György, báró irói nevén Egestorff György, szül. Hannoverben 1863 márc. 29., mint egy előkelő udvari hivatalnok fia (V. György király volt keresztatyja). A hannoveri királyság bukása után a család előbb Bécsben, azután Drezdában élt. Itt lépett O. a katonai pályára. 1889-92. a berlini katonai akadémiának volt növendéke, mire a katonaságból kilépett s ezóta kizárólag az irodalomnak él. Naturalista hajlamu elbeszélő, aki tárgyát rendesen a katonavilágból veszi, melyet kitünően ismer. Művei; Von der Lebensstrasse (1889, költemények); Freilichtbilder (1890, novellák); Die Sünde (1891, egy katonatiszt története); Drohnen (1892, modern regény); Vom Tode (1893, novellák; Unter uns Junggesellen (1894, naturalista történetek); Unser Regiment (1894); Die sieben Gerropp (1895, vig história).
vagy Ombod, 1162. comes, 1165-67. nádor, 1167-96. szlavoniai bán volt. A III. Béla idejében Leustach erdélyi vajdával együtt Görögország ellen vezetett seregnek fővezére volt. Fia, Ompudin, 1199 szolnoki főispán, virágzó családot alapított, s fia Dénes nádor lett 1227-28. V. ö. Wertner O. nádor és utódjai (Turul 1895, 91-3 old.)
(Luthernél Amri). É-i Izrael hatodik királya és Ahab atyja, Kr. e. 900 táján uralkodott. Midőn Szimri fővezér Ela királyt meggyilkolta, seregei O.-t királlyá kiáltották ki. Szimri benn égett a tirzai palotában, de O.-nak még sokáig kellett küzedenie Thibin ellenkirállyal. Székvárosát Szamariába tette át, melyet megerősített. Szerencsétlen háborut viselt I. Benhadaddal, Sziria-Damaszkus fejedelmével, s az assziroknak is adófizetője volt; de uralmát a K-i Jordán-vidékre és D-felé a Moabitaföldre is kiterjesztette.
a steppei orosz-ázsiai főkormányzóság, O. járás és püspökség székhelye, 425 km.-nyire Akmolinszktől, az Om és Irtis összefolyásánál, vasút mellett 54.721 lak., jelentéktelen iparral (gyartya-, szappankészités) és kereskedéssel. A fátlan pusztán, az Irtis mentén 3 km.-nyi hosszuságban elterülő O. lakói nagyobbrészt tisztviselők és orvosok; házai jó részt jelentéktelenek; kiválóbbak; a székesegyház, a főkormányzói palota, a kaszárnyák és a szinház. Iskolákban nincs hiány; a kadet-, a kirgiz- és több közép- és népiskolán kivül van nyilvános könyvtára és földrajzi társasága. Az erősség az Om jobb partján van. 1716. alapították.
pannoniai helység 890. Arnulf német-római császárság megerősitette. Szvatopluk magyarországi fejedelemmel kötött szövetséget. A helység körülményei ismeretlenek.
(stannum), a platina-csoportba tartozó fémes elem, amely vegyületeiben mint 4 vegyértékü gyök szerepel; kémiai jele Sn, atomsúlya 117,35
Az ón ezüstfehér szinü, erősen fénylő, könnyen nyujtható és hengerelhető fém; a vékony ónlemezek sztaniol név alatt fordulnak elő a kereskedésben és sajtok, cukorkák és más élelmi cikkek becsomagolására használják. Szép szine s fénye a levegőn hosszu időn át sem változik meg. Fs. 7,29, op 228-235°, 200°-on oly merev, hogy porrá őrölhető; igen magas hőmérségleten el is párolog. A megolvasztott ón a kihüléskor kristályos tömeggé mered; a négyszöges rendszerbe tartozó kristálykák formái láthatóvá válnak akkor, ha a kihült fém felületét sósavval megmaratják (Moirée métallique.) A kristályos szerkezet miatt az ónrúd a hajlításkor sajátságosan recseg, mert ilyenkor az apró kristálykák egymáshoz dörzsölődnek. Az ón forró sósavban hidrogén fejlődése közben oldódik, kencentrált salétromsav oldhatatlan metaónsavvá oxidálja, de fel nem oldja. Hig és hideg salétromsavban mint sztannonitrát oldódik fel és egyidejüleg ammoniumnitrát is képződik a salétromsavból. Koncentrált káliumhidroxidban, szintén hidrogénfejlődés közben, mint ónsavas kálium feloldódik. Sajátságos változást szenved az ón, ha igen alacsony hőfokra (-40°) lehűtjük és állni hagyjuk; ekkor szürke kristályos porrá esik szét, amelynek fs 5,8; de ez a módosulat megolvasztással a közönséges ónná alakul ismét. Az ónnak kétféle vegyületsorozatát ismerjük, az egyikben az ón két vegyértékü és pozitiv jellemü gyök gyanánt szerepel; ezt a gyököt sztanno-gyöknek és vegyületeit sztanno-vegyületnek nevezik; a másik vegyület-sorozatban az ón négy vegyértékü és inkább negativ jellemü gyökként szerepel, amelyet sztanni-gyöknek és a vagyületeit sztanni-vegyületeknek hivják. Az ón vizben oldható vegyületeiből cink által könnyen redukálható, amikor az ón apró szivacsos tömegben rakódik le a cink felületére, az oldhatatlan vegyület pedig nátriumkarbonáttal és szénnel szintén könnyen redukálhatók; e reakciókról az ón igen könnyen felismerhető. Igen csekély nyomait is kimutathatjuk ugy, hogy ha az ónt sztannokloriddá alakitjuk át és ennek oldatához hig aranyklorid-oldatot öntünk, amikor szép vörös szinü (Cassius-féle bibor) folyadék keletkezik.
