Károly, osztrák-német költő, szül. Laibachban 1775 jun. 30., megh. Bécsben 1853 okt. 8., hol pénzügyi hivatalnok, pályája végén számtanácsos volt. A század elején egyike volt a bécsi népszinmű legügyesebb művelőinek. Különösen kupléi tettek szert nagy népszerüségre, egyiket-másikat neves bécsi szerzők zenésítettek meg; igy a józsefvárosi szinház megnyitása alkalmával (1822) előadott Die Weihe des Hauses címü ünnepi szinjátékához Beethoven irta a zenét. A bécsi lokális hangot nagyon jól eltaláló bohózatai közül a legismertebbek voltak: Die schwarze Frau; Das Gespenst auf der Bastei; Othellerl, der Mohr von Wien; Die Fee aus Frankreich; Der Kirchtag in Petersdorf stb.
latin növénynév után Meisner Károly Frigyes baseli tanár és századunk botanikusa neve (Polygoneae, Proteaceae, Thymeleaceae, Lauraceae, Convolvulaceae, Ericaceae).
az ugyanily nevü járás székhelye Drezda szász kerületi kapitányságban, az Elbe és Triebisch összefolyásánál, vasút mellett, (1890) 17 875 lakossal, a szász királyi porcellángyárral (l. Meisseni porcellán) és virágzó keramit-ipar egyéb ágaival, továbbá vasöntéssel, gépgyártással, Szászország legnagyobb jutafonójával és szövőjével, bot-, dohány-, varrógép-, sörgyártással és elefántcsontfaragással, gazdag agyag-, gránit- és profirbányával; régi erődítményeinek romjaival; székesegyházzal, Szt. Afra-templommal. Az Albrechtsburgban, egy késő gót ízlésben épített kastélyban, amelyet 1471. Vesztfáliai Arnold kezdett építeni és II. György jános választó restauráltatott, 1710. a szász királyi porcellángyárat helyezték el; midőn ezt 1863. átvitték a Triebisch-völgybe, ismét helyreállították és belsejét falfestményekkel díszítették. Az Albrechtsburg mellett van a gót székesegyház, amelyet az I. Ottó császár által épített templom helyére állítottak föl; ennek egyik kápolnájában látható Harcias Frigyesnek és néhány más szász hercegnek síremléke. A még most is fennálló Fürstenschule tanítványai voltak Gellert és Lessing. A várost 1892 óta Böttgernek (l. o.) emléke díszíti. Az I. Henriktől 930. alapított M. vára körül csakhamar keletkezett M. városa, amely a huszita háborukban sokat szenvedett. 1447. teljesen leégett, 1632. elfoglalták a császáriak, 1637. pedig a svédek, akik részben lerombolták. V. ö. Gurlitt, Das Schloss zu M. (1881); Loose, Altmeissen in Bildern (1882).
M. őrgrófság, egyike volt azoknak, amelyeket 965. I. Ottó császár Gero szorb fejedelem országából alakított. Első őrgrófja Wigbert volt. Utódjainak egyike, I. Ekkehard, határait az Elbén tulra terjesztette ki. A lengyelek több ízben intéztek támadást M. ellen; e támadásoknak 1018. a bautzeni béke vetett véget. IV. Henrik 1089 körül az őrgrófságot I. Henrik eilenburgi grófnak adta hűbérül, akinek fia, II. Henrik gyermektelenül halt el és ekkor az őrgrófság Wettini Konrádra és később a szász hercegekre szállt (l. Szászország). V. ö. Posse, Die Markgrafen v. M. u. das Haus Wettin (1881).
M. püspökségét 968. I. Ottó alapította és udvari káplánjára, Burkhardra bízta. Ennek utódja, Volkold, megszerezte Wurzen városát és a püspökség nemsokára a cseh határtól a Zwickauer Mulde és a Fekete-Elsterig terjedt. Leghiresebb püspöke volt Benno. 1587 után, midőn Haugwitz János püspök maga is protestánssá lett, a püspökség birtokai nemsokára a szász választók tulajdonába mentek át. V. ö. Machatschek, Gesch. d. Bischöfe d. Gochstifts M. (Drezda 1884).
Henrik, l. Frauenlob.
