az ugyanily nevü járás székhelye a bajorországi Sváb-kerületben, 5 km.-nyire az Illertől, az Aach és vasút mellett, (1890) 9600 lak., vasöntéssel, gép- és bőrgyárral, harangöntéssel, posztó- és vászonszövéssel, műmalmokkal és komlókivitellel; XV. sz.-beli Mária-templommal, amelynek szép freskói vannak; régiséggyüjteménnyel; Burkhard Zingg augsburgi krónikás emlékszobrával. 1800 május 10-én Moreau francia vezér itt megverte Kray osztrák generális hadait. V. ö. Bauer, Beiträge zur Gesch. der Reichsstadt M. (Augsburg 1892); Claus Frigyes, Memminger Chronik 1826-92 (kiadja Döderlein F., u. o. 1894).
a görög hősmondák kedvelt alakja, kivált a Homert korban követő (kiklikus) költőknél (l. Epikus ciklus). Az Iliász még nem ismeri, az Odisszeiában a trójai sereg legszebb daliája és Eosnak fia. A kiklikusok tovább szőtték alakját, igy lesz belőle Tithonosnak (Priamos testvérének) fia, az etiópok királya, aki Hephaistos által készített fegyverzetben Priamosnak segítségére siet. Patroklos és Hektor halála után elejti Antilochost, Achilleus kedves barátját, akiért Achilleus véres bosszut áll és elejti a vakmerő M.-t. Ekkor Eos, a gyászoló anya Zeusnál kikéri fia számára a halhatatlanságot. A monda jelentősége a tragikus irodalommal és a képzőművészettel való benső összefüggésben rejlik. A görögök M. országát nem a mai Egyiptomban, hanem a napkeleti Etiopiában, a szerecsenek között keresték, igy lett fia a napkeltének (Eos). A történeti hagyomány M.-nak tulajdonítja a szuzai királyi palota felépítését és hol azt mondja, hogy etiopiai csapatokkal Priamosnak segítségére indult; hol azt, hogy Szuza és Trója közt minden nép felett úrrá lett. Egyiptomban ez a M.-monda csak az alexandriai korban jött a görögök által, akik azt egy óriási szoborhoz kötötték, mely Theba közelében a mostani Medinet-Habu mellett maig látható, de nem M., hanem Amenhotep (III.) király szobra. Ennek a szobornak felső része valószinüleg Kr. e. 27. földrengés következtében leesett és ezóta a csonka szobor napkeltekor sajátszerü hangot hallatott, hasonlót az elpattant húr hangjához. Ezt a sajátszerü hangot a monda ugy magyarázta, hogy M. üdvözli anyját, Eost. (V. ö. Fáy András novelláját, M. szobra.) M. sírját az ókorban számos helyen mutatták és az ókori regében csaknem oly sűrün fordul elő, mint Roland a középkorban. Ilyen sírok voltak Etiopiában, Feniciában (Ptolemaisz mellett) és Abidosznál a Helleszpont mellékén. V. ö. Letronne, La statue de M. (Páris 1833) és Lepsius, Briefe aus Ä gypten (Berlin 1852).
(franc., ejtsd: memoár) a. m. emlékirat, a történetirás egyik formája; történeti tények előadása, melyeket a szerző átélt, melyekben tevőleges vagy szenvedőleges részt vett, vagy amelyeket önkéntelenül megfigyelt s emlékezet okáért összefüggő előadásban följegyzett. Különbözik a krónikától abban, hogy a krónika mintegy személytelen előadás, mig a M.-ban a szerző áll az események központjában, s azt adja elő és azt mind előadja, ami rá nézve érdekkel bir; viszont különbözik a szintén személyes természetü naplótól abban, hogy kevésbbé intim, általánosabb érdekü, s az eseményeket nem töredékesen, följegyzésszerüleg adja, hanem csoportosítja, összefüggő elbeszélés alakjába önti, s általán a M. nem is napról napra készül, hanem rendszerint utólag, akár följegyzések alapján, akár emlékezetből, de aránylag rövidebb idő alatt. A M. tehát tökéletesebb forma mind a krónikánál, mind a naplónál, s jobban megközelíti a rendszeres tudományos történetirást. Attól mégis különbözik abban, hogy a történteket inkább csak ábrázolja, leirja a közlő előadás formájában, nem elemzi, s szempontja mindenesetre szubjektiv, bármily részrehajlatlan is. A tudományos történetirással szemben a M. tehát inkább forrás- (kútfő-) szerü mű. Sajátos elsőbbsége azonban a M.-nak éppen az alanyi szempontból eredő közvetlenség, mellyel olvasóját is mintegy az események szemtanujává teszi, továbbá az érzelmi elem, mely a történeti anyagba lelket önt, s a művészi alakításra és előadásra kész alkalmul kinálkozik. Másfelől azonban az előnyök könnyen ellenkezőre válnak, p. ha az iró elfogult, részrehajló, rosszhiszemü vagy korlátolt, megbizhatatlan. Ily esetekben a M.-nak mind művészi, mind kútfői értéke csorbát szenved. Adataira s itéleteire nézve mindig kritikát kell a M.-ral szemben gyakorolni; de legalább indirekt történeti értéke mindig van a M.-nak, ha másért nem, azért, amit akaratlanul mond az iró. Az emlékirat már a görög irodalomban művészi magaslatra emelkedett; első kiváló képviselője Xenophon (l. o.) Sokratesről irt emlékezéseivel. A rómaiaknál éppen a legkimagaslóbb államférfiu irta meg emlékiratait: Julius Caeser (l. o.) a gall háboruról és a polgárháboruról. A középkorból az olasz Marco Polo följegyzéseit említhetni. Az újkorban csaknem minden művelt nemzetnek gazdag M.-irodalma van.
