l. Ónos eső.
l. Fazekasáru és Máz.
county Minnesota É.-amerikai államban, 1710 km2 területtel, 22.000 lak., Rochester székhellyel.
(Alamóc, Olomouc), az ugyanily nevü kerületi kapitányságnak és érsekségnek székhelye, Morvaország második legnagyobb városa a Morva jobb partján, a Feistritz torkolatával szemben, több vasúti vonal mellett, 19.761, nagyobbára német lakossal, maláta-, sör-, cukor-, keményítő- és spritusz-gyártással, különböző középiskolákon kivül teologiai szemináriummal, felsőbb kereskedelmi és bábaiskolával, iparmuzeummal, cseh régiséggyüjteménnyel, szinházzal és több rendbeli jótékony intézettel. Az 1886-ig erős vár körfalait lerombolták és helyükön sétahelyek keletkeztek; sétahelyei közül legszebb a Stadtpark. Jelentékenyebb épületei: a gót székesegyház, amelyet III. Vencel, aki benne van eltemetve, a XIV. sz.-ban épített; a Szt.-Móric-templom nagy és szép orgonával, a a Szt.-Mihály-templom 3 kupolával; a Városháza Pohl Antaltól 1422. készített érdekes csillagászati órával, renaissance ízlésben épített szép lépcsőfeljárattal és egy egykori Hieronymus-kápolnával, amelyben jelenleg a történelmi muzeum van elhelyezve; az érseki palota; a káptalani dékán palotája, amelyben III. Vencelt megölték. Az Oberringen áll a 36 m. magas Szentháromság-szobor 1742-ből és két szökőkút, alattuk pedig a Caesar-kút az imperator lovas szobrával. O.-ről az okiratok már 863. mint városról tesznek említést. 1063. püspökséggé lett. 1241. a mongolok sikertelenül ostromolták, akiket azután itt a német hadak visszaszorítottak. 1640-ig Morvaország székhelye volt. 1777. érsekséggé emelték. 1642. Torstenson foglalta el. 1758. II. Frigyes oprosz király hét hétig eredménytlenül ostromolta. 1848. dec. 2. V. Ferinánd itt mondott le az uralomról Ferenc József javára. 1850-ben porosz és osztrák követek itt kötöttek a német birodalom ügyeire vonatkozó egyezséget. V. ö. Müller, Gesch. d. königl. Hauptstadt O. (Bécs 1882).
Nagy szerepet játszott O. a Mátyás király és Podjebrad György közötti hosszas harcokban. A város eleinte Podjebradnak hódolt, de utóbb, midön Mátyás felülkerekedett, az ő pártjára állott. A magyar király 1468 jul. 4. győztesen vonult O.-be, ahol a cseh, morva és sziléziai kat. rendek 1469 máj. 3. cseh királynak választották. Itt jött létre 1478 dec. Ulászló cseh király és Mátyás között a O.-i béke. (Ennek értelmében mindketten egyforma jogon birják a cseh királyi cimet és Csehországnak hatalmukban levő területét; Mátyás halála után azonban Ulászló vagy örökösei 400.000 forintnyi váltságdijért megszerezhetik Morvaországot, Sziléziát és Luzsáciát.) A régi városi levéltárban számos oklevél van, mely erre a korra vonatkozik. Sok a kiváltságlevél is, amelyekkel Mátyás király az előtte nagyon kedves O. polgárságát és főnemességét elhalmozta. Vannak azonfelül okmányok, melyek a mohácsi vész korát, I. Ferdinánd és Szapolyai János viszonyát, a bazini és szentgyörgyi grófok pénzzavarát (1497-1505) világitják meg. V. ö. Századok. 1889. évf. 207.old. Az O.-i várban őrizték az 1848-49-iki magyar szabadságharc bukása után az elfogott politikai foglyok nagy számát, kiknek névsorát (szám szerint 85-ig) a Kolozsvárt megjelenő 1848-49-iki Történelmi Lapok 1896 febr. száma közölte.
