(növ., Acpocomia Mart., a. m. tetőüstök, pálmagénusz, 8 faja Amerika középtájain terem. Törzse tövises s a közepén gyakran megvastagodott, lombozata szép szárnyas. Az A. sclerocarpa Mart. (Cocos aculeata Jacqu., koko de kartarrho, makawfa, makoya, mokaja, makauba) 6-10 m. magas; ehető diót termel, a néger faragványoknak dolgozza, de jó illatu, kövér pálmaolaj is lesz belőle. Ez olyan mint a vaj, ibolyaillatu, édeses, aranyszin, tartós, mosdószappannak használatos, ezért Európába Ny.-Indiából sokat szállítanak. Fiatal leveleiből főzelék lesz. Az A. longispatha Mart (mukuja) braziliai, 12 m. magas, gyümölcse ehető. Más faja pálmateremben díszlik.
folyó, l. Vami
l. Uszagara.
-család (makói), a Csanád-nemzetségből ered. Törzse: Doboka fia, Csanád vezér, ki Szt. István királynak első ízen unokatestvére és egyszersmind vezére volt, s 1030-ban az István ellen fellázadt Ahtony oláh főurat Marosvárnál legyőzte s megölte, s jutalmul a szent királytól Ahtonynak 15 mf2-re terjedő birtokait adományban kapta, s alapította Csanád városát, s első főispánja lett a nevéről mai napig nevezett vármegyének. E nemzetségből két fő ág származott le: Belényes bánnak gyermekei Kelemenös bán és Woffa comes révén. Elsőtől eredt a hires Thelegdy-család (l. o.), Woffától pedig a nemzetségbeli Makó bán által alapított Makófalva helység után az előbb makófalvi Makó nevü, s majd Makófalvának várossá fejlődése után a «falva» jelző elhagyásával a makói Makay-család. A IV. Béla alatt 1256. történt nagy birtokosztálynál is jelen levő Woffa-ágbeli Csanád fia, Gergelytől származott le, egyrészt a Csanád vmegyében a XVI. század második feléig virágzott makófalvi Makó- vagy Makay-család, melyből Makó Gergely az 1505. évi rákosi országgyülésen Csanád vmegye egyik követe volt. Sok viszontagságon ment keresztül János és Ferdinánd ellenkirályok uralkodása alatt ez az ág, s főleg az említett Gergely unokái: Miklós és László testvéreknél az ország zilált politikai viszonyai nagyon rossz eredményt szültek. Eleinte mindkét testvér Ferdinánd pártján volt, s a király 1558 okt. 25. meg is jutalmazza Miklóst azzal, hogy csanádvármegyei Feyér-egyház ősi birtokára új adományt ád, valamint még 7 más helységet is adományoz neki. Azonban már 1561 márc. 27. kelt oklevél hűtlensége miatt, mert a Szapolyai pártra tért, elveszi tőle minden jószágát, melyet Bihar és Csanád vmegyében birt, s mindazt testvérének, Lászlónak, mint a királyhoz hűnek adományozza. László sem járt volna máskülönben, mert éppen abban az évben, ahogy meghalt (1563), János Zsigmond viszont Lászlótól veszi el ennek összes birtokait «a némethez való ragaszkodásánál» fogva bekövetkezett hűtlensége miatt s adományozta azokat nopsiczi Varkócs Tamásnak. S így midőn M. László 1563-ban magnélkül elhalt hiába hagyta végrendeletileg birtokai nagy részét, s köztük Makó város két harmadát, 13 csanádvármegyei falut, a székelyhidi uradalmat és Kaprevárát (ma Kapriora) nővérének, Ilonának, Zokolynénak, s ennek fia Zokoly Györgynek, mert e birtokokat, mint említők, János Zsigmond nopsiczi Varkocs Tamásnak, majd több évvel utóbb 1582-ben viszont Rudolf király Horváth-Bojnicsics Jánosnak adományozták, s csak jóval később 1602-ben érvényesülhetett a végrendelkezőnek akarata, mert csak az évben lett Zokoly György királyi jóváhagyás alapján e birtokok egy részébe beiktatva. Másrészt pedig a fentemlített 1256. évi osztályban részt vett másik testvérnek, Barnabásnak ágából eredő Mihály vagy Mikchének fia: János de Mikche beházasodás következtében Zemplén vmegyében települvén le, ennek fia már a kedvelt «Makou» névvel él, s 1351-től kezdve a zemplénvármegyei Makók, s illetve utóbb Makayak törzsapjává vált; eleinte Mikeche falu után a de Mikeche előnévvel, majd miután zentesi és zétényi birtokos is volt, e két utóbbi előnévvel is v. külön vagy pedig