nőkérdés (l. o.) megoldásának jelenkori törekvése, amely a nőknek a férfiakkal teljesen egyenlő jogi, társadalmi és politikai állapotokat akar biztosítani. A mult század utolsó negyedében Észak-Amerikában a függetlenségi harc idején kezdték követelni a nők számára a férfiakkal való teljes jogegyenlőséget s azóta minden kulturállamban találkoznak erre a célra való törekvések. A kérdés megítélésénél két szempont követel figyelmet: 1. az emancipáció szükségessége; 2. a nőknek erre való képessége.
Az emancipáció szükségessége csak olyan társadalmakban forog fenn, amelyekben akár etnikai állapotok, akár kereseti viszonyok következtében megszaporodott az olyan nők száma, akik a családi, illetőleg házassági állapoton kivül állva, kénytelenek megélhetésükről maguk gondoskodni. Az emancipációra való képességet pedig fiziologiai és pszichikai szempontból kell megitélni. Az kétségtelen, hogy a nők testi szervezete általában gyengébb a férfiakénál, lelki működéseik pedig olyan eltéréseket mutatnak a férfiak pszichikai tevékenységétől, amely az emancipációra nézve nem mondható kedvezőnek. Mindkét tekintetben nagy szerepe van a természeti sajátságoknak és az évezredek óta egyforma társadalmi viszonyoknak. Egyrészt ugyanis az adott természeti tipusok, másrészt az évezredek óta működő családi, gazdasági, társadalmi és különösen nevelési hatások már valósággal öröklődővé és tipus-jelleggé tették a nőknél a gyengébb testi szervezetet, a gyorsabb, de alacsonyabb foknál megállapodó testi és lelki fejlődést, az érzékenyebb, ingerlékenyebb kedélyt, az elvont, analitikus vizsgálatoktól való idegenkedést; ellenben kifejlesztették a szóban forgó hatások a mélyebb és gazdagabb kedélyvilágot, a fantáziát. Mindezen tények és körülmények állanak a nők nagy tömegeire, amelyeknek soraiból azonban egyesek nagy számmal válnak ki, amennyiben megfelelő antropologiai és társadalmi viszonyok között egy vagy több tekintetben elérik, sőt felül is mulják a velük hasonló nevelésü és állásu férfiak átlagát. A N.-nak azonban az a veszedelme, hogy hiányos indukció alapján általánosítják az ilyen kivételeket s aztán nagy méretekben törekszenek keresztülvinni olyan intézkedéseket, amelyek ilyen terjedelemben feleslegesek a társadalomra, és szükségtelenek, sőt károsak az illető nőkre nézve. Az egyedül helyes elvet e kérdés megoldásánál ugy kell felállítani, hogy semmiféle eszközzel nem szabad akadályozni az egyes nők emancipálását, de nem szabad azt általánosítani, még kevésbbé erőltetni. Nem lehet különben a N.-t a civilizáció haladásának tekinteni, mert hiszen maga a két nem közötti különbség és a vele járó képességbeli eltérés igen célszerü és szükséges munkamegosztást létesít, ami inkább elősegítheti a kultura haladását, mint a nemi különbségek erőszakos és mesterkélt nivellálása. Végre a jogok és kötelességek elosztását sem lehet teljesen egyenlő mértékben keresztülvinni, mert a nők nem vehetnek részt a legsúlyosabb polgári kötelesség teljesítésében, t. i. a haza védelmében. A N.-nak két eszköze van, a nők nevelése (l. Nőnevelés) és megfelelő törvényhozási intézkedések, mely utóbbiak közül a fontosabbak a következők:
Legelőször az Egyesült-Államokban ismerték el a nőknek vagyonuk és gyermekeik feletti jogait, mi után csakhamar következtek a többi szabadságok. Az üzleti életben teljes szabadságuk van az amerikai nőknek, s az a csodálatos, hogy az ó-világ népeivel ellenkezően, ezt a szabadságot nem annyira az alsó néposztályok, mint inkább a felsők használják fel jobban. A tanítóságon kivül, amely téren tulnyomóan ők foglalatoskodnak, sokan szép köztisztviselői karriert csinálnak. A postánál, a kincstárnál, a hadügyminisztériumban, a tengerészetnél, a biróságoknál