falu Wiesbaden porosz kerületben, 16 km.-nyire Limburg a. d. Lahntól az Emsbach és vasút mellett, 1472 lak., hires ásványvízforrásokkal, amelyek egy medencébe összegyüjtve egy üvegcsarnokkal vannak fedve. Közelében Öberselters falunak hasonló forrásai vannak. V. ö. Die Heilquellen des Taunus, hg. v. Grossmann (Wiesbaden 1887).
Gumbinnen porosz kerület járása, 893 km2 területtel, 55,614 lak.
Keresztély Vilmos, német protestáns egyháztörténetíró, szül. Oberwinkelben (Waldenburg közelében) 1797 aug. 9., megh. Berlinben 1865 aug. 12. Lipcsében végezte teologiai tanulmányait, ugyanott lett 1829. teologiai tanár; 1850-59. mint magánzó élt Vittenbergában, akkor Berlinbe hivatott az egyháztörténelmi szakra, hol egyszersmind a fő egyháztanács tagjául is kineveztetett. Fő műve: Geschichte der shristlichen Kirche (Lipcse 1846, 2. kiad. Berlin 1866). 1845 óta elnöke volt a lipcsei történelmi-teologiai társulatnak és kiadója a Zeitschrift für historische Theologia c. folyóiratnak.
Detre, l. Niem.
falu Anvers belga tartományban, a rupel és vasút mellett, 6020 lak., tégle- és cementgyárral.
Adolf, francia marsal és hadügyminiszter, szül. Muretben (Felső-Geronne) 1802 okt. 4., megh. 1869 aug. 14. Tanulmányait 1821-27. a párisi műegyetemen és a metzi műszaki intézetben végezte, mire 1827, a műszaki csapathoz tisztté, 1831. pedig századossá nevezték ki. 1836. Afrikába küldték, ahol Constantine ostrománál kitünt. 1846. ezredes lett, 1849. pedig a római expedició alkalmából dandár-tábornokká nevezték ki. Azután a hadügyminisztériumban a műszaki osztály vezetője, 1853. pedig hadosztály-tábornokká lőn. Részt vett az 1854-iki orosz hadjáratban s előbb a Keleti-tengeren (Bomarsund ostromában aug. 11-16.), utóbb pedig a krimi háboruban Szebasztopol ostromában volt része. (V. ö. Siege de Sébastopol c. művét, Páris 1858.) 1857. a császár kinevezte szenátorrá. Az 1859-iki olasz hadjáratban kiváltképen Magentánál és Solferinónál tünt ki, és jun. havában Toulouse főparancsnoka lőn. Midőn Napoleon császár a hadsereg újjászervezéséhez fogott, 1867 jan. 20. N.-t nevezte ki hadügyminiszterré. A törvényhozó testület nagy akadályokat gördített útjába, buzgóságának azonban mégis sikerült rövid idő alatt nagyobb mérvü újításokat keresztülvinni és a hadsereget a Chassepot-fegyverrel felfegyverezni. A hadsereg teljes újjászervezésében halála okadályozta meg. Muretben 1876. emlékszobrot emeltek neki.
