(költői néven Lenau) Miklós, osztrák-német költő, szül. Csatádon (Temes) 1802 aug. 15., megh. Oberdöblingben (Bécs mellett) 1850 aug. 22. Anyja, Maygraber Teréz, Pest város egyik tisztviselőjének leánya, atyja régi nemesi családnak veszni indult gyermeke volt, ki a lovastiszti fényes pályát a kincstári irnokével cserélte fel, de keservesen éreztette ezt családjával, melyet könnyelvűsége által jóformán a koldusbotra hozott. Kora halála után N. anyja gyermekeivel és vagyonának romjaival Budára költözött, egy kisded házba a Vérmező mellett, hol egykor Martinovicsék tetemei a kivégzés után pihentek. Ekkor látogatta N. a kegyesrendiek iskoláját. De csakhamar távoznia kellett Budáról, mert anyja másodszor férjhez ment egy tokaji orvoshoz, az ifju N. pedig Bécsbe került, atyjának szüleihez, kik anyagi jóllétéről gondoskodtak, de elszakították édes anyjától, akit forrón szeretett. A bécsi egyetemen előbb jogot akart végezni, majd az orvosi tanulmányok felé fordult, a nélkül azonban, hogy bármelyiket is elvégezte volna. Része volt ebben egy korán kötött szerelmi viszonynak, mely N.-t kenyérkeresetre utalta, de még inkább ama hajlamnak, mely őt az irodalmi pálya felé vonzotta. Búskomor és mégis szenvedélyes költeményeivel, melyekben helyenkint valóságos sirva vigadó magyar jellem tükröződik, korán népszerüségre jutott. A 30-as évek elején Stuttgartban sajtó alá rendezvén költeményeit, megismerkedett a sváb költők körével, kik közül egyesekkel (Justinus Kerner, Schwab) benső baráti viszonyba lépett. Viszoynai kedvezően alakultak, régi szeretkezéseivel szakított, de azért mégis távozni óhajtott, hogy Amerikába utazzék. 1832. végre meglátta az Egyesült-Államokat, de bár komolyan hozzáfogott a megtelepüléshez, földet is vásárolt, csak csalódásokkal telten került vissza. Hirneve egyre emelkedett, de egyúttal nőtt benső meghasonlása is, melyet egy szerencsétlen szenvedély is fokozott. 1833-43-ig fölváltva élt Bécsben és a sváb földön, amott fogva tartotta egy barátjának Löwenthal, született Kleyle Zsófia, ki sem N.-val szakítani, sem a világ előtt övé lenni nem akart. A költő 1844 nyarán jegyet váltott egy más nővel, de a kettős érzelem harca siettette amugy is beteg, szomoru ifjukori emlékektől kínzott, önmagával és a világgal meghasonlott kedélyének katasztrófáját. Pár hónappal eljegyzése után megőrült és mint gyógyíthatatlan elmebeteg Széchenyi Istvánnal egy fedél alatt végezte szomoru napjait. N. költői egyénisége kétségtelenül lirai költeményeiben mutatkozik legfényesebben. Alaphangjuk a csöndes búskomorság, mely azonban hirtelen csap át féktelen szenvedélybe és nem csak motivumaival (Die drei Zigeuner, Die Haideschänke, Mischka an der Theiss), hanem ritmusával erősen magán viseli a magyarság bélyegét. Jellemző tulajdonai továbbá N. költészetének a lángoló szabadságszeretet és a természetnek kultusza, amiben nagyon sok rokon vonásra találunk Petőfivel. Gyengéje azonban a kompozició lazasága, ami nemcsak epikus költeményeinek hatását gyengíti, hanem drámai terveit is töredékessé teszi. Elbeszélő költeményei közül Savonarola, Die Albigenser gyönyörü részleteik mellett is csak szingazdag életképek sorozatából állanak, drámái közül Faustot csak Gramming átdolgozásában lehetett szinpadra vinni, Don Juanja pedig, melyet már nagy betegen vetett papirra, megmaradt annak, ami N. egész élete volt: geniális töredéknek.