nagy számu nő van alkalmazva. Ezrekre megy a nőorvosok és nőügyvédek száma, ezen kivül a tudományban is többen visznek közülük előkelő szerepet. Jelentékeny működést fejtenek ki a sajtó terén is, sokan vannak alkalmazva a vasúti szolgálatban és nagy számmal foglalkoznak földmiveléssel. Az unitáriusoknál, az univerzálistáknál, a quekkereknél, a kongregációkban és a methodistáknál lelkipásztori állásokat töltenek be. A választói jog kivételével gyakorolhatják az Egyesült-Állam-szövetség összes politikai jogait, sőt Wyoming és Colorado államokban ugy az aktiv, mint a passziv helyhatósági választójogot birják. A községi választásoknál pedig Kansas államban szerezték meg a teljes politikai jogképességet. - Ausztráliában némely gyarmaton csak a hajadon és az özvegy nőnek, másokban pedig minden teljes koru adófizető nőnek van községi választói joga. E mellett nagyon tevékeny részt vesznek a nők a gyarmatosítás munkáiban, ültetvényeket telepítenek be banánnal, ananásszal, kokusszal, virágokkal, európai gyümölcs- és főzelékfélékkel, kávéval, cukornáddal. Önálló farmokat és vállalatokat létesítenek. Sokan működnek a különböző minisztériumokban, de ez állásaikat a férjhez menetellel elveszítik. - Indiában, ahol kevéssel ezelőtt még a szent könyvek olvasása is el volt tiltva az asszonyoknak, ma már egyetemi vizsgálatokhoz bocsátják őket s kiképezik orvosi, betegápolói, tanítói és nevelői pályákra.
Angliában a nő, még a férjes nő is, teljesen szabadon rendelkezik vagyonával és jövedelmeivel; gyermekeinek a férjjel egyenlő jogu gyámja s ebbeli jogát végrendeletileg reá ruházhatja másra is. A N.-nak legkiválóbb hive és vezére a nagy közgazdasági iró John Stuart Mill volt, aki már 1866-ban 1500 asszony által aláírt kérvényt adott be a parlamenthez a nők szavazatjoga érdekében, de az alsóház elvetette azt. A következő évben megalakult a National Society for Women's suffrage (Nemzeti társaság a nők szavazatjogáért) cimü egyesület, amely azóta majd minden évben kérvényez az angol parlamentnél. A nők választójogának legjelentékenyebb ellenzője Gladstone volt, ugy látszik azonban, hogy e politikai jog kivívása már csak rövid idő kérdése, mert az angol nők igen tevékeny részt vesznek a politikai mozgalmakban. A Primerose-League és a Szabadelvü Nőegyesület országos szervezettel működik e téren s ma már milliókra megy tagjaiknak száma. Egyéb téren már eddig is nagyon előrehaladt Angliában a N.; orvosok, tudós társaságok tagjai között sok nő van; nagy számmal alkalmazzák őket a postánál, táviróhivataloknál, a tanítói pályán, sőt gyárfelügyelők is vannak közülök. Az ipar, kereskedés terén nagyon jelentékeny munkásságot fejtenek ki. A legutóbbi foglalkozási statisztika szerint 331-féle szakmában vannak nők alkalmazva, s vannak közöttük olyanok, akik 4000-5400 frtnyi rendes évi fizetést húznak.
Franciaországban már 1863 óta nyitva van az egyetem a nők előtt s közülök sokan megszerezték a doktori címet. A francia állam legelőször alkalmazott nőket az állami postáknál és a táviróhivataloknál s ma ezeknek száma megközelíti a 10.000-et, a vasutaknál pedig több mint kétszer annyi nő van alkalmazva, a kereskedelemben fél millión, az iparban egy millión felül megy a működő nőknek a száma. A munkásnők és a női foglyok felett nőinspektorok viszik a felügyeletet. Szóval, a gazdasági és a szellemi téren igen jól, politikai tekintetben azonban rosszul áll Franciaországban a N. ügye. Jogképesség dolgában is hátra vannak a francia nők, amennyiben sem gyámságot nem viselhetnek, nem kötelezhetik magukat, 20-nál több személyből álló gyülekezetben nem vehetnek részt, férjes nők nem rendelkezhetnek sem vagyonukkal, sem jövedelmeikkel. Apasági keresettel nem élhetnek.
