(lat.) a. m. a) összefüggés, p. N. causalis, oki összefüggés; b) kötelék, p. N. parocsialis, familiaris, egyházi, családi kötelék; c) összeköttetés, viszony.
1. Dávid, operaénekes, szül. Várpalotán 1842 febr. 12. A nemzeti szinháznál mint karénekes 1874 okt. 1. kezdte meg pályáját. 1877. mint Sarasto (a Varázsfuvolában) keltett általános feltűnést. Ettől kezdve mint elsőrendü művész működik operáknál. Legkiválóbb szerepei: Marcel (Hugonották), Brongi bibornok (Zsidónő), Őrgróf (Tannhäuser), Király (Lohengrin), Daland (Bolygó hollandi), Wotan (Wagner tetralogia) s még számos elsőrendü basszus-szerep.
2. N. Ferenc, neveléstani és szépirodalmi író, szül. Budán 1814 máj. 26., megh. Budapesten 1889 szept. 12. Szombathelyen járta a középiskolát, majd Pesten és Bécsben orvosi tanulmányokkal foglalkozott, benső vágya azonban a nevelési tudományok felé vonta. Már 1833 nyarán nevelő lett előbb Lányi Imre főispán, azután a Brunszvick és Sztáray grófok házánál. 1841. állandóan pestre telepedvén, Dessewffy Aurél gróf felszólítására lett s az volt 1844-ig, amikor a kisdedóvó-intézeteket Magyarországon terjesztő egyesület igazgatójává választott, 1848. a Magyarnevelési társaságnak s az akkor egybegyűlt első egyetemes nevelésügyi kongresszusnak elnöke volt. A szabadságharcban részt vett s utána rövidebb fogságban szenvedett. 1857 kezdetén a pesti belvárosi német reáliskola tanára. 1860. igazgatója lett, ez intézet magyarosítását keresztülvitte s élte végéig megmaradt állásában. Az irodalom terén 1838. lépett föl először egy neveléstani értekezésével, melyet számos ugyanezen szakbeli, valamint bölcseleti és esztétikai értekezése követett. Számos operaszöveget fordított olaszból s németből a nemzeti színház számára, mely két eredeti művét, a Hilderik és a Clodvik c. tragédiákat is szinre hozta (megjelentek 1840), egy népszínművét pedig pályadíjjal jutalmazta. Féltés c. 10 énekes tankölteményét a Kisfaludy-társaság koszorúzta 1843. Mint író a 40-es években nem annyira az Athenaeum, mint inkább az Életképek írói köréhez tartozott, de költeményeiben nem tudta magát Vörösmarty hatása alól kivonni. Családi és hazafias tárgyu költeményeket irt, erősebb képzelet nélkül, s a gyermekirodalmat művelte, nevezetes sikerrel. Egy oktatásügyi műve: A népnevelés hatása Magyarhon népeinek erkölcsiségére akadémiai pályakoszorút nyert (1847). Számos önálló műve közt nevezetesebbek még: Ibolyák (beszélyfüzér kisebb gyermekek számára 1843); Kisdednevelési nefelejts (1845); Nemzeti örömemlék (Emlékvonások Magyarhon nádorainak életéből 1846); Gyermekek könyve; A gyermeki kegyelet tolmácsa (1851); Nevelési galyfüzér (1856); Magyar nyelvtan magyarok számára (16. kiad.). Megjelent egy 2 kötetes regénye is: Mathild és Olga (1855). Ő adta ki Garay János költeményeit. Számos tanügyi, alkalmi és emlékbeszéde volt az intézet évi Értesítvényeiben. 1854-55. szerkesztette a Szent István-társulattól kiadott Családi Lapokat. Irodalmi és társadalmi hatásának tetőpontján a tanárkodása (1857) előtti időszakban állt; azóta egész lelkével intézete fejlesztésének s a középiskola ügyének élt, mig előbb a kisdednevelés kérdéseivel foglalkozott leginkább. Általán minden nemes célu társadalmi mozgalom hivei közt találta. A középiskolai tanáregyesületeknek több éven át elnöke volt. 1846. Máramaros vármegye, 1847. Zemplén vármegye táblabírájává nevezték ki. A nevelésügy terén kifejtett munkásságáért az akadémia 1858. Levelező tagjául választotta. 1877. nevelő tanári működése 40 éves jubileuma alkalmával a Ferenc József-rend lovagkeresztjét nyerte s a magyar nemességet pilisi előnévvel. V. ö. Akad. Alman. 1890. És a Budapest fővárosi IV. ker. községi főreáliskola Értesítvénye 1889-90. (Gellért Jenő).