együttesen fordul elő az oklevelekben. Utódjai a zemlénvármegyei ős családokkal rokonságba jövén, a vmegye sok helységében birtokoltak, s a Rákóczi-család őseivel is osztoszkodnak Rachkolcs (Ratkóc) helység határából. Még a XVI. sz. első felében a családtagok felváltva hol Makó, hol M. néven neveztetnek az oklevelekben. Az 1546. mint kamarai igazgató felső Magyarországban hivataloskodó M. Jánosnak fiai: Ferenc, György és János, kik ez időben benedekfalvi és lippai előnevet is használtak és biharvármegyei birtokaikon laktak, II. Rudolf királytól címer adományozásban is részesültek 1581 ápr. 15. s mint nemes ősöktől származók nemességükben újabban (denuo) megerősítettek. E címert, melyben a pajzs udvarában kardot tartó, a sisak koronáján pedig nyilat szorító párduc látható,használja a sárosi ág kivételével jelenleg is a család, noha a Csanád-nemzetség legelső cimeralakja Oroszlános vár emlékére az oroszlán, később pedig talán a biharvármegyei Sólyomkőn tartott nemes sólymok nyomán a sólyom volt. A zemplénvármegyei ág fentartotta összeköttetését a csanádvármegyeivel és birtak ők maguk is Csanádban, Aradban birtokrészeket. Igy M. Albert az ismert Földáry-féle conscriptio szerint 1561. is birta még Almaszeget, mely falu, mint a Csanád-nemzetség ősi birtoka, az 1337. évi osztálylevélben a Woffa-ágnak jutott. Sőt midőn Makó László 1563-ban csanádvármegyei dedénszegi birtokát el akarta adni, leánya, Ilona ennek a leleszi konvent előtt ellentmondott. Midőn aztán a csanádvármegyei M.-ak ága Lászlóban kihalt, s a birtokai hol János Zsigmond, hol Rudolf kir. által a nemzetséghez jóformán idegeneknek adattak; a vérség jogán felkérte az új címerszerzők egyike, M. György a királyt, hogy különösen az ős fészekből: Makóból ismét részesítse a családot; mely kérelem következtében Rudolf 1582. a roppant birtoktestből csak egy kis részt adományozott M. Györgynek s mindkét nembeli utódjainak, adván neki Makón egy nemesi kuriát és két jobbágytelepet. Testvére János Bihar vmegye alispánja volt. Ama nyolc előkelő család közt, mely a XVI. sz. második felében János király egykori birodalmában hitéhez hű maradt, Arator István 1600-iki tudósítása szerint: «ex magnatibus hi pauci manserunt constantes...» van a Csanádnemzetség két ágának képviseletében a Thelegdy Mihályé és M. Dénesé is felsorolva. A címerszerző Györgynek fia, II. György, katonáskodásában Erdélybe is jutván, Bethlen Gábor neki 1621. erdélyi nemességet ád, címerül a koronás arany oroszlánt kapja. Unokája, János, szerencsés házasságok által szép birtokokhoz jutott. Első neje bodonyi és kakasfalvi Csuda Anna, második pedig lapispataki Segnyey Péter lánya, Anna volt s alapítója lett a család sárosi ágának, melyből Katalin is, Zemplén vmegye hires főjegyzőjének, Kazinczy Péternek neje s nagynevü irónk Kazinczy Ferencbnek szépanyja származott. Jánosnak fia, makói M. Mihálynál ismét címerváltozást találunk, ez mint Erdélyben is birtokos nemes Lipót királytól, mint Erdély nagyfejedelmétől az ős csanádnemzetségi címeralaknak adományozását eszközölte ki, és Lipót Bécsben 1697. év május 5-én kelt oklevelében a pajzs udvarában egy madárra lecsapó sólymot adományozott neki és M: Dávidnak címerül. M. István Sáros vmegyéből Heves vmegyébe származván át, még ennek unokája János is, a szatmári püspökség prefektusa, Sárosból nősült, cserneki és tarkeői Dessewffy Rozáliát vevén el feleségül. Ez ág most is mint hevesvármegyei máig Hevesben székel s ott birtokos. A zempléni ágból János 1721. adományul kapta a borsodvármegyei Gelejt, s abba 1724 be is iktattatott; utódjai geleji és makói előnevet használnak. Ez ág nevezetes tagja volt Antal, előbb besztercebányai, majd veszprémi püspök; meghalt Sümegen 1825 jan. 8. A makói Makay-család jelenleg is Sáros, Zemplén, Bihar, Szabolcs, Szatmár és Heves vármegyében birtokos.
