi szt. Ferenc legendája); a Bécsi-, Müncheni- és Apor-kódex (a legrégibb bibliafordítás összefüggő részei); a Festetich-kódex (zsoltárok) stb.; a XVI. sz.-ból a Döbrentei-kódex (zsoltárok); a Keszthelyi- és Kulcsár-kódex (szintén); a Margit-legenda; a Jordánszky-kódex (a második bibliafordítás); az Érdy-kódex (epistolák és legendák); az Érsekújvári-kódex (a többi között egy teljes verses Katalin-legenda [l. o.] és Nyelvemlékek); 1530 körül gazdag nyomtatott irodalom kezdődik, amit kivált a hitújítás táplál. Az irodalmi nyelv 1600 táján főleg Pázmány hatása alatt állapodott meg, de a XIX. sz. elején jelentékeny változást szenvedett az u.n. nyelvújítás miatt (l. o.), amely részben elvetette a sulykot és újabban az ortologia (l. o.) tetemes javító munkát végez. A nyelvjárások nem nagyon különböznek az irodalmi nyelvtől és egymástól se, de eltérésük mégis elég szembeötlő. Nyolc nyelvjárásterületet különböztetünk meg; ezek a következők: a nyugati, a dunántuli, az alföldi, a duna-tiszai, az észeknyugati (palóc), az északkeleti, a királyhágóntuli és a székely nyelvjárás. Legtöbb régiséget őrzött meg a nyugati és a székely nyelvjárás) l. Nyelvjárások),
Jellemző a M. hangalakjára nézve a vokalizmus. A M. hangrendi párhuzama (l. Illeszkedés) a legtöbb ugor (és török) nyelvekével közös. Mássalhangzókban gazdagabb, mint a finn nyelv, mert minden kemény hangnak megvan a megfelelő lágya és még igen sok sziszegő hangja is van (s. zs, cs stb.). Az eredeti magyar szók kezdete csak egy mássalhangzót tűr meg, ezért némely jövevényszók elé magánhangzót tesz vagy ékel közbe, p. strang; istráng, grosch(en); garas. A hangsúly következetesen az első szótagon van. A grammatikai nem hiányzik, mint általában az ural-altáji nyelvekben. A szóalakokat mindig hátul tett ragokkal képezi, sohase előragokkal. A névragok igen nagy számuak és ezek az indogermán nyelvek esetvégeit és előszavait helyettesítik. Ezeket azonfölül igen gyakran névutókkal fejezi ki. Leggazdagabb fejlődést mutat az ige. Az igetövek a különböző képzők hozzájárulásával más és más jelentést nyernek, ugy hogy a legtöbb igéből lehet müveltető, gyakorító, visszaható, szenvedő igét képezni, némelyikből mozzanatosat is, valamennyiből pedit tehető igét (p. ir; irhat). Jellemző az igének kettős ragozása. Van ugyanis alanyi ragozás (amelynek személyragjai az alanyt jelölik) és tárgyas ragozás, amely az alanyi személyragok előtt még a tárgyra mutató személyragot is kiteszi, p. lát-ok (ich sehe), lát-l-ak (ich sehe dich, az l. a második személyü tárgyat jelöli; lát-tok, lát-já-tok (a já vagy ja személyrag a harmadik személyü tárgyra vonatkozik). L. még Igeragozás és Tárgyas ragozás.
A M.-nek a törvényhozásban, a közigazgatásban, törvénykezésben, az egyházban, az isteni tiszteletnél, a katonaságnál, a fő-, közép- és népoktatási intézetekben való használatáról az 1836. III., 1840. VI., 1844. II., 1879. XVIII. t.-cikkek rendelkeznek.