Németországban a nők nem lehetnek gyámok, csak saját gyermekük felett, a férj beleegyezése nélkül nem folytathatnak semmiféle üzletet, vagyonuk a házasság által a férj kezelésébe megy át s külön kikötések hiányában minden vagyon hozománynak tekintetik. A gyermekek neveléséről első sorban a férj intézkedik. A nőket kezelő hivatalokban alkalmazzák alacsonyabb állásokban, továbbá könyvelők, levelezők, fotografusok lehetnek magán vállalatokban. Rövid idő kérdése csak, hogy a nők előtt megnyittassanak az egyetemek, amikor valószínüleg az orvosi és tanári pályára készülhetnek. Az egyes német államokban e kérdésekre vonatkozólag kisebb-nagyobb eltérések vannak, a fentebbi adatok a legtöbb államban általánosak.
Olaszországban ugy a leány-, minta fiu elemi iskolákban nagyrészt nők tanítanak; az egyetemek nyitva vannak a nők előtt, akik közül sokan lettek orvosok; postánál, sürgönyhivataloknál is vannak alkalmazva. A községi választói jog nincs kiterjesztve a nőkre, de már hét ízben volt e tárgyban a képviselőház előtt kérvény. Vagyona és jövedelme felett az olasz asszony szabadon rendelkezik.
Ausztriában tanítónői, postai, vasúti és táviróhivatali állásokra alkalmazzák a nőket, ezeken kivül nagyon sok nő működik a kereskedelem és ipar terén. A legutóbbi időben már egyetemre is bocsátják s orvosi és tanári pályákra képesítik a nőket. Jogképesség dolgában az osztrák nők elég függetlenek, vagyonukkal s jövedelmeikkel szabadon rendelkeznek, a földbirtokos nőknek községi választói joguk van, amelyet azonban csak megbizottaik által gyakorolhatnak.
Hazánkban a nők jogképessége általában kevéssé van megszorítva; a fekvő vagyonuk után legtöbb adót fizető nők a községi képviselőtestületekben megbizottaik által gyakorolhatják szavazati és tanácskozási jogaikat: gyámi tisztséget viselhetnek; a férjes nők vagyonuk és jövedelmeik felett szabadon rendelkezhetnek. A közhivatalok közül tanítóságot viselhetnek, lehetnek a postának, táviró- és telefon-hivataloknak, a vasutaknak alkalmazottjai, bármiféle ipari s kereskedelmi vállalatokban szerepelhetnek, teljes korukban mindenféle terhes szerződéseket köthetnek s van szenvedő váltóképessügök is. A mult évben nyitották meg számukra az egyetemeket, ahol tanárokká és orvosokká képezhetik ki magukat. L. Nőkérdés és Nőnevelés.
a nőknek családi, társadalmi és politikai állapotára vonatkozik. Megoldása eleintén az egyes társadalmak tradiciói szerint történt, csak a mult század utolsó negyede óta iparkodnak azt törvényes intézkedések által szabályozni. Épen ezért az őskori kulturákban igen nagy szerepe van e kérdésben az etnikai elemeknek, amelyek általában soha sem a nő gyengeségét iparkodtak támogatni, hanem a családok erejét és nagyságát iparkodtak biztosítani. A nők védelme, a gyámság, a sokféle korlátozás inkább az anyagi javakat, mintsem a személyt éri; mindig a feleség, a leány és a nővér részesül a védelemben, sohasem a neménél fogva gyenge nő s a védelem mindjárt megszünik, mihelyt a nő özveggyé válik. Ezzel homlokegyenest ellenkezik az újkornak a N.-re vonatkozó véleménye, amely a családi kötelékekre való tekintet nélkül, csupán a nemi különbség alapján akarja törvényes intézkedések által szabályozni a N.-t. (L. Nők emancipációja).
