Mallow

(ejtsd: mello), város Cork (ettől 33 km.-nyire) ir grófságban, a Blackwatertől balra, vasút mellett, (1891) 4366 lak., bőrgyártással, szép parkban fekvő kastéllyal és meleg forrásokkal.

Mallyó

József (játszó-premontrei kanonok, iró, szül. Hliniken (Trencsén) 1744 aug. 10., megh. 1818 okt. 20. Fölszenteltetése után több helyen tanárkodott, 1772. levéltáros és a rendi könytár őre, 1780. plébános Mindszenten, 1810. jászókerületi alesperes. Negyedszázadon át fáradozott a jászóvári prépostságnak hazánkban viselt dolgainak összeállításán. Az adatokban és oklevelekben gazdag foliókötetet díszesen ki is állította, de csak kéziratban maradt e címen: Brevis Notitia Circariae Hungaricae Sacri Canonici et Exempti ordinis Premonstratensis, olim in Inclito Regno Hungariae florentissimi, quam ex fide diplomatum, manuscriptorum, necnon ex collectaneis editorum authorum adornavit J. M. etc. (fol, 362 lap). Kiadott néhány Chronisticont és beszédet. M. ezenkivül nagyszerü pénzgyüjteményt szerzett, mely a magyar- és erdélyországi fejedelmek pénzeire nézve teljesnek mondható és a jászói könyvtárban őriztetik.

Malm

l. Jura-szisztéma.

Malmaison

(ejtsd: malmezon) La-, hires kastély Seine-et-Oise francia départementban, 6 km-nyire Martytól, a Szajnától balra egy dombon. A XVIII. sz. végén épült; 1798. Jozefine, Napoleon neje vette meg, kedvelt lakóhelyévé tette és 1814. itt is halt meg; ezután Hortense királynő birtokába ment át, később Krisztina spanyol exkirálynő és végre III. Napoleon vette meg. 1870. a poroszok kifosztották. 1877. magántulajdonná lett. V. ö. Lescure, Le château de la M. (1867).

Malmedy

az ugyanily nevü járás székhelye Aachen porosz kerületben, a Warche és vasút mellett (1890) 4447 lak., jelentékeny bőrgyártással, papir- és enyvkészítéssel. Régebben független bence-apátság volt, amelyet a VII. sz.-ban alapítottak; a lunevillei békében Franciaországnak engedték át és 1815. részint Poroszországhoz, részint a Németalföldekhez csatoltak.

Malmen

(Moulmain), kikötőváros Birma Tenasszerim nevü kerületében, 45 km.-nyire Amhersttől (l. o.) és a Martabani-öböltől, a Szaluen balpartján, ahol ez a Gjaingot és Atarant fölveszi, (1891) 55785 lak., akik közt 28427 buddhista (birmai és khinai), 15094 hindu és 2505 keresztény. Széles, fákkal szegélyezett utcáiban nagy kormányépületek és kaszárnyák a legjelentékenyebb épületek. A tengeráradás idejében a vontató hajók a tengri hajókat is fölhozzák a városhoz, amelynek nagy dockjai is vannak. 1892. elszállítottak Európába 19407, Kalkuttába 20278, Bobaybe és Karacsiba 43090 és más kikötőkbe 13779 t. teakfát; azonkivül Európába 73070, a Straits Settlementsbe és Khinába 20370 t. rizst.

Malmesbury

(ejtsd: mamszbörri), a Fokgyarmat Eny-i tartományának egyik kerülete Capetown, Paarl, Tulbagh, Pignetberg és az Atlanti-oceán közt, 6032 km2 területtel, (1891) 23250 lak., akik közt mintegy 10000 fehérbőrü. Teljes biztonságot nyujtó kikötőül szolgál a Saldanha-öböl. Földje, különösen a Zwartland, kitünő gabonát és bort terem; itt az állattenyésztés is virágzó. Főhelye M., 72 km.-nyire Fokvárostól, vasút mellett épült, (1891) 2461 lak.

Malmesbury

1. Harris Jakab, angol gróf és diplomata, szül. 1746 ápr. 6., mint Harris Jakab nyelvtudós fia, megh. 1820 nov. 21.nov. 21. Oxfordban tanult és 1767. lépett a diplomáciai pályára. 1771-75-ig Nagy Frigyes udvarában működött, azután Szt. Pétervárt és Hágában. 1788. lorddá, 1800. M. grófjává tették. 1807. siketsége miatt a magánéletbe vonult vissza. Kiadta atyjának műveit (2 köt., London 1801 és 5 köt. 1803). Saját emlékiratai és levelezése 1844. jelentek meg (Diaries and correspondence of J. H. first earl of M., 4 köt.). V. ö. A series of letters of the first carl of M. (London 1870, 2 köt); mind a két munka becses anyagot tartalmaz a kortörténethez.

2. M. Howard Jakab Harris, M. harmadik grófja, angol diplomata, szül. 1807 márc. 25., megh. 1889 máj. 17. Eton- s Oxfordban tanult és 1841. a parlamentbe választatta magát, de még ebben az évben (atyja halála után) a felsőházban foglalta el helyét. A Derby-kabinetben a külügyminiszteri tárcát kapta és ebben az állásban (1852) különösen arra törekedett, hogy a franciák új császárával, III. Napoleonnal (kivel számkivetése idején Angliában megismerkedett) barátságos lábra helyezkedjen, amint egyáltalában mindvégig személyes barátja és nagy tisztelője maradt Napoleonnak. 1859. nem tudta az olasz háboru kitörését megakadályozni, amivel a Derby-kabinet bukását siettette. 1866-68-ig és 1874-1876-ig a titkos pecsét őra volt a tory-pártbeli Derby- és Disraeli-kabinetben. Kiadta a nagybátyja (M. Jakab), valamint a saját emlékiratait (Memoirs of an Ex-minister, 2 köt., London 1884, 4. kiadás 1885), melyekben a francia császár iránt tanusított hajlamait nem titkolta.

