l. Homeros és Görög irodalom.
1. de Diogilo, vagyis Deuilli Odó, a második keresztes hadjáratban urát, VII. Lajos francia királyt elkisérvén, útjáról Konstantinápolyból 1147-ben Suger apátnak jelentést küldött haza Párisba. A hét könyvre osztott jelentés először a német-, azután a magyar-, majd a bolgár- és a görögországi utat beszéli el. Latin kézirtát a British Museum 17,168., 17. sz. kéziratából kiadta Marczali H., Tört. Tár (1878,167-170. old.). - 2. O., 1. Eudo.
(Odovakar, lat. Odoacer a. m. Ottokár), a rugiak törzséből való harcos, aki népének akkori tartózkodása helyén, a Duna mentén született és követve egy javasasszony, mások szerint szt. Severius figyelmeztetését, aki fényes sorsot jövendölt neki, 470. Itáliába ment, ahol a császári testőrségbe vétette fel magát. Észrevéve és ügyesen kihasználva a forrongást, mely a római birodalom által fentartott zsoldoshadakban lappangott, idejében élükre állott, Romulus Augustulust (az utolsó császárt) trónjától megfosztotta és miután a császár atyját, Orestest megölette volt, a római császárság romjain egy német császárságot alapított (Kr. u. 476.). A régi intézményeket érintetlenül hagyván, a földnek egy harmadát elosztotta katonái közt; 487. még Noricumot is meghódította, de csakhamar maga is megbukott, mert Theodorik, a keleti gótok királya három csatában legyőzte, utána pedig ravennában évekig tartó ostrom alá fogta 493-ban végre O. kénytelen volt magát megadni; theodorik eleinte jól bánt vele, de később azon ürügy alatt, hogy ismét Itália uralmára törekszik, megölette.
(ejtsd: -eszku) Sándor, román archeologus, történet- és novellairó, szül. Bukarestben 1834., megh. 1895-ben. Iskoláit itt kezdte, majd Párisban folytatta és fejezte be. Visszatérve, liceumi, ajd egyetemi tanár lett. A speciálisan román, de az általános régészet terén is Románinak nála alaposabb ismerője nem volt. Az e téren szerzett sokoldalu és alapos ismereteit és tudását Istori archeologiei (A régészet története) címü művében rakta le (Bukarest 1878), melyet angolés francia nyelvre is lefordítottak. Novellái Pseudo chinegeticos címen jelentek meg s nem annyira a koncepció, mint a ragyogó nyelvezet által tüntek ki. Megjelent még egy Motiî şi Curdaniî (A mócokés kurkánok) c. két felolvasása, melyben a Hora és Kloska által vezetett mócok 1784-ik évi lázadása és a romániai dorobancok 1878-ik évi harcai közt von párhozamot.
nomád nép, l. Jukagir.
szájviz, melynek fő alkotó részei csak ugy, mint a legtöbb szájiznek: borszesz és borsméntaolaj.
II. Géza magyar király és Fruzsina kisebbik leánya. 1164-ben Szvatopluk herceggel, II. Ulászló cseh fejedelem fiával jegyezték el. Életének körülményei ösmeretlenek.
(állat), l. Szitakötők.
l. Könyvkereskedés.
