(franc.,) a. m. értéktelenség; különösen többes számban használatos és a. m. be nem hajtható követelések, értéktelen (el nem adható) áruk.
Károly, német történetiró, szül. Bonnban 1833 szept. 11., megh. Lipcsében 1883. dec. 25. Greifswaldban, Tübingában, Marburgban, Bonnban és 1877-83. Lipcsében működött mint egyetemi tanár. Munkái: Die Sage vom Helgi (Bonn 1857); Hinkmar, Erzbischof von Rhemis (1863). Fő műve, mely beható levéltári kutatáson alapszik, de melyet be nem fejezhetett, az Europäische Geschichte im XVIII. Jahrhundert (I-III. köt. Düsseldorf 1870-82); e 3 köt. a spanyol örökösödési háboru első éveit foglalja magában. Értekezéseit (Historissche Vorträge) Maurenbrecher adta ki (Lipcse 1884).
aan Zee, község D.-Holland németalföldi tartományban 10 km.-nyire Lejdától, az Északi-tenger mellett. N. Binnent is beleszámítva, 4549 lak., heringhalászattal, virágkereskedéssel.
(növ.), biborkaktusz (l. o.), kosenillkaktusz (Opuntia coccinillifera L.), mexikói kaktuszfaj, ott önálló ültetvénye (nopalmező, nopaleria) van, a benszülött nopalnochotzlinak nevezi, terméke a karminfesték (l. Bibortetü). Régi tenyésztett növény. Már Cortez ott találta az ültetvények sorában, sőt akkor terjedelmesebb volt az ültetése, mint ma. Most leginkább Oaxakában termesztik. A N. a karmintetü nöstényeitől egészen fehér, évente több termést szolgáltat. A karminfesték kedveért a N. Amerikából a Kanári szigetekre, sőt 1820 óta Dél-Európába is eljutott, ahol mos a N. kulturája Malaga körül és Granada tájékán tökéletesen meghonosodott. Hasonlóképp történt a dolog Teneriffa szigetén, ahol különböző növénybetegség a szőllőtermelést tönkre tette. Itt a N. termelése annál érdemesebb, mert a N. olyan földben is megterem, ahol sem a burgonya, sem a szőllő nem boldogul. Teneriffa 1853-56. több mint két millió kg.-t szállított ki, 1857. 3/4 milliót. Átültették Ny.-Indiába, Algeriába és Jávára is. Jáva 1853. több mint 45, 000 kg.-t termelt. Azonban a könnyen előállítható, jobb és intenzívebb anilin, kivelt pedig a fuchsin a karminfesték értékét csökkenti és a N. termesztést veszéllyel fenyegeti. Az Opuntia Rafinesquiana Engelm. texasi, Európában más fajaival még az É.-német telet is kibirja és ehető gyümölcsét megérleli. Ajánlatos az arkansasi (var. Arcansana) fajtája. A N. sok faját kertben ápolják, az O. filipendula a kaktuszok képén látható (l. Kaktuszfélék)
l. Bibortetü.