Julian Ursin, lengyel tudós, költő és államférfiu, szül. Skokiban 1757., megh. Párisban 1841 máj. 21. A varsói katonaiskolában tanult, 1777. Czartoryski herceg adjutánsa lett, majd beutazta Francia-, Angol- és Olaszországot. Részt vett az 1794-iki zendülésben s Kosciuszkóval együtt fogságba esett, melyből 1796. I. Pál cár kieresztette; ekkor Amerikába ment, hol tiz évig tartózkodott. A bécsi kongresszus után 1828. az új lengyel királyság államtitkára lett, de az 1830-30-iki események ismét külföldre kényszerítették; előbb Londonba, majd Párisba költözött, hol haláláig maradt. Irta: Historische Gesänge d. Polen (Varsó 1816); Gesch. der Regierung König Siegmunds III. von Polen (u. o. 1819); Sammlung von Memoiren zur alten polnischen Gesch. (u. o. 1822); Levi u. Sara (Berlin 1825); Johann von Tenczyn (Varsó 1825) stb. Hátrahagyott irataiból: Memoiren (Páris 1840); Notes sur ma captivité á St.-Pétersbourg (u. o. 1843). Életrajzát Czartoryski Ádám herceg írta meg (u. o. 1860).
(Njemen, Njeman) v. Memel, 846 km. hosszu folyó Orosz- és Poroszországban (ez utóbbira esik 85 km.). Minszk orosz kormányzóság Igumen nevü járásában, mocsáros erdőkben ered, fölveszi az Usszát, Szulát, Brisztraját, Iszlocsot, behatol Vilna kormányzóságba, ahol beléfolyik a Govja, Lebeda és Sara, azután átlép Grodnóba, itt fölveszi a Zelnicát, Szviszlocsot és Kotrát. Grodno alatt É-nak fordul, számos szigetet és sellőt alkot, átlép Kovnóba, ahol a Vilija, Nevjezsa és Dubissza ömlik belé; e részében környékén számos várrom látható. Jurburgon alul porosz területre lép és Memel nevet vesz föl. Tilsit alatt kezdi meg elágazását, amennyiben itt folyik ki belőle a Gilge; ezen jól öntözött és számos csatornától átszelt síkság Tilsiter Niederung v. Nehring nevet visel. A N. számos ágban torkollik a Kurisches Haffba. Porosz területen beleömlik még a hajózható Scheschuppe, a Jura és torkolatánál a Minge. Kisebb hajók Bjelicától, nagyobbak Grodnótól, gőzhajók pedig a Sara betorkollásától kezdve járhatnak rajta. Vizkörnyéke 90,548 km2. A N.-en Tilsitnél találkozott 1807 jul. havában I. Napoleon I. Sándor cárral és III. Frigyes Vilmos porosz királlyal.
(Mimoň), város Böhmisch-Leipa cseh kerületi kapitányságban, vasút mellett, 5598 német lak., II. József császár szobrával; vászon- és pamutszövéssel, kémiai iparral, hajlított fabutor-készítéssel.
1. Agost Hermann, német prot. teologus és pedagogus, szül. Halléban 1754 szept. 1., megh. u. o. 1828 jun. 7. Tanult szülővárosában teologiát s 1777. a bölcseleti fakultáson magán-, 1779. a teologián rendkivüli, 1784. rendes tanár, 1792. konzisztoriumi tanácsos, 1804. konzisztoriumi főtanácsos lett. 1807. hazafias érzelmei következtében Párisba deportáltatván, a Napoleon által 1806. feloszlatott hallei egyetem visszaállítása ügyében munkálkodott s midőn ez sikerült neki, Napoleon Jeromos által 1808. az egyetem élethossziglan való kancellárjává és rektorává neveztetett ki, de ezen utóbbi tisztét, a szabadságharcok végével visszaállíttatván a régi egyetemi rendszer, letette. A közvetlen gyakorlati téren szerzett érdemei mellett, melyek közé tartozik az is, hogy egy pedagogaiai szemináriumot szervezett, mint a neveléstan tudományos tárgyalásának megalapítója s a lelkipásztori teologiának elsőrendü munkása tett kiváló névre szert. Teologiai álláspontja a mélyen vallásos recionalizmus volt, melyről egyházi énekei is tanuskodnak. Művei közül fölemlíthetők: Charakteristik der Bibel (5 köt., 1775, új kiad. 1830-31); Handbuch für christliche Religionslehrer (2 köt., 1796, 9. kiad. 1836); Pädagogisches Handbuch für Schulmänner u. Erzieher (1790). V. ö. Jacobs és Gruber, A. H. Niemeyer, zur Erinnerung an dessen Leben und Wirken (Halle 1831).