(plumbum). A legrégibb időtől fogva ismeretes és a réz-csoportba fémes elem, amely vegyületeiben leggyakoribban mint két vegyértékü pozitiv gyök szerepel, kémiai jele Pb, atomsúlya 206,39. Termésállapotban mint ásvány igen ritka. Ismeretes ugyan több, részint eredeti, részint másodlagos fekvőhelyről, de mindenütt csakis csekély mennyiségben található. Hazánkban állitólag az oláhpiani (Szeben) aranymosásokban találhatók, ugyancsak arannyal együtt terem Velina közelében (Pozsega). Legnevezetesebb Svédországból és pedig Pajsberg (Wermland) Sjogrufán meg Harstigen bányákból (Orebo kerület), ahol drót és lemezek alakjában kristályosodott állapotban találták és pedig oktaéder, hexaéder és rombdodekaéder legközönségesebb kristályalakjai, ritkább triakiszoktaéderben és kombinációkban. Ismeretes termőhelyei továbbá Morvaország (Bautenberg), Madeira, Cumberland (Alston Moor), Mexikó (Perote vidékén), kirgiz puszta (Bogoszlovszkoje).
Az Ó.-nak számos vegyületét ismerjük, sói közül vizben csupán a nitrát és az acetát oldható, ha sóinak oldatába vas-, vagy még inkább cinkrudacskát függesztünk, akkor az Ó. fénylő kristályos és egymással összefüggő lemezkékben válik ki, amelyek ágas-bogas fácskákhoz hasonlítanak (ólomfa). Reakciói: az ólomsók savanyu oldatában kénhidrogén fekete csapadékot idéz elő, kissé töményebb oldatokban sósavtól ólomkloridból álló fehér kristályos csapadék keletkezik, mely sok vizben, vagy kevés forró vizben oldódik; kénsavtól még igen hig, ólomoldatokban is fehér csapadék támad. Az Ó.-nak igen kis nyomait (p. vizben szódavizben, borban stb.) legbiztosabban kénhidrogén-vizzel ismerhetjük fel, amelytől az Ó.-tartalmu folyadék sárgásbarna szinü lesz. Még rendkivül csekény mennyiségü Ó jelenlétében is észrevehetjük a folyadék szinének megváltozását, ha ennek szinét fehér papiralapon a tiszta vizével összehasonlitjuk. Mennyiségi meghatározása rendszerint ólomszulfát alakjában történik.
Az O.-nak a természetben előforduló vegyületei részben oxidáltak, részben kéntartalmuak; az oxidáltak nem szerepelnek ércekként, mert csekélyebb mennyiségben fordulnak elő, mint hogy haszonnal fel lehetne őket dolgozni; ezek inkább ásványtani ritkaságok. Nem ott, ahol ólomkén-érctelepek fordulnak elő, a telepek tetejét oxidált ércek, mint angelezit (Pb SO4) és cerusszit (Pb CO3) alkotják, melyek a lég oxigénjének és nedvességének befolyása következtében eredtek; a legtöbb ólomtelep azonban ólomkénegből, galenitből (PbS, ólomfény) áll. Az O. kinyerésének módja függ azonban az ólomércek kisérő kőzeteitől; igy, ha az ólomszulfid quarccal fordul elő, mint p. Selmecbányán, akkor nem szabad pörkölni, mert akkor a kovasav az ólommal egyesülne és könnyen ömlő ólomüveget adna. Legegyszerübb eset az, ha tiszt aólomércek földekkel, mészkövekkel, tehát meddő közetekkel, ártalmatlan anyagokkal fordulnak elő, akkkor az érc pörkölhető. Ha a galenitet pörköljük, akkor keletkezik kénes sav, ólomoxid, főleg azonban kénsavas O.; s ha már most a kénegek és kénsavas ólom egymásra hatnak, szén jelenléte nélkül végbe megy a redukció:
PbS+Pb SO4=2Pb+2SO2
A pörkölést lángállokban végzik alacsony hőmérsékletnél, hogy meg ne olvadjon az ólomérc, mert akkor a levegő behatása csak a felszinén történik meg. A tűzhelyen vékony réteg tüzelő anyag mellett sok levegőt kell bevezetni, hogy oxidáló láng keletkezzék. A vegyfolyam részben nem az előbb leirt úton, hanem részben úgy is megy végbe, hogy az ólomkéneg és ólomoxid egymásra hatva, kénessav mellett kiválik az Ó.:
