(trinitrometan), CH(NO3)3. E vegyületnek előállítása ugy történik, hogy a trinitro-acetonitrilt vizzel főzik, amikor széndioxid és a N.-nak sárga krisztályos ammoniumsója C(NH4).(NO3)3képződik. E sóból koncentrált kénsavval való elegyítéskor N. válik ki. A. N. szintelen, sűrü olajszerű folyadék, amely + 15°-on kristályos tömeggé mered meg. Hirtelen felmelegítve explodál. Vizben elég könnyen oldódik, oldata sárga szinü. Kémiai magaviselete az erősebb bázisokkal szemben az erős savakéhoz hasonló, ezért a hidrogén benne az alkáli fémekkel igen könnyen helyettesíthető és ekkor a megfelelő sók képződnek. A N.-ban a hidrogént azonban brómmal v. a nitrogyökkel (NO3) is lehet pótolni. Utóbbi esetben a tetranitrometan C(NO2)4 keletkezik belőle.
trágyázó szer, mely a szuperfoszfát és chilei salétrom keverékéből áll.
v. abelit, a dinamitnak az a faja, melynek bázisa nitrocellulóz. L. Lőgyapot és Robbanószerek.
(nitrogenium), szintelen, gázalaku kémiai elem, amely vegyületeiben mint 3 v. 5 vegyértékü negativ gyök szerepel; kémiai jele N, atomsúlya 14. Az elemet 1772. Rutherford ismerte fel először, aki azt találta, hogy a levegő egy olyan alkatrészt is tartalmaz, amely légzésre nem alkalmas, nem ég és az égést sem táplálja. Az elemet Lavoisier azotenak nevezte el; Scheelevel egyidejüleg ő állapította meg, hogy a levegő oxigénből és azoteból áll; a nitrogéne elnevezés Chaptaltól ered. A N. legnagyobb mennyiségben szabad állapotban a levegőben fordul elő, amelynek kerek számban 4/5részét teszi ki. (Pontosabban a levegőben 79.02 térfogatszázalék = 76,84 súlyszázalék N. van.) Vegyületei az ásványországban (l. Chilei salétrom) kevésbbé vannak elterjedve, azok főképen a szerves világban találhatók, mert a N. a növényi és állati szervezetnek egyarán fontos alkotó része. Előállítása ugy történik, hogy káliumhidroxidon keresztülhajtott és megszárított, tehát a szindioxidtól és vizgőztől megtisztított levegőt rézdrót-darabokkal megtöltött üvegcsövön vezetnek keresztül, amelyet alkalmas kemencében vörös izzásig hevítenek. Az izzó réz a levegő oxigénjével rézoxiddá egyesül és a csőből N.-gáz távozik el. Egészen tiszta N.-t kapunk, ha káliumnitrit és ammoniumklorid elegyének oldatát lombikban főzzük; de elég tiszta N.-t nyerünk akkor is, ha levegőt koncentrált káliumhidroxiddal elegyített galluszsav- (vagy pirogallol-) oldaton hajtunk keresztül, mely a széndioxidot és az oxigént elnyeli.