Malmok

(l. a mellékelt 3 képet). Malom szorosabb értelemben véve oly gép, mely az apró törékeny testeknek (gabona, csont, gipsz, cement stb.) felaprítására, megőrlésére szolgál s melyet a felaprítást végző alkatrésznek forgó mozgása jellemez. A közéletben oly gépeket v. ipartelepeket is M.-nak neveznek, amelyeket vizi kerék vagy szélkerék hajt, minők a fűrészmalom, papirmalom, lőpormalom stb.

MALMOK. I.

[ÁBRA] Kis malom simaőrléssel, lokomobil-hajtással. 1. ábra. Hosszmetszet

[ÁBRA] Kis malom simaőrléssel, lokomobil-hajtással. 2. ábra. Alaprajz.

[ÁBRA] 3. ábra. Kőjárat, szíjhajtással.

[ÁBRA] 4. ábra. Kőjárat, fogaskerék-hajtással.

[ÁBRA] 5. ábra. Szállítható kettős kőjárat.

[ÁBRA] Kisebb malom simaőrlésre, vizikerék és féllokomobil-hajtással. 6. ábra. Keresztmetzset.

[ÁBRA] Kisebb malom simaőrlésre, vizikerék és féllokomobil-hajtással. 7. ábra. Hoszmetszet.

[ÁBRA] Kisebb malom simaőrlésre, vizikerék és féllokomobil-hajtással. 8. ábra. Alaprajz.

Az ember a gabonaféléket már a legrégibb időkben eledelül használta, eleinte nyersen, később megpörkölve. Midőn a gabonából előbb lisztet s ebből kenyeret készítettek, a felaprítást lapos kövek között kézzel, majd fa-, kő-, kiégetett agyag- és fémmozsarakban kézi sulykokkal végezték. Később ezen zúzósulykokat emelőkkel mozgatták. A tulajdonképeni malom akkor keletkezett, amidőn a felapritást forgó mozgással eszközölték, s ettől fogva a malom három rendszer szerint fejlődött. Az első a valószinüleg a legrégibb rendszer szerint egy csésze- v. üst-alaku alsó kőben egy abba beleillő felső kő járt, melyet egy rajta keresztül illesztett rúddal a nők v. a rabszolgák körülforgattak, s csak későbben kezdették e célra a háziállatokat használni és a gabonának gyorsabb felaprítása végett a köveket rovátkolni. Az őrlemény kiszedése végett a nagyobb sulyokalaku felső követ kiemelték s az alsó követ kiürítették. A herkulanum-pompejii ásatásokból arómaiaktól maradt ily M. már tökéletesebbek, amennyiben a gabonának folytonosabb felöntését engedik s az örleményt folytonosan s önműködőleg kivezetik. A 9. ábrában bemutatott malomnál a helyt álló A alsó kúpos kő (meta) fölé a kettős kúp szerint alakított B felső kő (catillus) van téve, mely a belső részében levő kereszttel és csappal az alsó kövön nyugszik s C forgatórudak segélyével kézzel v. állatokkal körülforgattatott. a forgó kőnek felső kúpja a gabona felöntésére, alsó kúpja pedig a felaprításra szolgált. A felő kőnek az alsó kőhöz közelebb vagy távolabbra való állításával az őrlemény finomságát változtathatták. A második rendszer szerint két hengeralaku kő sík lapjaival egymásra van fektetve s az alsó kő a nyugvó, a felső pedig a forgó. Ezen rendszer szerint fejlődött ki a mai malom, vagy helyesebben a kőjárat. A régieknél a malomkőnek csak csekély 0,3-0,5 m. átmérője s aránylag csekély súlya volt. Ebből magyarázható meg azon körülmény, hogy az ókori harcokban az emberek malomkövekkel is dobálóztak. E M.-at hasonlóképen eleinte karfa sebességet áttétszerkezetekkel fokozták. A forgó M. harmadik rendszere szerint a hengeralaku malomkő hengerfelületével körben gördül. A rómaiak ily M.-at az olajkészítésnél használtak, s ezeknél két malomkő közös teknőben közös tengely körül körben gördült. A forgatást forgató rúddal kézzel, később állatokkal végeztették. Ezen rendszerből kifejlődött a mai görgő malom (l. Korompár). Herkulanum-pompejii leletek bizonyítják, hoghy a rómaiak már Kr. születése idejében - de már előbb is - állatokkal is hajtatták malmaikat. A vizikerékkel hajtott M.-ről Strabo teszi az első említést, amely szerint Nagy Mithridates (Kr e. 137-64) székhelyén vizimalom létezett volna. Bizonyos azonban, hogy Augustus császár idejében Rómában a Tiberisen már vizi kerekekkel hajtott M. voltak. A vizi M. Európában csak a IV. sz.-ban szorították ki általánosabban a kézi és az állatokkal hajtott u. n. száraz M.-at, midőn a kerezsténység terjedésével a rabszolgaság is eltünt. Azóta a vizi M. mindenfelé elterjedtek, mig az u. n. száraz M. mai napság csak helyi ritkasáágokként tünnek elő. A szélkerékkel hajtott szél-M. a keresztes háboruk idejében keletkeztek, először Franciaországban, valószinüleg 1040 körül, biztosabban 1105. Angolországban 1143. Smeaton 1781. építette az első gőzmalmot, amennyiben egy Newcomen-féle gőzgéppel vizet emeltetett a malmot hajtó fölülcsapó vizikerékre. Gőzgéppel közvetlenül hajtott malmot 1784-ben Londonban állítottak fel először, amelynek 50 lóerejü gőzgépét Boulton és Watt szállították a malom 10 kőjáratának a hajtására. Bélaváry Burchard Konrád 1885. országos kiállítási jelentése szerint hazánkban legrégibb keletkezésüek a vizi M., s ezek közül még máig is öt olyan áll fenn, melyeka XI. sz. elején keletkeztek. A vizi M. után jönnek a száraz M., melyek közül három a XVII. sz.-ból való. A szél-M. hazánkban csak a jelen század elején keletkeztek. Az első nagyobb szabásu és segédgépekkel berendezett vizi malmot nálunk Károlyi Lajos gróf építtette Nagy-Surányban (Nyitra). Az első gőzmalmot ugyanezen időtájban Sopronban állították fel, de ez nem volt életképes, ugy hogy a hazai gőzmalmok sorában az 1839. alapított pesti József-hengermalom az első. Ezen időtől kezdve a nagyobb szabásu műőrlésre berendezett M. évről évre szaporodtak.