2PbO+PbS=4Pb+SO2
Ha a folyós fémólom nem gyülekezik össze, akkor dús ólomkéneg-tömeg marad hátra és ezt vagy magasabb hőmérsékletre hevítik, hogy az ólomkéneg is megolvadjon vagy egy másik eljárásnak, az u. n. kicsapó eljárásnak vetik alá. A kicsapás v. kiválasztás műtéte abban áll, hogy oly anyagot teszünk az ólomérchez, mely a kénhez szegődik és az ólmot kiválasztja; ilyen anyag a vas. Ha ugyanis megolvadt ólomkéneghez vasat adunk, akkor kénsavat és tiszta ólmot nyerünk, mely utóbbi kiválik. Igy járnak el Selmecen is a quarctartalmu galenitekkel. E módszer kivitelére szolgál az u. n. Pillitz-féle kemence. Ez 2-3 öl magas akna több fuvónyilással; ebbe teszik az ólomércet vassal és salakképző anyagokkal keverve. Újabb időben megpróbálták a pörkölő és kicsapó módszer egyesítését oly formán, hogy az érceket először pörkölik, azután pedig szenet és vasat adnak hozzájok; a szén redukálólag hat a pörköléskor keletkező ólomoxidra, s hatása után a vas kezdi meg működését. Ez úton sokkal több ólmot nyerünk, mintha a vasat csak pörkölés nélkül alkalmaznók. Azonban a keletkező Ó., mely igen rideg (kemény Ó,.), meg nem végtermény, minthogy benne arany és ezüst fordul elő csekély mennyiségben, mely a műtétel alatt az ércből mind az Ó.-ban gyül össze s belöle eltávolitandó. Azért az ólmot még finomítják, ami a legfontosabb műtétek egyike. Kohászati szempontból finomított Ó. az, mely aranyat v. ezüstöt nem tartalmaz, ezért nem szükségképpen tiszta Ó. az egész tömeg, csak ugy 99,7-98,8 % ólmot tartalmaz, de a mellett a tiszta Ó. tulajdonságait mutatja. L. Ezüst.
Az Ó.-nak, noha az emberiség igen régóta ismeri, nagy kulturális fontossága soha sem volt puha volta, csekély szilárdsága és felszini gyorsoxidációja miatt, mely a fényes fehér szinü fémet piszkos szürke burokkal vonja be. Az Ó.-ra vonatkozó néhány kulturtörténeti adatot az ón cimszó kapcsán említjük fel s az ott elmondottakat kiegészitjük még a következőkkel: Már Plinius említi, hogy az ólmot hajófenekek borítására és vizvezetéki csövek készitésére használják 2 rész ólom és 1 rész ón öntvény alakjában. Az ókorban legkiválobb lelőhelye Spanyolország volt. A középkorban a renaissance korban szintén nagy szerepet játszott a vizvezeték felszerelése dolgában, igy Mátyás király budai vizvezetékének mellékcsőhálózatát Ó.v. ónozott, esetleg tiszta óncsövek alakották. Az Ó.-nak e célra való felhasználása manapság, óriási jelentőséget nyert. Fontossága van még az Ó.-nak savállósága miatt, különösen a kénsavgyártásban (Ó.-kamarák), az akkumulátor-telepek készítésében, nagyon el vannak terjedve az Ó.-plombok is. A hadászatban és vadászatban szintén nagy fontossága van, belőle készítik a puskagolyókat és a serétet. A világ Ó.-termelése fél millió tonnát meghalad. 1889-ben 550.100, 1890-ben 541.800, 1891-ben 600.600, 1892-ben 632.300, 1893-ban 630.500 és 1894-ben 623.800 t volt. Ebből lgtöbb Németországra (100.000 t). Spanyolországra (140-150 ezer t.) és az Egyesült Államokra (130-160.000 t esik. Ausztria 7-8000 tonnával és Magyaroszág mintegy 2500 tonnával szerepel. Újabban különösen Ausztrália Ó.-termelése emelkedik (50.000 t.).
