(ölea L., oliva, elaia), a róla nevezett család fája v.cserjéje, levele átellenes, télizöld, egyszerü, épszélü, ritkán fogas.Virága a levél tövében csembőkös, fürtös v.ágas-bogas, csonthéjas gyümölcse tojásdad vagy gömbölyded, egy-, ritkán kétmagu. 35 faja a mediterrán vidéken, Afrikában, a Maszkarénákon, Közép- és Forró-Ázsiában, É.-amerikában és Új-Zeelandon terem. Szelid (O. Europae L.var.sativa D. C., l. az Olajtermő növények képét) és vad O.-t (Olea oleaster L.) szokás megkülönböztetni. Amaz 6-10 m.magas, nagyon ágas, kérge zöldes-szürke, sima vén korában repedezett; ága fehérszürke, levele lándsás vagy elliptikus, a szine zöld, a visszája a pikkelyektől ezüstszinü, szürke, arany- vagy rozsdaszinü. Virágzata fürtös, pikkelyes, virága apró fehér, gyümölcse hosszas-gömbölyded, fekete, de termesztve gömbölyü, fordított tojásdad, ovális, zöld, fehér, piros vagy kék is lehet (oliva), a húsa zöldesfehér, bő olajtartalmu, csonhéja bunkóforma, csontkeménységü, egyrekeszü, egymagu. Ázsiából ered, Afrika K-i partján is terem a szélesség 22° alatt. A vad O. (oleaster Plin.) a mediterrán vidéken, különösen Görögországban gyakori. Alacsony, berzedt, tövises bokor v.kis fa; a szelid O.is könnyen bokorra esik vissza, amint Nizza szikláin, Lissabon körül stb. tapasztalhatni. A vad O. egész berket alkot. Falvak közelében szemzés útján szokták nemesíteni, ilyenkor már 5-10 esztenfőre gyümölcsözik.
A szelid O.-nak ma több fajtáját az egész mediterrán vidéken, Krimben, Mexikóban, Chiliben és Peruban is termesztik, ide 1560. Ribero Antal plántálta át. Az örökzöld vidéknek jellemző fája, a Sierra nevadán 950, Nizza körül 750, az Aetnán 690m.-nyire terjed fel a hegyeken. Nagy kort elér attikában 2000 éves fák lennének. A jeruzsálem mellett, az Olajfák hegye tövében levő 8 nagy (5-6 m.kerületü) O.-ról azt hiszik, hogy Krisztus urunk kínszenvedésének tanuja volt. Kemény tél könnyen megviseli s nem csak egyes esztendő aratását, hanem egész ültetvényt is veszélyeztethet. Ojtással, szemzéssel, magról vagy dugványról szaporítani, sőt az e családbeli fagyalfára is lehet ojtani. Az O. az olajtermő növények leghasznosabbika. Az érett gyümölcsből, valamint a magvából kövér olaj (oleum olivarum), a gyümölcsből 50%, a gyümölcs húsából 25% lesz. Fája zöldsárga, sötéttel erezett, foltos, kemény, tartós és szépen fényesíthető. Éppugy mint más O.-fajokét finom munkára feldolgozzák. Ilyen az O.lancea Lam. Réunion, az O. unokelata Jacq. Fokföldön (fekete ébenfa), az O. paniculata RBr.
Uj-Dél-Wasesen és Queenslandon (márványfa), mag az O. Americanan Mchx. A vén fa kiizzadta vanilia-illatu gyántában kristályos olivin van, Olaszországban füstölnek vele.