M. Dezső (makói), jogtudós, jogi és család-történeti iró, szül. Egerben 1850 febr. 9. Középiskoláit Budapesten s Egerben, a jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte. 1872. az igazságügy szolgálatába állván, elinte a pesti kir. táblán s az igazságügyi minisztériumban, majd a fővárosi törvényszékeknél működve, miután 1874. az ügyvédi vizsgáit letette volt, 1876-tól mint járásbiró, 1879-től pedig mint nagykanizsai törvényszéki biró volt alkalmazva, 1888-tól 1891-ig a budapesti kir. itélő táblán mint kisegítő, 1891 jan. 28-tól pedig mint rendes biró áll alkalmazásban. Több jogi értekezést és cikket irt a jogi lapokba; 1887. pedig önálló jogtörténeti munkája jelent meg Visszapillantások hazánk régi igazságszolgáltatási viszonyaira cím alatt melyben az árpádkori jogéletet irta meg. A családtörténet terén is több tanulmánya jelent meg a lapokban, ugy könyvismertetése s ezekben, valamint a Turulban irt hosszabb dolgozatai által sok családtani kérdést világosított már meg. Tagja az ügyvédvizsgáló bizottságnak s igazgató tagja a Magyar heraldikai és genealogiai társaságnak. E lexikonnak is munkatársa.
l. Mogdisa
a hellenizmus történetében nevezetes szerepet játszó ókori ország, melyet legelőször Herodot nevez igy, M.-nak jelezvén a Tesszáliától É-ra fekvő területet. Egyébiránt kiterjedésében, mely különböző időkben különböző volt, két főkorszakot kell megkülönböztetnünk: a Fülöpöt megelőző és követő időknek földrajzi képét. Fülöp előtt M. határai voltak az Olimpus, a Strymon és Trákia, Palonia és Illiria. Fülöp alatt hozzájárult ehhez É-on egész Paionia, K-en minden föld egészen a Nestos-folyóig, D-en a «háromujju» Kalkidike, Ny-on illiria egy része, ugy hogy az egésznek kiterjedése 1200 négyszögmérföldre rúgott. Az ország termékeny lapály volt, melyet három oldalról magas hegyek környeztek; s melyen dombok láncolatai vonultak által, hegyeiben nemes ércek és drágakövetk mellett ragadozó állatok is előfordultak, melyek a baromtenyésztésben sok kárt okoztak. Hegyek: a hatron Moesia és Illiria felé a Skordos v. Skardos (most Csardag), Trákia felé a Skomios (most Kurbeszka-Planina); az ország belsejében a Barnus (Peristeri), a Bermios (Turla), a Kerkine (Peles) és folytatása a Dizorosz (Velika Planina) aranybányákkal, ettől D-re az Athosz (Hagion Orosz). A Strymon és Nestos folyók közt volt az Orbelos (most Argentaro) és az aranyban és ezüstben dús Pangaios (Pirnari), végül a határon az Olimpus. Folyóvizek (Ny-ról K-nek): a Haliakmon (most Visztrica), Ludias v. Roidias (most Karaszmak), Axios (Vardar) és Erigon (Cserna); másfelől az Echedoros (Galliko), a Strymon (Struma) és Nestos (Mesta). Tavak: Prasias v. Kerkinitis (Takino), ettől Ny-ra a Bolbe (M. Besik vagy Koinos) és Eordalában a Begorritis (M. Osztrovo). A mostani M.-ban, az Egei-tenger partjain és a tartomány D-i részében (Kasztoriától D-re) görögök laknak; belsejében szlávok, kiknek nyelve tágabb értelemben a bolgárokéhoz (l. Délszláv nyelvek és irodalom) számítható; köztük szétszórva görög és macedo-román, Ny-on pedig a Fekete-Drin mentén, albán telepek vannak.