(esetsavas ólom). Az ólomnak egy normális és több bázisos acetátja ismeretes. A normális O. (ólomcukor, Saccharum Saturni) Pb (C2H3O2)2.3H2O, amelyet már XV. Basilius Valentinus is ismert, ugy készült, hogy finom lisztté őrölt ólomoxidot 45%-os ecetsavban melegítés közben feloldanak és az oldatot kikristályosítják. A normális Ó. szintelen egy hajlásu kristályokból áll, amelyek kezdetben édes, később összehúzó fémes ízüek és közönséges hőmérsékleten 1 1/2 sr. vizben feloldódnak; oldata savanyú kémhatásu és mérges; fs.-a 2,5. A kristályos só 75°-ra hevítve kristályvizében megolvad és ez a kihüléskor rostos tömeggé mered meg; 100°-on vizmentessé lesz, 280°-ra hevítve ismét megolvad; még magasabb hőmérsékletre hevítve esetsav és kevés aceton távozik el belőle és ekkor bázisos sóvá alakul át; izzításkor pedig aceton és széndioxid illan el belőle és ekkor piroforos ólom marad vissza. A normális Ó.-ot az iparban különböző célokra és sárga festék (krómsárga) előállítására használják, ezenkivül gyógyszer gyanánt is alkalmazzák. Leggyakrabbn rézzel és vassal van szennyezve. A bázisos Ó.-ok ugy készülnek, hogy az előbbeni sót vizben oldva ólomoxiddal főzik; a felhasznált ólomoxid mennyisége szerint másfélszer bázisos Ó. (C2H3O2)4Pb3O.H2O. kétszer bázisos Ó. (C2H3O2)2Pb2O.H2O, vagy háromszor bázisos Ó. (C2H3O2)2Pb3O2 képződik. Ugy szólván a két elsőnek elegyéből áll a gyószer gyanánt használt ólomecet (plumbum aceticum basicum solutum), mely ugy készül, hogy normális Ó.-ot félannyi súlyu ólomoxiddal és négyannyi vizzel főznek. Az ilyen módon kapott folyadék fs.-a 1,25-1,5, lúgos kémhatásu és a levegőn ólomkarbonát képződése miatt csakhamar megzavarodik. Ebből az oldatból ötvenannyi desztilált vizzel való higítással készül az ólomviz; ha a higításhoz kútvizet használnak és a zavaros folyadékhoz kevés borszeszt is elegyítenek, előáll a Goulard-viz. Mind a kettőt az orvosi gyakorlatban főleg borogatásokra használják. Ha az Ó.-ot frissen készült ólomklorid, ólomjoid vagy ólombromiddal és esetsavval elegyítjük, a megfelelő kettős sók képződnek, de ezeknek nincs gyakorlati fontosságuk.
Ha az áramerősség valamely áramkörben bármely véletlen folytán igen felemelkedhetnék, a vezető huzalok izzásba jöhetnének, sőt el is olvadhatnának, tüzet gerjesztenének, tönkre tennék az egyes készülékeket is, amelyek ezen áramkörre vannak kapcsolva. Felette fontos az áramerősség fokozódása a lakások belsejében lévő burkolt vezetékeknél, mert ezeknél a szigetelő réteg szenesednék el mindenek előtt és igy ha már nem is ég el a burkolat és nem is fog tüzet, de szigetelését elvesztvén, további veszélyt rejt magában. Mindezen bajok elkerülése végett szokásos az erős áramu villamos vezetékek főbb pontjain oly vezetékrészeket beiktatni, amelyek e vezetékrész normális áramerősségének növekedésére (rendesen az illető vezetőt alkotó huzaltól normálisan elvezethető áramerősség kétszeresénél) már kiolvadnak és igy az áramkör folytonosságát megszakítván, az áram is megszünik. E kiolvadó vzetékrész többnyire ólomból vagy annak valamely ötvözetéből készülvén, az ily biztosítékot általánosan Ó.-nak nevezik.
