(accessio), oly testi dolgok, amelyek más dologgal oly anyagi összeköttetésbe hozattak, hogy önállóságukat veszítve, az utóbbinak alkatrészeivé válnak. A N. lehet természeti vagy mesterséges. Mesterséges p. a beépített anyagok, ékszerbe rakott drágakövek. A természeti N.-nek a dologból szervileg keletkezett dolgokon, p. a földből kinőtt növényeken kivül, kiváló esetei: az iszapolás (alluvio), az elsodort földrész (avulsio); a támadt sziget (insula in flumine nata) és a meder (alveus derelictus). Az 1885. XXIII. t.c. (vizjogi törvény) szerint a vizeknek partja és medre a parti birtokos tulajdona s a parti birtoknak elválaszthatatlan alkatrésze; átellenes parti birtokoknál a meder középvonala képezi a birtokhatárt. Természetesen iszapolások (a folyam által lassan történő lerakodás, áradvány) a parti birtoknak N.-ét alkotja. Az elsodort földrész tulajdonjogában az elsodrás változást nem idéz elő s az az addigi tulajdonosé marad, feltéve, hogy tulajdonjogát az elszakítás napjától számított egy év alatt igénybe veszi, ellenkező esetben az elsodort földrész annak tulajdonába megy át, akinek partjához azt a viz sodorta. Támadt sziget a parti birtoknak N.-ét képezi; a határt ugyanazon part birtokosainál az a merőleges vonal képezi, amely a birtok végpontjáról a vizfolyás középvonalára húzható. Ha tehát a sziget a vizfolyás középvonalán innen v. tul képződik, csak azok a partbirtokosok szerzik meg annak tulajdonát, akiknek részén keletkezett és pedig parti birtokaik szélességének arányában. Mig ha a folyam közepén, tehát a középvonalon innen és tul képződött a sziget, annak tulajdonában a most említett arány szerint mindkét part tulajdonosai osztozkodnak és pedig mindegyik part tulajdonosai a vizfolyás középvonaláig. Ha a folyó viz medrét hirtelen elhagyja, egy éven belül mind az elhagyott, mind az új meder birtokosai az eredeti folyást visszaállíthatják. Közérdekben jelesül folyamszabályozás v. a hajózás érdekében a vizjogi törvény életbe lépte után támadó szigetek v. iszapolások 30 éven belül a területért való minden kártalanítás nélkül eltávolíthatók, de az azokon levő épületekért, ültetvényekért, függő termésért kártalanítás jár. A beépítés és a vetés s ültetésre vonatkozólag a római jognak szabálya az, hogy «solo cedit, quod solo inaedificatur» és «solo cedit quod solo implantatur», vagyis a teleknek tulajdonosa megszerzi a telken emelt épületnek s a vetésnek tulajdonát. Kivételt állapít meg az osztrák polgári tkv arra az esetre, ha a földtulajdonos az építkezés felől tudott s a jóhiszemü építkezőt azonnal el nem tiltotta, amidőn is a földtulajdonos csak a földnek közönséges értékét követelheti.
A mesterséges N.-nek ingó dolgoknál különös esetei: a beszövés (intextura); az összeforrasztás (adferruminatio); a festés (pictura), amelynél a festményt, az irás, amelynél az anyagok tekintik fő dolognak; a vegyítés (commixtio, hig dolgoknál confusio). A fő dolognak tulajdonosa ezekben az esetekben is a mellékdolgoknak mint N.-nek tulajdonosa, amig az összefüggés tart; az elválasztás után azonban csak akkor, ha az elválasztás csak a N. lényegének megmásításával eszközölhető, ellenkező esetben a mellékdolog tulajdonjoga az összeköttetés tartama alatt csak nyugszik (dormit) s az elválasztás után ismét feléled s a tulajdonos az elválasztást keresetileg követelheti (actio ad exhibendum). A kommixtiónál az összevegyített dolgok közös tulajdonná lesznek, konfuziónál azonban a közös beleegyezés esetének kivételével csak akkor, ha egynemü folyadékok vegyíttettek össze, máskülönben a vegyítés az átalakítás (specificatio) fogalma alá esik. Átalakítás alatt ingó dolgoknak emberi munka által olyatén átváltoztatása értendő, hogy az előbbi állapot helyre nem állítható, hogy fogalmilag új dolog keletkezik; p. idegen vászonra képnek festése stb. Az átalakított dolog tulajdona az átalakítóé és pedig foglalás (occupatio) alapján, mert az új dolog mint ilyen nem volt másnak tulajdonában. A N.-nél általános szabály, hogy a mellékdolog a fő dolgot követi. A mellékdolog tulajdonosának természetesen kártérítés jár, melynek meghatározásánál a jó v. rossz hiszem veendő tekintetbe.