(ejtsd: né), 1. Mihály, Elchingen és Moszkva hercege, francia marsal, egy Wachendorfból (Württemberg) való kádárnak fia, szül. Saarlouisban 1769 jan. 10., főbelövetett Párizsban 1815 dec. 7. Némi iskoláztatás után írnok lett, majd a salecki vashámorhoz került mint felügyelő; 1788. Beállott mint közlegény a Colonel-général huszárezredbe; az 1792-iki hadjáratban már mint Lamarcke és Collaud tábornok szárnysegéde vett részt és 1794. mint százados került vissza ezredéhez. Mainz ostrománál Klébernek lett szárnysegéde, 1796. pedig Jourdan alatt a Maas- és Sambre-hadsereg soraiban harcolt és midőn a Rednitzen való átkelést kierőszakolta, dandárnok rangjára emelkedett. 1797. része volt a Neuwied mellett kivívott diadalban. Diernsdorf mellett ugyan fogságba esett, de ebből nemsokára kiszabadult. 1799. Meglepte Mannheimot, mely vakmerő tettéért hadosztályparancsnoki rangra emelték. Nemsokára, Masséna támogatására Svájcba nyomult, ahol Winterthurnál súlyosan megsebesült. 1800. Hohenlinden mellett újra kitüntette magát. A lunévillei béke után Bonaparte ajánlatára Aglaé Lujza Auguié de Lescanssal, Beauharnais Hortensia fiatalkori barátnőjével, kötött házasságot, mire az első konzul lovassági főfelügyelővé nevezte ki. 1802. N. mint követ Svájcba ment, mellyel 1803 febr. 19. Békét kötött. A császárság megalapításakor marsallbotot nyert s 1805. az Ausztria ellen viselt háborúban Ferdinánd főherceg hadát okt. 9. Günzburg mellett megszalasztotta s az elchingeni sáncok ellen okt. 14. intézett rohamával az ulmi fegyverletételt készítette elő. Napoleon ezen sikerért kinevezte elchingeni herceggé. N. ezután Tirolba nyomult és Innsbruckot s Hallt kerítette hatalmába. 1806. a porosz háborúba vonult; részt vett a jenai csatában, mely dözőbe vette; azután Erfurtot és Magdeburgot kényszeríté megadásra s ezután K-i Porosz- és Lengyelországban és az oroszok ellen harcolt. 1807. hősiesen küzdött Eylaunál s jún. 14. a friedlandi győzelmet segítette kivívni; ezen alkalomból Napoleon császártól a «le brave des braves» melléknevét nyerte. 1808 óta Spanyolországban vezényelt, ahol hírnevét újabb győzelmek egész sorával növelte. De 1811. Masséna főparancsnokkal a követendő hadi terv fölött viszályba keveredve, Franciaországba tért vissza. 1812., az orosz hadjárat kitörésekor, a császár kívánságára a III. haditest vezényletét vette át, melynek élén a Szmolenszk és különösen a Moszkva mellett vívott csatában hősiesen harcolt s elismerésül a moszkvai hercegi címet kapta. Még nagyobb érdemeket szerzett N. a rettenetes visszavonulás napjaiban, amidőn mint a hátvéd parancsnoka a vérszemet kapott az oroszok és az orosz lakosság sorain keresztül emberfölötti erővel utat tört magának; a Berezinán való átkelés alkalmával legalább a hadsereg romjait mentette meg s megtizedelt hadával szerencsésen érte el a porosz határt. 1813. ő intézte Lützen mellett az első támadást a poroszok ellen; a bautzeni csatában a középhadat vezényelte, az aug. 26. és 27. Drezda mellett vívott ütközetben pedig a jobb szárny élén aratott diadalt. Oudinotnak Grossbeeren mellett történt megveretése után átvette a Berlin megszállására kiszemelt Dennevitznél ő is megveretett. Lipcsénél okt. 16. a tartalékot vezényelte, mellyel okt. 18. és 19. körömszakadtáig védelmezte a város K-re fekvő külvárosait. 