(nutritio plantarum) a növénynek épp oly elkerülhetetlen kivánsága, mint az állatnak; a földből kitépett, tehát a táplálkozástól megfosztott növény elpusztul. Aránylag csak kevésszer szí fel a növény olyan vegyületet, amely változatlanul élelmül szolgálna, azért az egyes elemet, mint az oxigént, szenet, nitrogént, hidrogént, ként, melyből a plazma alakul, felszívott vegyületeiből választja ki. A nedváramlás vezeti a talajból a növénybe a káliumot, meszet, magnéziumot, a vasat, a foszfort, a ként, valamint a nitrátokat is. A szénsav a levegőből jut a növénybe. Ez elem mind kell, hogy a növény szabályszerüen fejlődhessék. Mind a szárazföldi, mind a vizi növények mindenkor megtalálják ezeket környezetökben s pedig rendesen mint káliumnitrátot (salétrom), mészszulfátot (gipsz), magnéziumszulfátot (dolomit, magnézit), mészfoszfátot (foszforit v apatit) és a vasvegyületeket. Gyakran még más anyag is van a növényekben, s pedig olykor nagy mennyiségben, p. jód és bróm a tengeri növényekben, cink a gálma növényekben, melyek csak cinktartalmu földben élnek, szik (nátrium), gyakran a kovasav is. Ezek bizonyos növénynek javára vannak, de nem föltétlenül szükségesek.
Az alsóbb szervezetü növényeknek egész felszine a táplálékot, a tökéletesebbeknek a gyökér legfiatalabb részei valók erre a célra. Ezek finom szálacskáikkal (a gyökhajak) és szemölcseikkel szíják a táplálékot. A légnemüeket (p. a szénsavat) a levél veszi fel. A tápláléknak oldottnak, folyékony vagy gázalakunak kell lenni, mert a sejt zárt falazatán kell keresztül hatnia. Mivel a felsorolt táplálék a talaj nedvességében éppen nem, vagy csak kevéssé oldható, a feloldást is a gyökér teljesíti. A nyers táplálék átszivárgás útján jut a sejtekbe, mert éppen az egymással keveredő két folyadék: a sejtnedv meg a talaj nedvessége az, mely a sejtek falán keresztül érintkezésbe jön. Minthogy a sejtnedvben az átszivárgást előidéző anyagból sokkal több van, mint a talaj nedvességében, mely csak csekély sótól, gáznemü testtől stb. van áthatva, ez okból a talajból sokkal több szivárog a sejtekbe, a sejtnedvből pedig csak igen csekély lép ki a földbe. A kiszivárgó nedv a talajnak a föld nedvességében oldhatatlan részeit föloldja, igy a növénybe beszivároghat. A növénybe beszivárgó nedvet nyers tápláléknak mondjuk. Ez igy magát a növényt nem táplálhatja s valamely életműködésben még igy azonnal részt nem vehet, hanem olyanra kell átalakulnia, mint aminő a többi szerves vegyület. Ez az állatok átsajátításától (l. o.) azért különböző, mert az állat kész szerves vegyülettel táplálkozik, a növény tápláléka pedig egyszerü vegyület v. talán éppen elem s belőle asszimiláció folytán bonyolódottabbak keletkeznek. Az átsajátításnak első látható terméke a klorofillumban keletkező keményítő (l. o.), belőle lesz folytonos kémiai változás útján a növénynek többi szerves anyaga. A növénynek átsajátító szerve kiváltképen a zöld lomblevél. A növénynek, hogy sejtjeit és tagjait felépíthesse, szénhidrátra, zsírra és fehérjére van szüksége. Ez onnan, ahol keletkezett, oda jut, ahol majd felhasználódik, vagy mint tartalékeleség bizonyos helyen összehalmozódik. A kitelelő növényeknek ilyen gyüjtőhelyei a szár, tőke, hagyma meg a gumó, végre a gyümölcs meg a mag, általában a vastagabb, húsos tagok. Az egyszer gyümölcsözők a termésben v. a magban takarítják össze a tartaléktáplálékot. Ezek rovására növekedik a fiatal növényke addig, amig átsajátító zöld levele nincs. A táplálék a növény belsejében vándorol. A kellő folyékonyságot a diasztáz- meg a pepton-erjesztő idézi elő, amaz a keményítőt alakítja szőllőcukorrá, emez a fehérjenemü táplálékot könnyen oldható és átszivárgó peptonokká, kivált a bogárölő növényét. L. Nedváramlás, Edénynyaláb.
l. Formáció és Növényszövetkezet.
(phytoteratologia), tulajdonképen a növénypatologiának része, a növények tagjainak elkorcsosodásait, rendellenes képződéseit, elferdüléseit ismerteti. Közelebb marad a morfologiához, mint a növénybetegségtan, sokszor megvilágosítja vagy kiegészíti. A N.-t t. i. gyakran a szervek keletkezését és alakulását deríti ki, mert a korcsképződés némelykor az eredeti alakulást és fejlődést tárja elénk.
a mezőgazdaságtan (l. o.) egyik ága. L. még Mezőgazdasági kisérleti állomás és Növényszaporítás.
(phytonomia), az élő növény életjelenségeit, tehát mind a szervek elrendezkedését és szerkezetét, mind a növény életerejét, valamint azokat a hatásokat is magyarázza, amelyet a növényen más idegen erő előidéz. Részei: 1. a fitotomia, vagyis szövettan (histologia); 2. a fitokémia, azaz növénykémia; 3. a fitofiziologia, az igazi N. vagy élettan a fitobiologiával; 4. a fitopatalogia, azaz növénybetegségtan, 5. a fitoteratologia, vagyis a növények korcsulásai. L. Élettan.
az eltörpülésből (l. o.), apró alak.
növényeredetü zsíradék, melynek vajnemü összetartása van. Ilyen a pálmaolaj v. pálmazsír az olajpálma gyümölcséből, a kókuszdió-olaj v. kókuszvaj, a kákaóvaj, a Myristica otuba Humb. muskatál-vaja, a babérolaj.
a növényeknek bizonyos tartományból vagy földrészből egy másikba való eljutása. leghathatósabb eszközlője a kultura, a kereskedelmi forgalom idegen magvakkal, gabonával, zöldségfélével, virágmaggal, kerti földdel, a költözködés, emberi vándorlás, hurcolkodás, szállítmány, széna stb., általában az ember, csekélyebb mértékben a szél, állat és a viz, l. Növényföldrajz.
(cera vegetabilis), olyan kémiai összetétel, mint a zsíradék, de közönséges hőmérsékletben szilárd. Csekély mennyiségben gyakoribb, még pedig mint a szürkés-zöld levél v. a hamvas gyümölcs bőrének izzadsága (viaszhamv), p. az érett besztercei szilván, a káposzta meg a mák zöld részein. Nagyobb mennyiségét bizonyos pálma (viaszpálma) v. más fa és bokor (viaszbokor, viasztermő szömörce, Myristica Ocuba H. et B., Ficus cerniflua Jungh., némely pizang) v. viasztök termeli. A vékony viaszhamv a növényekről letörölhető, de ezután újra nem képződik. A N. a kipárolgást szokta csökkenteni.
a növények összessége és élete az állatok és ásványoktól külön.