1. Ákos, cisztercitarendi áldozó-pap, teologiai tanár, egyházi iró, szül. Szepetneken (Zala) 1863 szept. 2. Középiskoláit Budapesten, Veszprémben, Egerben végezte. 1879. a ciszterci rendbe lépett s mint s rend növendéke 1881-86. az innsbrucki egyetemen végezte teologiai tanulmányait, u. o. 1886 dec. 17. teologiai doktori oklevelet szerzett. Pappá szentelték 1886 aug. 8. 1887 febr. 1. a ciszterci rend növendékeinek lelki igazgatója, 1887 szept. 1. egyszersmind a hittudományok tanára a rend (1889. Budapesten levő) teologiai intézetében. Irodalmi munkálkodását a szépirodalommal kezdte a Katholikus Hetilapban, később a hittudományi szakirodalom teréhez fordult s az egyházi lapokban, szakfolyóiratokban számos értekezést, birálatot tett közzé. E lexikon első hat kötetében is több hittudományi cikket irt. Tagja a Szt. István-társulat tud. és irod. osztályának, valamint 1893. a budapesti egyetem hittudományi karának is bekebelezett tagja. 1890. a Katholikus Szemle társszerkesztője lett, 1891. ugyanannak felelős szerkesztője. Önálló művei: Szűz Mária az ó-szövetségben (Budapest 1890); A katholikus társadalomról (u. o. 1894); Emlékbeszéd Szvorényi Józsefről (u. o. 1895). Két kötetes nagy munkája, A katholikus papnevelés, most van sajtó alatt. V. ö. Szabó Otmár, A magyarországi ciszterci irók és műveik. A ciszterci rend millenniumi Emlékkönyvében (Bpest 1896).
2. M. Károly, szinész, szül. 1856 jul. 27. Noha gyermekkora óta a szinpadra vágyott s a szinpad körében élt, csakis 1875. tudott szinpadi szerződéshez jutni Makón, honnan némi hányódás, de tapasztalatokban gazdag megfigyelés után Kolozsvárra jutott, ahol tulajdonképen első kiképzését nyerte. Mint törekvő ifjut Paulai Ede léptette föl 1880 ápr. 1. s legott a nemzeti szinházhoz szerződtettek.
kisközség Veszrpém vmegye pápai j.-ban, (1891) 1083 magyar lakossal.
(Miháli), kisközség Sopron vármegye kapuvári j.-ban, (1891) 1417 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Élénk marhakereskedést űz.
1. Ignác, zeneiró, szül. Kalocsán 1843., megh. u. o. 1886, ahol atyja főkáptalani karzenész volt. Korán kifejlett zenészeti hajlami őt is a zenepályára vezette, melyen szép sikereket is aratott. A zongorában Pesten Székely Imrének volt tanítványa, a zeneszerzésben Spán Nándornak. Sokoldalu munkása volt a magyar zeneirodalomnak, melyben legismertebb s elterjedtebb művei: Cserebogár-ábrándja s Balaton háborgása címü műve. E mellett irt számos szalon-zongoradarabot, népdalt s ábrándot.
2. M. Károly, tanár és iró, szül. Deésen 1809., megh. 1880 jun. 14. Az enyedi kollégiumban végezte a gimnáziumi, bölcsészeti, jogi és hittani tanfolyamokat. Iskolái bevégeztével külföldre ment, különösen lélektani, neveléstudományi tanulmányait szélesíteni. Még egyetem létében a deési egyház lelkészül választá. Lelkészkedése alatt adta ki egyházi beszédeit Erkölcsi rajzok címen (1865). Kitünő szónok volt 1841. az enyedi kollégium bölcsészeti tanszékére hivatott; Benekét követte, ki a lélektanra alapította a bölcsészetet. Lélektanát 1865. bocsátotta közre, mely művéért az akadémia tagjául választá. Az 1849. pusztulás után csak másodmagával maradt meg a régi tanárok közül; ekkor tünt ki egyetemes készültsége; tanított mindent. Mikor a kollégium visszanyerte bölcsészeti és teologiai tanfolyamait, M. ismét visszatért kedvelt szaktárgyaihoz. Kidolgozta Erkölcstanát mértani alapon és Bölcsészettörténetét; irt egy nagyobb tanulmányt a Görög tragikusokról. Görög szótára s Görög olvasókönyve megannyi tanujelei ernyedetlen munkásságának.
