(Neptunus), ó-itáliai istenség, mely kezdetben folyók, tavak, de különösen a tenger megszemélyesítője volt; csak később, a görög mitologia befolyása alatt lett a lovak s általában a lovasság (N. Equester) és lovagi játékok istene; végre teljesen azonosították a görög Poseidonnal (l. o.)
a geologiában ama nézet, mely szerint a Föld szilárd kérgének minden anyaga és ugy az egész Föld kérge is a vizből rakódott le, illetőleg a viz közreműködésével keletkezett. L. Geologia.
l. Palackposta.
bolygórendszerünknek eddig ismert legkülső tagja. Míg az u. n. régi bolygók már az ókorban is ismeretesek voltak, addig a N. lételét az Uranusra gyakorolt hatásaiból következtették, s ugyanezekből számították ki helyét az égen, hol tényleg megtaláltatott. Bouvard 1821. Jupiternek, Saturnusnak és Uranusnak javított pályáit számította és azon meglepő eredményre jutott, hogy mig a Jupiter és Saturnus szigoruan követi a Newton-féle tömegvonzási törvényt, addig Uranus számára nem található pálya, mely e bolygó újabb és Herschel előtti megfigyeléseivel összehangzásba volna hozható. Uranust ugyanis már Flamsteed észlelte volt 1690., épp ugy más csillagászok is, a nélkül, hogy bolygótermészetét felismerték volna. Bouvard egyszerüen elvetvén a régi megfigyeléseket, csak az újabbakból határozta meg tehát Uranus pályáját. De 1830. e pálya ezen bolygó mozgásában már 20 ívmásodpercnyi, 1844. már 2 pernyi hibát hagyott, amely bár szabad szemmel észre sem vehető, csillagászfogalom szerint megengedhetetlen nagy. Ez anomáliák magyarázatát Bessel már 1823. sejtette. 1838. Flemming nevü tanítványát megbizta azon számításokkal, melyek keresztülvitele N. felfedezésére vezetett volna, de Flemming kora halála megszakította a munkát. Szerencsésebb volt két más csillagász, Leverrier és Adams. Az elsőt 1845. mint teljesen ismeretlen fiatal embert Arago buzdította a terjedelmes és rendkivül fárasztó számítások keresztülvitelére. Csakhamar meggyőződött arról, hogy Uranus mozgásának szabálytalanságai kizárólag csak egy Uranus pályáján kivül fekvő, még ismeretlen bolygó vonzásának tulajdoníthatók és 1846 nyarán már elkészült az új bolygó pályaelemeinek számításával, melyek alapján az új bolygó helye az égen ki volt jelölhető. 1845 szept. 23. vette Galle, a berlini csillagvizsgáló obszervátora Leverrier levelét, melyben kéri, hogy a berlini akadémiai csillagtérképek segítségével kutassa fel az ég kijelölt helyét és ugyanez este találta Galle, alig egy foknyi távolságban az elméletileg kiszámított helyzettől egy nyolcadrendü csillagocska képében az új bolygót, N.-t. Adams már 1845. okt. készült el vizsgálódásaival és Challis a következő év aug. 4. és 12. csakugyan figyelte a bolygót, a nélkül, hogy bolygótermészetét felismerte volna. Így esett el Adams Leverriervel szemben a felfedezés dicsőségétől.
Mivel Neptunust 1795-ben már Lalande is észlelte, természetesen álló csillag gyanánt, csakhamar pontos pályaelemek birtokába jutottunk. E szerint a Naptól való középtávolság 30.05437 földpályasugár vagy kerek számban 4467 millió km., és keringési ideje 164 juliani év, 280 nap, 2 3/4 óra. Excentricitása 0.00899, vagyis a fél nagy tengely 1/111-e és e szerint a N. pályája a Venus után legjobban közelíti meg a köralakot. Pályahajlása a Föld pályájához 1°46'59'', közepes látszólagos átmérője 2.9 ívmásodperc, s ezért valódi átmérője 62,200 km., mi a Föld átmérőjének 4.88-szorosát teszi. Halványkék apró korongocska képében látszik a távcsőben, és mert sem lapultság, sem felületi egyenetlenség rajta észre nem vehető, sem tengelyforgásának tartalmáról, sem tengelyének fekvéséről nem tudunk semmit. Tömege a naptömeg 1/19700 része, vagy a Föld tömegének 16.47-szorosa és ezért sűrüsége a Földének 0.14-a, vagy vízhez viszonyítva 0.77, mi körülbelül a szilvafa sűrüségének felel meg. Equatori gyorsulása 1.56-szor akkora, mint a Földé, és a rá eső napfény 46 percentjét veri vissza. Nyolcadrendü csillag fényében ragyog, mely 1460-szor kisebb, mint Capelláé. Lassel 1847 jul. 7. egy holdját is fedezte fel, mely N.-tól 454,000 km. távolságban 5 nap 21 óra 2.8 perc alatt kering, még pedig az Uranus-holdakkal együtt, ellentétben rendszerünk minden bolygójával és holdjával, K-ről Ny-felé. E hold pályahajlása az ekliptikához 34°53'. E hold átmérője becslések szerint vagy 3600 km., s igy nagyobb mint Saturnus vagy Uranus bármely holdja; mivel csak 13-14-edrendü csillagocska fényével bír, nagyon kényes észlelési objektum. A N.- és Uranus-holdak retrograd mozgását, mely a Kant-Laplace-féle kozmogonikus elmélet leggyengébb pontja, Maxwell a Nap testéből levált még gázalaku vagy folyós bolygó árapályjelenségei által magyarázza.