A legjobb olajat Franciaország déli részén, nevezetesen Aix és Marseille környéken (provánszi olaj), Olaszországban pedig Nizza, Genova, Pisa, Bari, Otranto és Lecce (lekcsei olaj, a nápolyi olajfajták legjobbika), továbbá Levante környékén és Afrika északi részén termelik. Az olaj jósága a klimától meg a talajtól, az O. fajtájától, a gyümölcs kisebb-nagyobb érettségétől és a sajtolás módjától függ. A legfinomabb olaj a fehér táblaolaj vagy provánszi olaj, a teljesen érett, gondosan gyüjtött és válogatott gyümölcsből szivárog vagy gyengén sajtolják belőle (hideg sajtolás). Nem olyan jó már az az olaj, melyet a malomban péppé őrlött gyümölcs erős sajtolásából kapnak. A közönséges faolaj (l. Dipterocarpus is), melyet ételhez rendesen nem használnak, a sajtolás maradékának forró vizzel való kezeléséből ered (meleg sajtolás). A kellemetlen szagu és ízü, leghitványabb fajta (kenőcs-olaj) az éretlen és rossz gyümölcsből meg az első sajtolás maradékából lesz. Gyümölcsét többnyire teljes érése előtt szedik le, meszes vizbe teszik, itt jobban megpuhul, enyhébb íze lesz, ezután sóba vagy ecetbe teszik és fűszerezik. Igy elkészítve kedvelt étel (hors d'oeuvre) és emészthető. A száraz olivát is eszik; a frisséből vagy a konzerváltból ragout-t, salátát, mártást csinálnak, vagy az étel mellé teszik. Az éretten gyüjtött és befőzött olajgyümölcsöt Görögországban fekete olivának mondják s ünnepi csemege. A legfinomabb olaj mint étel- v.saláta-olaj használatos, a déli országokban pedig a zsíradékot és vajat pótolja, tehát nevezetes táplálék, de mint valamennyi zsíradék, nehezen emésztehtő. Az amerikai O. (O. Americanan Mchx) Karolinában a Floridában terem. Virága fehér és csinos, kedves illatu. Igen kemény fáját devil-wood néven értékesítik. Az O.fragrans Thunb. Ázsia keleti részén 2 m.magas, levelével a khinai teát fűszerezik. V.ö. Reynaud, Del'olivier (Páris 1862), Coutance, L'olivier, histoire, botanique, régions etc. (u.o. 1878). Apró O.a.m. Cneorum (l. o.); vad O.a.m. Elaeagnus (l. Ezüstfa); gyalog O.a.m. Daphne Mezereum, l. Farkashárs; szerecsen O., l. Elemi.
(Oleaceae), kétszikü növénycsalád a sodortbimbósok rkonságában, a diandrák rendjében. Fák v. cserjék, levelök átellenes, egyszerü vagy páratlanul szárnyalt. Melléklevél nincs, a virágzat különböző, a virág pároséltü v.egyivaros. Az egyivaros virág néha sziromtalan, de legtöbbnek négyfogu vag négymetszetü kelyhe, ugyanennyi metszetü, többnyire tölcsérded v.tányérdad, a bimbóban csappantyős, nem sodort helyzetü szirma van. Két himje a szirom csövébe nő, a belső, kétrekeszü magrejtő két-két csüngő petét rejt. A bibeszál nagyon kurta, a bibe egyszerü vagy ketté hasadt. A gyümölcs magvesztés folytán többnyire egymagu lesz; csonhéjas bogyó, zászlós termés, majd kétrekeszü, oldaltörő tok. A magnak némelykor hártyás széle van, magfehérje hősos vagy tülöknemü, tengelye irányában pedig egyenes csirája nyulik. Mintegy 280 fajta a meleg és az északi földgömb mérsékelt vidékén terem. Az Elaeoides Ung., Notelaea Vent., Olea és Fraxinus leveleit a harmadkori kövületekben lelni. Az olajfa bőséges olajat termel, másnak a fája vagy összehúzó kérge (Chionanthus) vag cukros leve (mannakőrisfa) hasznos, az orgonafa pedig kedvelt díszbokor.
l. Jeruzsálem.