Angliában különösen Erzsébet királynő uralkodása óta fejlődött a M.-irodalom; a forradalom korszakára vonatkozók fontosabbjait (Collect. des mém. relat. a la révol. d'Angleterre, 33 köt., Páris 1823 s köv.) Guizot összegyüjtve ki is adta. Azóta, egész korunkig, számosan irtak M.-okat, köztük kiváló államférfiak is, mint Walpole és Bolingbroke stb. - Franciaország irodalma mutatja fel a legkiválóbb M.-okat, melyek ott az irodalmi műfaj magaslatára emelkedtek. A régiebbek közül fontosak de Comines, Valois Margit, Sully, Rohan herceg, Saint-Simon és Richelieu emlékiratai, mig a következő kor M.-jai inkább az udvari botrányokat jegyzik fel. A forradalmat Lafayette, Necker, Mad. Staël, Mirabeau, Desmoulins stb. irták le; Napoleon korát számosan, köztük Beauharnais, Las Cases s a császárnak csaknem minden tábornoka följegyezte. Az újabb M.-irodalom kimagasló művelői Carnot, Broglie herceg, Chateaubriand, Guizot, Marmontel stb. - Németországban az első M.-okkal a reformáció korában (Götz v. Berlichingen, Hans von Schweinichen) találkozunk; aztán egész Nagy Frigyesig, kinek emlékiratai kora történetére nagyon fontosak, alig van érdemesebb e fajta munka. A XIX. sz.-ban ellenben több kiváló német államférfiu megirta kora nevezetesebb eseményeit; köztük: Jenő württembergi herceg, Varnhagen von Ense, Metternich, Gagern, II. Ernő szászkoburg-gothai herceg stb.
Magyar M.-irodalmunk már a XVI. sz.-ban megkezdődik, a többek közt Zay Ferenc M.-jával Landorfeirvár elveszéséről (1521) és Mindszenty Gábornak kedves közvetlenségü emlékiratával János király (Szapolyai) haláláról. A levelek, naplók, emlékiratok európaszerte növekvő divata a következő században még inkább terjed s főleg Erdély az, ahol sok M. keletkezik. Legnevezetesebbek: Szalárdi Jánosnak Siralmas krónikája, mely bonyolult mondatszerkezeteivel Liviust követi; Kemény János fejedelem önéletleirása és Bethlen Miklós kancellárnak emlékiratai, nemes egyszerüségökkel és meleg előadásukkal. Régibb M.-irodalmunk valóságos díszei azonban a XVIII. sz.-ból Cserei Mihály Erdélyi históriája, tele a magánélet és a kor számtalan jellemző vonásával, találó itéletekkel emberekről és dolgokról s őszinte kedélyességgel és erkölcsi komolysággal, továbbá Apor Péternek Metamorphosis Transysvaniae-ja (csak címe latin, szövege és szelleme magyar), melyet erkölcstörténeti tartalma kiválóan becsessé tesz; végül Mikes Kelemennek a Rákóczi-emigráció dolgairól irt Törökországi Levelei, kitünő tisztaságu nyelvével, a társalgó, hol kedélyes, hol humoros hang könnyüségével; fogékony szellem és érző lélek mély és változatos nyilvánulásai, művészi formában, tárgyi szempontból is rendkivül értékesek. Maga II. Rákóczi Ferenc is megirta emlékiratait francia, illetőleg latin nyelven (Mémoires sur les révolutions de Hongrie, Hága 1738, és principis Francisci R. Confessiones et aspirationes principis Christiani, kiadta a magyar tud. akadémia 1876.). Az újabb irodalomban Kazinczy F. nyitja meg az emlékirók sorát (Pályám emlékezete), tartalmi kiváló érdeke mellett az előadás nagy műgondjával. Irodalmi és társadalmi érdeküek Jósika Miklós, valamint a könnyebb előadásu Frankenburg Adolf Emlékiratai; számos emlékezést irt Jókai is, valamint Degré Alajos. A politikai viszonyokat is felölelik Mészáros Lázárnak, a szabadságharc hadügyminiszterének igen becses Önéletrajza és a szabadságharcról irt Emlékiratai; továbbá Pulszky Ferencnek Életem és korom c. eleven tollal irt szellemes M.-jai. Félig M., félig történet Horváth Mihálynak a Függetlenségi harc története; s félig M., félig okiratgyüjtemény Kossuth Lajos nagy műve: Irataim az emigrációból. V. ö. az illető irókról szóló cikkeket és a Magyar irodalom cikket.
