(ejtsd: méllbörn) Vilmos Lamb fiscount, angol államférfiu, szül. 1779 márc. 15., megh. 1848 nov. 24. Eton és Cambridgeben végezte tanulmányait, azután ügyvéd lett és 1805. whig programmal lépett az alsóházba. 1827. ir államtitkárrá tette Canning, 1828. atyjának peerségét örökölte, 1830. (Grey alatt) belügyminiszter lett és 1834 jul.-nov. mint miniszterelnök szerepelt. 1835 ápr. újra kabinetelnökké tették és ebben az állásban 1841 aug.-ig kormányozta az államot. Ebben az időben történt Viktoria királynő trónralépése, akit M. vezetett be annak előtte a kormányzás teendőibe. V. ö. M.'Cullagh Torrens, Memoirs of William, second viscount M. (2 köt., London 1887). M. neje, Lamb Karolina (1785-1828), regényei és Byronnal való rokonsága révén lett ismeretessé. A viscounti méltóságban öccse, Lamb Frigyes Jakab követte (1782-1853), ki több európai udvarnál, igy Bécsben is, képviselte Angliát. Halála után a M. viscount cím megszünt.
Pál, kölni érsek, szül. Münsterben 1813 jan. 6., megh. Rómában 1895 dec. 14. Jogi pályára készült s már állami tisztviselő volt, mikor hivatást kapott az egyházi pályára. 1841. halterni káplán, azután a münsteri szeminárium aligazgatója, 1857. osnabrücki püspök s 1866. kölni érsek lett. Miután a porosz májusi törvényeknek ellenszegült, Bismarck háromszoros büntetéssel sujtotta. Első ízben 6 hónapi fogságra itélték, azután megfosztották érseki állásától, mire a lelkes főpásztor Hollandiába, Limburgba menekült s innen igazgatta egyházmegyéjét. Erre Bismarck végleg száműzte. Ekkor Róma felkarolta az érseket és biborral díszíté, előbb azonban a béke kedvéért lemondott érseki állásáról. Művei közül nevezetesek: Die katholische Lehre von der Kirche (1881); Über den Sozializmus (1889). Tetemét a kölni domban helyezték nyugalomra. V. ö. Korum érsek, Denkrede auf Kardinal Paul M. (Trier 1896).
két völgy a Berni-Alpokban. A Nagy-M. a Graustocktól (2663 m.) 20 km.-nyire a Ranfttobelig nyulik; a Nagy-Melchaa öntözi, amely a Melchseeből folyik, 20 m. magasról a Stäubilochba zuhan és innen 3 km.-nyi távolságban mint rohanó patak tör újra elő. Mintegy közepén van M. falu; ebben lakott állítólag Melchthali Arnold, a svájci szövetség egyik alapítója. A Kis-M.-t amattól a Hohenstollen-lánc választja el, a Kis-Melchaa öntözi.
Arnold, másként Arnold van der Halden, a rütlii szövetség egyik mondai megalapítója. I. Albert idejében Unterwaldenben élt mint földmivelő és egy napon a landenbergi vogtnak egyik szolgáját megsebesítette, amiért ez atyjának ökreit elhajtotta volt. M. erre megszökött, a boszus vogt azonban atyján állott boszut, akit megvakíttatott. M. azután Uriban Fürst Walterrel és Staufacher Wernerrel szövetséget kötött,. mely a vogtot elűzte s a 3 ősi kantont felszabadította. L. egyébiránt Tell és Svájc története.
-család (kellemesi, I. Lipót kora előtt gönci). Régi magyar nemesi család. Nevezetesebb tagjai: M. Boldizsár, 1526. Eperjes birája. - M. András, 1532. Kassa jegyzője. - M. Mátyás, u. o. biró. - Állítólag M. Kristóf nyert 1558. I. Ferdinándtól címeres nemeslevelet. Neje, Werner Szabina, Werner György fiusított leánya, szerezte a családnak a magyar-jakabfalvi, somi és alsó-szalóki jószágot. - M. János (I.), a padovai egyetemen tanult. - M. János (II.), özvegye szerezte a családnak a kellemesi birtokot s igy I. Lipót óta innen van előneve. - M. János (III.), 1684. mint Thököly Imre párthive Drugeth Zsigmond által felakasztatott. - M. János (IV.), XIV. Lajos francia király szolgálatában huszárcsapatot állított, de Jenő herceg felhivására visszatérve, amnesztiát nyert és 1712. Ung vmegye követe lett. - M. Mózes, III. Károly alatt az újonnan felállított hétszemélyes tábla ülnöke. - M. László, 1790 és 1792. borsodi követ és alispán, 1796 óta részint kir. táblai ülnök, részint (1810-ig) itélőmester, 1823. bekövetkezett halálakor pedig a hétszemélyes tábla ülnöke. - M. Andor, 1848. hadügyminisztériumi államtitkár, majd altábornagy volt. - M. István, kir. személynök (l. o.). A családnak Zemplén, Szatmár, Borsod, Sáros és Abaúj vármegyékben is vannak birtokai. Egy másik M.-család birta Baranya vmegyében a bakócai javakat, melyeket később Majláth György, egykori személynök nyert királyi adományból. Trencsén vmegyében is említtetik 1660. egy M. János.
M. István (kellemesi), az utolsó királyi személynök és főrendiházi tag, szül. Pesten 1810., megh. u. o. 1896 febr. 19. Iskoláit és egyetemi tanulmányait Pesten végezte, s 1829. Eperjesen kezdte meg a joggyakorlatot; 1832. ügyvédi vizsgálatot tett, s 1836. a hétszemélyes táblánál jegyzőnek, 1842. királyi táblai birónak nevezték ki. 1848. Pesten nemzetőr volt, s aztán egy ideig az abszolutizmus alatt is szolgált, de 1851. lemondott s csak 1861. fogadta el a királyi kinevezést, mely előbb a hétszemélynöki, majd a királyi személynöki méltóságra emelte. Érdemeiért a Lipót-rend nagy s a Szt. István-rend középkeresztjét kapta s a király kamarássá, valóságos belső titkos tanácsossá, és a főrendiház újjászervezésekor ennek tagjává is kinevezte. M. nagy kedvvel foglalkozott az archeologiával és a heraldikával; sokat irt a Századokba és az Archaeologiai Értesítőbe, s érdekes önálló műve is: Okmányok a M.-család levéltárából; megirta még felesége családjának (Lopresti-család) történetét is, és érdekes adatokkal járult Siebenmacher címer-könyvéhez.
olasz festő, l. Schiavone.
Süderdithmarschen járás székhelye Schleswig porosz kerületben, a Miele és vasút mellett, (1890) 3368 lak., kocsi- és bőrgyárral; régiségtárral. A középkorban M. volt a ditmarsok fővárosa.
(gör. Meleagros), görög epigrammköltő a palesztinai Gadarából, Kr. e. 60 táján élt, az utolsó Ptolemaiosok korában. Stephanos (a. m. koszoru) címen gazdag epigrammgyüjteményt készített, mely azonban elveszett. Saját költeményeiből több maradt ránk; ezeket legteljesebben Gräfe (Lipcse 1881) adta ki. V. ö. Radinger C., M. von Gadara (Innsbruck 1896).
(állat), l. Pulyka.
ókori hős, Oeneus király és Althaea fia, aki egy jóslatnak áldozatául esett; l. Kalidoni vadászat.