MALMOK. II.

[ÁBRA] 9. ábra. Római malom a herculanum-pompejii ásatásokból. Hosszmetszet. Fellülnézet.

[ÁBRA] 10. ábra. Kisebb daráló kőjárat.

[ÁBRA] 11. ábra. Szellőztető berendezés kőjárathoz.

[ÁBRA] Nagyobb malom simaőrlésre, vizi kerék által hajtva.12. ábra. Keresztmetszet.

[ÁBRA] Nagyobb malom simaőrlésre, vizi kerék által hajtva.13. ábra. Hosszmetszet

[ÁBRA] Nagyobb malom simaőrlésre, vizi kerék által hajtva.14. ábra. Alaprajz.

[ÁBRA] Félműőrlésre berendezett malom, turbina által hajtva. 15. ábra. Keresztmetszet.

[ÁBRA] Félműőrlésre berendezett malom, turbina által hajtva. 16. ábra. Hosszmetszet.

[ÁBRA] Félműőrlésre berendezett malom, turbina által hajtva. 17. ábra. Alaprajz.

Az állati erővel hajtott járgányos v. száraz M., a vízikerék hajtotta vizi M. és a szélkerék hajtásu szél-M. fejlődésével maga a kőjárat s transzmissziója is tökéletesbültek. A malomkövek átmérőit és súlyát nagyobbították, a felső forgó kövön nagyobb központos nyilást alkalmaztak, amelyen át a gabonát a kövek közé vezették. A felső frgó kőnek alulról történő hajtása céljából az alsó kövön szintén központos nyilást alkalmaztak s azon keresztül illesztették azt a tengelyt, mely a felső kő nyilásába erősített keresztvassal a követ forgatja, s mely tengely alsó részét megfelelő transzmisszió-szerkezet köti össze a motorral. A 3.. ábrában be van mutatva a kőjáratnak mai szerkezete. A kőjárat ezen kivitelben nagyobb M.-hoz való s helyhez kötött, tehát nem szállítható.

A az alsó kő, mely az öntöttvas a kőfészekben három b csavaron nyugszik s e csavarokkal ugy állítható, hogy felső őrlő felülete vizszintes legyen, s egyúttal három c oldalcsavarral a C kőtengelyhez központosan illeszthető. B a felső kő, mely a nyilásába nyuló kőtengelynek a végére illesztett d keresztvason fekszik s amelyet a kőtengely ezen keresztvassal forgat. A keresztvas himbás, miáltal a felső követ két egymásra merőleges irányban inogtatni, s ezáltal a kő felső véglapján levő gödröcskékbe ólom v. sörétnek való beöntése által ezen követ kiegyensúlyozni s őrlőfelületét az alsó kő vizszintes őrlőfelületéhez párhuzamosan állítani lehet. Tökéletlenebb szerkezetü kőjáratoknál a keresztvas szilárdan van a felső kő nyilásába erősítve. D a felöntő garat, melybe a megőrlendő gabonát, darát dercét stb. öntik, s azt a végén levő és F tolózárral ellátott E vastölcséren át a G tömlővel a g felöntő csészébe vezetik. Ez utóbbi felső része a felöntő készüléknek, mely a felső követ körülfoglaló fa- v. vaslemezből készült H kőkéregnek felső lapjára vaslábakkal van erősítve. A megőrlendő termék a felöntő csészéből a felöntő csőbe jut, mely azt a keresztvasra erősített szórótányérra vezeti. A szórótányér a centrifugális erő következtében a terméket egyenletesen szórja a kövek őrlőfelületei közé. A kövek közül a felaprított v. megőrölt termék, liszt stb. a kőkérek oldalán levő u. n. lisztlyukon kiömlik s egy facsövön át az I elevátorba kerül, mely azt a szitáló gépbe vezeti. A felöntő csövet a h kézi kerékkel forgatott csavqrzattal feljebb-lejebb lehet állítani, miáltal a csőnek a vége és a szórótányér közötti távolság nagyobbodik vagy kisebbedik, s ennélfogva a szórótányérra, s ezáltal a kövek közé is több v. kevesebb kerül a megőrlendő termékből. K a kőkoszoru, mely megakadályozza azt, hogy az örlemény a kőfészekbe vagy annak hiján a kőpadra kerüljön. A C kőtengely alsó végén van a pincke nevezetü kicserélhető acélcsap, amellyel a tengely az L talpcsapágy fészkébe, ellenben felső részével az alsó kőnyilás «kőperselynek» nevezett nyakcsapágyába van ágyalva. M a fő transzmisszió, mely szíjjal hajtja a kőjáratot. A kövek felaprító hatásának szabályozására szolgál a kőállító készülék, mellyel a kötengely talpcsapágyát s ezzel együtt a kőtenglyt a felső kővel feljebb vagy lejebb lehet állítani, miáltal a felső kőnek az alsó kőtől való távolsága megváltozik. Ha a felső követ magasabbra állítjuk, akkor az őrlemény feinomabb lesz. A kőéllító készüléknek részei az N tokban levő vízszintes fekvésü fogaskerék, amelynek agya csavartok. Ebbe belenyulik a talpcsapágy alsó részén levő csavarorsó. Ezt a fogaskereket vég nélküli csavarral, a vizszintes tengellyel, fogas kúpkerékpárral, m függélyes tengellyel s annak p kézikerekével forgatjuk. Ekkor a talpcsapággyal a kőtengely és a felső kő felemelkednek, ellenkező irányu forgatás mellett lejebb szállnak. S a kőpad, mely a kőjárat részeit egyesíti. A 4. ábra oly kőjáratot tüntet föl, amelynek a hajtását az M transzmisszió-tengely T és U fogas kúpkerekekkel eszközli. A t kézi krékkel kezelhető készülékkel a kőtengelyen levő U fogas kúpkereket ki lehet kapcsolni, miáltal a kőjárat forgása megszünik. Ugyanazt érjük el az előbbeni kőjáratnál, ha a szíjat ledobjuk. Ennél az utóbbi kőjáratnál a kőemelő készülék emeltyüs szerkezetü.

