vagy növényműszertan, l. Alaktan.
l. Jelképes növények.
l. Növényfesték.
l. Luffa.
növénytársulás v. növényformáció, meglehetős önkéntesen értelmezett v. használt kifejezés. Részint bizonyos természetszerü biologiai növénytársulást (erdő, berek, rét stb.), részint valamely termőhely (tó, part, tengerpart, völgy, domb, hegy stb.) növényzetét, részint kevés fajból alakult állományt p. az erikás mezőt v. Empetrum, törpe nyirfa stb. alkotta bozótot neveznek igy. Pontosan véve valamely flóravidéknek v. flórakerületnek vegetációi formákból alakult határozott jellemü képződményét értik N. alatt, melynek tartós együttlétét a közös külső életviszonyoknak, mint a napsütés, megázás, talaj stb. egész sora szabja meg. A N. tehát bizonyos flóravidéknek további tagosulása, s csak ezen belül van jelentősége és értéke. Ilyen p. a fenyves v. az ingovány, a zárt lombos erdő, hegyi rét, szikes mező stb. V. ö. Drude, Über die Prinzipien in der Unterscheidung von Vegetationsformationen (Engler, Botanische Jahrbücher, 11. köt. 1889). L. Formáció.
(histologia, phytotomia, növényanatomia), l. Alaktan.
(phytologia, botanica, a görög botané szótól, mely füvet, takarmányt jelent), a terméktudományoknak az a része, mely a növényországot tudományosan ismerteti. A következő ágakra oszlik: 1. Alaktan (morphologia, organologia), mely a növény testének felépülését és a tagok alakulását, valamint belső összerakódását a műveletek mellőzésével taglalja. Vezérgondolata az átalakulás (l. Levél). A növény teste belsejének sejtből és szövetből való felépülését a növényboncolástan (phytotomia) tanítja, melyet mind nehezebb az előbbitől elválasztani. A növény testének kibontakozása t. i. mindkettőnek együttműködését teszi föl, amit a fejlődéstan foglal egybe. 2. Élettan (phytophysiologia), a növény életfolyamataival, a táplálkozással és szaporodással foglalkozva, a természeti erők és pedig a nehézség, hő és fény, valamint a kémiai folyamatoknak a növény megalakulására, kifejlődésére és életnyilvánulásaira való hatását kutatja. A növény-kémia a növény testébe belépő és a felépüléséhez hozzájáruló kémiai elemek jelentőségét méltatja. Rendellenes okokból keletkezett eltérő tünemények (a betegségek) lefolyását és földerítését a fitopatalogia foglalja egybe. Az alaktant és az élettant együtt véve általános N.-nak is nevezik, mert a növényeket általában kutatják, holott 3. a különös (leiró, rendszeres) N. (phytographia) az egyes fajok felsorolásával, megkülönböztetésével és leirásával foglalkozik. E végre azt is kutatja, vajjon a mostani növényfajok ugyanannyi ősegyéntől származnak-e, vagy pedig, hogy Darwin elmélete szerint korlátolt számu ősalakból fejlődtek át. A növények összességének ily felfogása a filogenetikus rendszert építi föl. Általános érvényességü szabályokat követve a növényeket nevükkel is megkülönböztetjük, amit a Párisban utoljára 1867. megtartott kongresszus megállapodása szerint a nomenklatura szab meg. A növény leirására alkalmas kifejezéseket a terminologia foglalja össze; a karakterisztika azokat a szabályokat vezeti le, amelyek növényfaj és növénynem felállítására jogosítanak. Amennyiben egyes növény megtévedt meghatározásnál v. helytelen kiszabásnál fogva több botanikai nevet kaphatott, a szinonimák jegyzéke szükséges, amelyből az első leiró nevére s általa az eredeti leirásra akadhatunk (botanikai szinonimika). A növényeknek hasonlóságuk, különösen a virágjukban rejlő bensőbb rokonság szerint való együvé sorolását a növényrendszertan (systematica, taxionomia) taglalja. 4. A paleontologia az ősvilági vagy ásatag (planta fassilis) növények leirásával és a föld rétegeiben való előfordulásával foglalkozva, a növényországnak a földön való fokozatos megjelenését derítgeti föl. 5. A növényföldrajz a fajok elterjedését s ennek okait taglalva, az egész föld felszinének növényzetét növények vidékei, földövei és hegyövei szerint foglalja egybe. Ezek voltak a tudományos v. tiszta N. ágai. Az alkalmazott v. hasznosító N. részei: 1. az orvosi, amely a gyógyító erejü vagy a mérges növényekkel foglalkozik; 2. mezőgazdasági, amely a hasznavehető vagy alkalmatlan mezei és kerti fajokat kiséri figyelemmel; 3. erdőgazdasági, mely ugyanebből a szempontból az erdőket kutatja; 4. technikai vagy műszaki, az ipari feldolgozásra való növényrészeket ismerteti. Más alkalmazott N. a díszkertészeti, a mitologiai stb.