Nyilt kérdés, vajon N. pályáján tul van-e még a Nap rendszeréhez tartozó bolygó? Mivel ez előreláthatólag oly apró csillagocska, hogy direkt felkeresése kevés eredménnyel kecsegtetne, kikutatására az üstökösöket használják fel. A parabolikus pályákban rendszerünkbe érkező üstökösöket ugyanis sok esetben a nagy bolygók vonzása elliptikus pályákba kényszeríti, mi által rendszerünk állandó tagjaivá válnak, és a számítás mindig kijelölheti azt a helyet, amelyen a változás végbement, ezzel együtt útmutatást nyerve azon bolygót illetőleg is, mely a pályaváltozást előidézte.
l. Demokrácia.
l. Actio.
igy nevezzük azt a harcias mozgalmat, melyet egyes barbár néptörzsek a Kr. u. IV. sz.-tól kezdve céltudatosan és következetesen a római világbirodalom ellen intéztek. A N. azt eredményezte, hogy Ny-i és D-i Európában a rómaiak hatalma összedőlt és hogy a Ny.-római császárság romjain új, barbár országok alakultak. A N. kezdetét rendesen a hunnoknak Európába való betörésétől (Kr. u. 375) szokták számítani, de a népek nagy mozgalmának első hullámárjai régebbi időkbe nyulnak vissza. Ilyeneknek tekinthetjük már a gallok vagy kelták betöréseit Itáliába és a Balkán félszigetre, szintugy Kis-Ázsiába, valamint a cimberek és teutonok és más germán törzsek vándorlásait és betöréseit a római birodalom területére. A rómaiak ugyan a Rajna és a Duna mentén hatalmas limesek és kastélyok emelése által határt szabni iparkodtak ennek a germán áramlatnak, de ez csak hatalmas császároknak és ezeknek is csak egy időre sikerült. Az alemannok, a gótok és a frankok gyakran áttörték a határsáncokat és tűzzel-vassal pusztították a római provinciákat. Az igazi támadást azonban az ismeretlen okokból Ázsiából K.-Európába nyomuló hunnok kezdték (375), akik a Volgán tul tanyázó alánokat gyors futásra késztették, azok szomszédait pedig, a K-i gótokat leigázták, míg a Ny-i gótok még jókor az Al-Dunán tuli vidékre menekülhettek, ahol a K.-római birodalom fejedelmei kényszerüségből végre szövetségeseknek fogadták a gótok főnökeit. Ezek közül Alarich (410) melegebb és gazdagabb haza reményében Olaszországba vezette népét, ahol Róma bevétele és kifosztása után nemsokára meghalt. Sógora és utóda, Ataulf, D-i Galliába kalauzolta a Ny-i gótokat, ahol a császár névleges fenhatósága alatt országot alapított, melyhez egyik utóda, Wallia, Hispania legnagyobb részét is csatolta. A Ny-i gótok az első barbárok, akik új hazájukban a kardot felcserélték az ekével.
