(állat), 1. Félmajmok és Lemur.
ókori város Görögországban Elisz területén, melyet a kaukónok alapítottak és mely sokáig szerepelt, bár Strabo idején már pusztulásnak indult.
(növ., nux glans), a törgy, bükk, mogyoró, hárs stb. fel nem nyiló, száraz termése. A M. rendesen egyrekeszü és egy nagymagu, de eredetileg magvesztés (l. o.) útján lesz ilyen. Az igazi M. alatt mindig M.-csésze (l. o.) van, ezért a hársfa M.-ja nem tipikus. A tölgy M.-jának a vékony, törékeny magrejtő héj, s a vékony maghéja alatt két húsos sziklevele van a csirával. Az északibb Quercus sessiliflora meg a Qu. Robur L. M.-nak magva nagyon gyengén édeses, inkább keserü és összehúzó. A hazánkbeli tölgyek magva már enyhébb v. édeses izü a délvidékieké ehető, mint a rokon szelid gesztenyéé. A közép-európai tölgyek M.-nak tartalma 7-8% csersev, 35-38% keményítő, 7-8% nem kristályosítható cukor, 3-4% kövér olaj, 2-5% gyánta, finom mézga, fehérje, a párolgó olajnak meg a citromsavnak pedig a nyoma. Hamujában sok a káli meg a foszfát. Különös alkotórésze a M.-cukor (Quercit C6H12O5). A M. a sertés kedves étele a közmondás szerint róla szokott álmodni («sus de glandibus», l. Makkoltatás). A meghámozott és pörkölt M.-kal a kávét pótolják, különösen skrofulás gyermeknek adják. A tölgy M.-jából igen tiszta, a gaonaszeszhez hasonló spirituszt is lehet előállítani. A bükk M.-ja három éló, a szelid gesztenmyéé ferde vagy lapított, a mogyoróé fáshéju, a gyertyánfáé meg a komlóbükké apró és használatlan.
a magyar kártya egyik szine. Elnevezését a reá festett tölgyfa makkja után nyerte.
ezredes, l. Mack.
a zsidók történetében (Kr. e. 166-37) az a család, mely Judeának visszaszerezte önállóságát s a zsidó államnak egész Nagy Herodesig utolsó királyait adta. A M. ősatyja Matiszjáhu, a joárib papi család sarja volt, ki dédatyja után a Hasmonäi melléknevet viselte (innét a M.-nak a talmudban szokásos elnevezése: Hasmoneusok) és a Lydda szomszédságában levő Modiimban kezdeményezte népének szabadságharcát a szirusok ellen; azonban nemsokára a háboru kitörése után meghalt (166). Végső akarata értelmében öt fia közül a harmadik, a hős Júda vette át a főverzérséget, ki Antiochus Epiphanes hatalmas görög-szir hadait több véres ütközetben legyőzte és a megszentségtelenített jeruzsálemi templomot újból megszentelte (innét a zsidók Khanukka-, azaz templomszentelési ünnepe). Aztután változó szerencsével folytatta a függetlenségi harcot, mig az Adasa melletti csatában elesett (160). Az ellenségre mért súlyos csapásoknak köszönte a Makkabi, azaz kalapácsoló melléknevet, mely után családját és utódait M.-nak szokták elnevezni. A fővezérségben Jónátán testvére követte, ki egyúttal a főpapi hivatalt is viselte, 15 évig hősiesen és bölcsen vezette népe ügyeit, mig 143. meggyilkoltatott. Tisztsége Simon testvérére szállott, ki a szirusokat teljesen kiűzte Judeából, függetlensége jeléül zsidó pénzeket veretett s új erát hozott be, melyet «Izrael felszabadulásá»-tól számított, mire hálás népe az örökös fejedelmi és főpapi méltósággal felruházta (140). A szirusok unszolására Ptolemaeus nevü veje meggyilkolta őt és két fiát (135). Utódja 3-ik fia Hyrkan János, ki a királyi címet felvette, 31 éves uralkodása alatt (135-105) teljes függetlenséget és új hatalmat szerzett Judeának. Halála után fia, Aristobul Júda csak egy évig ült a gyilkossággal szerzett trónján, melyre halála után a bátor és harcias, de kegyetlen és kicsapongó Jannai Sándor lépett, ki népe által gyülölve, uralkodása 27. évében egy várnak ostromlása alatt lelte halálát (79). A kormányt felesége, Salome Alexandra vette át, az egyetlen nő, ki valaha Judea trónján ült és 9 évig szerencsésen uralkodott. Halála után (70) Hyrkan és Aristobul fiai közt véres polgárháboru tört ki, mely a rómaiak beavatkozását vonta maga után. Pompejus Jeruzsálemet ostrommal bevette (63) és Hyrkánt «etnarch» 8népuralkodó) címmel a zsidók fejedelmévé és főpapjává tette, Aristobult és gyermekeit pedig Rómába hurcoltatta. Aristobul és fia Sándor, kik egyenkint megszökve, azon erőlködtek, hogy Judeát hatalmukba kerítsék, megölettek (49), mire dicstelen polgárháboruk után Nagy Herodes (l. o.) trónralépésével (37) a M. uralma megszünt; családjuk utolsó sarja, Mariamne, Herodes felesége volt, ki őt kivégeztette.
Abú-l-'Abbász Ahmed al, arab történetiró, szül. Tlemszenben 1590. Tanulmányait Fez és Marokko főiskoláiban végezte. A keleti iszlám tartományaiban (Kairóban, Jeruzsálemben, Mekkában) sok ideig tartózkodott, sőt Damaszkusban előadásokat is tartott. Több történelmi és irodalmi munkát irt a nyugati iszlám történetéről és műveltségéről. Ezek közül a legfontosabbat Pascal de Gayangos spanyol tudós angol nyelvre fordította, e címen: The History of the Mohammedan dynasties in Spain, extracted from the Nafh-ut-tib by Ahmed ibn Mohammed al-M. translated and illustrated (2 köt., London 1840-1843); később az arab eredeti is megjelent Dozy, Dugat, Krehl és Wrighttól együttesen kiadva (Analectes sur I'histoire et la littérature des Arabes d'Espagne par Al-M., 2 köt., Lejda 1855-61). Keleti kiadása (4 köt., Búlák 1279 hidsra) is van a spanyol-arab művelődés- és irodalomtörténet e legelőkelőbb forrásának; ez utóbbi kiadás teljesebb a lejdainál, melynek szövegéhez Fleischer számos textus-kritikai adalékot közölt.
l. Makaroni.
(kupacs, szilke, kütyü a Balatonnál, cupula), egy v. több előlevél v. hegyelevélből (makkcsészepikkely) összeforradás útján alakult csészeforma képlet, a tölgyfélék termő virága és termése alatt szokott képződni. Ezért ezeket makkcsészéseknek (Cupuliferae) is szokás nevezni. V. ö. Bordás, A Tölgyek M.-jének morfologiai értéke (Erdész Lap 1887); l. Kupula, Álcsésze, Álgyümölcs.
(növ.), l. Keresztesviráguak.