Az ólom ugyanis tizszer nagyobb villamos ellenállásu, mint a réz, igy tehát a rajta áthaladó áram azt annyiszor jobban is hevíti, 325° C.-nál azonban már olvad, ónnal való ötvözetei pedig meg ennél alacsonyabb hőfoknál is olvadnak. Magukat e biztosítékokat szigetelő és nem égő anyagből készült alapzatra szerelve készítik és hogy az olvadó ólom szét ne fröcsölődhessen, rendesen az egészet befedik. Az ólom, akár drótszál, akár lemez alakjában készül, ugy alkalmazandó, hogy kiolvadva legalább mintegy 15-20 mm.-es megszakítást hozzon létre, hogy a megszakításkor keletkező szikra a megszakítás helyén hosszabb ideig meg ne maradhasson. Különös gondot kell fordítani az olvadó fém befogó helyén arra, hogy ott nagy átmeneti ellenállás ne keletkezhessék, mert különben az ott olvadni kezdene, tehát lehetőleg nagy átmeneti felület adandók. Tanácsos továbbá a lehetőségig, ha csak ezt a helyszüke és más gazdasági indokok lehetetlenné nem teszik, ugy az odavezető, mint a visszatérő ágba egy-egy biztosítót alkalmazni. Ezzel ugyanis egyrészt a szikraképződés lehetőleg meg van akadályozva, mert mindkét biztosíték egyidejüleg ég ki, másrészt a biztosíték kivétele után oly vezetékrészeket kapunk, melyeket könnyen megvizsgálhatunk, ha valami hibát tpasztalunk az áramkörben. Ezenfelül azonban, ha az egyes ágak között akár a földön át, akár valamely vezető test közreműködésével rövid zár keletkezik, a biztosíték ki fog olvadni; ellenben, ha csupán egy ágban alkalmazunk biztosítékokat és ekkor nem vigyázunk arra, hogy azok mindig a pozitiv vagy mindig negativ ágban alkalmaztassanak, mi pedig nagy gondot igényel, megeshetik, hogy két ellenkező sarku drót, mely biztosíték nélkül maradt, zárlatba jut és el is ég, a nélkül hogy a nekik áramot adó vastagabb huzal biztosítéka működésbe jöhetne, sőt létre jöhet ily eset egy biztosíték nélkül maradt vékonyabb mellékvezeték és az ellenkező sarku vastag fővezeték között is.
[ÁBRA] 1. ábra. Ólombiztosító foglalat.
Ily biztosítékot gyakorlati kivitelben mutat az 1. ábra, melyben porcelán alapzaton van a 2 szorító, egyrészt oldalt a vezető drót felvételére, másrészt fenn a 2 szorítót áthidaló ólomlemez felvételére szolgáló szorító csavarokkal.
[ÁBRA] 2. ábra Lemezalaku biztosító.
A 2. ábra egy külön ily ólomlemezt tüntet fel.
[ÁBRA] 3. ábra. Üvegcsőbe foglalt biztosító.
A 3. ábra üvegcsőbe foglalt 2 ily kiolvadó ólomdrótot mutat, melyek az üvegcső végén alkalmazott fémfoglalathoz vannak forrasztva. A fémfoglalatot az áramkör megszakító helyén lévő rugók közé szorítjuk és igy e biztositék gyorsan kezelhető.
[ÁBRA] 4. ábra. Dugóalaku biztosító.
A 4.ábra oly biztosítót mutat, melynél maga az ólomdrót az izzó lámpák foglalatához hasonlóan, egy olyan dugóba van rejtve és ezt kell azután az 5. ábrában bemutatott alapzat középső hengeres részébe alkalmazni, hogy az áramkör csukodjék.
[ÁBRA] 5. ábra. Monopoláris biztosító foglalat dugós biztosítékhoz.
Mindezen biztosítékok, mivel csak egy vezetékágban alkalmazhatók, u. n. monopolárisok, mig a 6. ábra egy ugyancsak dugós biztosítékot bipoláris kivitelben mutat be.
[ÁBRA] 6. ábra. Bipoláris biztosító
Hogy valamely biztosíték helyett annál erősebb vagy gyengébb ne legyen alkalmazható, a foglalatokat rendesen ugy készítik, hogy abba csakis az olvadó biztosíték illik be.
(Pb Br2), ez a só fehér csapadék alakjában válik ki, ha ólomnitráto- v. acetáto-oldatot kálium. vagy nátriumbromid-oldattal elegyítünk. Az Ó. forró vizben könnyen oldódik és az oldatból a kihűléskor fénylő tűalaku kristályokban válik ki. Hevítéskor vörös szinü folyadékká olvad meg, amely a kihűléskor fehér szarunemü tömeggé mered meg. Az Ó. az alkáli fémek bromidjaival kettős sókat képez, amelyek a viztől igen könnyen elbomlanak.
(ciánsavas ólom, Pb(CON)2). Fehér kristályos csapadék alakjában válik ki, ha káliumcianát-oldathoz ólomacetát-oldatot elegyítünk. Az O. forró vizben is igen nehezen oldódik, a levegőn hevítve szikrázva elég, fémes ólmot hagyva hátra.
(Pb(CN)2). Mint fehér csapadék válik ki, ha ólomnitrát- v. acetátoldatot káliumcianid-oldattal elegyítünk. Sajátságai az ólomkloridéhoz szerfelett hasonlóak, savak könnyen elbontják amikor hidrogéncianid (kéksav) fejlődik belőle. Rendkivül mérges.