(lat.) a. m. emlékezetreméltó.
(lat.) a. m. emlékezés végett följegyezni való, továbbá emlékirat jogi és államtudományi értelemben. Nálujnk emlékezetes az oláh M. és az azzal járó pör Kolozsvárt 1894 máj. L. Lucaciu. - M. a kereskedelemben, l. Napló.
(lat.) a. m. emlékezet (l. o.); ad vagy in perpetuam memoriam, örök emlékül; in memoriam, emlékeztetőül. - Memorizálás, könyv-nélkül való tanulás, a tanulók nyelvén: magolás. L. Emlékezet.
(ejtsd: memfisz), 1. Shelby county székhelye Tennessee É.-amerikai államban, a Misszisszippi balpartján, a Loosahatchie és Wolf beletorkolása és több vasúti vonal mellett, (1890) 64 495 (1880. 33 592) lak., élénk kereskedéssel, amelynek főcikkei a pamut (évenkint 800 000 csomag), fűszerek (25 millió dollár), cipők, kőedény és fa. A Chickasaw Bluffökön épített festői fekvésü városban a Misszisszippi partján egy eszplanad van; benne a legszebb épületek a börzék, a St. Agnes Academy és néhány klub-helyiség; egyedüli emlékszobra a Jacksoné. St. Louis és New-Orleanson kivül M. a Misszisszippi mellett a legnagyobb város. - 2. M., Egyiptomban, l. Memfisz.
a. m. monyas v. csődör, a lóféle állatok himje, l. Ló.
v. Ménét, latin állatnevek után Ménétriés E., a szentpétervári cári állattani muzeum őre (megh. 1861.) nevének rövidítése.
Frigyes Lajos, Valdora marquis, gróf, olasz államférfiu, szül. Chambéryben 1809 szept. 4. Tanulmányait Torinóban végezte, mire előbb katonai mérnök, majd a torinói egyetemen a mekanika tanára lett. 1848. beválasztották a kamarába, ahol a jobb centrumhoz csatlakozott, s utóbb kapitányi ranggal a külögyi minisztériumhoz beosztatott. Az 1859. háboruban mint vezérőrnagy és a mérnöki kar feje vett részt. Midőn szülőföldje, Szavója, Franciaországhoz került, M. Olaszországot választá hazájául. A bekövetkezett békés időben Bologna, Piacenza s Pavia erősbítésén dolgozott, 1860-61. részt vett Ancona, Capua és Gaëta ostromában s 1861. Viktor Emánuel tengerészeti miniszterré tette. 1866. mint Olaszország meghatalmazottja irta alá a prágai békét. A következő évben (okt.) az új konzervativ minisztériumnak elnöke és külügyminiszter lett; ebben az állásban egyrészt Garibaldi ellen kellett fellépnie, másrészt a Franciaországgal való megalázó alkudozásokat, a Ratazzi-kabinet örökségét folytatni. Ezenfelül Cambray-Dignyvel a zilált pénzügyek rendezése körül fáradozott és valami modus vivendit keresett a kuriával. Hiába fáradozott. Az 1869. választások után Lanza szabadelvü kabinetje foglalta el helyét. Utóbb mint a királynak szárnysegédje, a tüzérségi bizottság elnöke s a szenátus tagja fejtett ki hasznos tevékenységet. 1875. megkapta a Szt. István-rend nagykeresztjét, 1876. londoni, 1882. pedig párisi követté lett, hol 1892. maradt. Ily címü munkája jelent meg: La génie italien dans la campagne d'Ancone et de la Basse Italie 1860-61. (Olaszból fordította Festarode E., Páris 1866.) 1893. elvált neje azzal a váddal lépett fel, hogy M. és fia, Károly, Herz Korneliustól pénzt fogadtak el diplomáciai titkok elárulása fejében. Azonban csak a fiura nézve tudták ezt a vádat bebizonyítani.