l. Növényboncolástan.
a vizi növények ápolására és fentartására készített hely, de lehet tanulságos dísz is. A hazai v. klimánkat jól eltűrő növény részére lehet a szabadban kis tavat vagy vizálló bassint, vagyis kikövezett v. kifalazott mélyedést alakítani, s több részre is lehet osztani. A valóságos vizi növények rekeszét vizzel, más növény rekeszét tőzegfölddel v. tözegmohával töltjük meg, hogy minden kényes növénynek a kellő termőhelye legyen. Az üvegházbeli N.-ot meleg vizzel kell ellátni, hogy benne a forró vidék növénye: a nelumborózsa, Victoria regia stb. szépen fejlődhessen. A tengerbeli növények, p. a fukaceák N.-ba tengervizet kell önteni v. a sós vizet mesterségesen előkészíteni. Az aquarium földje néhány ujjnyi vastagságu durvább szemü, tisztára mosott homok legyen. A növények ebben gyökeresednek meg. Az iszap a N.-ot zavarosítani. Ahol a növényt szikla közé kell ültetni, a hézagaiban szintén homokból alakítunk a növénynek sarjadzó talajt. Termő földet csak a víz szinére kiemelkedő sziklákra teszünk. Mivel némely növény erősebben növekedik, mint a másik, gondoskodnunk kell, hogy az ilyen a lassabban növekedőt el ne nyomja. A N. rendes növénye a vizi boglárka, a birkafark v. borzhinár (Ceratophyllum), csillaghinár (Cellitriche), a Hippuris, sulyom, békatutaj, békalencse, süllőfű (Myriophyllum), Vallisneria, átokhinár stb. V. ö. Jäger, Zimmer-und Hausgärtnerei (III. kiad. 168. old.); Rossmässler, Das Süsswasser-Aquarium; Wagner J., Aquarium készítése (Kert 1895, 432.).
l. Bársonyatka.
sejtekből alakul, a sejtekből pedig különböző szövet keletkezik. Ezek nagyjából igy következnek egymás után. Legkivül van a bőr v. bőrszövet, alatta a kéreg, azután a hársrészlet, kambium, farészlet, végre a középpontban a bél; l. Sejt, Fa, Edénynyaláb
(l. a szines képmellékletet). A növények sok mindenféle betegségnek vannak alávetve, melyek hol csak egyes életműködéseiket zavarják meg, hol pedig egyes növényrészek avagy az egész növény halálát okozzák. A növényeket beteggé tehetik a kedvezőtlen életviszonyok, minők a talaj meg nem felelő volta, a tér-, táplálék- és világossághiány, a szárazság, a tulnedvesség, a fagy, a nagy hőség stb., amelyek befolyása alatt a növények sokat szenvedhetnek, de általában mégis azt mondhatjuk, hogy az állati és növényi paraziták teszik a növényeket leggyakrabban betegekké s okoznak bennük legtöbb kárt, mire példát nyujtanak ama csapások, melyeket a filloxera, a hesseni légy, a répa nematódája, az üszög-, rozsda- és peronosporagombák okoznak.
[ÁBRA] Növénybetegségek
A kedvezőtlen életviszonyok által okozott betegségek legtöbbje már régidőktől fogva ismeretes, a parazitabetegségek különösen pedig a parazitagombák által okozott betegségek ismerete azonban csak a jelen században, főleg De Bary, Tulasne és Kühn korszakot alkotó kutatásainak nyomán fejlődött ki. Azelőtt a parazitabetegségeket egyedül a kedvezőtlen időjárás rovására irták, aminek annyiban van is alapja, hogy a paraziták elszaporodása nagyon összefügg az időjárással, s igy ismeretes, hogy a nedves meleg időjárás a gombák, a meleg száraz időjárás pedig a rovarparaziták szaporodására hat kedvezően s fokozza azok kártételeit. Legfeltünőbb pusztítást egyes betegségek - főleg a parazitabetegségek - a kulturnövényekben tesznek, mi arra a feltevésre adott alkalmat, hogy a kulturnövények az erőltetett termesztés alatt lassanként, a különböző betegségekkel szemben nagyon fogékonyakká váltak, s hogy sok kulturnövény elcsenevészesedéséhez különösen hozzájárult azoknak évszázadokon át űzött természetellenes - ivartalan - szaporítása is. Igy a burgonyavész és a filloxeravész óriási kártételeit sok természettudós is annak tulajdonította, hogy általában évszázadok óta sem a burgonyát, sem a szőllőt nem szaporítják magról, hanem az előbbit gumók, az utóbbit dugványok útján, miért is a két vész ellen a magról való szaporítást ajánlották. Az ez irányu törekvések azonban teljesen kudarcot vallottak, mert az említett betegségekkel szemben épp oly kevés ellentállást tanusítottak a magról nevelt növények, mint a közönséges módon termesztettek. De a kulturnüvények nagy betegségei hajlamát hirdető tan ellen szól az is, hogy a vadon növő növények szintén számos betegségben szenvednek, melyek csak azért nem feltünők, mert a vadon növő növények többnyire elszórtan fordulnak elő, mi azután parazitáiknak nagyobb elszaporodását is sokszor hátráltatja.