olajjal higított festékanyag. Kétségtelen, hogy már az ókorban is tudták, hogy a festékanyagot olajjal is lehet higítani. Az O. használhatóságának föltétele azonban, hogy olyan olajjal állíttassék elő, mely a levegőből oxigén hozzájárulásával könnyen és jól szárad. Ilyen a növények magvából, a lenmagból, a dióból, a mákból stb.sajtolt olaj. A növényi olajnak e sajátságát a XIV.sz.-ban ismerték föl, s ez időtől kezdve vált az O.nagy fontosságuvá a festészetben, mint a természetbeni szinek utánzásának, a művészi ipar több ágában pedig mint a színes díszítésnek eszköze. Olajjal való higításra egyaránt alkalmas valamennyi állati, növényi és ásványi festékanyag. A leghasználatosabb olajfestékek: velencei vagy kremsi fehér, világos és sötét okker, világos és sötét égetett okker, terra di Siena (sienai föld), égetett terra di Siena, nápolyi sárga, umbra (árnyék, barnaszénből és vasokkerből), égetett umbra, casseli barna, aszfalt, barna lakk (bister), vörös cinóber, firenzei v.bécsi lakk, a miniumok, párisi kék, ultramarin, kobaltkék, veronai zöld föld, szén stb.
A festészeti ábrázolásnak az a módja, melynél a természeti tárgyak és tünemények szinét olajfestékkel utánozzuk. A festészet technikai fejlődésének ez az utolsó nagy vívmánya. A régi kútfők Hubert és Jan van Eyek németalföldi festőknak, jelesül az utóbbinak (1410-1420) tulajdonítják az olajfesték föltalálását. Ez azonban nem állja meg helyét, mert az olajfestéket ismerték az ókorban, s használták a középkorban. Theophilus Schedula diversarum artium és Cenino Il libro dell' arte címü műveikben részletesen leirják az olajfesték előállításának módját. Azonban az olajfestéket nehezen száradó tulajdonságánál fogva csak mázolásra használták, v.néha a tempera festésü képek egyes részleteire festettek még olajfestékkel is. Cennino azt mondja, hogy a temperával festett bársonykelmének a puhaság, a bolyhosság látszatát olajfestékkel lehet megadni. A németalföldi festők tehát nem találtak föl új anyagot a festék higítására, hanem a már ismert technikát javították és meghódították a festőművészeti ábrázolás hasznára. Az eladdig gyakorlatban volt tempera festésénél a festéket egyenkint rakták föl az alapra, vagy pedig a már megszáradt festékrétegre. A németalföldi festők eljárása ezzel ellentétben abból állott, hogy a festéket először a palettán teszés szerint keverték, igy rakták föl a deszka- vagy fémalapra, s mielőtt eza festékréteg megszáradt volna, újabb réteget raktak rá, ugy hogy a fölső réteg az alsóbbal összevegyült. Ezen eljárásnak fő feltétele megvolt az olajfesték ama sajátságában, hogy lassan szárad. Az ekként festet szineknek az olaj élénk fényt, nagyobb mélységet és világító erőt kölcsönöz; azonkivül ezen eljárás által a legfinomabb árnyalatok végtelen változatosságát lehet előállítani. Az olajfestékkel a képirás a természethűség legjobb eszközét nyerte, vele a valóság hű utánozásának oly fokát érte el, amire a korábban dívott festési módok mellett gondolni sem lehetett. Általa egyszersmind megszerezte a festészet a szinhatás fölötti uralmat, képessé vált a díszítés és a természethűség ellentétének kiegyenlítésére. Végül, mivel az olajfestési technika legkevésbbé korlátozott, általa legteljesebben érvényesülhet az egyéni fölfogás is. A festészetnek a technikával kapcsolatos problemái és korlátai ezentul megszüntek. Az olajfesték a legnagyobb és elgkisebb képek festésére és mindenféle tárgy ábrázolására egyaránt alkalmas. Az olajfesték új tárgyakat hódított meg a festészeti ábrázolás számára, általa addig nem ismert v.kevéssé mivelt művészeti fajok, p.a tájkép a tökély magas fokát érték el. Ezzel kapcsolatban állott a festők számának rendkivüli megszaporodása, a megrendelőktől való függetlensége, társadalmi állásának emelkedése, anyagi helyzetének javulása. Végül a festészet tulajdonképen a technika által vált igazán népszerü, demokratikus művészetté, amennyiben termékeit a kevésbé vagyonos osztályo is megszerezhették.