(Ausztriában O'Donel), Irországnak egyik legrégibb családja, mely a mai Donegal grófságot, a régi Tyrconnelt magáénak vallotta; kimutatható, hogy XI. sz. óta állandó viszályban élt részint az angolokkal, részint más előkelő ir családokkal, különösen az O'Neals-családdal. Midőn a XVII. sz. óta Irországban a kat. egyház kemény üldözéseknek volt kitéve, a család hatalmi állása is sülyedt és O. Roderich, a család feje kénytelen volt 1607. a kontinensre menekülni. Az 1689. és 1690-iki ir fölkelésen O. Balderik fontos szerepet játszott, de a Boyne folyó mellett vívott ütközetben a fölkelés leveretvén, számosan a család tagjai közül külföldre menekültek. Ausztriában az O.-család 1720. Tyrconnel grófok címe alatt telepedett le. A család legnevezetesebb sarjai a következők: 1. O. Károly, Tyrconnel gróf, szül. 1715., megh. Bécsben 1771 márc. 26. Osztrák szolgálatba lépett, gyorsan emelkedett s mint lovassági tábornok 1760. a torgaui csatában a megsebesült Daun helyett átvette a fővezényletet. Az 1761-iki hadjáratban Zittau mellett vezényelt. 1762 aug. 16. pedig Braunschweig-Bevern hercegétől Recihenbach mellett megveretett. 1762 dec. mint vezénylő tábornok Németalföldre távozott, 1764. kinevezték cs. és kir. titkos tanácsossá, 1765. pedig alovasság főfelügyelőjévé; 1768. Erdély főkormányzója lett. - 2. O. Henrik József, Abispal grófja, szül. Spanyolországban 1769., megh. Montpellierben 1834 máj. 17. Belépett a spanyol gárdába s 1810. a spanyol szabadságharcban I. Napoleon ellen tábornoki rangra emelkedett. A La Bispal mellett kivívott győzelem révén Abispa grófi ranghoz jutott. A franciáknak 1823. történt benyomulásakor az I. tartalékseregnek vezényletét vette át, melynek feladata Madrid fedezése volt. Ezen állásban azonban oly kétiszinü szerepet vitt, hogy saját serege lemondásra kényszerítette őt; ezután Franciaországba menekült, ahol a francia kormány Limogest jelölt eki tartózkodási helyéül. Midőn Mária Krisztina a kormányra lépett, O. is sietett Spanyolországba visszatérni, útközben azonban meghalt. Testvére Henrik Károly szül. 1780., megh. 1830. Madridban mint Ó-Ksztilia főkapitánya.-3. O. Miksa Károly Lamoral, Tyrconnel gróf, szül. Bécsben 1812 okt. 29., megh. Salzburgan 1895 jul. 13. 1830. az osztrák hadseregbe lépett s fokozatosan emelkedve, őrnagy lett; 1848. Itáliában harcolt, 1849. pedig Magyarországban, ahol a győri csatában részt vett, s azután Ferenc József szárnysegédjévé lett. Ebben az állásban megmentette 1853 febr. 18. a császár életét Libényi orgyilkos támadása ellen, mely tetteért I. Ferenc József az osztrák grófi rangot ajándékozta neki. Számos város, köztük Budapest is díszplgárnak választotta O.-t, a hadsereg pedig díszpajzsot ajándékozott neki. 1859. nyugalomba vonult és azóta a Salzburg melletti Goldekben lakott. - 4. O. Lipót, luceani gróf s tetuani herceg, az előbbeni fia, szül. Santa Cruzon Teneriffa szigetén 1809 jan. 12., megh. Bayonneben 1867 nov. 5. 1833 óta a Christinos-ártiak soraiban harcolt és Krisztina királynőnek 1840 okt. Valenciában történt lemondásakor kiváló szogálatokat tett. Ezután huzamosabb ideig Franciaországban lakott. 1841. Pamplonában az exkirálynő érdekében - eredmény nélkül - felkelést támasztott. Erre megint Franciaországba menekült, de 1843. Espartero megbuktatása céljából visszatért Madridba. Az új kormány 1844. Kubába rendelte, honnét azonban, mivel a rabszolgakereskedést meg akarta szüntetni, 1848. visszahivatott. Visszatérése után belépett a szenátusba és Bravo-Murillo ellen az ellenzékhez csatlakozott. Narvaez minisztersége alatt gyalogsági főfelügyelő volt, mely hivatalt 1851-ig viselte. 1854 jul. Espartero alatt kinevezték őt hadügyminiszterré, az 1856 jul. forradalom után pedig miniszterelnökké lett, e helyét azonban már okt. kénytelen volt Narvaeznak átengedni. 1858 jul. 1. mint hadügyi és gyarmatügyi miniszter újból a kabinet élére állott; 1859 dec. pedig kinevezték főparancsnokká a Marokko ellen indított háboruban. Tetuan városának elfoglalása a város mellett kivívott győzelme által véget vetett a háborunak és elismerésül tetuani herceggé neveték ki. Ezután újból elfoglalta miniszeteri székén s jan. 15-től 1863 febr. 26-ig megint a minisztérium élén állott. Az 1865 jun. elnyomott katonai forradalom után újra megbizták a kabinet-főnökséggel, mignem Izabella királynő megvonta tőle kegyét. 1866 jul. 16. Narvaez javára lemondott.