Az emberiség jelentékeny részéről ki lehet mutatni, hogy őskorában volt olyan időszak, melyben a nő minden köteléktől függetlenül élt, de ez a korszak az erkölcsi kaosznak állapota volt, amely a nőkre nézve sülyedéssel járt. (L. Nőközösség). Amint azonban a népek lemondtak a nomád életről s mívelni kezdték a földet s városokat alapítottak: azonnal megalakult a család. A legrégibb városok majd mind nők neveit viselik. A hagyomány mindig ugyanazon egy embernek tulajdonítja a földmivelésnek és a családnak megalapítását. Athenben Kekrops, a germánoknál Odin, a K-en Fo-hi adta népének e kettős jótéteményt; Rómában a földmivelés istennője volt a házasságnak is istennője s ő büntette az elválásokat is. A család megalapításával egyidejüleg ment át a nő helyzete is a nagy átalakuláson; belépvén a családba, lemondott előbbi függetlenségéről s erkölcsi méltóságra tett szert. Az egész patriarkális korszakban a rabszolgákkal és gyermekkel egyformán alá volt vetve a nő férjének, a leány atyjának. A házasság agás-vevés volt a patriarkális korszakban minden népnél, a zsidóknál, a görögöknél, a hinduknál, a germánoknál, a szkitháknál hajdanta, de ma is igy van ez a patriarkális életet élő népeknél mindenütt A feleség ára általában nem igen volt magasabb mint a rabszolgáé s az atya eladván leányát, minden jogát reá ruházta a férjre, aki megölhette, eltaszíthatta s ujból eladhatta nejét. A férj halálával a nő, mint az örökségnek egy része, a férj örököseinek - legtöbbször legidősebb fiának - hatalma alá esett. Általában az egész patriarkális korszakban uralkodott azon alapelv, hogy a nő soha sem lehet ura önmagának.
Amint azonban a családból az államba ment át a patriarkális hatalom, azaz mikor a Keleten az uralkodó lett törvényhozó, biró, főpap s alattvalóinak korlátlan ura: akkor a házasságot az állam érdekei szerint szabályozták s e társadalmakban nősülni és férjhez menni kötelesség volt, mert az államnak szüksége volt a gyermekekre. Először Indiában szünik meg a nővásárlás, aztán elterjed Kelet-Ázsiában a buddha-tanokkal, Nyugat-Ázsiában pedig a talmuddal és a koránnal. Ezek szerint a férj már nem az atyának, hanem magának a leánynak ajánlja fel ajándékait, a férj nem ura már nejének, az állam elvette tőle mindenhatóságát s vele szemben jogokat adott a nőnek, aki biró elé idézheti s megbüntettetheti férjét. És sajátságos, hogy ugyanakkor, mikor a nő jogképességeket nyer férjével szemben: nagyot sülyed erkölcsiség dolgában. A nőnek tanuskodása nem fogadtatik el, a férj feleségéhez való jogát ideiglenesen is másra ruházhatja, férje v. atyja felhatalmazása nélkül sem esküje, sem fogadása nem érvényes. És e mellett a gyermekek szaporasága kedvéért mindezen társadalmakban meg van engedve a többnejüség, vagy legalább szabad a férjnek törvényes feleségén kivül ágyasokat tartania és könnyü az elválás. Sok tekintetben hasonló volt a görög nő helyzete is a keleti despota-államokbeli nők sorsához. A házasság a görögöknél is kötelező volt; a cél itt is gyermekek születése lévén, a törvények folytonos együtt lakást parancsoltak s a meddő házasságok félelme miatt nagyon lazák voltak a házassági kötelékek. A férj elbocsáthatta nejét, mellette tarthatott magának ágyast, de azért nejének nem ura, hanem csak felelős és számadással tartozó gyámja volt. Az athéni rendőri törvények szigoru felügyelet alatt tartották a nőket, meg volt szabva mikor mehetnek ki lakásukból, milyen ruhákat és ékszereket kell viselniök. Semmiféle szerződést nem köthettek, amelynek értéke meghaladott egy medimnust (1/2 hl. búza). A nő egész életén keresztül gyámság alatt élt, vagy atyja, vagy férje, vagy ennek örökösei, vagy végre maga az állam gyakorolta felette ezt a gyámságot, amely nemcsak vagyonáról, hanem kezéről is szabadon rendelkezett. A férj máshoz adhatta nőül nejét, halálakor eltestálhatta őt, akinek akarta. Mindezekkel szemben azonban a gyám köteles volt a nőt férjhez adni, hozományáról gondoskodni. A római nő helyzete már egészen más volt; a római matróna, mint a család anyja, általános tiszteletben részesült; nem volt magános, elzárkózott életre kárhoztatva, mindenütt előkelő hely volt számára biztosítva. Férjével osztozott a vagyon kérdésében és a ház kormányzásában, társa volt férje összes jogainak. A házassági köteléken kivül azonban a nő atyjának, vagy gyámjának hatalma alá volt helyezve egész életén át. A régi Rómában a házasság felbonthatatlan volt; amidőn azonban a római erkölcsöket megrontotta a görögök hatása, a házasság csak mulékony egyesüléssé vált, amelyet könnyü volt tetszés szerint felbontani, s ezzel bomlott fel a régi politikai család. Miután a férj, ha eltaszította nejét, megtarthatta hozományának egy részét, a házasság sokszor csak üzletté vált. A házasságon kivüli szerelem nagyon gyakori volt; az erkölcsök nagyon elnézők, a törvények pedig nagyon közömbösek voltak e tekintetben. Az ágyasok részére a törvények nem biztosították a törvényes feleségnek egyetlen jogát sem, ellenben megterhelték őt ennek minden kötelességével.