Az ón mint a bronz egyik fő alkotó része, a legkiválóbb kulturfémek közé tartozik s a művelődés egyik nagy korszakának, az u. n. bronzkorszaknak alapját vetette meg. Az ón neve egyiptomiaktól használt fémek és ásványok sorában nincsen, a görög kassziterosz a szánszkrit kasztíra és az arab kasder után itélve, e fém legrégibb ismerői az asszirok lettek volna, kik azt kasazatirrának nevezték, csakhogy ez a szó oly gyökszóra vezethető vissza, mely állitólag turáni eredetü szunir-akkad nép nyelvkincsében id-kasduru alakban található fel. A magyar ón eredeti kulturszavunk, mely a magyar ólommal eredetileg egy jelentőségü volt, olyannyira, hogy e két szót ma is sok helyen majd a stannum, majd a plumbum megnevezésére használják. Az ón illetőleg ólom szó anetaln, volem és vulna alakban megvan a vogul, osztják és a cseremisz nyelvben. Nem hallgathatjuk el annak felemlítését sem, hogy a szumir-akkad nyelvben az ólmot anna-nak nevezték, melyből az asszir anaku és az örmény anag lett. Igen valószinü, hogy a magyar ón vagy az öntést jelentő finn vala-ból származott v. az anna szóból alakult át. Ennek a dolognak az a nagy kulturtörténeti fontossága van, hogy sejtetni engedi velünk a bronz keletkezésének helyét, illetőleg a föltaláló népcsaládot. Nem lehetetlen, hogy a turáni eredetü szumir-akkad nép használta először a bronzot s terjesztette el annak ismeretét a világ minden tája felé.
Az ókorban Európa ónkereskedelme a feniciaiak kezében volt, kik különösen Angliában és Spanyolországban a legkiválóbb ónbányákat birták. Az ónban bővelkedő brit szigetnek a Kassziteros nevet ők adták. Midőn Julius Caesar meghóditotta Britanniát, az ónbányászat és kereskedelem a rómaiak kezébe került. Az érceiből kiolvasztott fémet rúdak alakjában Iktis, a mai Wight szigetére, innen Galliába és a Rhoneon le Marseille-be szállították. A latin stannum szó, mely lassankint a plumbun albumot kiszorította, Kr. u. a IV. sz.-ban keletkezett a wallisi istaen-ből, illetőleg a cornwallisi stean-ból. Az angol ónnak csak a XIV. sz.-ban akadunk riválisára, midőn a graupeni és schönfeldi ónkohók termékei a nürnbergi, augsburgi és kölni piacot meghódították. Csak hamar a cseh és szász ónbányák és kohók, jelesen Altenberg, Schlackenwald, Ehrenfriedersdorf, Geyer, Erbenstoch, Platten, Gottesgab, Abertam stb. európai hirre tettek szert s még az angol ónipart is elhomályosították; azonban a 30 éves háboru a virágzó német és cseh ónipart nagyon megviselte, ugy hogy újból az angol termékeké lett a világpiac. A XVII.sz.-ban hozták Európába az első indiai ónt a hollandusok s ez időtől kezdve Ázsia óntermékei Európában állandó piacot találtak. A mult században Sziam és Malakka évenkint 1500 t. és Junk-Ceylon 200-500 t. mosott ónt termelt. Manapság a világ összes óntermelése mintegy 70.000 tonnára tehető. Cornwall 1890-ben 9602, Banka 1891-ben 5346, Billiton 1891-ben 5600, a maláji fésziget 1891-ben 34.339, Queensland 1889-ben 2022, Új-Dél-Wales 1890-ben 3668, Tasmania 1890-ben 3764, Bolivia 1890-ben 2000 és Chili 1890-ben 1541 tonnát termelt. A többi államok óntermelése az 1000 tonnát nem haladja meg. A kereskedelemben jutó ónt leginkább az Ónkőből (SnO2) olvasztják, melyet összezuznak, kimosnak és ezután pörkölnek, hogy kén- és arzéntartalmát elveszítse. A fekete ónnak nevezett pörkölék rézoxid-tartalmát kimossák