-család (felső-szilvási, báró), Hunyad vmegye egyik ösi nemzetsége, mely az ottani Szilvási nemes családból veszi származását. (V. ö. Nagy Iván, Magyarország családai, 1860, 8 köt.). E család Iván nevü tagja 1367. a nevezett vmegye hátszegi kerületében Miklós erdélyi vajdától nyert ősi birtokaira új adományt nyert. Ennek unokája volt Nopcsa, kitől azóta a most is élő de már kevés tagu család nevét vette, melyet a Hunyadiak kora óta visel. A családtagok Hunyad vmegyében századokon át megyei hivatalokat viseltek. I. Elek 1794. erdélyi kincstárnok, Péter alispán ágán pedig (1771) II. Elek erdélyi főkancellár s báró, László szinte báró s hunyadvármegyei főipán lett, kit egyik fia Ferenc (l. o.) báró ugyane hivatalban követett 1861. Az említett I. Elek vmegyei hivatalviselés után, miközben 1790. az erdélyi országgyülésen Hunyad vmegye követe lévén, többek közt büntető törvénykönyv készítésével bizatott meg Erdély részére, 1794. kir. táblai ülnök, kincstári tanácsos, majd igazgató gőügyész s végre kincstárnok lett, de fiágában kihalt. Ferenc fiai: II. Elek és László tartották fenn a magas hivatalokra emelkedett családot. II. Elek szintén Hunyad vmegyében kezdve alsóbb hivatalos pályáját, nagy tehetségei és bő ismeretei folytán 1816. főispán, 1819. kormányszéki, 1822. udvari tanácsos, 1831-ben a Szent-istván-rend keresztese, 1832. kir. táblai elnök, 1834. az országos rendek elnöke, végre 1837. erdélyi udvari főkancellár s belső titkos tanácsos, 1844. a Lipót-rend nagykeresztese lett. Nyugalomba lépése után 1855. mint a Szt.-istván- és Lipót-rendek vitéze, osztrák birodalmi bárói rangot nyert, ami testvérére, a hunyadi főispán Lászlóra is kiterjesztetett. Ennek fia s a hunyadi főispánságban 1861 óta követője volt III. Ferenc báró.
N. Ferenc báró (III.), szül. Farkadin (Hunyad) családi birtokon 1815 márc. 14. s a bécsi Teréziánumban katonai nevelést nyert. 1834. a Schwarzenberg herceg nevét viselő dsidásezredben hadnagy, 1836. a Radetzky huszárezredben főhadnagy s majd kapitány, a Szt.-Móric- és Lázár-rend lovagja s 1840-43. Károly Ferdinánd főherceg udvari kamarása lett. Ez utóbbi éveiben a katonai szolgálatot elhagyván, hosszabb utazásokat tett külföldön s különösen Olaszországban sokáig tartózkodott so Velencében levéltári kutatásokat tett, a magyar történetiráshoz adatokat gyüjtött. 1861. az alkotmányos megyék helyreállításával Hunyad vármegye főispánjává neveztetett atyja helyébe, ki e hivatalt 1867-ig viselte. 1867. a magyar alkotmányos minisztérium megalakulása után a király oldala melletti minisztériumba lépett mint államtitkár, de ez állásátol nemsokára Erzsébet királyné főudvarmesterévé hivatott meg. Mint ilyen a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot s 1873. a Lipót-rend nagykeresztjét nyerte, a főrendiház újjáalkotása után pedig annak élethossziglani tagjává neveztetett ki.
N. Elek báró (III.), László hunyadi főispán fia, szül. 1848. s már nyolc éves korában a bécsi Teréziánumba vitetett, hol katonai nevelésben részesült s 1866. tiszt lett egy huszárezredben. Mint ilyen részt vett az 1866-iki hadjáratban, megsebesülve fogságba jutott s hosszasabban betegen feküdt Csehországban. 1872. a tartalékba lépve, átvette birtokait s az általa épített szacsali kastélyban lakva, a megyei életben élénk részt vévén, 1887. s ismételve 1892. országgyülési képviselővé választatott. 1895 óta, Zichy Géza gróf visszavonulása után, a magyar nemzeti szinház s opera kormánybiztosa.
(ang.) a. m. semmi pápistaság! a római katolicizmus angol ellenségeinek jelszava.
szent, magdeburgi érsek és a premontrei kanonok-rend alapítója, grófi család sarja, szül. 1080 körül, megh. 1134 jun. 6. Az egyházi pályára lépvén, mint alszerpap s kanonok Fricses kölni érsek s V. Henrik udvarában tartózkodott. Egy alkalommal lovaglása közben a zivatar által utóléretve, a villám mellette lesujtott, ő pedig megrémülve leesett lováról. Ez esemény annyira hatott lelkületére, hogy egy Köln melletti zárdába vonult, hol az áldozó papság felvételére készült. Majd a kanonokok reformálásának eszméjét karolta fel. Ebbeli törekvését azonban siker nem koszoruzta. Látván ellenei nagy számát, beadta lemondását javadalmáról, eladva birtokait, ezek árát a szegények közt osztá el, maga pedig a vadregényes Coucy erdőbe, Prémontré völgyébe vonult, itt alapítá meg 1120. a prémontrei rendet, melynek szent Ágoston szabályát adá, bővítve új szigorubb rendeletekkel. II. Honorius pápa 1126-iki bullájával erősíté meg a rendet. Szentté avattatott 1582. Emlékünnepe jun. 6. Midőn Magdeburg protestáns lett, holtteste 1627. a Prága melletti Strachov (Mons Sion) kolostor templomába vitetett át. Csehország védszentjéül tiszteli őt.