N.-en érti az erdész az állab (l. o.) fatömegének tömör köbméterekben kifejezett gyarapodását a területegységen, nálunk egy katasztrális holdon, bizonyos idő alatt. Ha ez az idő egy év, akkor a növedéket évi N.-nek, ha több évre terjedő korszak, akkor korszaki N.-nek mondjuk. Az állab egy bizonyos (p. az 50-ik) évében létrejött fatömeggyarapodást folyó N.-nek nevezzük; de ezt kikutatni elég pontosan nem lehet. E helyett tehát a korszaki N. évi átlaga vétetik. Ha p. egy 40 éves állab fatömege 63 m3, egy 50 évesé 92 m3, akkora 10 éves korszak alatt létrejött korszaki növedék 29 m3 és ennek évi átlaga 2.9 m3. Ez a korszaki átlagnövedék csak akkor vehető a folyó növedék helyett, ha az illető korszak 10 évnél nem nagyobb. Végre megkülönböztetjük a közönséges átlagnövedéket, melyet kapunk, ha az állabnak m3-ben kifejezett fatömegét annak korával elosztjuk. A fentebbi 40 éves állab közönséges átlagnövedéke pl. lenne 6/4 3/0 = 1 x 57m3, az 50 éves állabé pedig 9/5 2/0 = 1 x 84 m3. V. ö. Sóltz és Fekete, Erdőbecsléstana (1893)
(jus accrescendi). A római jogban az az intézmény, amely szerint a kimaradt örökösnek része a többi örökösnek örökrészét növeszti, vagyis ezek amazt is öröklik, feltéve természetesen, hogy a kimaradt örökösnek nincs örököse v. helyettese, kivéve ha ez is kimarad. Legközelebb azt a végrendeleti örököst illeti, aki a kimaradt örökössel közös örökrészre volt kinevezve és csakis azt, aki az örökségnek hányadrészére (pars quota) s nem meghatározott mennyiségre (pars quanta) van kinevezve. Folyománya ez a római szabálynak, hogy: Nemo pro parte testatus, pro parte intestatus duedere potest. Az osztrák polgári tkv szerint ha valamennyi örökösök részeiknek meghatározása nélkül v. az egyenlő osztály általános kifejezésével neveztetnek örökösökül, a kimaradt örökösnek része a többi örökösre száll. Az örököst, akinek örökrésze meg van határozva, a N. nem illeti, ha tehát meghatározatlanul nevezett örökös nincs, a megürült rész nem a többi örökösökre, hanem a törvényes örökösökre száll. Hazai jogunk a N.-ot nem ismeri. Ehhez képest nálunk, ha több nevezett örökös közül egyik v. másik kiesik, pl. azért, mert az örökség megnyilta előtt meghalt v. mert az örökséget visszautasítja, a megürült rész helyettes hiányában a törvényes örökösre száll.
l. Halászat.
a táplálkozás okozta belülről nyilatkozó térfogatnagyobbodás, de rendesen alakbeli változás is jár vele. A kristály csak újabb anyagrészecskék rárakódása folytán növekedik (l. Lerakódás), s az ilyen N. végtelen lehet, ha t. i. a N. külső föltételei folytonosan működhetnek. Az állatoknak különben hasonló N.-étől a növény N.-e kivált azért különböző, hogy az állatnak meglett állapotában csak kész szervei vannak, amelyek tovább meg nem újulhatnak (kézből kéz nem lesz), legfeljebb az új nemzedék válik ki belőle; ellenben a növény kész szervein kivül még új szervek kezdete is rajta van (rügy, sarj, tenyésző pont), melyet róla más növényre is átvihetünk (szemzés, oltás) v. külön is felnevelhetünk, p. a fűzfát, oleandert stb. vesszőiről.
