(Növ., Salix amygdalina L.), alacsony fa v. cserje, hazánkban vizparton gyakori és a töltés megerősítésére célszerü. Levele hosszas, kopasz, a mandolafáéhoz hasonló, a visszája fehéres, virágzáskor már kész. Nálunk majd egész esztendőben virít. Ha a levele mind a két oldalon egyforma zöld, S. triandra L. a neve. L. Fűz.
l. Kajszinbarackfa.
héjastól porrá tört mandola, melyhez gyakran még ibolyagyökérport kevernek s melyet citrom- meg keserü mandola-olajjal szagosítottak. Vizzel keverve az arc és kéz bőrének puhítására szolgál.
l. Fészek.
(oleum amygdalarum), az édes és a keserü mandola zsiros olaja, l. Keserü mandola-olaj.
(emulsio amygdalarum), a vizzel szétdörzsölt édes mandola nedve, melyet nemcsak bevonó szernek, hanem más orvosság feloldására is használnak.
(ol. mandolina v. mandola), Olaszországban még ma is divatozó lantszerü, 4-5 érchúros kisebb hangszer, mely hol a jobbkéz ujjaival, hol madártollal (plektrum) pengettetik. Nyaka jóval kisebb mint eredetileg a lanté volt. A milanói öthúros M. g, c, a, d, é-re, a nápolyi négyhúros pedig g, d, á, é-re van hangolva.
a festészetben a gloriola (l. o.) olasz neve.
a kolostor görög neve.
Tourn. (növ., boszorkánygyökér, alraunagyökér, circefű, boszorkányfű, bolondfű), a burgonyafélék kórója, vagy öt fajjal keleten meg a mediterrán flórában. Hazánkban nem terem, a nadragulya szó a M.-ból hazánkban azért támadt, mert Linné előbb a M.-t is Atropa M.-nak nevezte. A hazai nadragulya azonban nem a M., hanem az Atropa Belladonna. Többnyári csaknem száratlan fű. Gyökere nagy, húsos, répaforma, gyakran a közepétől kezdve kétágu, gyenge, szőrforma gyökrost borítja, bábuhoz v. az ember két lábához hasonló, azért Columella félemberfűnek (planta semihominis), Pythagoras pedig emberré változott fűnek (anthropomorphe) nevezte.
[ÁBRA] Mandragora-gyökérből faragott alakok.
Levele nagy, tojásdad v. lándsás, hullámos vagy öblösen fogas, sűrü rozettát alkot, közüle hosszunyelü, nagy, lila v. sárgás virágok nőnek. Bogyója egyrekeszü, sokmagu. A M. officinalis L. (M. vernalis Bert., álomhozó-fű) virága zöldes sárga, bogyója sárga, átmérője 1/2 cm., az arab eszi. Hatása altató. Levelével a sebet csillapítják, némely keleti nép dohány helyett szívja. Régen azt hitték, hogy vele láthatatlan lehet maradni s mint amulettet boszorkány ellen magukkal viselték. Ásásához bizonyos elővigyázó szabályt kellett megtartani, mert a M. v. eltünt v. oly borzadalmas lárma keletkezett, hogy az ásó ijedtében szörnyet halt (Shakspere). A középkorban a germánok közt ez a babona tovább szövődött. A M. gyökeréből emberi formákat (alrauna, alrunika, szerencsefia, földi ember) vagdosta ki (l. az ábrát) megboszorkányozás vagy más baj ellen. Ezek az akasztófa alatt, az ártatlanul felakasztott ember magvából sarjadzottak volna. A mátravidéki emberképü-fű is hihetőleg innen ered. Különféle módon kicsinosítgatták, szekrénykében a háznak rejtekhelyére tették, s csak kincskeresés, jövendölés és más boszorkánykodás alkalmával vették elő. Étkezéskor neki is tettek félre enni és inni valót, szombaton borban és vizben fürösztötték, holdújságkor új ruhát adtak rá stb. Mint talizmán védett betegség ellen, pörösködésben szerencsét hozott, a nőt termékenységgel és könnyü szüléssel stb. áldotta meg. Az állat és ember makacs betegségeit gyógyították vele. Ezért az ilyen gyökérrel rendkivül űzérkedtek, egy darabot némelykor 60 tallérért is adtak el. A M. gyökere helyett a kabakbogyó v. Allium victorialis (l. Hagyma) gyökre is jó volt. Vajjon az ótestamentum dudaim-ja (l. Móz. 30, 14) a M.-val egyező-e, bizonytalan.