Ma már a növénybetegségekről szóló ismeretek a botanikának egyik, fitopatalogia név alatt önállóan művelt ágát alkotják, amelynek ismét egyik, a növények eltorzulását tárgyaló részét, mint önálló tudomány, a teratologia ölei fel. A fitopatologia újabb időben igen gyorsan fejlődik, még pedig mind elméleti, mind pedig, felkarolva a betegségek ellen való védekezésmódok kérdését, gyakorlati irányban is. Egyes államokban, belátva annak közgazdasági horderejét, a fitopatologia fejlesztésére külön intézményeket u. n. fitopatologiai intézeteket v. állomásokat állítottak fel, melyek célja egyrészt a betegségek tudományos kutatása és a védekezés terén való kisérletezés, másrészt a gazdaközönség útbaigazítása a felmerült betegségeket illetőleg. Ilyen intézetet állítottak fel 1888 Párisban (Luboratoira de pathologie végétale), s ugyanez évben alapíttatott Washingtonban a földmivelésügyi department kebelében a Division of vegetabla pathology, mely valamennyi ilynemü intézmény között a legnagyobbszerü s mely nemcsak jól felszerelt laboratoriumaiban foglalkozik a különböző növények növénybetegségekkel, hanem az Egyesült-Államok különböző területein nagyban tesz védekező kisérleteket, s másrészt szakértőit szétküldi a gazdákhoz, hogy ezeket az egyes növénybetegségek ellen jónak bizonyult védekezési módokba beoktassák.
Képünkön kulturnövényeinknek parazitagombák által okozott legelterjedtebb káros betegségeit mutatjuk be, u. m. a gabona por- és zsírosüszkét. (l. Gabonaüszög és Üszög), a burgonyavészt (l. Burgonya és Peronospora betegség), a gabonarozsdát (l. o. és Rozsda), a szőllő lisztharmat betegségét (l. Lisztharmat) és az anyarozsot (l. o.).
l. Fitobiologia.
(növényanatomia, phytotomia), a növénytannak az a része, mely a növény egyes részének belső, mikroszkópikus szerkezetével, a növénynek a sejtekből való felépülésével, a sejtekkel és működésének, valamint termékeinek törvényszerüségével foglalkozik. A N. szól tehát a sejtekről, ezek működéséről, szaporodásáról; a szövetekről, végre a növények felépüléséről a sejtekből és szövetekből.
l. Bőrszövet.
a növénynek vagy valamely részének előkészítése és megóvása herbarium, muzeum stb. részére. Fő, hogy a karakteres részek könnyen felismerhetők maradjanak, továbbá hogy a romlástól és pusztulástól biztosíttassanak. A N.-nak legegyszerübb és legrégibb módja az enyvezetlen papiros közé szorítva való megszárítás. Enyves papiros azért nem jó, mert a szárítandó növényből kijövő nedvességet csak nehezen és csekély mértékben szívja fel. A nyomást különböző módon, egyszerüen kővel, súllyal vagy srófos préssel stb. gyakorolták. E prés azért nem célszerü, mert a nyomása egyenetlen, azután a levegő se igen fér hozzá. Célszerübb a fa- vagy vasráma, amaz léccel rekesztve, emez bedrótozva s vaslánccal vagy erős szíjjal összecsatolva (Auerswald-féle prés v. sajtoló), hogy a növényrész össze ne zsugorodhasson, elegendő levegő juthasson hozzá, de a növény szétzúzásáig szorítani nem szabad. Ha ez az eszközünk megvan, a szabály: gyors munka, sok papiros. A szedett nyers növényt tiszta papirba rakjuk, közé egy-egy csomó, ha lehet melegített, itatós papirt, a vastagsága szerint 4-8 vagy több ívet helyezünk, és a sajtolóval összeszorítjuk, azután napjában az átnedvesedett itatós papirt 1-2-szer szárazzal s lehetőleg melegítettel cseréljük ki (átforgatás). Mennél gyorsabban, gyakrabban, s tisztább és meleg papiros közt kezeljük a növényt, annál szebben szárad meg.
A szárításhoz mesterséges meleget is használhatunk, csak nagy foku ne legyen, mert különben a növény összefüllik, megbarnul és törékeny lesz. Sok szin szárítás alatt eltünik, megbarnul vagy megfeketedik. A virág sárga, piros és narancs-szinét könnyebb megtartani, a lila, rózsaszin és kék könnyen eltünik, de gyors és meleg szárítással ez is megtartható, mint a búzavirág, szarkaláb, nefelejts darabkái v. az orgonafa szirmaiból összetűzködött koszoru az imádságos könyvekben meggyőzően bizonyítja. A szinevesztett növényt kénes savval fehérítjük. Ekkor száradás folytán az eredeti szin visszatér. E savval húsos növényt is kezelhetünk, mert ekkor gyorsan szárad. A kövér növényt forró vizzel is szokás leforrázni. Célszerübb még két kemény fedél v. sima vékony deszka közt kissé megtaposni vagy papiros közt megvasalni, mert a bőre meghasadozik s a nedvétől gyorsabban megszabadul. A hagymát meg a gumót szépen megtisztítjuk, azután lehetőleg vékonyítjuk vagy hosszában metszük, de szükség esetén külön keresztmetszetet is szárítunk melléje. A gyökér buzogányát, ha a külseje már megszikkadt, collodium elasticummal, t. i. amelyikben csekély ricinusolaj is van, 1-3-szor benedvesítjük, a collodium beleszívódik és a buzogány nem bomlik szét. Némely tűlevelü fa a tűjét hamar lehullatja (jegenyefenyő), ennek meggátlására a friss ágat több óra hosszáig főzni kell. Még jobb, ha az ágat kissé hervasztjuk, azután vizzel megnedvesítjük, néhány óráig tiszta glicerinbe tesszük, végre megszárítjuk. Glicerin a felpattogó száraz gyümölcsnek is ajánlatos, mert benne összezáródik és hajlékony lesz.