v. higított kénsavval kioldják. Ha az ónkő sok volframitot tartalmaz, az ércet lángallóban megpörkölik és annyi kalcinált szódával olvasztják össze, hogy nátriumvolframit és ónoxid keletkezik, mire az előbbit kilugozzák. Az ónoxid szinítése céljából a 60-70 % ónt tartalmazó termékeket szén jelenlétében pörkölik és a kiredukált fémet a salakkal együtt lecsapolják. Használnak aknás kemencéket is, melybe az ónkövet szénnel változó rétegekben halmozzák föl és a tüzet fujtatóval szitják. Az igy nyert ón még sok rondítót tartalmaz, ezért finomítás céljából lángallóban megömlesztik. A tiszta ónrészek először ömlenek meg, mire az ömledéket lecsapolják. A lángallóban vas- és arzéntartalmu öntvények maradnak vissza.
Az ónt az iparban igen sokféle célra használják, igy legfőkép vaslemezek (bádogos) és rézedények bevonására, továbbá mint forrasztó szert is alkalmazzák. A rézedények beónozása rendszerint ugy történik, hogy az illető réztárgyat a szükséges hőmérsékletre fölmelegitik és egyidejüleg ammoniumkloridot hintenek reá, hogy felületét tökéletesen megtisztítsák, eközben a réztárgyon megolvad ónt kóccal egyenletesen elsimiíják. Ezen kivül az iparban igen sok ónt használnak fel a különféle öntvények készitéséhez; ezek közül legfontosabbak; l. a bronz (85-90 % réz és 15-10 % ón), amelyből főleg szobrokat öntenek; 2. Britannia-fém (90-92 % ón, 10-8% antimon, esetleg kevés réz és cink), amelyből főleg evőeszközök, teáskannák stb. készülnek; 3. ágyuöntvény (89-92 % réz és 11-8 % ón); 4. harangöntvény (80 % réz 20 % ón stb. A bádogosok forrasztója l sr. ón és 1/7-l sr. ólom elegyéből áll.
(növ. Arundo L., Donax Beauv., Amphidonax Nees) a pázsitfélék kórója, 6 faja a mediterrán vidéken, K.- Indiában, a maláj szigettengeren és Madagaszkaron, Amerika melegebb vidékén és Új-Zélandon terem. A pázsitfélék leghatalmasabbja, virágzata hosszu, kalászkája 7 virágú, a tengelyen hosszu szőre van. Az Arundo Donax L. (olasz nád, hamisan spanyol nád, fusola nád) Európa D-i, Afrika É-i részén, Transzkaukázusban s a Kapsi-tenger Ny-i részén terem. 2-4 m magas, 2,5 cm vastag, Európában a legmagasabb pázsitféle, levele 5-8 cm., széles, virágzata egész félméter hosszu, lilasárga és ezüstfényü. Egész Olaszországban termesztik, szára kemény, a bambusznádéhoz hasonló, kerítés, házfödés, kosár, fal belseje, oszlop, sétavessző, fúvóhangszer stb. lesz belőle. A tengerparton a homokot is kötik vele. A régiek nyílnak, irótollnak, mérővesszőnek stb. is használták. Iróvesszőnek kalem néven a török még ma is használja. A régiek különben az arundo és kalamos alatt többféle növényt értettek, de most alig lehet mind megállapítani, hogy a mai nomenklatura szerint mi lehetett. A régi pásztorsíp a sípnádból való. Az Ó.-at kertben különösen vizmedence mellé is ültetik, csinos a tarka levelü fajtája.
(lat.) római hadi gép, hajító löveg, amelyet állítólag azért neveztek igy (O. a. m. vadszamár), mert ez szintén köveket dobott az ellenségre, mint a vadszamár üldözőjére, mikor kövecses talajon futott. Szerkezetéről keveset tudunk. Némelyek a görögök katapultáival egynek tartják, mások pedig különleges római találmánynak mondják. Az O. is a tormentumok csoportjába tartozott, mert csavarással húzták föl. Különben skorpiónak is nevezték, mert fölfelé álló tövise volt.
(állat), Kulán.
(növ.) l. Ligetszépefélék.