A szállítható kőjáratok (l. 5. ábra) a kőpaddal együtt szállíthatók. Ezeknél a felöntő garat egy a kőkéreg felső lapján levő négylábu állványra van illesztve, s a kőpad egy kőemelő daruval felszerelve. A 10. ábrán feltüntetett kisebb szállítható kőjárat négylovas járgánnyal is hajtható és főleg nagyobb gazdaságokban búza, rozs, árpa, zab és tengeri darálására, de sima őrlésre is alkalmas. Ezen kőjárat felöntő készüléke nem centrifugálja, hanem egy a felöntő garat alatt felfüggesztett lejtős favályuból, az u. n. rázó saruból áll, melyet a felső kő nyilásán kiérő kőtengely-meghosszabbítás exenterrel, forganttyuval vagy bordás hasábbal ide-oda ráz. A saru ezáltal a felaprítandó terméket a kövek közé egyenletesen rázza. Ha a rázó sarunak a lejtőségét az ábrán a kiömlési cső fölött látható kis kézi kerékkel s csavarorsójával összekötött lánccal nagyobbítjuk, akkor a garat fenéknyilása és a saru feneke közötti távolság is nagyobbodik, miáltal több termék rázódik a kövek közé. A kőjáratokra felöntött termék a kőnyilás körüli öblös részbe, az u. n. kőmellbe jut, amely azt fokozatosan felapritja és biztosan tereli a tulajdonképeni sikfelületü őrlőfelületek közé, amelyek a teljes felaprítást vagy őrlést eszközlik. Az őrleménynek a kövek közötti előrehaladását és kiterelését a centrifugális erő okozza, de mivel ennek a súrlódás bizonyos mértékben ellentáll, az őrleményrészek a kövek között csigavonalalaku hosszu utat tennének. E hosszu úton a kövek a korparészeket nagy mértékben megtámadnák, azokat lisztporrá őrölnék, mely korpapor a lisztet megbarnítja. Azonkivül az őrlemény felhevülése is igen nagyfokuvá válnék, ami az őrlemény minőségére káros. E hátrányok csökkentését célozzák az őrlőfelületeken alkalmazott kőbarázdák. A kőbarázdák az őrlemény útját megrövidítik, azt gyorsabban kiterelik, az őrlőfelületen keresztül némi hűtő légáramlatot is előidéznek, s végre az u. n. csákányvágásokkal együtt nyirólag közreműködnek a felaprításban. Az őrlemények a kövek közötti hatályosabb hűtése céljából szellőztető berendezéseket is szerkesztettek. Ily kőjárat-szellőztető berendezést mutat a 11. ábra, amelyen a kőjárathoz tartozó részeket az előbbeni ábrákban használt ugyanazon belül jelölik. A kőkérek felső lapján levő Z facsővel egy ventilátor levegőt szív az Y csövön át a felső kő nyilásán és az örlőfelületek közötti hézagon keresztül, mint azt az ábrán a nyilak jelölik. A légáram az őrleményt nemcsak hathatósan hűti, hanem kiszivja egyszersmind a belőle fejlődő vizpárákat is. Ezen körülmények következtében az őrlést jobban lehet erőltetni s ezáltal a kőjárat termelőképességét is fokozni. Azokat a lisztrészeket, amelyeket a légáram magával ragad, a Z szívócsőben levő gátlók visszatartják. A kőkéreg által körülzárt térnek X és V részeit a bádoghenger azáltal különíti el egymástól légmentesen, hogy alsó széle a felső kővel forgó T öntöttvas gyűrű hornyolatába nyulik, mely finom darával ki van töltve. Az ismertetett hűtőberendezésen kivül olyanok is vannak, amelyeknél a Z szívócső egy szűrőszöveten keresztül szívja a levegőt s a szövet belső felületére tapadt lisztrészeket időközönként kézzel vagy egy önműködő készülékkel lerázatják.

A kövek átmérői a kőjárat nagysága szerint 0,5-1,6 m. között változnak, sőt vannak kőjáratok 2 m. átmérőjü kövekkel is. A kő forgási iránya függ a kőbarázdák elrendezésétől s olyan legyen, hogy a kőbarázdák mélyebb része lőre járjon. A kő kerületi sebessége 8-9,5 m., legfeljebb 10 m. A kőjárat termelőképessége függ a kövek méreteitől, a kerületi sebességtől, a felaprítandó termék minőségétől, a felaprítás mérvétől (hegyezés, darálás, őrlés), az őrlőfelületek állapotától és minőségétől, a kőbarázdák célszerü szerkezetétől és a hajtóerőtől. A kőjáratokat bizonyos határon tul terhelni nem tanácsos. Ezen határ lóerőkben kifejezve mintegy 1/2dv amely tényezők közül d a kőnek átmérője méterben véve és v a kerületi sebességnek fentebb említett határértékeit hasonlóan méterben véve jelenti. A felső forgókővel szemben előnyösebb az a rendszer, amely szerint a felső kő a nyugvó, az alsó kő pediga forgó. Ekkor ugyanis a centrifugális erő hatása az örlemény lehúzására és kiterelésére jobban érvényesül, miáltal az őrlemény gyorsabban kerül ki a kövek közül, annélfogva a termelőképesség nagyobb, továbbá a korparészek jobban kiméltetnek s az őrlemény felhevülése csekélyebb. Ezen rendszer azonban a kőjáratnak komplikáltabb szerkezetét kivánja, s ez az oka annak, hogy máig még nem tudott kellőképen érvényesülni. Még kevésbbé az a harmadik rendszer, amely szerint mind a két kő, de ellenkező irányban forog.