Diószegi és Fazekasnál helyesen növevény, Gyarmatinál növetény, majd nőtény plánta (planta), a régi, de nem szabatos meghatározással oly élő lény, amely (ugy mint az állat) létezik, táplálkozik, növekszik és szaporodik ugyan, de sem érezni, sem önkéntesen megmozdulni nem képes. Az egészen egyszerü szerkezetü és egysejtü élő lényeket Hackel német tudós 1866. külön természetországba, a protistákéba foglalta egybe, azonban vele az eldöntés nehézségeit nem kevesbítette, sőt inkább megszaporította. Ennek okáért az élő lények valamely kétes csoportját ma inkább hallgatagon a beható megállapítás végett a zoologusok és a botanikusok maguk között megosztják (p. a véglények). A hovatartozást t. i. még számos élettani ismertető jel megfigyelésével, kémiai összetételük vizsgálatával, az egyes bizonyítékok egybevetéséből és kizárásából lehet csak eldönteni. A legtöbb N. jobbadán táplálékába nő (növevény) a földbe, melyből ásványi vegyületeket merítve, testét a levegőben terjeszti szét. Valamennyi határozott N. teste egyetlen sejt v. pedig sejtek szorosabb oly egyesülése, amely életfogytiglan az élő sejteknek azonos módu leszármazásával gyarapodik, nő, és összes életműködéseit az egyes sejtek munkálkodásával végzi, holott az összetett testü állat más-más szövete más-más életműködést (táplálkozás, érzés, mozdulás) végez. Mig a magasabb, azaz elkülönödött szövetrendszerü állat táplálkozására külön műszer bontakozik ki (entoderma), mely az emésztő üreget fogja körül, addig még a magasabb, azaz elkülönödött (differenciált) szövetrendszerü N. tagjainak (gyökér, szár, levél és hajképlet) élő végsejtjei mind ugyanannyi életműveletet teljesítenek.
A szaporodás vagy továbbtenyészés módjában N. és állat közelebb állanak, mert e végre már az alsóbb foku N.-nek szintén két nemü nemző műszere van. Hogy a nemzésen kivül akárhány N. sejtosztódás, kelőrügy, gumó, hagyma, dugvány segítségével is tovább-tenyészik, az állatországban ennek is van mása. A nemző szaporodás legegyszerübb nyilvánulása azonos tartalmu és természetü két sejt tartalmának egybeforrása, vagyis párosodás (copulatio, coningatio). Hasonló a rajzó spórák kettejének egybeforrása. Az eredmény mind a két esetben új egyén csirája. Azonban már számos és gomba és valamennyi magasabb rangu N. ellenkező természetü két elemet terem, amelyek egyike, a spermatozoidios illetve himpor a nyugvó petegolyót (petesejtet) mint nőstényt fölkeresi és megfogantja. A nemzés eredménye hasonló N. lehet, de számos a példa (egyes moszat, gomba, valamennyi moh és spórás-edényes), hogy az új ivadék más alakká bontakozik, sőt csupán egyszerü tenyészéssel szaporodik. Azonban ennek is van az állatországban mása.