A N. közönséges hőmérsékleten és nyomás alatt szintelen, szagtalan és íztelen gáz, amely -145° alá hevítve 32 atmoszférányi nyomással szintelen folyadékká sűríthető. A folyós N. -193° -on forr és -214°-on kristályos tömeggé mered meg. A folyós N. elpárologtatása révén sikerült eddigelé a legalacsonyabb hőmérsékletet (-225°--ot) létrehozni. A N.-gáz sűrüsége 0.9713 (ha a levegőé = 1) és egy literének súlya (0° -on és 760 mm. nyomás alatt) = 1.2561 g. Érdekes, hogy Lord Rayleigh már régebben azt tapasztalta, hogy a levegőből a legnagyobb elővigyázat mellett is előállított N. körülbelül 1/2 %-kal nagyobbsűrüségü a kémiai úton (p. az ammoniumnitritből) előállítottnál. E körülményből azt tételezte fel, hogy a levegőben a N.-nél nagyobb molekulasúlyu és kémiailag még indifferensebb gáz is foglaltatik. E föltevés helyességét igazolták a Ramsayval együtt tett kisérletek, melyek eredménye a levegőben foglalt új elemnek, az argonnal felfedezése volt. Ezt az új elemet a levegőből előállított N.-ből ugy választották le, hogy ez alkalmas berendezésü készülékben izzó magnéziumforgácson vezették át, mely a N.-t elnyeli. Az argon mennyisége a levegőben igen csekély (0.76%) lévén, nagyon sok N.-t kellett felhasználni, hogy a sajátságok megállapításához szükséges mennyiségü argon álljon rendelkezésükre. Az argon szintelen gáz, vizbenm az N.-nél harmadfélszer több oldódik belőleż; sűrüsége közel 20 (ha a hidrogéné 1), kémiai jele A, atomsúlya 40. Olzwski szerint - 121° alá hűtve folyadékká sűrüdik, amelynek fs. 15 és fp. -187°. Az argon szinképét Crookes szerint sok vörös és kék vonal jellemzi.
A N.-gáz vizben igen kis mértékben oldódik; alkoholban azonban valamivel könnyebben oldódható; nem gyujtható meg, sőt benne az égő testek kialusznak; nem mérges, de a lélekzésre teljesen alkalmatlan lévén, az élő állatok benne megfulladnak. Ugyszólván a legindifferensebb elem, mert csak igen kevés elemmel (igy a bórral, titánnal, sziliciummal) egyesül közvetlenül és legtöbb vegyület irányában is egészen közömbösen viselkedik, de közvetett utakon számos elemmel egyesíthető. EN.- vegyületek közül némelyek erős savi hatásuak (salétromsav), mások lúgosak (ammonia, aminek), ismét mások egészen közömbösek, de mindannyiakra nézve igen ejllemző az, hogy igen állandók. Kivétel azonban a N.-nek egy újabban felfedezett hidrogénvegyülete, a nitrogénhidrogénsav (l. o.) A N.-gáz indifferens sajátságairól igen könnyen felismerhető, a vegyületekben levő N. pedig legtöbbször arról, hogy az elégéskor égett tollszagot áraszt szét. Igen sok N.-tartalmu vegyület nátronmésszel hevítve ammoniákot fejleszt, másokból pedig nátriumfémmel hevítve nátriumcianid keletkezik, melyeknek igen kis mennyiségei is az illető kémlőszerekkel könnyen felismerhetők.
Ide tartoznak: a nitrogén, foszfor, arzén és az antimon. A N. gázalaku vagy bomlás nélkül gőzzé alakítható vegyületeikben három vegyértéküek, a többiekben többnyire öt vegyértéküek, de minden esetben negativ jellemü gyökök. A pozitiv elemekkel igen nehezen egyesülne, hidrogénvegyületeik gázalakuak és a negativ elemekkel többnyire savas természetü vegyületeket alkotnak.
alatt azt értik az állat táplálkozásánál, midőn az állat az ürülékekkel és tejjel annyi nitrogént távolít el, mint amennyit emészhnető alakban takarmánnyal nyer vagyis midőn a testben elrakott nitrogén tartalmu anyagok mennyisége változatlan marad. A N.-ból állapítják meg a tudományos alapon eszközölt állattáplálási kisérleteknél azt, hogy a különféle termelési irányoknál mennyi nitrogéntartalmu tápanyagot célszerü bizonyos súlyu állatokkal etetni, szintugy ebből sikerült a húsképzés törvényeit kideríteni.