A kereszténység első századaiban a vallás törvényei a család körében ugyanazon kötelességeket rótták a házastársakra és ugyanazon jogokat biztosította azoknak. A társaságban, az egyházban mindenütt fel volt mentve a nő a régi megalázás alól és társa gyanánt élt férjével. A középkorban a lovagrendeknek a nők iránt tanusított tisztelete, amelyet nagy mértékben fokozott a keresztény-egyház Mária-kultusza, nagyban emelte a nők helyzetét. A nők iránti lovagias önfeláldozás kötelessége jellemzi a középkornak és az újkornak a N.-ben elfoglalt állását; mindez azonban csak a családbeli és a társadalmi helyzetekre vonatkozott s nem terjedt ki a nők jogi állapotára. Az újkor részint szociális szükség által kényszerítve, részint a jogegyenlőség elméletére támaszkodva a családi állapotra való tekintet nélkül törekszik a N.-t megoldani. L. Nők emancipációja és Nőnevelés.
(perigin virágszerkezet, insertio perigyna, flos perigynus), a termőnek külső vagy belső, illetőleg alsó v. felső helyzetén kivül (l. Epigynus) különös esete a virágrészek felfüggesztésének, amely kiválóan a rózsavirágnak sajátsága. Ezeknek a virágvacka ellaposodik vagy egész bögreformára alakul (kupula). Szélén ered a kehely, de egész mellette van a szirom meg a sokáig le nem hervadó him is. Ezek a virágrészek ilyen módon nincsenek a termő alatt, hanem a kupula alján, illetőleg a közepén levő termő körül, sőt magasabban is (mandolafélék). A N. kupuláját, azaz tengelyképzelét sokáig kehelynek tekintették, s az elég helytelen elnevezés ebből keletkezett. Jellemzőbb lenne kupulás v. soká-himes virágnak nevezni.
Tibetben, a malabári partokon és néhány más ázsiai országban van elterjedve és abban áll, hogy egy-egy asszony több testvérnek, vagy több egymáshoz tartozó férfiunak a felesége. Ez az állapot tulajdonképen a kulturális haladásnak bizonyos foka, amely nagyon sok népnél előfordult hajdanta, de az erkölcsi haladás folytán megszünt. Egy más formája a hasonló erkölcsi anarkiának a többférjüség (poliandria), amikor nem több férfiu választ magának közös feleséget, hanem megfordítva az asszony választ magának több férjet. Ilyen szabálytalan nemi élet mellett természetesen a nő a családnak a feje, a gyermekek csupán az ő leszármazói s a vagyon is a nő tulajdonául tekintetik. Ugyanezen szokások mellett gyakorolják egyes természeti életet élő népek az olyan vendéglátást, amelynél a ház asszonya felajánlja magát a vendégnek s ha ez nem fogadja el a megtiszteltetést, nagy sértést követ el a ház becsületén.
Tivadar, német orientalista, szül. Harburgban 1836 márc. 2. Göttingában, Bécsben, Lipcsében és Berlinben tanult, s 1861. Göttingában habilitáltatta magát, s aztán több helyütt, 1872 óta Strassburgban tanár. Geschichte des Korans (Göttinga 1860) c. művét a párisi Académie des Inscriptions jutalommal tüntette ki. Igen sokat irt; nevezetesebb művei: Über die Mundart der Mandäer (u. o. 1862); Das Leben Mohammeds (Hannover 1863); Die alttestamentliche Litteratur (Lipcse 1868); Geschichte der Perser u. Araber zur Zeit der Sasaniden (Lejda 1879); Geschichte des Artachschir; Papakan (Göttinga 1879); Syr. Grammatik (Lipcse 1880); Die ghassanischen Fürsten aus dem Hause Gaznas (Berlin 1887); Persische Studien (Bécs 1888-92); Orientalische Skizzen (Berlin 1892).