1814. Brienne, Montmirial, Craonne és Châlons sur Marne mellett harcolt és Párizs eleste után ő is iparkodott a császárt a trónról való lemondásra rábeszélni. XVIII. Lajos kinevezte pairnek és a hadi tanács tagjának s a VI. hadosztály élére állította. Mindazonáltal az elbizakodott királypártiak kicsinyesen alig bosszantották, míg N. elkeseredésében 1815 jan. lemondott és Condrot jószágára (Châteaudun mellett) vonult vissza. Napoleonnak Elbáról való visszatérésének hírére mindazonáltal a Bourbonoknak újra hűséget fogadott és 4000 emberrel Napoleon ellen indult; midőn azonban Lons le Saunierben arról értesült, hogy már Grenoble is átpártolt Napoleonhoz és midőn észrevette, hogy saját csapatai is Napoleonért lelkesülnek. Márc. 17. Auxerre mellett maga is átszegődött a császárhoz. Az 1815. hadjárat elején az I. és II. hadtestet vezényelte, melyekkel jún. 16. Quatrebras mellett a braunschweigi herceg ellen harcolt; a waterlooi csatában pedig a középhadat vezényelte s előbb a lovassággal, majd a gárdával iparkodott az angolok sorain áttörni. Párizsba visszatérvén, Franciaország érdekében a kamarában a Burbonok visszahívását indítványozta, ő maga pedig Amerikába készült menekülni. Előbb azonban Svájcba indult, de futása közben a Bourbon-kormány aug. 6. elfogatta s Párisba vitette. Mivel a hadi tanács, mely elé állították, illetéktelennek nyilvánította magát, Richelieu miniszter a pört a pairek elé vitte, akik N.-t nagy szótöbbséggel felségsértésben bűnösnek találták. Ez ítélet alapján a kormány a «bátrak legbátrabbikát» 1815 dec. 7. reggel a luxemburgi kertben főbelövette. Kivégeztetése helyén 1853. emléket emeltek neki. N.-nek három fia volt (l. alább), kik később Memoires-jait (páris 1833, 2 köt.) kiadták. V. ö. Dumoulin, Histoire du procés du maréchal N. (u. o. l815, 2 köt.); Rouval, Vie du maréchal N. (u. o. 1833); Verronais, Vie militare de N. (u. o. 1853).
2. N. József Napoleon, moszkvai herceg, az előbbinek legidősebb fia, szül. 1803 máj. 8., megh. St. Germainben Páris mellett 1857 jul. 25. 1830. Az orleansi herceg szárnysegéde volt s 1831 nov. 19. Elnyerte a pairi méltóságot. Az 1848-iki forradalom kitörésekor demokratikus klubokba járt, de titokban már a bonapartizmus érdekében agitált. 1849. Több kerületben képviselőnek választották a nemzetgyülekezetbe. Az 1851 dec. 2. államcsiny után mint az alkotmányhozó bizottság tagja működött és szenátor lett; nemsokára pedig III. Napoleon nevezte ki dandárparancsnokká. Nagy kedvelője volt a klasszikus zenének s becses gyüjteményt rendezett a régi zeneirodalomból. Öccse, Mihály Alajos Félix, elchingeni herceg, szül. 1804 aug. 24., megh. mint dandárparancsnok a krimi hadjáratban, Gallipoliban 1854 jul. 14. Fia, Mihály Alajos, elchingeni herceg, szül. 1835 máj. 3., lovassági tábornok, rongált anyagi viszonyok miatt 1881 febr. 23. Főbe lőtte magát; két fiut hagyott hátra. A harmadik testvér, Napoleon Henrik Edgar gróf, szül. 1812 márc. 20., megh. Párisban 1882 okt. 13. 1852. Lovassági ezredes és III. Napoleon szárnysegéde lett. 1857. legidősb bátyjának elhalálozása után a moszkvai herceg címét vette föl; 1853. Szenátorrá, 1863. hadosztályparancsnokká s III. Napoleon fővadászmesterévé nevezték ki.