a nitrogénnek felvétele a növény testébe és kijutása, különösen pedig a nitrogénnek a fehérjés (protein) vegyületekbe való lépése. A zsenge szövet, p. a. kambium, a rügybelseje, a levél, a gyökérhajazat és az érett mag szárazan majdnem 3 % nitrogént foglal magában, holott a kéregé még fiatalabb korában is legföljebb 0,5, a fa fehérjeé meg a fa keményeé alig 0,17 %. A hüvelyes vetemények érett magvában sok, p. a farkasbabéban 5, a borsóéban 3,5, a lóhere száraz takarmányában 4% is van. Hogy a nitrogént a növény a levegőből is kaphatja, azt a gombákon, egyes moszatin, sőt virágos növényen is bebizonyították. De sokkal több jut a salétromsavas sókból meg az ammoniak-vegyületekből. A fölvétel módja azonban ismeretlen. Frank német botanikus abbeli nézete, hogy a N. a fák és hüvelyesek gyökérhajtanának végein élő gyökérmoholy (mycorrhiza) működésének eredménye (l. Életközösség), még kérdéses.
azoimid, HN3, nevezetes sav, amelyet Curtius fedezett fel 1890.; szerkezeti képlete: [ÁBRA] Többféle módon képződik, de rendszerint ugy állítják elő, hogy a nátriumamidot (NH2Na) nitrogénoxidullal (N2O) hoznak össze és az igy kapott nátriumsót (NaN3) kénsavval bontják el. A vizmentes N. viztiszta, könnyen mozgó folyadék, amelynek kiállhatatlan szaga van. Fp. 37°; meleg testtel érintve, sokszor azonban minden ok nélkül fényes kék láng keletkezése közben pldátlan hevességgel explodál, ezért a vizmentes N.-val dolgozni szerfelett veszélyes. Vizzel és alkohollal elegyíthető és a vizes oldatából, 45° alatt ledesztillálva, 91 %-os N. kapható, mely a felbőr igen erősen megmarja. Gőze nagyon mérges, fejfájást és a nyálkahártyák heves gyuladását okozza. A N. a sósavhoz hasonló igen erős sav, a lakmuszt erősen megvörösíti és még híg (7%) oldata is hidrongénfejlődés közben oldja a fémeket, ugy látszik még az ezüstöt és aranya is. Sói a koridokhoz igen sokban hasonlítanak (ezüstsója AgN3 éppen mint az ezüstklörid oldhatatlan) és kivétel nélkül exploziv természetüek; aránylag enyhébben explodálnak a N.-nak alkáli földfémekkel alkotott sói.
a nitrogénnek öt oxigénvegyülete ismeretes, de ezek a két elemnek egyesítése révén nem állíthatók elő, hanem csak közvetett utakon létesíthetők. E vegyületek a következők: 1. Nitrogénoxidul (dinitrogénoxid) N2O, melyet 1772. Priestley fedezett fel. E gáznak előállítása ugy történik, hogy ammoniumnitrátot (H4N)NO3. retortában óvatosan melegítenek (a hirtelen melegítéstől explodálhat), amikor e só vizre és nitrogénexidulra bomlik, amelyet megtisztítás végett káliumhidroxid- és ferroszulfát- (vasgálic) oldatokon vezetnek keresztül. Szintelen, gyenge, kellemes szau és édeses ízű gáz; vizben meglehetősen oldódik és 0°-on 30 atmoszférányi nyomással könnyen mozgó, szintelen folyadékká sűríthető meg, amely -88 °-on forr. A folyósított gáz csappal felszerelt vashengerekben a kereskedésben is kapható. Az égő testek olyan vakító fénnyel égnek benne, mint tiszta oxigénben; a parázzsal égő gyujtószálat lángra lobbantja. A belehelt nitrogénoxidulgáz igen sajátságosan hat a szervezetre, eleinte nevetési ingerrel járó kellemes érzés (innen német neve: Lustgas), később a részegség bizonyos neme, végül rövid ideig tartó érzéketlenség áll elő, amiért különösen a fogorvosok foghúzáskor érzéketlenség előidézésére használják és e célra rendesen egy kevés levegővel elegyítik. A nitrogénoxidulból a viz elemeinek felvétele révén nitrozilsav HNO (alsalétromos sav) képződik, amely szabad állapotban nem ismeretes, csupán néhány sója van előállítva. 