A szász királyi porcellángyárat 1710. a Böttger-féle porcellán (l. o.) föltalálása után Meissenbe helyezték és máig is ott van. A gyár eleinte máz alá festett khinai és japáni mintákat utánzott, 1720-tól kezdve a rokokó ízlést követte, virágzási kora a hét éves háboruig tartott, ebből az időből valók a rokokó ízlésben készült legszebb edények, szobrocskák, órák s egyéb dísztárgyak. (Egy porcellán kanna szines képét l. a Keramika I. mellékletén.) A hét éves háboru viszontagságai alatt a munkások a gyár titkait elárulták Berlinnek s más városoknak; amidőn a béke helyreálltával a gyár újra munkához fogott, számos versenytárssal kellett küzdenie. E században a gyár a drezdai képtárban levő festményeknek porcellánra való másolását űzte. Újabb időben régi jó minták szerint edényeket gyárt.
Pál Traugott, kémikus, szül. Medgyesen 1778 márc. 23., megh. Neuwaldeggenben 1864 jul. 9. Atyja városi orvos volt, kinek halála után mostoha atyja 1793. Segesvárra adta tanulónak egy gyógyszerészhez. Miután 4 évig ott tartózkodott, Bécsbe utazott kémiát tanulni, hol Jacquint hallgatta. Ezután Németországba ment. Ausseeben a cs. kir. sóhivatal gyógyszertárában lépett szolgálatba, hol 2 évig tartózkodott. Ezután Brassóban gyógyszertárt nyitott. Pesten gyógyszerész-magiszteri címet nyert. 1815. lakhelyét Bécsbe helyezte át, hol kezdetben adjunktus, később pedig a technikai kémia tanára lett az éppen akkor alapított politechnikumon. Miután itt 30 évig működött, 1845. visszalépett. Főbb munkái: Vorschläge zur Verbesserung pharmaceutischer Operationen (Bécs 1814); Die Aräometrie in ihrer Anwend. auf Chemie und Technik (u. o. 1816); Handbuch d. allgemeinen u. technischen Chemie (u. o. 1813-33, 5 köt.); Die Heizung mit erwärmter Luft, als das wohlfeilste, bequemste und zugleich die Feuersgefahr am meisten entfernende Mittel zur erwärmung grösserer Räume (u. o. 1821).
Alfréd, német költő, M. Gottlieb Ágost unokája, szül. Teplitzben (Csehország) 1822 okt. 15., megh. Bregenzben 1885 máj. 29. Orvosnak készült, de korán kizárólag irodalmi hajlamának élt. Költői hirnevének alapját ifjukori művével, a Ziska c. történelmi eposszal (1846) vetette meg. A XV. sz.-beli huszita mozgalmak élénk hátterére vetett képsorozat, bár a költői egység hijával van, előadásának szenvedélyességével és káprázatos szineivel nagyon hatott a politikai költészet iránt már különben is fogékonnyá lett közönségre. A meleg érzés és a lendületes előadás megvan költeményeiben is (Gedichte, 1845), melyeket azonban a mindinkább tultengő szónoki elem is jellemez. Éppen egyszerüségüknél fogva becsesebbek a Werinherus és König Sadal c. költői elbeszélések, melyek részben Byron hatása alatt keletkeztek. A szinpadon M. nem ért el nagy sikereket, bár egyes tragédiái, mint Das Weib das Urias (1850) vagy Reginald Armstrong (1853), mely polgári szomorujátékban a modern emberiség pénzimádásából fakadó súlyos átkot rajzolja, nem közönséges alkotó tehetségről tanuskodnak. Különösen későbbi éveiben irt rendkivül sokat. Még az 1818-49. év izgalmai közt tette közzé Der Sohn des Atta Troll c. politikai szatiráját, valamint a Revolutionäre Studien aus Paris c. korrajzot. Nagy számu regényei közül fölemlítendők: Die Sansara (1858); Der Pfarrer von Grefenried (1855); Zwischen Fürst und Volk (1861); Neuer Adel (1861); Babel, Roman aus Oesterreichs neuester Geschichte (1867); Die Kinder Roms (1870); Oriola (1874); Feindliche Pole (1878); Norbert Norson (1883) stb., melyek közül a korábbiak irodalmilag becsesebbek, de mindmegannyi kedvelt olvasmány volt; a Schwarzgelb (1860) c. az osztrák reakció korszakának hű rajza. Egyéb művei közül figyelmet keltettek: Heine reminiscenciái, melyeket 1856. Heinrich Heine cím alatt adott ki; több kötet útleirása és egy újabb költeményfüzére: Zeitklänge (1870). Önéletrajzát (1856-ig) Geschichte meines Lebens (1884) cím alatt adta ki. 1873-ig irt művei összegyüjtve 18 kötetben Lipcsében 1871-73. jelentek meg, egy újabb gyüjtemény Dichtungen 4 kötetben (1879-1880) és halála után a Mosaik címü gyüjtemény. Nagy feltünést keltett, hogy M. halála után Hedrich Ferenc egy Alfred M. u. Franz Hedrich c. iratában M. több művét többé-kevésbbé magának vindikálja; e vádat visszautasítja veje Byr Róbert (l. o.) Die Antwort Alfred M.-s (1889) címen. V. ö. Wahl, Alfred M. (1892).