3. N. Jenny, l. Bürde-Ney.
valamely dologról való olyan felfogásunk, melynek objektív igazságát nem bizonyíthatjuk teljesen, de amelyet mi szubjektív okoknál fogva igaznak tartunk. Amit objektive igazságnak bizonyíthatunk, arra nézve nem tűrhetünk véleménykülönbségeket; itt az igazsággal a tévedés áll szemben, de a N. szubjektív fölfogásnak egyik módja, a mi személyes álláspontunkról való nézése a dolgoknak; itt más álláspontok is lehetségesek, melyeknek viszonyos igazságát el kell ismernünk. Ilyenkor mondjuk: ez N. dolga, jelezvén, hogy a mi szempontunk mellett mások is lehetségesek. Némely N.-ünk ránk nézve megdönthetetlen igazság, csak nem tudjuk objektíve bebizonyítani; más N.-ünkről tudjuk, hogy csak provizorikus fölfogás, melyet további vizsgálat után mással helyettesíthetünk.
N. az építészetben valamely épületnek vagy tárgynak geometrikus rajza. A szerint, amint az épület elülről, oldalról v. hátulról rajzolják le; van elülnézet, oldalnézet, hátsónézet.
(gör.) a. m. a szigetek ismerete.
színházaknak, cirkuszoknak stb. parallelogram alaku v. félköríves terme, melyben az előadást nézők és hallgatók tartózkodnak és mely e végből székekkel, padokkal van butorozva.
(franc., ejstd: né perszé) a. m. átfúrt orruak, máskép szahaptin, mint ők magukat nevezik, saját nyelvet beszélő É.-amerikai indus törzs, mely a rokon törzsekkel a Columbiariver-melléki területeken, a Kaszkad-hegység és a Root Mountains közt lakott; számuk körülbelül 3000, s most Idaho államban, meg Washington és Oregon területeken szétszórva élnek.
(Neusiedl am See), nagyközség Moson vmegye N.-i j.-ban, a Fertő-tó partján, (1891) 2899 német és magyar lak.; a járási szolgabírói hivatal székhelye, járásbírósággal és adóhivatallal, kir. Közjegyzőséggel; van takarékpénztára, élénk marha- és gabonapiaca, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Féltorony és Boldogasszony községekkel telefon köti össze. Az É-ra emelkedő dombon régi őrtorony látható. A nagyközség közvetlen szomszédságában új lovassági kaszárnya áll. Történetét l. Moson (vármegye).
(növ.), l. Santolina.
(Nhabe), tó D.-Afrikában a becsuánák földjén, a Kalahari-sivatag É-i szélén, 930 m. magasban. Területe az esős évszakban 770 km2, a száraz évszakban jóval kisebb. A kis ki-kiszáradó patakokon kívűl a Toszke vagyis Tioge táplálja, amelyet felső részben Kubangónak vagy Okarangónak hivnak. Lefolyása a Zuga, amely a Nagy-Makarikariban vész el. Vize édes, mocsáros partjain sok a papirusz növény. Halak a vizében és ibiszek a partjain nagy számmal élnek. A N.-t 1849 aug. 1-én Livingstone fedezte föl.