Az ókor első szakirója Aristoteles N.-nal is foglalkozott. Tanítványa Theophrastos (Kr. e. 300.) vagy 500 növényt ir le és a növények életkörülményeiről is értekezik, illetve bölcselkedik. Dioscorides ugy 600 fajt ir le (Kr. u. 60 körül). A római Plinius (23-79) az összes előbbi irók szakmüveiből 1000-nél több fajt ismertet. A középkor Aristotelest vakon követte ugyan, azonban arab méltatói mégis már vagy 1600 fajt irnak le. Fontosabb az, hogy a desztillálás föltalálásával a növények vegyületeit ismerik meg. A német Albertus Magnus (1193-80) sok új megfigyelést közöl, melyek közt a morfologiaiak a levél, szár és gyümölcs kifejlődéséről a legteljesebbek. Utána a N. ismét visszahanyatlott Dioscorides növényeinek a keresésére. Azonban Brunfels Ottó után, aki 1537. eredeti rajzokkal ellátott növényleirások gyüjteményét adta ki, Fuchs Leonhard a rajzolás tökéletesbítésével a honi növényismeretet annyira előbbre vitte, hogy Bock (Tragus) Jeromos a Németországban termő növényeket Dioscorides leirásával összehasonlítván, a régibb tekintélyekkel szembeszállva, eltérő voltukat bizonyítgatta. Az olasz Mattioli (Matthiolus) 1552 óta ugy 1200, a hollandi Dodonaeus 1600, a belga Clusius 1800 s a francia Lobelius vagy 2200, a Dalechamps 2731 fajt ismertet. Fő törekvésük a növények világos és határozott megkülönböztetése, Clusiusé pedig az volt, hogy a N.-t az orvostudomány békóiból kivetkőztesse és önállóan tovább fejlessze. Matthiolus és Clusius hazánkban is megfordultak. A növények fajainak ekkora felszaporodását a régi fák és füvek csoportjában nehezen lehetett beosztani. A svájci Gesner a virág részeit elemezgetni kezdi, a termő és a gyümölcs jelentőségét a csoportosításra kiemeli, a génuszt és speciest megkülönbözteti, sőt a növény nevezetéhez az elnevező szerző nevét is fűzi. A növényrendszer összeállítását az ő szellemében az olasz Cesalpini (Caesalpinus, meghalt 1603.) végezte el, amire Bauhinus Gáspár képesítette, mert Tabernaemontanus (1588 s 1591), valamint Matthiolus kiadásában hangyaszorgalommal az irodalomból szedett vagy 6000 növény összes addigi szinonimáit állította össze és rokonság szerint csoportosította. A földfölfedezések és utazások sok helyen, kivált Hollandiában, a díszkert berendezésével és tudományos célu botanikus kert összeállításával a N. számára is újabb és újabb kincseket szolgáltattak. Ehhez járult a nagyító tökéletesedésével, hogy az angol Grew (1670 óta) a belső szerkezetet fölismerte. A rendezés megkönnyebbítésére a hamburgi Jung (meghalt 1657.) a latin műnyelvet állította össze. A francia Tournefort 1700. már 10.000-nél több növényfajt és varietást foglalt a virág részeire épített rendszerében össze. Miután Camerarius 1694. Grew sejtelméből kiindulva, a virágokon a him és nőstény rész jelentőségét kisérletekkel igazolta, Linné Károly (l. o.) a növényország mesterséges rendszerét alkotta meg. A természetes rendszer kérdése azonban Tournefort hazájában újabb kisérleteket termett: 1759. Bernard de Jussieu, 1789. Antoine de Jussieu, 1819. De Candolle készítettek ilyet. Hazánkfia Endlicher 1841. a rendszerbe új fogalmat hozott s az akkor ismeretes vagy 70.000 növényfajt oly szabatosan irta le és csoportosította 