Németalföldről legelőbb Német- és Franciaországban honosodott meg az O. az olaszországi, kivált pedig a firenezi mesterek az anatomiát, a távlati látszatot tudományosan is kiművelvén, a rajz természethűségét a tökély magas fokára juttatták, annál inkább érezték, hogy a tempera festék a szinek és az árnyalatok temészethű utánzására kevésbé alkalmatos. Már a XV. sz.elején megfelelőbb festési eljárást próbálgattak, de eredménytelenül. Végül Antonello da Messina sziciliai festő Németalföldön elsajátítván az O.-et, azt 1465-78 között legelőször Velencében tette ismeretessé, ahonnan az új technika csakhamar egész Olaszországban elterjedt.
A tempera festésnél használatos és könnyen romladozó krétaalaptól, emlyre az olajfestésnek nem volt szüksége, a német mesterek csak lassan birtak megválni. Az olajfestéshez jobb alap a deszkára mázolt olajfesték. Velencében a levegő nedvességének hatása következtében a falképek hamar elpusztultak, a deszka pedig könnyen megvetődött, azért állítólag legelőször itt festettek volna vászonra. A deszka azonban még sokáig dívott a néetalföldi mestereknél is. Az utóbbiak gyakran festettek vörösrézlemezre. A drezdai képtárban levő Correggio-féle hires Madonna-kép szintén rézre van festve, azért némelyek kétségbe vonják annak hitelességét, s valamely németalföldi mester művének tartják. A XV. sz.-beli mesterek többnyire fehér, a későbbiek majd vöröses, majd kékesszürke, Caracci, Caravaggio, Ribera vörösbarna alapra festettek. Erre az egyszinü alapra többé-kevésbé széles vonásokkal rajzolták az ábrázolás vázolatát, annak árnyékos helyeit szürkéskék szinnel jelölték meg, amelyből aztán szürke festékkel dolgozták ki a formák domboruságát, a világos részeket pedig a fő szinekkel festették, az ekként aláfestett képet végül áttetsző, esetleg fedő festékkel festették be. A XVIII.sz.-ban vált divatossá az aláfestés nélküli u.n.ala prima festés.
Az O.-nek az olajból származó nagy előnyei mellett vannak nagy fogyatkozásai is, melyek szintén az olajból, jelesül annak nehezen száradó tulajdonságából származnak. Ha a művész a félig száradt alsóbb rétegre újabb réteg festéket ad, az utóbbi hamarább szárad, összehúzódik, megrepedezik és elhomályosul. Tehát a művésznek vagy várnia kell, míg az alsó réteg teljesen megszárad, ami 5-6 hétig is eltart, vagy pedig a megkezdett képet egyfolytában kell megfestenie. De az utóbbi eljárás nem nyújt bizotsítékot, kivált ha gyárilag készült és különféle olajjal higított, sokszor hamisított festéket használ. Az ilyen festékek nem egyformán száradnak és az egyhuzamban megfestett képnek is csak az a sorsa, hogy elhomályosul, megfeketedi, megrepedezik és utóbb lepattog. Az aszfaltfesték például, amellyel oly nagy hatást lehet elérni, tulajdonképen soha sem szárad meg telejesen, nyáron meglágyul, télen összezsugorodik, tehát a képet rövid idő alatt menthetetlenül elpusztítja. A régi mesterek a nyers anyagból saját maguk nagy óvatossággal készítették a festéket, tudták mivel festenek, s még igy is a legnagyobb gonddal dolgoztak. A mai festők gyári festékkel, melyet nem ismernek, könnyelmüen, fondtalanul festenek. Ebben rejlik az oka annak, hogy a XV.és XVI.sz.-beli festmények szinei ma is élénkek, jó állapotban vannak, a festék nem repedezett meg, ellenben a XVII., XVIII.sz.-beli képek elhomályosultak és megrepedeztek, az újabbkori festményeken pedig gyakran néhány év mulva mutatkoznak a pusztulás előjelei. Újabb időben megkisérlették a festékbe olyan anyagot (siccative) keverni, mely a száradást elősegíti, továbbá a vásznat bevonták krétával, mley a fölösleges olajat beszívja. Kérdés, vajjon ez által tartósabbakká válnak-e a gondtalanul készült olajfestmények. Néhány év előbb Münchenben megalakult az észszerü festési eljárást követő német művészek szövetkezete, mely célul tűzte ki a festékgyárak lelkiismeretlenségének gátat vetni. A szövetkezet tagjai kötelezték magukat, hogy csak olyan gyárban készült festéket használnak, amely gyár készítményeit a szövetkezet kisérleti műhelyének ellenőrzés végett bemutatja. A szövetkezet 1893.tartotta első kongresszusát.