A hengerszékek (l. o.) tökéletesítésük után nagyrészt ugyan kiszorították a M.-ból a kőjáratokat, de azért a kőjáratok még a legújabb berendezésü műmalmokban is tekintélyes helyet foglalnak el, amennyiben az u. n. finom őrlendő dercének az őrlésére és a búzának a hegyezésére nélkülözhetetlenek. A kőjáratok évszázadokon keresztül egyedüli munkagépei voltak a M.-nak, s az őrleményt csak kézi szitákkal szitálták és ezt leginkább a malmon kivül, otthon végezték. Az első gépi berendezésü szitákat valószinüleg csak a XVI. században kezdték a kőjáratok mellé alkalmazni, s ezeknek a régi szerkezete még mai napság is feltalálható némely falusi malomban az u. n. pitle-zacskó alakjában, amelynek eredeti rázó szerkezete a zajos kereplésével (innen a kerepelő malom elnevezés) rég elmult időkre emlékeztet. A M. gyorsabb fejlődésének kezdetét az őrlés előtt jól megtisztogatták, tehát tisztító gépeket kezdtek használni, a pitle-zacskó helyett forgó hengeres szitákat alkalmaztak s azokat nyersselyem szitaszövettel bevonták, az őrlemény-termékek emelésére és szállítására a M.-at elevátorokkal és szállító csigákkal felszerelték, s a vizimotorok transzmisszióit tökéletesítették. Az amerikaiak után az angolok, azután a franciák és végre 1825-ben a németek kezdték malmaikat amerikai mintára tökéletesíteni. Ámbár tagadhatatlan, hogy a gőzgépek feltalálása és fejlődése átalakíró hatással volt a M.-ra, mégis az őrlési rendszert megváltoztató nagy átalakulás csak akkor kezdődött, amidőn a búzának alkotását és tulajdonságait az őrlés szempontjából tanulmányozni kezdték. Az eddigi őrlési eljárás szerint ugyanisd a búzát egyszeri felöntés mellett, tehát az u. n. sima őrlési rendszer szerint gyorsan őrölték lisztté, s ezáltal a sikérdús, tápanyagban gazdag acélos búzából sokkal sötétebb lisztet nyertek, mint a tápanyagban szegényebb lágy búzából, mert az előbbinek morzsolékony parázs korpahéjai sokkal nagyobb részben váltak lisztporrá, s ezt nem lehetett többé a lisztből kiszitálni. Ez ok miatt az acélos búzát sokkal rosszabban fizették. Megkezdték tehát az acélos búzát gondosan tisztítani és az őrlés előtt erősen megnedvesíteni. Az eredmény fehérebb liszt volt, mert a korpahéjak meglágyultak s akövek összemorzsoló hatásának jobban állottak ellen. De a nyert liszt is nedves volt s ennélfogva nem tartós. Már e század második tizedében, különösen Bécs vidékén kezdtek az acélos búzából - annak kiméletesebb, fokozatosabb felaprítása által - főzni való darát gyártani, s ez már csiráját képezte a műörlési rendszernek. Később rájöttek, hogy ha a búzából nyert darát szitákkal méret szerint osztályozzák s azután egyenlő méretü daraféléket külön-külön mitegy fajsúly szerint osztályozzák, vagy mint a molnárok mondják, tisztítják (l. Dara- és dercetisztító gépek) s végre ezeket a daraféléket ismét kíméletesen felaprítják, megőrölik, akkor különféle szinárnyalatu liszteket és ezek között sokkal korpátlanabb, tehát fehérebb liszteket nyertek, mintsem a sima őrlés mellett, mert a fokozatos, kiméletes felaprítás következtében a korpahéjaknak még nagyobb része nem morzsolódott lisztporrá, s részint a szitálással, részint a magtöredékeknek (dara, derce) tisztítása által el volt különíthető. Ezáltal meg volt alapítva a fokozatos felaprítás általi őrlés, a daraőrlés, a magas- vagy műőrlés (Hochmüllerei), de az acélok búzának folytonos megnedvesítése mellett. A megnedvesítét nélküli, tehát száraz úton való műőrlést minálunk Budapesten, a pesti József-hengermalom részvénytársaság gőzmalmában alapították meg, s azért magyar műőrlésnek nevezhető. Ez a lisztgyártás terén korszakot alkotó lépés volt. Ezt a malmot 1839. Széchenyi István gróf teremtette meg. A malmot Sulzberger mérnök szerkesztette, régi hengerszékekkel (l. Hengerszékek) szerelték fel s ezekkel kezdtékmeg az acélos búzának megnedvesítése nélkül a műőrlést. A pesti hengermalom példáját követte az 1842. felépült debreceni István-hengermalom, amely körül Komlóssy Imre és Csanak József nagy érdemeket szereztek. E M. után a külföldön is épült több ily hengermalom, de mindmegannyi nemsokára megszünt. A hengerszékek iránti bizalmatlanságnak róható fel az a körülmébny, hogy eztuán Ausztriában, Csehországban, Svájcban, de különösen hazánkban a száraz úton való műőrlést nem hengerekkel, hanem azok helyett kőjáratokkal utánozták. A 60-as években Budapesten és a vidéken számos ily nagy malmot építettek, amelyeknek sorozatát Blum János kezdte meg Budán és Haggenmacher Henrik folytatta. A budai Ganz-féle vasöntőde és gépgyárban annakvezérigazgatója, Mechwart András a hengerszékeket 1873. kezdte fejleszteni és azokat rendkivüli nagy tőkélyre emelte. Ezen időtől kezdve a hengerszékek a kőjáratokat háttérbe szorították. Haggenmacher Károly a dara és derce tisztítására az eljárást, s ebből kifolyólag a szitálási rendszert nagy tökélyre fejlesztette s az egész malomberendezést szervesebb egésszé alkotta. Malomiparunk óriási fejlődésében halhatatlan érdemeket szereztek még Rieger György és Ulmann József. Az előbbi az új hengerrendszert nagy sikerrel vezette be, az utóbbit pedig lisztjeinknek világpiacot teremtett Budapest manapság a világ malomiparának legelső székhelye. Malomiparunk ily nagy fejlődése maga után vonta hazánkban a malomipari gépgyártának kifejlődését is, ugy hogy manapság malmaink berendezése és felszerelése tekintetében nemcsak hogy függetlenek vagyunk a külföldtől, hanem malomipari gépeink kivitele is számot tevő tényezővé vált.

MALMOK. III.

[ÁBRA] Műőrlésre berendezett nagyobb gőzmalom. 18. ábra. Alaprajz.

[ÁBRA] Műőrlésre berendezett nagyobb gőzmalom. 19. ábra. Hosszmetszet.

[ÁBRA] Műőrlésre berendezett nagyobb gőzmalom. 20. ábra. A koptató helyiség és a gépház keresztmetszete.