város és püspöki székhely Perugia olasz tartományában, 33 km.-nyire Spoletotól, a Nettore lábánál, (1881) 3620, mint község 8735 lak., posztószövéssel, disznótenyésztéssel és disznóhúsfüstölőkkel. N., az antik Nursia, szülővárosa Sertoriusnak.
francia département az Északi-tenger, Pas-de-Calais, Somme, Aisne és belgium közt, 5694 km2 területtel, (1891) 1.736,341,1 km2 -re 306 lak. Az É-i és középső része, Flandria, alacsony és sík föld; ezen részébe esik belé ama 40,000 ha.-nyi terület amelyet Wateringuesnek neveznek és amely egykoron mocsár volt. Többi, mintegy 2/5 XX részét az Ardennák ágai takarják; ez dombos vidék, amelyen a département legmagasabb pontja, a Bois de Saint-Hubert (266 m.) látható. N. 6 folyó vizkörnyékéhez tartozik; ezek a Schelde (3800 km2 területtel) a Lysszel, a Maas, illetőleg mellékvize a Sambre, az Yser (30 km.) a Peenével, az Aa, amelyből több csatorna, köztük a dünkircheni csatorna ágazik ki, végül a Szajna, illetőleg mellékvize az Oise. Az éghajlat oceáni; az évi középhőmérséklet 10,02°, a téli 3,12°, a nyári 17,8°. Bár a borus és esős napok száma nagy, az évi csapadékmennyiség csak 690 mm. A föld nagyon termékeny és kitünően van megmívelve. 1892. volt a termés 3.246,525 hl. búza, 175,447 hl. rozs, 347,655 hl. árpa, 3.295,967 hl. zab. A folyam- és tengeri, különösen heringhalászat igen jelentékeny; Dünkrichen és Gravelingen kikötőkből mintegy 150 hajó indul ki tőkehalak fogására. Pas-deCalais és Loire départementok után N. az, amelynek Franciországban legnagyobb széntelepei vannak. 14 bányában több mint 20,000 munkás dolgozik és évenként 4 millió tonnánál több szenet termel; a nagyobb bányák Anzik, Aniche, Escarpelle, Douchy, Marly stb. Széntelepein kivül nagy tőzegtelepei is vannak. Ásványvizforrásai közt a saintamandi kénes forrás örvend a legnagyobb használatnak. Ipar tekintetében Franciaországban az egyik első helyet foglalja el. A legiparosabb városok: Lille, Roubaix, Tourcoing, Avesnes, Cambrai, Douai, Valenciennes és St. Amand; legfontosabb iparágak: a gyapju-, pamut-, len-, kender-, szövés, festés és fehérítés; ezenkivül vannak cukorgyárai, vaskohói és vas- meg acélmüvei-, bőr-, papir-, üveg-, porcellán-, szappan-, hajógyárai, szeszégetői, agyagipara és húsfüstölői. Az összes iparágak több mint 5000 gőzgéppel és több mint 104,000 lóerővel dolgoznak. A számos vizi útján kivül vasúthálózata (több mint 1000 km.) mozdítja elő a forgalmat. Járásai: Avesnes, Dunquerque, Cambrai, Donai, Hezebrouk, Lille és Valenciennes; fővárosa Lille. 1790. francia Flandriából (mintegy fele a départementnak), francia Hainautból, Cambrésisből és Artois néhány községéből alakították. V. ö. Joanne, Géorg. du. N., Wacquez-Lalo, Géogr, du dép. du N. (1876-79); Brunel, Mordaxq et Lecocq; Géorgr, générale du dép. du N. (1884).