Mészmárga

(ásv.), l. Márga.

Meszolit

(ásv.), zeolit, viztartalmu mész-nátrium-aluminium-szilikát. Háromhajlásu ikerkristályokban és sugaras rostos halmazokban találni vulkáni kőzetekben, különösen Syke szigetén és Antrim vidékén, innét antrimolit is a neve.

Meszolongion

l. Misszolungi.

Mészöly

Géza, a legkiválóbb magyar tájképfestők egyike, szül. Sárbogárdon 1844, meghalt Jobbágyiban (Nógrád) 1887 nov. 12. Tanulmányait Hajdu-Szoboszlón kezdte, majd Debrecenben és utóbb Pesten folytatta. Életének forduló pontja 1866-ra esik, midőn mint másodéves jogász Pestre költözött. Ekkor nyilt először alkalma arra, hogy a művészet jobb alkotásaival megismerkedjék. Szorgalmasan látogatta a nemzeti muzeum képtárát s előbb Kocsis Bálint, majd ennek elhunytával Szigeti Antal vezetése mellett megismerkedvén a régibb és újabb iskolák néhány jelentékenyebb művével, egyik legállandóbb és legügyesebb munkása lett a muzeum másoló-termének. 1869-ben állami ösztöndíjjal Bécsbe utazott, hol a festészeti akadémián Zimmermann s utóbb Russ Róbert voltak a tanárai. 1870. Lenan Schilflieder címü versciklusának illusztrálásával az akadémia aranyérem-jutalmát őnyerte el megragadóan szép kartonjával. Egy évvel később már mint festőt érdemesítették a háromszáz forintos díjra. A siker hire hozzánk is hamar eljutott és Keleti Gusztáv meleg érdeklődéssel üdvözölte fiatal pályatársát. A bécsi akadémiától 1872-ben vált meg s még ebben az évben Münchenben nyitott műtermet, melyet a bajor főváros legnevezetesebb művészei is érdeklődéssel látogattak. Ramberg, Goethe hires illusztrátora, már korán megjósolta nagy sikereit. Bármily jól érezte is magát Münchenben, csak haza vágyakozott s majd özvegy édesanyjánál Székesfehérvárt, majd Surdon ifj. Zichy Ödön gr. birtokán időzött, kinek képtárát több elsőrangu művel gazdagította. Ezek közt kiváló figyelmet érdemelnek a Balatoni alkony és a Balatoni komp. A Balaton mellékét ábrázolja ama képe is, melyet 1874-75. Trefort közoktatásügyi miniszter megbizásából a nemzeti muzeum képtára számára készített s mely azóta országszerte ismeretessé vált szép metszeteiben. Ez a Balatoni halásztanya, háttérben a tihanyi magaslatokkal, előterében ladikok körül sürgölődő halásznéppel. Balatoni tájával, mely a király tulajdona, a képzőművészeti társulat nagy díját nyerte el. M. 1882 őszén Párist kereste föl s hangulatos apró tájképeivel még a művészek ottani nagy versenyében is sikerült föltűnnie. Gyüjtők és műárusok egyaránt örömest vásárolták kisebb képeit, melyek közül aztán nem egy Troyon és más nagy nevü francia tájfestők neve alatt jön forgalomba. Párisból visszatérve, Budán telepedett meg, majd a Trefort által felállított női festészeti iskolában foglalt el tanári állást s ott a legnagyobb buzgalommal működött egész haláláig. Holttestét Budapestre hozták s a kerepesi-úti sírkertben helyezték örök nyugalomra. M. a magyar festőművészet egyik büszkesége. Képei épp ugy magukon viselik a nemzeti jelleget, mint a fonóházak édesen epekedő, mélabús nótái, vagy Petőfi költeményei. Minden tájképe egy-egy kiszakított érdekes részlet a hazai földből; csaknem vibráló napsütésében a hazai nyár erős melegét érezzük; növényzete tarka szinpompájával gyermekkorunk óta ismerős előttünk s festményein a nádas viskókat, düledező pajtákat azok a tőrőlmetszett alakok népesítik be,melyekkel csak a hazai földön s itt is leginkább a regényes Balaton vidékén találkozhatunk. A mester képeiből legnagyobb gyüjteménye a már említett ifj. Zichy Ödön grófon kivül Zichy Jenő grófnak és Királyfi Ármin dr.-nak van. Nagyra becsülte művészetét s vásárolt tőle néhai Rudolf trónörökös is. Igen sok festménye került külföldre, különösen pedig Amerikába, ahol műveit a kereskedők magas árakon fizették. Hátrahagyott munkáiból 1888. kiállítást rendezett a képzőművészeti társulat s a szebbnél szebb tanulmányokat és vázlatokat a műbarátok néhány nap alatt elkapdosták.