[ÁBRA] Műőrlésre berendezett nagyobb gőzmalom. 21. ábra. Az őrlő helyiség és a kazánház keresztmetszete.

A rajzmellékleteken néhány jelenkori hazai malomtipus van be mutatva. Az 1-2. ábrában alaprajzban és hosszmetszetben egy simaőrlésre berendezett kis malom lokomobil-hajtással van feltüntetve. A a lokomobil, mely a D szállítható kettős kőjáratot s a tetőzet alatti transzmissziót hajtja. A megőrlendő gabonát a B gabona-elevátor garatjába öntik, amely azt a felső emeleten levő C kombinált tisztitó- és koptatógépbe emeli. A koptatógép pora a deszkázattal körülzárt porkamrába kerül, s a tisztítás és koptatás által előkészítzett gabonát felöntik a D kőjáratokra, amelyekből az őrlemény az E lisztelevátorba ömlik. Ezen elevátor az őrleményt az F lisztszita-hengerbe emeli, amely azt megszitálja és az alatta levő zsákokba szolgáltatja.

A 6-8. ábrán alaprajzban, hossz- és keresztmetszetben egy simaőrlésre, berendezett kisebb malom, féllokomobil- és vizikerék-hajtással. Vizhiány esetében a féllokomobil-gőzgép kisegíti a malmot. A a féllokomobil-gőzgép, A1 a fölülcsapó vizikerék, B gabona-elevátor, C rázó rosta, tarár és trieurrel kombinált tisztító- és koptatógép, D és D1 kőjáratok, amelyek közül az előbbeni darálásra, az utóbbi pedig őrlésre szolgál. E hengerszék simaőrléshez, F 2 db. liszt elevátor, amelyek az őrlőkőjáratból és hengerszékből az őrleményt a G 2 db. szitahengerbe emelik. A földszinten végig húzódó fő transzmissziót a vízikerék kettős fogaskerékáttétellel forgatja. Ha pedig azt gőzgéppel kell hajtani, akkor a főtranszmissziót a fogaskerékáttétel előtt kikapcsolják, s a gőzgép lendkerekéről hajtószíjat alkalmaznak. A malom teljes szerkezete a metszetekből s az alaprajzból kivehető. Az ábrákban látható nyilak az őrleménytermékeknek az üzem alatti útjait jelölik.

A 12-14. ábrán fel van tüntetve egy simaőrlésre berendezett nagyobb malom vizikerék által hajtva. Ez a malom már valamivel fehérebb lisztek előállítására is képes, mert daratisztítógéppel van felszerelve. A kerékházban levő nagyobb A vízikeréknek a tengelye belenyulik a malomba, s mint előbb a földszinti fő transzmissziót, ez pedig a mennyezeten elhelyezett melléktranszmissziót forgatja. A kőpad a malomépület hosszában végig halad s azon el vannak helyezve a simaőrléshez és daráláshoz való 4 db D kőjárat és a sima őrléshez való 2 db D1 hengerszék. A kőpad előtt fel van állítva 4 db. F liszt-szitahenger, amelyek közül kettő f töretrázó szitával is fel van szerelve. Az emeleten van 1 db. C. kombinált gabonatiszító- és koptatógép a hozzá való porkamrával s 1 db. H daratisztítógép. A B gabona-elevátor a földszinten levő garatjába öntött búzát fölszállítja a tiszító- és koptatógépbe. A 4 db. E elevátor közül az egyik a tisztított és koptatott búzát a körjáratokba s a hengerszékekbe a többi pedig az őrleménytermékeket a szitahengerekbe emeli. Ha ebben a malomban fehérebb liszt készítése céljából a búzát részben darálják, akkor a darát a G dara-elevátorba öntik, amely ezt a H daratisztítógépbe emeli. A fó transzmisszió közvetlenül a körjáratokat, a hengerszékeket és a melléktranszmissziót, ez utóbbi pedig a tisztító- és koptatógépet, a szitahengereket, a daratisztítógépet és az elevátorokat hajtja.

A 15-17. ábra egy turbina által hajtott félműőrlésre berendezett malmot tüntet fel, mely 24 óra alatt 50 métermázsa búzát képes feldolgozni. A földszinten levó fő transzmissziótengelyt a turbinakerék függélyes tengelye fogaskúpkerékpárral hajtja. Az első emeleten van 2 db. hengerszék és 3 db. kőjárat, továbbá a keresztmetszetben feltüntetett lisztkeverőkamra, melynek zsákolócsöve a földszinti mennyezetről lenyulik. A második emeleten vannak a hengerszékek és kőjáratok felöntő garatjai fölé helyezve azon tartányok, amelyek a felöntendő őrleménytermékek fölvételére szolgálnak. Ezen az emeleten van továbbá a mennyezethez erősített 3 db. szitahenger, s ide nyulnak a felsőbb emelet szitahengereiből s a daratisztítógépekből a zsákolócsövek. A harmadik emeleten van 2 db. kombinált tisztító- és koptatógép, 3 db. a padlózaton lló és 4 db. a mennyezethez erősített szitahenger, azonkivül 2 db. daratisztítógép. A padláson közvetlenül a tetőzet nyerge alatt látható még 2 db. trieur-henger. Megfelelő számu elevátorok és facsövek közvetik önműködőleg a búza és őrleménytermékeknek a fölfelé, illetve a lefelé való szállítását. Az egyes gépek szíjtranszmisszióinak elrendezése az ábrákból kivehető.