A N. életnyilvánulásait az öröklött szövet-szerkezeten és a nemzésen kivül a külső ható erők, ugymint a hő, fény, nehézség és a táplálék szabják meg. Tapasztalatból tudjuk, hogy a N. belsejében a szunnyadó élet mozgalma csak bizonyos hőfokon ébred föl és indul meg. A hő szélsőségei a viz fagyasztópontja és 50°. Minden egyes életfolyamat a hőnek csupán bizonyos határai között észlelhető, melyek közt határozott fokon a leghathatósabban nyilvánul. A N. életfolyamatainak ezen egybefüggését az élet föltételeivel ingerlékenységnek nevezzük, leghathatósabb nyilvánulásának határpontját pedig optimumnak. Magától érthető, hogy az csupán a megakasztó körülmények megszüntével következhetik be. A N. életének második feltétele a fény, melyek hiján szintelen, elsáppadt marad, amint azt a rügy zsenge belsejében is látjuk. Ezen tüneményt a levélzöld magyarázza meg, amely a levegő széndioxidját saját vastartalmával a fény hatása alatt felbontva az elkülönített szenet vizzel a N. felépítő vegyületévé, szénhidráttá egyesíti, azaz átsajátítja. A zöld levél-felszin minden négyzetméterje verőfényes tiz óra alatt a felbontott széndioxidból 3, sőt 8 kg. száraz cellulózát készíthet, ebből megérthetjük, miért gyarapodik egy fa a nyáron át annyira. Sötétségben az átsajátítás szünetel, de a lélekzés, vagyis az oxigén felvétele éjjel-nappal folytonos. A fény hatása a növényi mozgáskor nyilvánul. Hasonló a nehézség működése, mely nemcsak a növekedés irányát szabja meg, hanem mozdulatokat is előidéz. A kémiai összetételre nézve állat és N. ugyan más-más aránynak, de az elemek mennyiségében nem térnek el egymástól. Oly vegyületet, mely csak a N. sajátja, mindeddig csak egyet lehetett megállapítani, a cserzősavat. A kémiai elemek az említett három erővel (hő, fény, nehézség) határozott összefüggésben állanak s ezért a N. növekedésének szükséges eszközei. A N. belsejében megállapított vegyületek között csupán a mindenütt előforduló káliumnitrát, megnézium és kalciumszulfát, valamint a vas sói erre okvetetlen szükségesek. Ezeket a vegyületeket a N. más-más arányban és mennyiségben, valamint többféle módon veszi föl. A száraz levegőben terjeszkedő s földben gyökeredző N. ezeket az ásványi vegyületeket a földből vizzel meríti, hogy a levelekbe az átsajátítás munkájához szállíthassa. E célra szolgál dus gyökérzete, melynek minden egyes végpontja fölszivó készülék. Minthogy a vizi N. a szükséges sót a vizben szerteszét kapja, gyökérzete egyszerübb. Végre a N.-nek az állattal bizonyos kölcsönössége van, amint ezt újabban földerítgetni kezdték. L. Bogárfogó, Hangya-, Élősködő növény, Gubacs, Növénymozgás, Kompasznövény, Életközösség.
Az a körülmény, hogy annyi N. utódja mindig az anyanövénnyel egyezik meg, éppen ugy, mint az állatok országában, a faj (species) föltevését parancsolja. A nemző műszerekben teljesen egyező, bár másképen alakult fajok összessége a növénynem (genus). A megkülönböztető tulajdonságokat a leiró N.-tan szolgáltatja. Foglalatjukat a nemi, illetve faji bélyegben (character) találjuk a szerint, amint a nemző, illetve egyéb ismertető jelek megegyezését deríti föl. Linné az elődök megkezdett útján következetesen haladva, a ma is érvényes kettős megnevezést, a nemit és a fajit alapította meg s erre a latin vagy latinosított görög neveket ajánlotta. A nemi név mindig főnév, a faji pedig inkább melléknév, de más is lehet. A faj állandó termetalakjait (varietas) harmadik névvel, jelöljük. A megnevezést mindig annak a tudósnak a neve rövidítve követi, aki az illető N. mivoltát először határozottan megismerte. p. Rosa caniza L. (azaz Linné), Sternbergia colchiciflora W. K. (azaz Waldstein és Kitaibel). Egyes N. más-más leiró és meghatározó tudós révén más-más nevet kapott, ilyenkor a prioritas vagy a szabatosabb meghatározás dönt a szinonimák közt. Az összes N.-ek áttekintése végett az egyes nemeket családokba, ezeket rendekbe, tovább osztályokba vagy más összefoglaló csoportokba egyesítjük, amiből a növényrendszer keletkezik. A diagnozis segítségével valamely kérdéses N. helyzetét a rendszerben akkor állapítottuk, határoztuk meg, ha nemi és faji nevét fölkerestük. Az irodalom (melyet a N.-tan cikkünk közöl) e végre elemző kulcsot szokott használni.
l. Alaktan.
l. Növényfehérje.
l. Alkáli.
(Anthozoa), l. Korállok.
l. Virágalvás és Levélalvás.