ama speciális kérdések tárgyalásával foglalkozik, amelyekben a nőknek nyujtandó nevelés eltér a férfiak számára való neveléstől. A különbségek részint a nemi sajátságokból, részint a későbbi életmód eltérő szükségleteiből erednek s kiterjednek ugy a testi, mint az értelmi és az erkölcsi nevelésre. Testi nevelés tekintetében nem annyira a nagy és kitartó erőfeszítéseket kivánó gyakorlatokat, hanem inkább a könnyed, ritmikus mozgásokat és a vegetativ müködéseket fokozó edzéseket tartják fontosaknak. Az értelmi nevelés kérdése napjainkban nagy átalakuláson megy keresztül, amennyiben irodalmi és politikai küzdelmek folynak majdnem mindenütt azért, hogy a mostanáig a kedélyképzésnek alárendelt értelmi nevelés szaktudományi képzéssé alakuljon át. E téren ugyanis eddigelé mindenütt az irodalmi és művészeti oktatás volt a tulnyomó, mellyel esztetikai műveltséget akartak a nőknek biztosítani. Ezzel szemben, különösen a nők emancipációjának hivei olyan humánus v. reális tanításokban kivánják a nőket részesíteni, amely szaktudományi műveltséget adna nekik s igy kereseti pályára és önálló tudományos buvárkodásra képesítené őket. Végre az erkölcsi nevelés terén a karitativ munkásság iránti érzéket törekszik a N. kifejleszteni.
Ezek szerint tehát a N. terén egészen a legutóbbi időkig kizárólagosan uralkodott s még napjainkban is tulnyomóan elterjedt nevelési rendszerek tulajdonképen olyan speciális képzésben részesítették a nőket, amely a nő fiziologiai sajátságaihoz alkalmazkodva, a nemi jellegeket fejlesztette ki bennük s igy tulajdonképen még növelte a férfi és nő közötti természeti különbségeket. Ezzel azonban homlokegyenest ellenkezik a nők emancipációjára való törekvés, amely teljesen egyenlővé kivánja nevelni a nőket a férfiakkal. Ez idő szerint azonban még csak a felsőbb oktatás ágaiban biztosíthatta az emancipáció a nők számára a szaktudományi képzést, amennyiben majdnem minden modern műveltségü államban nyitva vannak immár a nők előtt az egyetemek némely fakultásai. Nagy ellentmondás van azonban a N.-nek ezen felső foka és annak középső és alsó fokozatai között, amennyiben az elemi N. egészen, a középfoku pedig az egy-két leánygimnázium kivételével teljesen megmaradt a régi esztetikai nevelési rendszer mellett s most ez ellentétes irányu képzéshez kapcsolódik a felső foku szaktudományi oktatás.
A N szolgálatában álló iskolák hazánkban a következők: a) elemi leányiskolák (l. Népiskola), b) polgári leányiskola (l. Népiskola), c. felsőbb leányiskola (l. o.), d) kereskedelmi iskola, e) leánygimnázium, melyet a folyó évben először szervezett az országos nőképző egylet Budapesten a fiugimnáziumok mintájára, azzal a különbséggel, hogy a latin nyelvet az 5-ik osztályban kezdi; f) tanítónő-képző intézetek (l. Tanítóképzés), g) nevelőnő-képző, h) női festészeti iskola (l. Országos mintarajziskola), i) több ipar- és kézimunka-iskola, k) háztartási iskola, melyet az Országos nőképző egyesület szervezett a mult (1895) évben. Mindezekhez hozzá kell most még számítanunk az egyetemek bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi fakultásait, amelyeknek a mult (1895-96) iskolai év óta a megfelelő előtanulmányok igazolása mellett nők is lehetnek rendes hallgatói. L. Nők emancipációja és Nőkérdés.