A húsos gyümölcsöt a levegőtől elzárva telített konyhasóba, alkoholba, kénes savba vagy Wickersheimer-sóoldatba tesszük. Folyós parafinba bemártva tartani is célszerü. De ezekkel is válogatni kell, mert akárminő gyümölcsnek nem akármelyik folyadék biztos. A fészkesek bóbitás termését teljes érése előtt gyüjtjük, egy kis fadarabbal deszkára erősítjük, azután üvegharang alatt tartjuk, ahol teljesen szétterjeszkedik. Nagyobb gyenge virágot természetes formájában és szinében ugy tarthatunk meg, ha finom homokban kissé olvasztott parafinnal itatjuk át és magas hőfokban gyorsan szárítjuk. Olvasztott parafinba is márthatjuk, ekkor meghülve mint vékony átlátszó bevonata lesz a virágnak, de a szine meg az alakja megmarad. Ily módon óvják meg a kereskedelem Sempervivumait. Csakhogy ezeket üveg alatt hűsen kell tartani, különben a paraffin könnyen lepattog, s a helyére rothasztó baktérium ülepedik. A nagyobb húsos gombáknak húsos nagyobb részét el kell távolítani, a kalap egyik felének a bőrét papirosra helyezzük vagy ragasztjuk, alája a lába hosszmetszetét ugy illesztjük, hogy a gombának eredeti formája lehetőleg megmaradjon. A kalapnak vékony hosszmetszetét is mellé helyezzük, hogy az alsó szinen levő termő réteg (hymenium) alakját és szinét is szemlélhessük. A gombákat héjuk lehámozásával nálunk Bolla készítette és szárította csinosan. De a gombát a Wickersheimer-sóoldalban vagy folyós paraffinban is szokás eltartani. Ekkor 5%-es alkénes savas mész oldatába tesszük, kifőzött vizben megmossuk, 1%-es szublimátoldatban meddősítjük és folyós paraffinba mártjuk. A kalapos gombák spóráig ugy készítjük elő, hogy a kalapját lemetszük, sellakkal itatott papirosra tesszük s néhány napig üvegharang alatt hagyjuk. Ezután a kalapot óvatosan felemeljük, a papirt gyenge láng fölött a sellak olvadásáig kissé fölmelegítjük, azután lehülni félre tesszük. Az apró vizi algát vizével együtt papirosra merítjük, s ha a vize elpárolgott, odaszárad; vagy a vizből papirossal merítjük ki, mint a békalencsét is, vagy a vizben hazahozottat vizes tálba öntjük, ott szépen kiterjeszkedik, azután megfelelő nagyságu papirossal óvatosan kimeregetjük, s az alga ezen szépen megszárad. A jól dugható üvegben hazahozott algát otthon aquariumba is tehetjük. Mikroszkópiumi vizsgálatra célszerü a moszatot mindjárt üveglemezen kimeríteni. Gyengébb algát apró üvegcső abszolut alkohol folyadékában óvunk meg. A nedves trópusi vidéken a növényt itatós papiros közé rakjuk, a tele rakott íveket szorosan összezsinórozzuk s cinkszekrényben alkohollal, rummal v. arakkal jól átitatjuk, azután a szekrényt erősen leforrasztjuk.
A megszárított növényt tartós gyüjtemény részére mérgezni szokás, hogy a penésztől, rothadástól, kiváltképen pedig a bogár pusztításától megóvjuk, mert a bogár tojását v. lárváját már a gyüjtött növényben hazahozzuk, s a bogár a gyüjteményben is kikel vagy a lárva tovább fejlődik, ha szárítás folytán el nem pusztult volna. Mérgezésre 2-3 ‰-os szublimátoldatot (alkoholos kéneső-klorid oldata) veszünk, s ecset segítségével az egész növényt bekenjük vele, vagy bizonyos szárított növényt az oldatba egészen belemárthatunk, azután itatós papiros között megszárítjuk, s rendes helyére csak azután sorozzuk be. Szénkéneg, petroleum, naftalin stb. csak egy ideig hat, azután ismételni kell.
vagy elefántcsontdió, az elefántpálma (l. o.) magfehérje. Olyan kemény, hogy esztergályozni lehet. Gombot és más effélét csinálnak belőle.