(olasz, középkori latin nigallum, a. m. fekete) fémeknek és kénnek keveréke, mellyel az ezüstöt feketére festik. Plinius szerint már ismerték és használták volna az egyiptomiak is, akik ezt a festéket ezüstnek, vöröséznek és kénnek egyenlő részekben való ötvözése útján állították volna elő. A középkorban és a reneissance idejében a fönmaradt leirások szerint a fönti alkotó elemekhez még ólom is járult. Manapság is ugyanezen anyagokból készül, csakhogy igen eltérő részarányban, aminek következménye, hogy más és más ötvös műhelyéből kikerült N. szine igen különböző, az egyik sötét fekete, a másik halvány szürke. A szokásos eljárás szerint előbb az ezüstöt és a vörösrezet olvasztják össze, azután ólmot, majd végül boraxszal kevert ként tesznek hozzá. Az ekként kevert és megömlesztett anyagot sürün keresztba rakott pálcákon vagy galyakon át hideb vizbe bocsátják és az ekként képződött apró szemeket porrá törik. A N.-val festendő ezüst tárgy fölszinébe a rajzot bevésik és a rajz barázdáiba a szalmiák-oldattal kevert nielloposzt bekenik és rá olvasztják. Ha ez meghült, akkor a tárgyat tajtkővel pallérozzák, aminek következtében az ezüst fölszine megtisztul, a bevésett rajz ellenben fekete marad. A N.-t a középkorban és a reneissance idejében ezüst kelyhek, tálcák, kardmarkolat, s effélék díszítésére használták. A díszítés e módját nagy sikerrel gyakorolták a XV. sz.-beli olasz ötvösök, akik közt kivált nagy hirü volt Maso Finiguerra. Az ötvösök a véseményről, mielőtt azt N.-val kitöltötték volna, kénre vagy papirra levonatokat készítettek, hogy meggyőződjenek a vésemény helyességéről. Az ilyen lenyomatok fölötte ritkák. A rézmetszetek gyüjteményeiben őrzött lenyomatok egy részét hamisítványoknak tartják. Vannak olyan lenyomatok is, melyek a N.-nak az ezüst tárgyról való későbbi eltávolítása után készültek. Egy ideig tévesen azt tartották, hogy a XV. sz.-beli olasz ötvösök N.-lenyomatok révén találták volna föl a rézmetszetet. A XIX. sz.-ban Dél-Olaszországban, Krimben, kivált pedig a Moszkvától D-re fekvő Tulában művelték a N.-t. Az ekként díszített tárgyak Tula név alatt ma is közkedveltségnek örvendenek. Újabb időben egyebütt is, jelesül Bécsben sok Tula-munka készül.
Amaldus, norvég festő, szül. Mandalban 1838 máj. 28. Gude tanítványa volt Düsseldorfban s 1870 óta Kristianiában lakik. Tájképeit, melyekben hazája partvidékeit ábrázolja, a természeti hűség és a mély hangulat teszi becsesekké; nevezetesebbek: Vadonban, Őszi hangulat, Nyáréj stb.
Detre (Nieheim), középkori német krónikás, szül. Niedeimban Vesztfáliában 1340 körül, megh. Maastrichtban 1418. Tanult jogot, Olaszországban is járt és azután Avignonban telepedett le, hol XI. Gergely és Rota Romana jegyzőjévé tette. 1395. IX. Bonifác verdeni püspökké tette, de mert Vencel király nem akarta őt invesztiálni és mert szigora miatt káptalanjában nem volt barátja, fel sem szentetette magát, otthagyván Verdent, megint Rómába tért vissza. Elkeseredett állapotában kortörténetet és saját élményeit kezdé megirni. Több fontos munkát hagyott hátra. Az első a Liber Cancellariae apostolicae. Másik műve a Stilus Palatii Abbreviatus. Mind a kettőt kiadta Erler György (Lipcse 1888). Történelmi munkái közül sok elveszett; megvan ellenben De schismate c. munkája (Az egyházi szakadás), aránylag jó forrásmunka, bár nem sokat kutatott és birálgatott és saját keserűségét is megörökítette e munkában. Ennek folytatása XXIII. János életrajza (Vita) és a Nemus unionis címet viselő oklevélgyüjtemény a pisai zsinat történetéhez; továbbá a Privilegia aut jura imperia cimü jogtörténeti munka (A német birodalom jogai és kiváltságai) és több kisebb röpirat. Vajjon a De modis, De difficultate unionis és a De necassitate ecclesiae reformationis c. irat, melyek irója az egyháznak főben és a tagokban való reformját sürgeti, csakugyan tőle származnak-e, még kérdéses. Említésre méltó, hogy Nagy Lajos magyar király viszonyát a szkizmához, Nápolyi Janka bukását, Kis Károly és fia, Nápolyi László és Zsigmond király egyes dolgait és a nikápolyi csatát eléggé hiven irja le.
Albert, német operaénekes, szül. Erxlebenben 1831 jan. 15. Kezdetben gépész volt s 1849. Dessauban lépett a szinpadra. Hosszas hányatás után 1860. a hannoveri udvari szinház tagja lett, s miután a király további kiképzés céljából ismételten Párisba (Duprezhez) küldte őt, N. csakhamar a legkiválóbb hőstenorok egyike lett. Különösen Wagner operáinak értelmezésében szerzett nagy nevet, s 1887-88. ezekkel érte el legnagyobb sikereit Amerikában is; 1866-89. a berlini udvari opera tagja volt, azóta visszavonult a szinpadtól és Berlinben él. Kétszer nősült; először (1859) Seebach Mari, másodszor (1871) Raabe Hedvig szinésznőt vette feleségül.