Története. M. őslakói a makedonok (Makedones) gyüjtőnevén harcias és csekély műveltségü törzsek voltak, melyek külön-külön főnökök alatt állottak és hegyeik közé vonultan aránylag sokáig megőrizték függetlenségüket. Legelső történeti király és egyúttal az ország voltaképeni megalapítója I. Perdikkas (Kr. e. 700 körül). Utódai alatt a hatalom egyre növekszik. Első négy utóda kiterjeszti az ország határait az Olimpusig, a kambuni hegyekig és a Strymonig. l. Amyntas idején (540-489) a persák megakasztják a terjeszkedést, sőt ennek fiai I. Sándor (498-454) kénytelen Xerxes seregében részt venni a görögök ellen, mig viszálykodó fiai alatt a görögök egyre-másra ragadják el a tengerparti városokat és megalapítják Amfipoliszt. De végre a testvérviszályból győzelmesen kiemelkedik II. Perdikkas (436-413), aki a peloponnezusi háborut bölcsen felhasználván, szabaddá és hatalmassá tette M.-t. Utóda és természetes fia Archelaos idején (413-399) történik M. tudatos és szándékos hellenizálása (a székváros Edesszából Pellába kerül; Hippokrates, Zeuxis, Euripides megjelennek az udvarnál; más államok mintájára megalakul a makedoniai falanx), de nem kevesebb gonddal az ország gazdasági föllendítése is (országutak, mezőgazdasági és bányászati intézkedések). Még egy visszaesés áll be II. Amyntas (393-369), valamint az előtte és utána uralkodó királyok alatt, miglen Amyntas harmadszülött fia, II. Fülöp (l. o.) 359. trónra lép és alapját veti meg M. világtörténeti fontosságának. A nagy eszme, mely M.-t a világtörténetben csaknem példátlan magasságra emelte, abban a szerepben nyilatkozott meg, mellyel Fülöp az összes görög törzseket «vassal és vérrel» összeforrasztotta és segítségükkel egész Keletet ugy hellenizálta, hogy ennek nyomai részben még napjainkban is észrevehetők. E vezérszerep, melyet M. elfoglalt, Nagy Sándorral megszünik és M. Antipaternek jut, akit a király távoztakor maga bizott meg a helytartói méltósággal. Igaz, hogy Krateros mint régens állott oldalánál, de rövid egymásutánban mindketten kidőltek és a diadochok küzdelmében az ipszoszi csata után (301) M. Kassandrosnak jutott, aki idővel a királyi cimet is fölvette. Utódja volt (296) fia, IV. Fülöp, aki csak két évig uralkodott. Halála után két testvére: Antipater és Alexander addig harcoltak örökségeért, amig azt elragadta tőlük egy harmadik trónkövetel: Demetrios, Antigonos fia. Demetrios 7 évig uralkodott, 187. elűzte őt Pyrrhus, Epirus királya, ki viszont hét hónap mulva helyet kellett hogy engedjen a trák Lysimachosnak. Az utóbbinak halála után anárkia következett be, mely több évig tartott. Egyrészt a gallusok berohanása (280-278), másrészt a trónkövetelők harcai a végromlás szélére juttatták M.