(Plexus submucosus Meissneri), a belek nyálkahártyája alatti kötőszövetben, sőt Thanhoffer és mások vizsgálatai szerint a vékonybél tápnedvek felszívó bolyhaiban is előjövő idegsejtes képződmények, amelyek menetekkel a bél mozgását kormányzó izomközti u. n. Auerbach-féle fonattal (plexus myentericus Auerbachi) függnek össze. A M.-ot Remák-Billroth-féle fonatnak is mondják.
a bőrben jönnek elő a bőr irharétege (cutis) u. n. szemölcseiben (papillae cutis) s a tapintóérzés idegvégkészülékeinek egyikét képezik. Hosszukás képződmények harántosan fektetett magvakkal ellátott burokkal; belül pedig a betérő ideggel egybefüggő sejtes állománnyal. Ott, ahol a bőr vékonyabb, érzékenyebb, nagyobb számban vannak a bőrben. Különösen szépen kifejlődve és nagyobb számban az ujjak hegyein találhatók.
(ejtsd: meszonnyé) János Lajos Ernő, francia festő, szül. Lyonban 1815 febr. 21., megh. Párisban 1891 jan. 31. Cogniet tanítványa, már pályája kezdetén főleg a régi németalföldi mesterek hatása alatt állott. Eleinte illusztrációk rajzolásával kereste kenyerét; illusztrációkat készített a bibliához, Bossuet világtörténelmi előadásaihoz, Ariosto Őrjöngő Rolandjához, Bernardin de St.-Pierre Pál és Virginiájához és Indiai kunyhójához. 1834 óta azonban évenkint apró, végtelen gonddal, türelemmel festett képeket állított ki, többnyire XIV. és XV. Lajos királyok idejéből, melyekkel csakhamar meghódította a közönséget. Ilyenek: Hollandi polgár meglátogatja a polgármestert (1834); Sakkozók Holbein idejében (1835); Szerzetes a betegágynál (1838); Az angol doktor, Az olvasó (1840); A filozofus; Lovasok megállása; Festő műtermében; Az őrszem; A képkedvelő; Olvasás Diderotnál; A kártyázás következményei stb. Mindezen apró, rendkivül csinos, tetszetős képek csakhamar a párisi előkelő közönség kedvencévé tették és művei nagy árakon keltek el. De nemcsak a rokokó bájos, csillogó világát ábrázolta. Nagyobb föladatokra is vállalkozott. III. Napoleon császár megbizásából annak kiséretében résztvett az olaszországi hadjáratban és 1864. állította ki Napoleon a solferinói csatában c. képét (Páris, Luxembourg-muzeum), mely éppen olyan aprólékos gonddal volt festve, mint genreképei. Elkisértge a császárt az 1870-iki hadjáratra is, de az első vereségek után hazatért és csak I. Napoleon hadi tetteit örökítette meg képeiben: Napoleon 1805.; A friedlandi csata után (1875); Napoleon visszavonulása 1814., melyet mostani tulajdonosa 850 000 frankért vett meg; 1806 okt. 14. (utolsó képe, 1891); valamennyi óriási szorgalmáról, hosszu tanulmányairól tanuskodik, de mély fölfogás, drámai erő, sőt igazi élet nem nyilatkozik bennük. Hasonló tulajdonságaik vannak technikailag kitünő rézkarcainak és kőrajzainak. V. ö. Claretie, Ernest M. (Páris 1881); Mollet M. (London 1882); Robinson, J. L. E. M., his life and work (London 1887).