2. Nitrogénmonoxid (nitrogénoxid) NO, amelyet ugy készítenek, hogy gázfejlesztő palackban rezet 1.2 fajsúlyu salétromsavval leöntenek és a fejlődő gázt viz fölött felfogják. A nitrogénmonoxid szintelen, igen nehezen megsűríthető gáz; sűrüsége 1.039 (ha a levegőé=1); a levegővel érintkezve barnavörös lesz, mert a levegő oxigénjével nitrogéntetroxiddá egyesül; ferroszulfát-oldatban igen könnyen oldódik és és ekkor egy barnaszinü vegyület keletkezik, mely 80-90 °-on ferroszulfátra és nitrogénmonoxidra bomlik; nem ég, de ha a gázt széndiszulfid gőzével elegyítjük, akkor vakító kékes lánggal ég el, amelyet sötét üregek fotografálásánál fényforrásul is használnak. 3. Nitrogéntrioxid N2O3 szép sötétkék szinű folyadék, amelynek előállítása ugy történik, hogy nitrogéntetroxid és nitrogénmonoxid elegyét forró csövön vezetik át és azután -20°-ra lehűtve megsűrüsitik. A nitrogéntrioxid csak alacsony hőfokon állandó, már - 2°-on forr és ekkor az előbb említett két vegyületre bomlik; a viz elemeinek felvétele révén pedig salétromos sav HNO2 (l. o.) képződik belőle, amely szabad állapotban nem ismeretes, de sói, a nitritek közül igen sok van előállítva. 4. Nitrogéntetroxid N2O4. E barnavörös gáz képződik nitrogénmonoxid (két térfogat) és oxigén (egy térfogat) elegyedésekor, de legkényelmesebben ólomnitrátból állíthatjuk elő, ha azt retorában hevítjük és a fejlődő gőzöket jéggel hütött csőben lehűtjük; ekkor sárgaszinű folyadék sűrüsödik meg, amelynek szine a hőmérsék emelkedésével mindig sötétebb lesz. A beforrasztott üvegcsőben levő folyadék 22 °-on forr és 9 °-on megfagy. A nitrogéntetroxid vörösbarna szinü gőze is a hőmérsék emelkedésével mindig sötétebb, 140-150 ° között pedig csaknem fekete lesz. E gőznek sűrüségét különféle hőfokokon meghatározták, amiből az adódott ki, hogy a nitrogéntetroxid csak alacsony hőfokon állandó; hevítéskor disszociál és 140 °-on tul 2NO2 (két molekula nitrogéndioxidra) bomlik, amely csaknem fekete szinü; ebből lehűtéskor ismét N2O4 lesz. A nitrogéntetroxidból, ha sok vizzel érintkezik, salétromsav és nitrogénmonoxid képződik. A nitrogéntetroxid igen hathatós oxidáló test; belehelve tüdővérzést okozván, nagyon veszélyes. 5. Nitrogénpentroxid N2O5, amelyet először Deville állitott előt. Ez a vegyület legcélszerübben ugy készíthető, hogy nagyon jól lehűtött koncentrált salétromsavat apródonként foszforpentoxiddal keverünk és az igy kapott pépszerü tömeget óvatosan ledesztilláljuk. A nitrogénpentoxid szintelen, fénylő kristályokból áll. amelyek 15 °-on megsárgulnak és 30 °-on sötétsárga folyadékká olvladnak; hirtelen felhevítve durranással bomlik és ez bekövetkezhetik önként is, ezért eltartani nem lehet; igen hevesen oxidál és vizzel salétromsavvá HNO3 (l. o.) lesz.
l. Glicerinnitrát.