-t, mely elébb Antigonos Gonatasnak, Demetrios fiának jutott, amjd ismét Pyrrhusnak, ugy hogy amaz csak ennek halála után (272) juthatott megint a trónra, melyen 239-ig ült. Két fia és utóda: II. Demetrios (239-229) és II. Antigonos (229-220) élénk részt vettek azokban a háborukban, melyek Görögországot az achájai szövetség megalakulása után pusztították. V. Fülöp, II. Demetrios fia és II. Antigonos utódja, Hannibal pártjára állott a rómaiak ellen, de soha sem tudott a karthagóiak igazi hasznára lenni, mert az etolok és illirek ellen folytatott harcok felemésztették minden erejét. Hannibal bukása után a rómaiak egész erejökkel reá vetették magukat, ugy hogy kénytelen volt békéért esdekelni és alig tudta a koronát megmenteni. Nagyszabásu uralkodó volt, akihez semmikép sem méltó fia, Perseus, hasonlóvá lenni törekedett, azonban a rómaiak Pydnánál legyőzték és országát előbb négy kerületre osztva, protektorátusuk alá vették, majd 142. a kalandor Andriscus trónkövetelő kisérlete után véglegesen római provinciává tették.
M. azután megmaradt római tartománynak és földjén mentek végbe az utolsó küzdelmek a köztársaság és a császárság között. Kr. u. 395. a keletrómai birodalomhoz (l. o.) csatolták az országot; a XV. sz. közepe táján II. Mohammed szultán, miután 1453. Konstantinápolyt birta megadásra, a keletrómai császárság Dny-i tartományait, köztük M.-t is meghódította. Az utolsó évtizedek óta a görög királyság aspirál M.-ra, legújabban pedig a bolgárok is emelnek M.-ra igényt, 1895 jun. a Sztoilov bolgár kabinet által kéz alatt támogatott felkelés tört ki az országban, melynek vezérei nagyrészt bolgár tisztek és radikális politikusok voltak. December 17. makedoni «kongresszus» gyülésezett Szófiában, mely Ludzkanovot (Cankov vejét) választotta elnökévé, és melynek tagjai a Karavelov és Cankov pártjából kerültek ki. Mióta azonban a szultán Ferdinándot elismerte törvényes fejedelemnek (1896 febr.), a bolgár agitáció megszünt és igy a M.-i kérdés is leszorult a napirendről.
abból a császári családból származott fejedelmek, amely 867-1056. állott a keletrómai császárság élén. A makedoni császárcsalád alapítója I. Basilius volt, utolsó sarja pedig Theodora császárnő. L. Keletrómai birodalom.
v. mokos, orosz mitologiai rossz szellem, melynek azonban csak a neve maradt fenn egyetlen egy közmondásban. Az orosz nyelvészek egy része nem is orosz, hanem mordvin eredetünek tartja a M.-t.
kisközség Mars-Torda vármegye nyárád-szeredai j.-ban, (1891) 1857 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. Lakói háziiparilag űzik az anyagipart.
(növ., papaveraceae), kétszikü család a mákképüek v. mákviráguak rendjében. Egy vagy többnyári, sárgával v. fehérrel tejelő füvek v. kórók. Levelök váltakozó, virágjok hiánytalan a hosszu nyélen magános v. ernyős. Kelyhök 2-3 levelü, lefeslő: szirmuk 4 v. 6 nagy, széles, nyeletlen, élénk szinű hamar lehulló. Himjök sok, termőjük egy, belső, 2 egész sok levélből alakul, egyrekeszü, de tökéletlen rekeszfal van benne (mákfej léce) s ezen fejlődnek a magvak. Magjok számtalan, apró, kissé veseforma, a héja kérges, a mag bele húsos, olajtartamu, az alapján a picike csíra van. Mitegy 60 faja az É-i mérsékelt földövön él, kivált Európában és É.-Amerikában. Jó nagy részök officinális. Magjokból olajat sajtolnak. Ide tartozik a pipacs, tülökpipacs, vérehulló, Eschcholzia, Sanguinaria és Argemone.