279 családba, illetve 61 rendbe és 2X5 osztályba, hogy művét (Enchiridion) még ma is tekintélyül fogadják. Rumboldt Sándor óta a föld egyes területeit újra meg újra átkutatják, (1763 és 1764) a növénygénuszokat oly természetes rendszerbe foglalta, amely egyebütt korszakot nyitott volna meg. Hazánkra Bécs nehezedett (l. Hedwig). Az egyetem 1771. orvosival bővülvén, hat évre rá Budára, majd Pestre kerül, s vele a második, a tudományos N. korszakának megnyitója Winterl, aki Linné rendszerét hirdetve, apostolokat nevel, igy Horvatovszky 1774. megirja Nagyszombat flóráját, Lumnitzer 1791. Pozsonyét, Genersich 1798. és 1801. Szepesét stb. Hazánk bő átkutatását Kitaibel 1817-ig végezi, akinek hátramaradt gyüjtéseit József nádor a Széchenyi-könyvtárhoz csatolja, hogy magyar muzeumot teremthessen, de ez csak 1843. nyilik meg. Linné rendszerét magyar nyelven Diószegi és Fazekas a Magyar Füvészkönyvben tették ugyan hazánk oltárára, de közben Kitaibel utóda, Haberle 1817-30-ig a természetes rendszert fogadván el, melyet Endlicher 1830. korszakosan dolgozott át, a füvészkönyvvel már ez okból sem akart törődni. Utódja, Sadler 1832-49. ismét Linnét hirdeti, ismét latin nyelven. Flóránkat ez időben számosan állapítgatják meg, p. Wierzbicki, Endlicher, Fuss, Ercsei, Balogh, Schur stb., de hát jobbára latinul dolgoznak. Műveikben itt-ott hazafias gondolat bukkan föl; nemzeti fenköltségre azonban nem ébredtek. A magyar nemzeti akadémia megnyitása 1830. új irányt szabott ki, de azt nem az ébredés, hanem a nagy jövőről való álmodozás igazgatta. Hiába nyilt meg a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyüléseinek sorozata 1841., a királyi magyar természettudományi társulat 1842., az erdélyi muzeumegyesület 1843., Munkáataik és Evkönyveik a kor nevesebb munkásainak értekezéseit közlik ugyan; fáradozásuk azonban épp oly meddő, mint Szilágyi József, Brassai, Vajda Péter, Kovács Gyula, Barra és mások önálló művei. Amig az egyetem latinul tanított, nemzeti tudományról szó sem lehetett. Az akkori tudományos magyar nyelv sem támaszkodott a régibb irodalomra, meg a néphez sem fordult, hanem a kiokoskodott nyelvújítás hazafiasan ragyogó, a multtól és a néptől pedig elszigetelt nyelvújítás árjába vetvén magát, csak az erőket fecsérelte el. A nemzeti rövid nász s a reá következő hosszu gyász is hozzájárult, hogy ez az irány teljesen megfeneklett. Dorner magyar, Bielz, a nagy szorgalmu Heuffel és mások nemzetközi működése hazai flóránkat szolgálták ugyan, de általában mély csend állott be. A mély csend azonban az egyműveltségü és rokonérzelmü férfiakat összehozta, akik más természettudományi szakon azon-gondolkodásu művelőivel ugyanarra a meggyőződésre jutottak: a tudományt nemzetivé kell tenni. Közben 1867. alkotmányosságunk megadta a gyülekezés, szólás és sajtó szabadságát. E nap sugarainak melegében újjáalakult királyi magyar természettudományi társulat 1868 óta a művelt közönséget élő-magyar nyelven megtartott előadásainak megnyerve, annyi hívet toborozott össze, hogy a tudomány odaadó művelőitől nemcsak nem kellett mást, mint szellemi áldozatot elfogadnia, hanem még irodalmi tevékenység élesztésére is szerzett kitartó támogatókat.