(Nigerparti protektorátus, Nogercoast protectorate), a Forcados és Brass folyó közti területet kivéve, a Lagos és kamerun közti egész partvidéket nevezik e néven. Határai a Lagos gyarmat, Joruba, ettől tovább a Werricreektól É-ra 50 angol mérföldnyire vont egyenes vonal, továbbá azon vonal, amely a Nun és Brass folyók közt Idun keresztül egészen az Aegeuni-riverig vonható, végül innen ÉK-felé a Kamerunig vont egyenes. A partok alacsonyak és mocsarasak, beljebb olajfa-erdőkkel takart fensík terül el. Az éghajlat olyan, mint az Arany-parton, csakhogy egészségesebb. A lakosok a különböző néger törzsekhez tartoznak. Az angolok 1891 aug. 1. léptették életbe a protektorátust. 1893.az import értéke 880,389, az exporté 988,485 font sterling. A kivitel fő cikkei. Pálmaolaj, olajpálmamag, kaucsuk, elefántcsont, indigó, gummi, bőrök; a bevitelé: pamutkelme, rum, dohány, puska és puskapor, rizs, só stb. A főbb kereskedelmi állomások: Duke Town, a kormányzó székhelye és a 250 főből álló őrcsapat állomása, Qua Eboe, Opobo és Bonny. Az összes hajóállomásokra 1893-ban 154 hajó érkezett 190,449 tonna tartalommal és 152 ment el 187,952 t. tartalommal.
a kémiai technikában, l. Fürdő (VII.köt. 726.old.).
l. Ezüstfa.
l. Etilén.
Az olajos magvakból olajat ütnek v. készítenek, mely alkalommal a többi alkatrészek hulladék-melléktermények gyanánt maradnak vissza. Ezek a legtáplálóbb, s e miatt a legkeresettebb takarmányok. Miután az olajnyerés a magvak sajtolása v.az olajnak bizonyos vegyi szerek segélyével való kivonása által nyeretik, hulladék gyanánt pogácsát v.lisztet nyernek. Pogácsát előnyösebb vásárolni, mert tartósabb, könnyebben szállítható s tartható el, s mert ritkábban hamisítják, mint a lisztet. Az O.vásárlásánál a táptartalom kikötésén kívűl arra kell ügyelni, hogy romlatlan-e, vagyis, hogy nem penészes, v.avas-e és hogy nincs-e hamisítva? A lisztet, de néha a pogácsát is gyommagvakkal, korpával, homokkal, továbbá kevésbé keresett, tehát olcsóbb O.-kal hamisítják. E hamisítások többnyire górcső segélyével deríthetők ki, s legbiztosabban megvizsgáló állomással egybekötött vegykisérleti állomáson (p. Magyar-Óvárt) állapíthatók meg. Az O.legelőnyösebben darálva és szecskával keverve szárazon v.kissé megnedvesítve etethetők. Nagyobb darabokra törni nem jó, mert a rágatlanul lenyelt darabok részben emésztetlnül üríttetnek ki. Vizben áztatni sem jó az O.-kat, mert akkor különösen nyáron mikroorganizmusok tenyésznek benne, melyek az állatnak ártalmára lehetnek. Főzni csak a penészes vagy avas O.-at és vadrepcepogácsát célszerü, mert utóbbi mustárolajat tartalmaz, mely a főzéskor részben elillan. Míg nálunk azelőtt leginkább csak a repce- és len-O.-at ismerték, addig mai nap már meghaladja számuk a 20-at. E hulladékok nagyon különbözően hatnak az állatokra, mert míg némelyek főleg csak hízlalásra használhatók, addig mások inkább a tejtermelésre hatnak, vagy abrak helyett a lóval etethetők.