A 18-21. ábra egy műörlésre berendezett nagyobb gőzmalmot ábrázol, mely 24 óránként 800 métermázsa termelőképességgel bir. A 18-19. ábra a malom hosszanti metszetét és alaprajzát, a 20-21. ábra pedig a koptatóhelyiség és a gépház keresztmetszetét, továbbá az őrlőhelyiség és a kazánház keresztmetszetét tüntetik fel. Az alaprajzban B a koptatóhelyiség, amelyben a búzát tisztítás, koptatás, hegyezés és kefelélés által a fokozatos felaprításhoz előkészítik. Ezen helyiségben sok a por és piszok, azonkivül tűzveszélyes, s azért ily nagyobb M.-ban tűzfal választja el a malom többi A-val jelölt részétől. C a gépház a hajtó gőzgéppel, amely utóbbi kötéltranszmisszióval közvetlenül hajtja a földszinti és az emeleti transzmissziókat, mint az a két keresztmetszetből kivehető. D a kazánház, amelyben a gőztermeléshez való gőzkazánok vannak elhelyezve. Az égési terméneyeket az E kürtő vezeti a szabadba. A malomnak föld alatti pincehelyiségei a búzakészlet raktárául szolgálnak. A búzát a malom és a kazánház közötti vasúti vágányon hozzák, s a pinceablakokon át elevátorokba öntik, amelyek azt a negyedik emelet mennyezetéig emelik, ahonnan facsövek a földszinti helyiség mennyezetén levő 2 db. szállítócsigába vezetik. A szállítócsigák (vagy szállítócsavarok) a búzát a malom egész hosszában végig vezetik. A szállitócsigákból mindkét oldalt facsövek nyulnak a pincehelyiségekbe levő tartányok felé, miáltal a csövek tolózárainak kinyitása után a búza ezen tartányokba kerül. A pincében a tartányok között végig húzódik egy csatorna, amelyben egy végnélküli heveder, az u. n. szállító szalag a búzát az egyes tartányokból a koptatóhelyiség fő elevátorába szállítja. Nagyobb vidéki M.-ban, amelyekben nagyobb készletet kell tartani, a búzakészletet a malom mellé épitett silodokban tartják. A koptatóhelyiség első emeletén vannak a hegyező kőjáratok, továbbá a szitahengerek, amelyek a második emeleten elhelyezett szitahengerekkel együtt a hegyezés termékeinek a szitálására szolgálnak. A harmadik emeleten találjuk a koptatógépeket és a kefélőgépeket, a negyedik emeleten vannak elhelyezve a tarárok, a búza osztályozására való osztályozó rosták (Bódy-féle vagy hengeres rosták) és két sorban egymás fölött a trieurök, a mennyezeten pedig a rázórosták vagy rögsziták. A koptatóhelyiség fő elevátora a kereskedelmi búzát a pincéből fölemeli a rázórostákra, amelyek a nagyobb és apróbb tisztátalanságokat elkülönítik és azután tarárokba kerül, amelyeknek a légáramlata a könnyebb részket s a port kifújja. A tarárokból a búzát azo osztályozó rosták nagyobb szemü és apróbb szemü búzára osztályozzák, mert a nagyobb szemü búzát külön dolgozzák fel. A búza a trieurökbe ömlik, amelyek a gömbölyü dudva magvakat (konkoly, bükköny stb.) elkülönítik. E gépekből a búza ismét tarárokba, s ezekből a koptatógépekbe kerül. A koptatott búzát ismét tarárokba vezetik, amelyek a lekoptatott részeket a búzából kifújják. Ily nagyobb M.-ban a búzát kétszer, sőt háromszor is koptatják. A harmadszor koptatott és tarárokban megtisztított búza hegyező kőjáratokba ömlik, amelyek a búza hegyein levő csírát és szakállt, de há,részeket is eltávolítanak. A hegyező kőjáratok szolgáltatta termékek szitahengerekbe kerülnek, amelyek a hegyezett búzából kiszitálják a csíra-, szakáll-, hámrészeket és az u. n. hegyezőjáratbeli lisztet, amely hulladékokat megőrölve, a korpához keverik. A hegyezett búzát tarárokban megtisztítják, s azután még másodszor hegyezik. A másodszor hegyezett és tarárokban megtisztított búza végre kefélőgépekbe kerül, amelyek azt kefélés által végképen megtisztítják. A búza e műveletek által elő van készítve a felaprításhoz. Némely M.-ban az előkészített búzát még mágneses tisztítókészüléken is keresztül folyatják, amely a netalán benne levő apróbb vasrészeket visszatartja.