2. N. Agathon Hermann, az előbbinek fia, szül. Halléban 1802 jan. 5., megh. 1851 dec. 6. Jenában 1826. teologia rendkivüli tanár lett, 1829. pedig Halléba ment át, mint a Francke-féle jótékonysági intézetek igazgatója és mint teologiai rendes tanár. Egyebek közt kiadta Collectio confessionum in ecel. ref. publicatarum (Lipcse 1840) c. művét és a Luther-féle bibliafordításnak és kritikai kiadását (Halle 1840). Magyarul megjelent: Nevelés- és tanítás-tudomány. Rövidre szabva kidolgozta Chimani Leopold. Magyarázta Angyán János (Pest 1822).
1. an der Weser, az ugyanily nevü járás és Hoya grófság székhelye Hannover porosz kerületben, a Weser és vasút mellett, 7808 lak., jelentékeny üveg-, továbbá kémiai iparral és gőzfürészmalommal. A 30 éves háboruban több ízben ostromolt város falait 1806. lerombolták. - 2. N. an der Saale, város Anhalt hercegség Bernburg nevü járásában, a Bode és Saale összefolyásánál, 5188, lak., vasöntéssel, réz- és pléhárugyárral, gép-, cement- és téglagyártással.
1. József Nicefor, francia fizikus, szül. Châlon sur Saôneban 1765 március 7., megh. Grasban (Châlon mellett) 1833 jul. 3. 1789. a francia hadseregbe lépett, hol lovas tiszt volt, később azonban visszahúzódván a magánéletbe, csak tudományának élt. 1811 óta litográfiával foglalkozott. 1814. kezdte meg fotográfiai kisérleteit és tiz évvel ezután (1824) sikerült neki a camera obscura képeit érclapon állandósítani; 1827. a Royal Societynek Londonban ily érclapon állandósított képeket mutatott be. 1829. Daguerre-rel összeköttetésbe lépett, hogy a fotográfiák tökéletesítésén együtt munkálkodhassanak. Együttes munkájuk gyümölcseit azonban N. már nem élvezhette és eljárási módszerét, melyen Gaguerre (l. o.) később némi javítást eszközölt, csak erről nevezték el (daguerrotypie).
2. N. Kolozs Mária Ferenc de Saint-Vistor, az előbbinek unokaöccse, szül. Châlon sur Saône melletti St.-Cyrben 1805 jul. 26., megh. 1870 ápr. 7. Miután a saumuri katonaiskolát elvégezte, a hadseregbe lépett, hol mint lovastiszt szolgált, 1845-48. a párisi municipális gárdánál volt, 1854. pedig a Louvre második parancsnoka lett. Nagybátyjának a fotográfiára vonatkozó kisérleteit élénk figyelemmel kisérte és az elsők közé tartozott azok közt, kik üveglemezt kezdtek a fotografálás céljára használni. Munkái közül említendők: Traité pratique de gravure héliographique (Páris 1856); Recherches photographiques (u. o. 1855).
Gusztáv, német ifjusági iró, szül. Drazdában 1795 jul. 2., megh. u. on 1876 febr. 16. Népiskolai tanító, majd igazgató volt szülővárosában. Ifjusági iratai, nagyrészt történeti hátterü elbeszélések, a Jagendbibliothek (1840-65) és a Jugendschriften (1845-54) c. gyüjteményeiben jelentek meg. Népies iratai a Sächsischer és Preussischer, majd Deutscher Volkskalender c. naptáraiban láttak napvilágot. Számos elbeszélése le van fordítva magyarra. V. ö. érdekes önéletrajzát (1872).
a Maas jobboldali, 120 km. hosszu mellékfolyója a porosz Rajnai-tartományban. Düsseldorf kerületben Wanlónál ered, fölveszi a Vleuthét és Gennepnél a Németalföldön torkollik.
falu Hessennek Rajnai-Hessen nevü tartományában, a Rajna és vasút mellett, 3665 lak., jelentékeny bortermeléssel.