3. M. Péter (apsai), országgyülési képviselő, szül. Jódon (Máramaros) 1838. Bécsben jogot hallgatott s 1862. ügyvéd lett, de már a megelőző évben Máramaros vármegye első aljegyzőjévé, majd főszolgabiróvá választották. Először az 1865-68-iki országgyülésen volt képviselő, s kezdetben a deákpárti, majd a fuzió után szabadelvü párti volt, 1879. pedig a mérsékelt ellenzékhez csatlakozott; 1867-75. a ház egyik jegyzője volt; tagja a zárszámadási bizottságnak.
4. M. Viktor (apsai), görög kat. érsek és metropolita, az előbbinek öccse, szül. Jódon (Máramaros) 1841 máj. 19. Iskoláit M.-Szigeten, Nagyváradon, Nagyszombatban és Kassán végezte. 1855-ben a munkácsi görög kat. egyházmegye papnövendéke lett. A teologiát Rómában végezte. 1863. a teologia doktora lett és pappá szentelték. Hazájába visszaérkezvén, a teologia tanára volt a szamosújvári szemináriumban, később Vancsa János gyulafehérvári érsek titkára. 1875 febr. 15. lugosi püspök. 1894 nov. 9. gyulafehérvári, illetőleg balázsfalvi görög szert. kat. érsek és metrolopita. XIII. Leo pápa házi prelátusának, pápai trónállónak és római grófnak nevezte ki. Mint pugosi püspök husz évig kormányozta bölcsen és igazsággal megyéjét; papsága műveltségi fokozatát emelte, alapítványit gyarapította, iskoláit jókarba helyezte.
Izidor, szakiró, szül. Pesten 1841. A vakok intézetének igazgatója volt 1870-95-ig s mint ilyen irta a magyar nyelven eddig egyetlen szakmunkát A vakokról (Buda 1870). Ő volt a vakok önképző és segélyegyletének megalapítója s első elnöke. Jelenleg nyugdíjazva Abonyban él.
János, evang. lelkész, szül. Eperjesen 1593. A vittenbergai egyetemre iratkozott be, honnan hazatérve eperjesi magyar prédikátor lett. Később, körülbelül 1613-tól a Thurzók udvari lelkésze volt Szepes várában. Több műve jelent meg: Az örök életnek szép és gyönyörüséges nyári idejéről való könyvecske (Zaderus Jakab után németből fordította, Bártfa 1603); Keresztyén istenes és ájtatos imádságok (Pázmány állítása szerint az övéből van kiirva jó része, u. o. 1609. Több kiadást ért, melyek közül ismeretes egy csepregi, egy lőcsei és még egy bártfai); Hét prédikáció az isten fiainak örök életéről (Pollio-Lukács után németből fordítva u. o. 1612).
bajor érdemrend, melyet József Kelemen bajor herceg, kölni választó-fejedelem kat. hivek részére alapított. I. Lajos király 1837 febr. 16. a rendet átalakította, s három osztályra osztotta: nagykeresztesek, parancsnokok, lovagok, Miksa király 1855 junius 24. még két osztályt osztott a rendhez; u. m.: főparancsnokok és II. oszt. lovagok. Jelvénye szélesvégü, aranyszegélyü, sötétkét kereszt, középpajzsa az I. és II. osztálynál tojásdad, arany villámokkal körülvéve, belül sárkányölő szt. Mihály képe. Szt. Mihály pajzsán «Quis ut Deus» felirat. A lovagkeresztesek középpajzsa kerek, rajta a felirat kék alapon aranyban. A kereszt karjain P(rincii) F(idelis) F(avere) P(atriae) arany betük, a kereszt fölött arany korona. A középpajzs hátlapján «Virtuti» arany felirat. Szalagja sötétkék, rózsaszinü szegéllyel. Középpajzsa kerek, kékszinü, fehér gyöngyökkel kerítve, rajta «Quis et Deus» arany felirat.
község, l. Jász-Mihálytelek.