Az előkészített búza a koptatóhelyiségből a tulajdonképeni őrlőhelyre kerül, melynek berendezése a következő: A földszinten van a fő transzmisszió, mely az első emeleten levő aprító- és őrlőgépeket hajtja. Az első emeleten vannak a daráló, feloldó és őrlő hengerszékek, valamint a kőjáratok is. A második emelet az u. n. csőpadlás, melyben a következő emeleten levő dara- és dercetisztítógépekből a zsákoló facsöveknek egész sorozata lefelé nyulik. A harmadik emelet a dara- és dercetisztító helyiség, melyben két sorban végig fel vannak állítva a dara- és dercetisztítógépek s az azokhoz szolgáló rázósziták. A negyedik és ötödik emeleten vannak a szitálógépek, még pedig legfelül a töretszitahengerek, ezek alatt az előszitahengerek, azután a liszt-szitahengerek, a derce-szitahengerek és a daraosztályozó szitahengerek. Az előkészített búza daráló hengerszékekbe jut, amelyek durván rovátkolt hengerekkel vannak felszerelve s azt nagyjából törik. Az először darált búzát elevátor emeli a malom legfelsőbb emeletén levő töret-szitahengerbe, amely az összetört búzaszemekből, az u. n. töretből (Schrott) kiszitálja a darálás alatt keletkezett darát, dercét és a kevés lisztet. Az első töretet facsövek viszik. le a következő daráló hengerszékekbe, amelyeknek a hengerei már valamivel sűrűbben vannak rovátkolva, s a töretet most másodszor darálják. A második darálás termékeit ismét elevátor emeli fel a megfelelő töret-szitahengerbe, mely a töretből ismét kiszitálja a darát, dercét és a lisztet. A második töretet ezután még sűrűbben rovátkolt hengerek újból darálják, s ezen művelet összesen 5-7-szer ismétlődik. Az utolsó darálásnál a búzából megmaradt a kereskedelmi durva korpa. A darálás alatt nyert dara-, derce- és lisztkeverékből álló termékek az elő-szitahengerekbe kerülnek, amelyek a daraféléket a derce- és lisztkeveréktől elválasztják és azokat a dfaraosztályozó szitahengerekbe juttatják. Ez utóbbi szitahengerek a daraféléket méret szerint 6-7-félére osztályozzák, amelyeket azután facsövek külön-külön vezetnek a daratisztítógépekhez tartozó rázószitákra. A rázósziták a méret szerinti osztályozást még tökéletesebben eszközlik. A különféle méretü darák azután külön-külön kerülnek a daratisztítógépekbe, amelyek azokat fajsúly szerint osztályozzák s a szállókorpát a korpakamrába fújják. A fajsúly szerint osztályozott daraféléket facsövek vezetik a csőpadláson levő zsákokba. Az elő-szitahenger által elkülönített derce- és lisztkeverékek a liszt-szitahengerekbe jutnak, amelyek a lisztet kiszitálják és zsákokba vezetik, a dercét pedig a derce-szitahengerek méret szerint osztályozzák. A rázósziták a tisztítható dercét újból, tökéletesebben osztályozzák s azután a dercetisztítógépekbe vezetik, amelyek a dercét fajsúly szerint osztályozzák. A darálás alatt nyert lisztfajok mind sötét lisztek. A méret és fajsúly szerint külön választott darát és dercét felöntik a feloldó hengerszékekre, még pedig a durvább daraféléket finoman rovátkolt felületü hengerekre és a tisztítható és durva őrlendő dercét a csiszolt sima felületü hengerekre, mig a finom őrlendő dercét a kemény, édesvizi quarc-kövekkel felszerelt kőjáratokon őrölik meg. A feloldás (l. o.) művelete hasonló a darálási folyamathoz, de már nem oly sokszoros. A feloldás alatt nyert még finomabb daraféléket és a dercéket a megfelelő szitahengerek és rázósziták ismét méret szerint osztályozzák, a lisztet pedig kiszitálják. A feloldás alatt már több liszt keletkezik s a lisztek már fehérebbek. A nyert daraféléket újból felbontják, mignem már csak dercét nyernek, s ezt lisztté őrölik. A feloldás alatt a magtöredékeken levő korpaszilánkocskák nagyrészt visszamaradnak, s ezek adják a kereskedelmi finom korpát. A legnagyobb fajsúlyu darából és dercéből, a fentebb leirt fokozatos felaprítás, szitálás és fajsúlyszerinti osztályozás útján nyerik a viszonylagos korpamentes 0-ás lisztet követő fokozatosan sötétebb szinárnyalatu, korpaporral mindinkább nagyobb mértékben tisztátalanított lisztfajokat szolgáltatják. A hosszmetszet balkéz felüli végén a 3. és 4-ik emeleten látható a kettős lisztkeverő kamra, mely arra szolgál, hogy fehérebb és sötétebb lisztfajoknak összekeverése által közép szinárnyalatu lisztet készíthessenek. A malomban az őrleménytermékeknek automatikus emelésére megfelelő számu elevátorok, a lefelé szállításra ferde facsövek, a vizszintes irányban való továbbításra szállítócsigák, a fel- és lefelé való közlkedésre és az őrleménytermékeknek zsákokbani fel- és levitelére transzmisszió-hajtásu emelőgépek szolgálnak, ugy hogy a kézimunka a lehető legkisebb mértékre van redukálva. A malom mellékhelyiségei a megfelelő számu porkamrák (vagy azok helyett porgyüjtő készülékek), amelyekbe a tarárok és koptatógépek a búzából elkülönített tisztátalanságokat és port fújják, továbbá a korpakamrák, amelyekbe a dara- és dercetisztítógépek a szállókorpát fújják, végre a lisztraktár. Ily nagyobb szabásu, műőrlésre berendezett malomnak a hajtóerőszükséglete minden 24 óránként feldolgozott 100 kg. búza után mintegy 0,6 indikált lóerő. Ezt a hatást a gőzgépnek a legelőnyösebb gőztöltés mellett ki kell fejtenie, hogy az üzem alatt nagy mértékben változó ellenállásokhoz kellőképen alkalmazkodhassék.

A kőjáratokon és hengerszékeken kivül a M.-ban kivételesen diszmembrátorokat (l. o.) is használnak. A gabonanemüek, zab, borsó, bab, kukorica stb., valamint egyébnemü apró törékeny anyagoknak darálására különösen a mezőgazdasági üzemben tárcsás és hengeres darálókat használnak, amelyeket daráló M.-nak neveznek. A tárcsás darálók felaprító fő részei két tárcsa, amelyek sík felületüek vagy többé-kevésbbé kúposak. A tárcsáknak egymásfelé fordított összeműködő felületei különböző alaku rovátkákkal, bordákkal vannak ellátva, amelyeknek élei a felaprítást, darálást végzik, amennyiben az egymáshoz központosan v. külpontosan elhelyezett két tárcsa ellenkező irányban forog, vagy pedig az egyik tárcsa helyt álló s egyedül a másik tárcsa megfelelően nagyobb sebességgel forog. A tárcsák elhelyezése leginkább függélyes, ritkábban vizszintes. A felaprítandó termék a felöntő garatból a felöntőkészülék segélyével a tárcsák középpontja felé kerül, a felaprított termék pedig a tárcsák kerületén lép ki. A két tárcsa egymástóli távolságának a változtatásával a darálás finomságát lehet szabályozni. A hengeres darálók aprító része a megfelelő elősietéssel forgó rovátkolt felületü, de rövid hengerpár s működésük azonos a daráló hengerszékek működésével. A hengeres zúzógépek sima felületü, az olajpogácsatörők fogashengerekkel vannak felszerelve. A csöves kukorica darálók, amelyek a kukoricát csövestől, csutkástól összedarálják, külsőleg a régi római malomhoz hasonlítanak. A daráló M.-at kézzel, valamint járgányos és gőzgép által való hajtásra készítik.

Malmosdi

vagy malomjáték, régi táblajáték, melyben két személy kilenc-kilenc köveccsel v. kovkával vesz részt. A játék a körül fordul meg, hogy valaki a másiknak kockáit kettőnek kivételével a tábláról eltávolítsa, ami azáltal eszközölhető, hogy ha a táblán levő négyszög-alakon minél többször sikerül az illetőnek három-háronm kövecset egy sorba hozni (malmot csinálni). Minthogy ez kettővel lehetetlen, ennélfogva az vesztette el a játékot, kinek három kőnél kevesebbje marad.


Kezdőlap

˙