a sóskasav sorozatba tartozó két bázisu sav; képlete CH2(COOH)2 =C3H4O4 Előfordul a cukor gyártásánál használatos vakuumüstök üledékében. Képződik, ha az almasavat krómsavval, vagy a propilént és allilént kálium-hipermangánát-oldattal oxidáljuk stb. Előállítása a ciánecetsavból ugy történik, hogy azt alkali hidroxidokkal vagy savakkal (sósav) főzik. A M. levél- v. táblaalaku kristályos test, mely vizben, borszeszben és éterben könnyen oldódik; op. 132°. Magasabb hőmérsékleten ecetsavra és széndioxidra bomlik. Vizzel és brómmal főzve széndioxid, tribrómecetsav és brümoform képződik belőle. Két bázisu sav lévén, a fémekkel szabályos és savanyu sókat képez, melyek vizben többnyire nehezen oldódnak. Összetett éterei is elő vannak állítva.
Dezső, iró és tanár, szül. 1866. Tanulmányait a kolozsvári és párisi egyetemeken végezte. Képesített tanára a magyar és francia nyelvnek, a magyar és francia irodalomtörténetnek, tagja s volt titkára az Erdélyi irodalmi társaságnak. Kolozzsvárt két évig tanárkodott, aztán tanulmányútra ment. Beutazta Olaszországot, a Nyugatot s járt Keleten 1893. óta Párisban él. Ir párisi lapokba is. A magyar hirlapoknak 1886 óta dolgozik. Elbeszélései, regményei mellett sűrün ir társadalmi mű- és könyvkritikai cikkeket, regény- és szindarab-fordításokat. Lefordította Ibsen Kisértetek c. darabját (előadták a kolozsvári nemzeti szinházban); Müntz műtörténeti nagy francia munkáját, a Renaissance történetét. 1892 óta tárcairó, belső munkatársa és párisi levelezője a Pesti Naplónak. Önállóan megjelent munkái: Pipacsok (elbeszélések, 1 köt., Kolozsvár 1890);Tanulmányfejek (elbeszélések, 1 köt., Budapest 1891); A gyáva (regény, 1 köt. u. o. 1893); Vergődés (elbeszélések, 1 köt., u. o. 1895); Az utolsó (regény, 3 köt., u. o. 1895, 2. kiad.); A Nilus országa (1 köt., u. o. 1896). Legújabban részt vett a magyar költők Polignac-féle francia autologiájának fordításában (Páris 1896).
a. m. Kis-Lengyelország (l. o.).
a. m. Kis-Oroszország (l. o.).
(ejtsd: maló) Hektor, francia regényiró, szül. La-Bouilleben 1830 máj. 20. Párisban jogot tanult, de csakhamar kizárólag az irodalomnak szentelte magát és sokáig dolgozott Didot Biographie générale-ján. Miután néhány drámát irt, Les victimes d'amour (1859) cimü regénye nagy feltünést keltett, s azóta alig mult el év, hogy egy-két kötetet ne adott volna ki. Legjobb regényei: Un curé de province (Páris 1872); Un mariage sous le second empire (u. o. 1873); L'auberge du monde (u. o. 1875-76); Sans famille (az akadémiától jutalmat nyert, 1878); Les Besogneux (1883); Micheline (1884); Zyte (1886); Ghislaine (1887); Mondaine (1888); Justice (1889); Mére (1890); Madame Prétavoine (1891); Complices (1892); En famille (1893) stb. Magyar fordításban is megjelentek: A szépség vonzereje (ford. Sz. E., Budapest 1884); A világ szállodája (ford. Sasvári Ármin, u. o. 1877-78); Család nélkül (ford. K., u. o. 1878); Pompon (ford. Sz. E., u. o. 1882).
l. Mazsola.
Marcell, olasz anatomus és hisztologus, szül. Crevalcuoreben (Bologna mellett) 1628 márc. 10., megh. Rómában 1694 nov. 29. Orvosi tanulmányait Bolognában végezte, hol 1653. nyerte el oklevelét. 1656. már mint tanár működött Bolognában, majd Pisában, 1659-től ismét Bolognában. 1691. Rómába költözött, hol mint XII. Ince pápa orvosa működött haláláig M. a mikroszkopikus boncolástan megalapítója, ő használt legelőször finomabb szövettani vizsgálatokhoz erős konvex lencséket 180-szoros nagyitással; felfedezte a kapilláris vérkeringést, még pedig a békának tüdején és húgyhólyagján (1661), legelőször irta le a vörös vértestecseket (1665). Úttörő vizsgálatai a mirigyek, tüdők, lép, idegek, agy, retina, tapintótestecsek szerkezetéről maradandó értéküek. 1671. közzétett és 1672. a londoni Royal Society költségén kinyomtatott művével: Anatomia plantarum megalapítója lett a növényi szövettan és boncolástannak is; már 1662. ismerte a tracheákat. Nagyszámu munkái közül a leghiresebbek: De pulmonibus epistolae II. ad Borellium (Borelli barátjának irva, Bologna 1661, Kopenhága 1663, Lejda 1672, Frankfurt 1678); de Viscerum structura exercitatio anatomica (London 1659. Amsterdam 1669, Jena 1677, 1683, Frnakfurt 1678, Toulouse 1682, Montpellier 1683, Páris 1686); Epistola anatomica de cerebro (Bologna 1665); Epistola de lingua (u. o. 1665); De structura glandularum conglobatarum epistola (London 1689, Lejda 1690); De formatione pulli in ovo diss, epistola (London 1673, Páris 1686): Művei összkiadásban jelentek meg Londonban 1686., 2 köt.
L. (növ.), a róla nevezett család fája, 20 fajjal Amerika forró vidékein. A M. urens L. barbados-cseresznye, Nyugat-India és Dél-Amerika fája, szőrös levele a bőrt kegyetlenül égeti, gyümölcsét, valamint más rokon fajáét is eszik. L. Byrsonima.
(növ.), a juharfaképüek (acera) rendjébe tartozó növénycsalád a kétsziküek közt. Mintegy 500 faj a meleg tartományokban, különösen Amerikában honos fa, cserje vagy liána levele többnyire átellenes, egyszerü, virága ötös tagu, csillagszerü, nem ritkán ferdén kétoldalas. Termője hármastagu, termete gyakran zászlós. Virágja szép, azért üvegházban is ápolják. Többnyire csersav is van bennök. Számos faja a geologia harmadkorából ismeretes. Ide tartozik a Byrsonima, Banisberia, Camarea, Janusia, Hiptage, Malpighia, Burdachia stb. V ö. Jussieu A., Monographie des Malpighiacées (1843).
(Vasa Malpighii), felfedezőjéről nevezik az izeltlábuaknál ama csöves mirigyeket, melyek az utóbél kezdetén nyilnak a tápláló csőbe. Újabb időben kisérletileg és beható vizsgálatok alapján kimutatták, hogy kizárólag húgykiválasztásra szolgálnak.