Ez nyitja meg az N. harmadik korszakát, a tudományos és nemzetit, melyet számos esemény segél föl. Az 1848 óta magyar tudomány-egyetemen a N. 1870. külön válik. Ugyanaz következik be a műegyetemen, az 1872. felállított kolozsvári egyetemen, a gazdasági akadémián és intézeteken. A N. ápolása addig orvosokat és gyógyszerészeket foglalkoztatva, ezután a középiskolai tanárokban találja meg hiveit, kiknek képzésén Jurányi, Klein és Kanitz fáradozva, iskolát alapítottak. A vidék is megteremti társulatait. A magyar tudományos akadémia pedig 1872-ben a Nyelvőr megindításával nemcsak hátat fordít a nyelvújításnak, hanem a természettudományokra is nagyobb figyelmet fordít. Haynald Lajos a magyar nemzeti muzeum növénytani szakosztályának felállítására 10.000 frtos alapítványt tesz le s erre az állásra 1870. az éles szemmel szorgalmasan gyüjtő Janka Viktort nevezteti ki, sőt gazdag szakkönyvtárát, valamint ritka terjedelmü növény-gyüjteményét is a muzeumnak ajándékozza. Mindezen körülmény folytában a N. majd minden ágának akadt nemzeti művelője. A szövettant Jurányi, Klein, Mágócsy-Dietz, Schöber és mások; a rendszertant és florisztikát Hazslinszky, Scherffel, Borbás, Simkovics, Thaisz, Filarszky, Dégen, Cserey stb. szolgálják. A kriptogamokkal kivált Hazslinszky, Kalchbrenner, Leyka, Linhart, Istvánffi stb. foglalkoznak. Az ősnövénytant Pantocsek és Straub, a fenologiát az utóbbi derítgeti föl. Schilberszky a teratologia, Búza, Linhart a fitopatalogia haladásán fáradoznak; a biologiát Mágócsy-Dietz világosítja fel. Akad a történelemre is munkás, p. Alföldi Flatt Károly, a földrajzra Pavlicsek. A műnyelv tisztázásán szintén többen buzgólkodnak. A természettudományi társulat kebelében 1891 óta működő N.-i szakosztály pedig sokoldalu működését 1895. azzal bővítette ki, hogy a terminologia és nomenklatura megállapítására külön bizottságot alakított meg. A N. előbbrevitelén és népszerüsítésén számos avatott és kitartó munkás a mindinkább növekedő érdeklődés közepette országszerte sikerrel fáradozik. A gyakorlati élet emberei is már itthon kérnek tudományos utbaigazitást.
szövettani, morfologiai, fiziologiai és patologiai, sőt rendszertani célokra is alkalmasan berendezett laboratorium. Főbb iskolák mellett N. legtöbb helyen van s gyakran a tanuló ifjúság tudományos vizsgálatának és előhaladásának is gyakorló helye. A N. rendes műszerei a mikroszkópium, kémiai fölszerelés, fiziologiai vizsgálatokra szükséges eszközök, tenyésztő szoba stb. Működése tisztán a tudomány érdeke, nem a praxisé, erre a célra mezőgazdasági, kertészeti és erdészeti intézetek vannak. Ez utóbbiak vizi és mezei tenyésztésre is be vannak rendezve, amaz az üvegházban, emez a szabadban. V. ö. Strasburger, Das botanische Praktikum. Anleitung zum Selbststudium der mikroskopischen Botanik (Jena 1884); u. az, Das kleine botanische Praktikum, für Anfänger (u. o. 1884).
célja a növénynek természetes termőhelyen való fölkeresése, megvizsgálása s belőle gyüjtemény számára lehető tökéletes példák gyüjtése vagy általában ismeretlen vidék növényzetének kutatása és összeállítása. A növény szokta megszabni, melyik vidékre és mikor kell kirándulni. A N. télen is nyujthat gazdag jutalmat, ha valaki mohát, zuzmót vagy gombát gyűjt. Távol vidék flórájának felkutatására botanikai utazás vagy expedició szükséges. A botanikus kertek és herbariumok leginkább innen gazdagodnak, az eredmény pedig a florisztikai és növényföldrajzi literaturát bővíti. Újabb időben az ismeretlen területek földrajzi kutatásakor vagy a föld körülutazása alkalmával botanikus is részt vesz s állandó anyagot gyűjt és nyujt a botanikának, sőt társulatok (p. Bécsben az Oriens társaság) is alakulnak, ezek a költséget közösen viselik, a gyüjtött anyagon pedig azután osztoznak. V. ö. Ascherson, Neumayer: Anleitung zu wissenschaftlichen Beobachtungen auf Reisen (Berlin 1875). A kirándulók zsebkönyvét a természettudományi társulat adta ki (1888).
l. Magyar Növénytani Lapok.