Havasalföldnek hires, zsarnok vajdája; aki 1549-1601. uralma alá hajtotta Erdélyt és Moldvát, sőt nagyravágyó tervei Lengyelország meghódítására is irányulnak. Fia volt az 1554-57. uralkodó Petraskó vajdának és ifju korában nagykereskedést űzött Havasföldön és Moldvában. Felesége, Stanca révén nagy összeköttetésekre tett szert, ugy hogy az előtte uralkodó Sándor vajda ellenében hatalmas támaszt nyert a népben, mely nagy szeretettel csüggött rajta. Felkelés nem sikerülvén, halálra itélték, de megkegyelmeztek és a krajovai bánságot adták neki. Mikor a trónra került, az országában lakó 8000 törököt leölette, amint egész életén át leghevesebb ellensége volt a töröknek. 1595. letette Báthory Zsigmondnak a hűbéri esküt. Mikor Zsigmond 1599 elején visszatért Oppelnből, hogy csakhamar ismét lemondjon unokaöccse, Endre bibornok javára, M. ennek is hűséget esküdött. Rudolf biztatására 1599 okt. 17. betört Erdélybe, fellázította a székelyeket, kik régtől fogva gyülölték Endrét és pusztítva vonult Szeben alá. Endre sietve szedte össze seregeit és miután a békítési kisérlet M. lealázó követelésein megtört, Szeben alatt okt. 28. megütköztek. Bár a győzelmet egyik félnek se itélhetni oda, mégis Erdély pusztulását jelentette e csata. Endre Moldvába menekülvén, a határon székely gyilkosok áldozatává lett nov. elején. M. Diadalmenetben vonult Fehérvárra és ugy viselkedett, mint aki nem hajlandó letenni a hatalomról. 1600 máj. 7. átlépett a moldvai határon, hogy az udvar ellenkezése dacára régi tervét keresztül vigye. Kardcsapád nélkül foglalta el az országot, melynek vajdája, Jeremiás Lengyelországba menekült. Itt támadt az a gondolata, hogy Lengyelország koronáját megszerezze. De jun. 27. visszatért, mert Fehérvárra várta Pezzent, a király követét, aki szerfölött hosszas húzódozás után jul. 12. megérkezett. Most már azt kivánta, legyen Erdély örökre az övé, magva szakadta esetén pedig a királyé legyen. Eközben erősen borult a látóhatár: a lengyelek, törökök fegyverkeztek; hire járt, hogy Báthory Zsigmond Lengyelországból át akart jönni Moldvába; M. katonái az elmaradó zsold miatt egyre zavarogtak; az országban uralkodó rettenetes nyomor pedig az erdélyi nemességet összeesküvésre késztette. Mikor M. össze akarta szedni seregét, a nemesség nem csatlakozott többé hozzá. A nyilt ellenségeskedés a szept. 18-iki miriszlói csatában érte el tetőpontját, mely M. vereségével végződött, aki kimenekült országába. Báthory Zsigmond a lengyelekkel visszafoglalta Moldvát, akik bevonultak Havasalföldre és ott újból megverték M.-t. 1603 febr. 3. hosszas tanakodás után a rendes Báthoryt fejedelemmé választják. M. ez alatt Bécsbe érkezett, ahonnan a maga tisztázása céljából egy terjedelmes emlékiratot küldött Prágába, mellyel nem igen törődtek az udvarnál. Mikor azonban értesültek Báthory megválasztásáról, ismét felderült M. napja, aki 80 000 frtnyi segéllyel sietett Bástához csatlakozni. Aug. 3. megütköztek Nagy-Gorosztó mellett Báthoryval, aki csatát vesztvén, Moldvába menekült. M. és Básta vajmi rövid ideig tudtak csak megférni; a régi gyülölet és féltékenység, mely közöttük már régóta meggyökerezett, ismét kitört. M. pusztított és gyilkolt, Básta tiltakozott az ellen, hogy a király országával igy bánjék M. Ez meg újból meg akarta szerezni a hatalmat és levelet irt Zsigmondnak, hogy a trónra segíti, ha kiadja M. nejét és fiát, kik M. bukása óta túszokul maradtak Erdélyben. Básta ennek nyomára jutván, legjobb alkalma nyilt, valószinüleg régebbi instrukciója értelmében, M.-t aug. 19. Tordán megöletni. Jelen században M.-nak lovagszobrot emeltek Bukarestben. V. ö. Szádeczky Lajos, Mihály, havasalföldi vajda Erdélyben 1599-1601. (Budapest 1883, 3. kiad. 1893); Jonnescu-Gion György, Mihály vajda ellenségei (románból ford. Veress E., Szádeczky előbeszédével, Kolozsvár 1893).
(lat., a. m. nekem), állat- v. növényfajok latin neve után irják, kiváltképen az új faj első ismertetésekor. M. alatt ilyenkor a növényfaj autorát értjük, p. Scrofularia millennii m. v. mihi (scr. alpina Heuff; non Karel.) példában m. v. mihi Borbást jelenti, mint aki a második, de fiatalabb Scrof. alpinát szabályszerüen újra megnevezte. Ha az autornév két személy, p. F. et Mey, vagy pluralis majestaticus-szal élünk, akkor M. helyett nobist irtunk.