(lat. crimen raptus), valamely nőszemélynek akarata ellenére, erőszakkal, fenyegetéssel v. ravaszsággal hatalomba kerítése, elvitele v. letartóztatása, fajtalanságra v. házasságkötésre irányzott célból. A büntett a személyes szabadság megsértésével be van végezve, habár a tettes a célt el nem érte is. Büntetése 5 évig terjedhető fegyház és hivatalvesztés. A N. csak a sértett fél indítványára üldözhető. Az indítványt visszavonni nem lehet. Kivételkép hivatalból üldözendő a N.: ha a tettes a N.-sal összefüggőleg hivatalból üldözendő más bűntettet is követett el; ha a bűntett a megsértettnek halálát okozta; ha a tettes a bántettet fel- vagy lemenő ágbeli rokonon v. testvéren, v. gyámságára, gondnokságára, nevelésére, gondviselésére bizott személyen követtel el (Btkv 321, 322, 239, 235. §-ok). Az egyházi jogban a N. bontó házassági akadály, mindaddig, mig a nő szabadságát vissza nem nyeri: Si mulier sit rapta, loco nec reddita tuto. Az 1894. XXXI. t.-c. szerint a N. kifejezetten mint házassági akadály nem szerepel, de a házasulandóknak a házasságkötéshez szükséges szabad beleegyezését kizáró kényszeresetét állapíthatja meg, amely a házasságnak megtámadhatását eredményezi. Másrészről N. a régente nagyon elterjedt s itt-ott napjainkban is fennálló szokás, amely szerint a vőlegény jegyesét akkor is, ha a házasságba ugy a nő, mint szülei beleegyeznek, erőszakkal v. ravaszsággal elrabolni tartozik, mialatt a nőt fivérei v. rokonai őrzik. Ez természetesen csak alakszerüség. A szerencsésen végrehajtott s komolyan nem is ellenzett N.-t barátságos lakoma követi.
város és az ugyanily nevü járás székhelye a bajorországi Sváb-kerületben, az Eger és vasút mellett, 8004 lak., maláta-, bőr-, enyv-, pénzszekrény-, mézeskalács-, cementráru, tűzoltószer- és zongoragyártással, szőnyeg- és posztógyártással; élénk kereskedéssel, aminek főcikkei a gabona, gyarmatáruk, apró szárnyasok stb. Jelentékenyebb épületei: a három hajós gót templom pompás szószékkel a XV. sz.-ból; a városháza Scheufeleintől való falfestményekkel; gazdag városi könyvtár; a Szt. János-fürdő és Mayr Menyhért emlékszobra. Közelében van az Öttingen-Wallerstein-hercegek kastélya és Meihingen, egykori kolostor, amelyben a hercegek gyüjteményeit őrzik. N. mellett a 30 éves háboruban két nagy csatát vívtak. Az elsőben (1634 szept. 6.) a császári hadak megverték a Bernát szász-weimari herceg meg Horn vezérelte svédeket; a másodikban (1645 aug. 3.), amelyet allersheimi ütközetnek is neveznek, Condé hercege győzte le a Mercy vezérelte császáriakat. 1800. Moreau győzte le az osztrákokat. 1803. került a város Bajorországhoz. V. ö. Stuck, Die Schlacht bei N. im J. 1634 (Stralsund 1893); Mayer, Die Stadt N. (1876-77).
Hermann, német erdész, szül. Stuttgartban 1818 aug. 13. Tübingában és Hohenheimben tanult s ez utóbbi helyen 1845-50. tanár volt; ez után gyakorlati szolgálatot teljesített 1855-ig, majd 1887-ig ismét tanárkodott, s ekkor főerdőtanácsosi ranggal nyugalomba vonult. Irta: Die kleinen Feinde der Landwirtschaft (új kiad. Stuttgart 1884); Die techn. Eigenschaften der Hölzer (u. o. 1860); Deutsche Forstbotanik (u. o. 1874-75); Die gewerbl. Eigenschaften der Hölzer (u. o. 1890) stb. 1860-70. Pfeil folyóiratát (Krit. Blätter für Forst-u Jagd-Wissenschaft) folytatta.
v. vegyes virágu (növ., plygamus), az olyan virág, melynek pároséletü vagyis nős virágain kivül még özvegy, azaz csak himes v. csak termős virágai is vannak. Linné rendszerének XXIII. serege (Polygramia). A N. lehet egylaki, ha a pároséletü, himes és termős virág egy tőből sarjadzó növényen van (laboda, juharfa); kétlaki, ha a nős és özvegy virág két tövön nő (kőrisfa); végre háromlaki, ha mind a három fajta virág külön-külön növényen van elosztva (szentjánoskenyérfa). A fészkes növény ugy N. (Syngenesia superflua), hogy a szélső sugárzó virágaiban csak termő van, a belső virágai azonban páros éltüek, tehát magukban véve is magvazhatnak, a külsők látszólag mintegy fölöslegesek. A N. elnevezés Diószegiéktől származik.