Időközben más római provinciák is estek barbár kézbe. Vandalok, alánok és suevek É.-Gallián át Hispaniába rontottak, ahol a vandalok 409. a mai is nevüket viselő Andalusiát megszállották; midőn pedig 429. a Ny-i gótok őket onnan kiszorították, Geiserich király alatt É.-Afrikába keltek át és ott alapítottak új országot, honnan a Közép-tenger szigeteit és partjait, Itáliát sem véve ki, kalózok módjára kirabolták. Az alánok és suevek Hispania É.-i és Ny.-i érszein vetették meg lábaikat, de utóbb mind a ketten a Ny.-i gótok által leigáztattak. Az üresen maradt É.-Galliát pedig a frankok kerítették hatalmukba, míg a burgundok és alemannok a Jura és a Közép-Rajna vidékén fészkelték be magukat. 449. Britannia tartományban is elbukott a római kormány és műveltség. Ez évben ugyanis a Jütlandból átvándorló angolszászok ragadták magukhoz a hatalmat. Két évvel később a hunnok újabb felkelése ejté a még fennálló római keresztény világot rémületbe. Attila halálával a hunnok által leigázva tartott népek lerázták a hunn igát és az isten ostorának birodalmát maguk között felosztották. Ily módon került Dácia a gepidák, Pannonia és Illiria a K-i gótok kezébe. Magában Itáliában a hatalom 24 évvel később egy ismeretlen származásu kalandor, Odovakar kezébe került, aki az utolsó Ny.-római császárt, a gyermek Romulus Augustulust trónjától megfosztotta (476). Nemsokára azonban egy nálánál hatalmasabb barbár király, Theodorik, a K-i gótok királya, Odovakar hatalmának véget vetett (493), aki azután állandó országot igyekezett Itáliában megalapítani, mely célból a gót és a római elem összeolvasztását kisérelte meg. De a bölcs király minden fáradozása kárba vesz: a kat. rómaiak s az arianus hitü és barbár gótok között áthidalhatatlan ür tátongott, miről értesülvén Justinianus K.-római császár, Belizár és Narses vezérei által az utolsó gót királyok hatalmának véget vetett (553), amint megelőzőleg (534) a vandalok hatalmát is összetörte. De a bizánci exarcha hatalma sem volt tartós: már 568. vándoroltak be Pannoniából a longobardok a verőfényes Itáliába, melynek É-i és középső részein új hazát alkottak. Pannonia ekkor (a longobardok elvonulása után) a lovas avarok kezébe került, míg Moesiában a finn származásu, de új hazájukban elszlávosodó bolgárok telepedtek le. A Balkán-félsziget tekintélyes részén pedig, nemkülönben Horvátországban, 630-640 között déli szláv törzsek vetették meg lábukat.
E jövevény népek közül több rövid idő alatt a leigázott rómaiak magasabb kulturáját, nyelvét, művészetét ugyan elsajátította, de politikai függetlenségüket csak igen kevesen, köztük a frankok tudták biztosítani. A frankok fejedelme, Chlodvig (481-511) a kat. vallás felvétele által a keresztény-római, más szóval a műveltebb osztály rokonszenvét annyira tudta magának biztosítani, hogy a frank és a római elem Gallia földjén rövid idő alatt teljesen eggyé olvadt és a középkori civilizáció első rangu tényezőjévé vált. A frank birodalom hatalmán tört meg a VIII. sz. első felében (832) a világhódító arabok támadása, akik, miután É.-Afrikát hatalmukba kerítették és 711. a Ny-i gótok hispaniai országának is megadták a halálos döfést, 732. Martell Károly frank majordomustól Toursnál nagy vereslget szenvedtek. Ezzel a Ny-i keresztény világ az arab-pogány népáradattól meg volt mentve. Midőn pedig Károly egyik utóda, Kis Pippin a királyi koronát és méltóságot is megszerzé és a római pápákkal szövetséget kötött: megalakul a középkori, germán-keresztény monárkia eszméje, mely azután Nagy Károly alatt testet ölt (800). Pippin és Károly vetnek véget a még fennálló szkizmatikus v. pogány hitü barbár nép szabadságának, igy a longobardok, a szászok és az avarok függetlenségének és Nagy Károly oly világbirodalmat egyesít jogara alatt, amilyen fölött a N. előtt csak a Ny.-római császárok uralkodtak.
Ny.- és D.-Európában 800 körül némi szünet állott be a népek örökös hullámzásában, de a IX. sz. közepén újra megmozdul a sok népraj. Most É.-Európa, a skandináv félsziget kalandos germánjait, a normannokat (l. o.) szállja meg a vándor- és rablókedv, mely őket különösen Angliába s a frankok országába hajtja. A IX. sz.-ban jelentek meg végül Európában a magyarok is, kik hosszu kóborlás után a Duna és Tisza mentén, a Kárpátok alján alapítottak maguknak új hazát. Azután újból szünet áll be a nagy vándorlásban, mignem a XIII. sz. közepén a tatárok v. mongolok megérkezése zavarta meg a nyugalmat, a XIV. sz.-ban pedig a törökök jelentek meg a N. utolsó hullámárja gyanánt Európában. Egészben véve azonban a N. korát a magyarok letelepedésével befejezettnek mondhatjuk.
a. m. demagog, l. Demagogia.
(lat.) a. m. semmirekellő, haszontalan. Nequitia, haszontalanság, pajkosság, csintalanság.
(lat.) a. m. semmit se szerfölött, vagyis tulozni, tulságba vinni semmit sem szabad. Terentiusból vett idézet, melynek első szerzőjéül majd Cheilon, majd Solon szerepel.