Mészpala

palás mészkő a legkülönbözőbb geologiai szisztémákból. Rendesen igen gazdag kövületekben.

Mészpát

(kalcit), szénsavas mész (CaCO3) hatszöges rendszerbeli romboédrikus kristályokban; az alapalak romboéder 74° 55' szöggel, mely azonban magában nem gyakori (Poretta Bologna mellett). Nincs ásvány, melynek kristályalakjai annyira változatosak, sokfélék lennének, mint a M.-éi. Ikerkristályok is gyakoriak és változatosak. A kristályok legtöbbször felnőttek és pedig nagyon különféle nagyságban és tisztaságban. Van egészen viztiszta és teljesen átlátszó, leginkább azonban sárga, barna, feketés, ritkán zöld vagy kék. Kitünően hasad a romboéderlapok irányában, hasadási romboéder-alak M.-darabból könnyen alakítható. K. 3. Fs. 2,7. Az átlátszókon kitünően észlelhető a kettős fénytörés. Különösen jól észlelhető ugy a legtökéletesebb hasadás, mint a kettős fénytörés az Izland szigetéről való viztiszta, teljesen átlátszó, üvegfényü M.-on, melynek izlandi pát a neve (l. o.). Az izlandi páthoz hasonló viztiszta, átlátszó M.-ot kitünő kettős fénytörése miatt kettőző pátnak is mondják. Némelykor ásványzárványok is láthatók benne. Érdekesek és nevezetesek e tekintetben a Páris közelében (Fontaineblau, Bellecroix), továbbá Bécs mellett (Sievring), Vesztfáliában (Brilon) stb. előforduló M.-kristályok (romboéderek), melyeket finom homokszemek mintegy kitöltenek és olyforma benyomást keltenek, mintha a kristályok homokból volnának; el is nevezték őket homokkő-kristályoknak. Homoktartalmuk 50-80%. Nemcsak kristályokban, hanem kristályosan is ismeretes a M. és ilyenkor persze átmenetet képez a mészkőhöz, mely kettő között szoros határt vonni nem lehet. Nagyon szép M.-kristályok ismeretesek Budáról (Kis-Svábhegy), Selmecről, Kapnikról, Moravicáról, Dognácskáról, Nagyágról, Zalatmáról, Boicáról stb. Hiresek a Harz, valamint a Cornwall (Derbyshire) és Pribram (Csehország) bányáiból valók. L. m. Kalciumkarbonát.

Mészrakodás

l. Elmeszesedés.

Mészszivacsok

(állat, Calcispongiae), a szivacsok osztályának egyik rendje, melynél a váz szabályos mésztűkből áll s ezek egy-, három- v. négytengelyüek. Fajai majd egyenként, majd telepekben élnek, az előbbeniek rendesen tömlő-, orsó- vagy hengerformák; az utóbbiak ágasok, bogasak és más formák. A magánosan élőknek belső gastrovascularis ürege rendesen egyúttal bélüreg is. A test felsősarkán van a kivezető osculum-nyilás, alsó sarka mindig szilárd alzatra nőtt. A telepeket alkotó egyének gastrovascularis ürege közlekedésben áll egymással. Igen jellemzőek a valódi szájnyilás gyanánt szereplő s a test fölületén elszórt kis pórusok, amelyeknek alakja után a fajokat csoportosítani is lehet. A kovatűk mindig átlátszó szénsavas mészből állanak és belsejükbe központi csatornát zárnak. E rendben négy családot különböztetünk meg 40 nemmel és 140 élő fajjal, valamint több kihalttal. Valamennyien tengeriek.

Meszta

(Kara-szu, az ókorban Nestos), 192 km. hosszu folyó Szaloniki török vilajetben, a Mussz-alla D-i lábánál ered, a Rhodope-hegység alján, DK-i irányban folyik és Thaszo szigettel szemben torkollik.

Mesztegnyő

(Mesztegnye) kisközség Somogy vmegye marcali j.-ban, (1891) 1672 magyar és német lak., van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára.


Kezdőlap

˙