régi németalföldi aranypénz, későbben ezüstpénz. A pénzen egy férfialak volt kiverve, ki egy pajzsot tartott, mely utóbbin egy oroszlán volt. Az arany O. közel 22 1/2, az ezüst O. 6 korona értékü volt s különösen Törökországban volt forgalomban.
(növ.), l. Hófehérke.
nagyközség Komárom vmegye tatai j.-ban (1891) 1679 tót és magyar lak. postahivatallal és postatakarékpénztárral. Hozzá tartozik Majk (l. o.) puszta.
(növ.), az árvalányhaj, különösen a Stipa capillata L. népies neve a Balatonnál.
kisközség Trencsén vármegye puchói j.-ban (1891) 418 tót lakossa. A magasan fekvő (700 m.) szegényes község fölött mintegy száz méternyire égnek meredő függélyes sziklafal ormairól (805 m.) Oroszlánykő várának romjai tekintenek alá, mely egyike volt a legmerészebben épített váraknak. O. várát 1244. Bogormér nyerte el a királytól, mig 1353. Konth Miklós nádor birtoka volt. A huszita zavargások alatt a cseh rablók tanyáját képezte s az illavai csata után Borbála, majd Erzsébet királyné birta. 1478. egy Melchior nevü ifju nyerte el a várat (az Oroszlánkői névvel) hőstettei jutalmául a királytól. Családjának kihaltával a birtok a koronára szállt s 1576. Jakussich Ferenc nyerte. II. Rákóczi Ferenc idejében Madocsányi Miklós várnagy a várat átadta a császári hadvezérnek s akkor O. vára I. Lipót parancsára lebontatott. A birtokot 1695. Breuner gr. vette meg s most utódia, a Königsegg grófok birják. Közelében a Komlóhegy (926 m.), hegycsúcs, melyen a magyar turistaegyesület vágvölgyi osztálya a Baross Gábor menedékházat építette. V. ö. Pechány Adolf, Kirándulás Oroszlánkőre (Tiristák Lapja, II. évf. 17. old.).
l. Lengyelország és Oroszország.
kisközség Szolnok-Doboka vármegye nagyilondai j.-ban (1891) 1048 oláh lakossal.
A legújabb műtörténeti kutatások bebizonyították, hogy a szláv és különösen az O. nem egyszerüen csak a bizanci művészet továbbfejlődése vagy éppen annak töredéke, mert benne, a tulsúlyban levő bizanci elemen kivül, jelentékeny klasszikus görög, továbbá ázsiai, indiai, turáni és főleg persa (iráni) motivummal és hagyománnyal is találkozunk, s az O. lényege és eredetisége éppen abban nyilatkozik, hogy e különböző elemeket nemcsak egybeolvasztotta, hanem azokat, sajátos jellegü új irányban, tovább is tudta fejleszteni.
Az első korszakban az O. fölvette és magába olvasztotta a föntebb említett idegen elemeket. Ez legjobban azokon az emlékeken tanulmányozható, melyeket, különösen D-i Oroszország barbár (XI. sz. előtti) kori sírjaiban (kurgánok) leltek. E tárgyak, melyekből több orosz muzeum igen becses és gazdag gyüjteményt őriz, általában két nagy csoportba osztályozhatók: egyik részük magas foku kulturáról tanuskodik és jobbadán görög eredetü, mig a másik részük kevéssé fejlett s inkább barbár jellegü művészet terméke; ez utóbbiak legtöbbje a szkithák, szarmaták vagy szlávok munkája, mig az előbbiek a görög archeologia körébe tartoznak, noha tárgyaikban ama kor barbár népeinek társadalmi szokásait, viseletét, iparát stb. dolgozzák föl. Általában a kurgán-kor emlékeinek görög formáiban a keleti, főleg a persa elem is föllelhető s bár a kimunkálás gyakran durva, barbár kézre vall, mégis a későbbi O. alapvonásai és jellemző sajátosságai már ezekben is kimutathatók; különösen az ékítményekben, a persa művészetben megalkotott griffmadár, továbbá az életfa és a lótuszvirág mellett ott van a sok állat-motivum (lófejek, kigyószerüen egymásba fonódó testtel, férfitestek, melyek kigyókba és más állati ékítményekbe mennek át), melyek eredeti, új felfogásról és ízlésről tesznek tanuságot.
A második korszak, mely a kereszténység fölvételével (955) kezdődik, igen gazdag nagy szabásu épületekben; uralkodó elem a bizanci, de csak a formában és elrendezésben, mert ezek kiképzésében, de legkivált az ékítményekben az előbbi korban jellemzett művészet természetes folytatásával találkozunk. A legrégibb, de csak részben fönmaradt emlék ebből a korból a Jaroszlav nagyhercegtől 1037. Kijevben épített templom, melynek fő része az áldást osztó istenanya igen nagy mozaikképe; a gazdagon aranyozott alap, a hosszura nyujtott ruházat és alak, a karok és a kezek, meg végre az egész kép merev tartása, bizanci eredetre vallanak. Ennek a bizanci művészetnek önálló földolgozását és átalakulását orosz művészetté legjobban láthatjuk a Vladimir és környéke templomaiban; legnevezetesebb ebből a szempontból a pokrovi templom (XII. sz. közepe), meg a Vladimiri Szt.-Demetrius-dom (XII. sz. vége); az épület elrendezése bizanci, de a külső falak ékítményei eredetiek: a mélyített domborművek motivumaiban a virágok, levelek és ágak fantasztikusan váltakoznak és fonódnak együvé emberi alakokkal és állatokkal (oroszlánok, kentaurok, madarak, szarvasok, griffek stb.), éppen ugy, mint az előző korban. De ezt azt irányt csakhamar elhanyagolták egy új irány miatt, mely a XIV. sz.-ban kezdődött, a bizanci modor második lényeges átalakulását hozta létre s általában moszkvai művészet néven ismeretes. A templomok eredeti központi kupoláját (főkupola) négy kisebb kupolával vették körül, melyeket hagymaalakra, hasas formában építettek s hengeralaku alapépítményre helyeztek. Ez az új művészet a XV. sz.-ban Oroszország csaknem minden városában elterjedt s a XVII. sz. közepétől mintául szolgált, noha ezzel elejét vették annak a nagyobb foku és művészi fejlődésnek, melyre az átmeneti ízlés még képes lett volna. De mellette igen szépen érvényesült még a keleti építészeti modor is, mely gazdag teret talált a kupolák sokszerü új alakjában, a harangtornyok és előcsarnokok építésében; ezeket ismét fantasztikus felső építményekkel díszítették, a hindu pagodák modorában. Kétségtelen, hogy mindezen építkezéseknél külföldi, különösen bizanci és olasz mesterek vitték a fő szerepet, de azért már korán voltak Oroszországnak is hivatott építészei, akiken kivül számos művész foglalkozott egyházi készületek, szent edények, keresztek, tömjénezők stb. készítésével. Egyedül a festészet, mely e korban csaknem kizárólag a templomok belső díszítésére s a szentképek festésére szorítkozott, nem tudott szabadulni a bizanci merevségtől, mert a kánonok a szentek hagyományos alakjait megváltoztatni nem engedték.
A harmadik korszakot a Romanov dinasztiának trónra jutása (1613) vezette be, s ekkor az O. mindig közelebb jut Ny-i Európához, mig aztán Nagy Péter idejében (XVII. sz. vége) Oroszország is belép az európai államok sorába. Az addigi bizanci és ázsiai hatás lassankint helyt ad a nyugati műveltségnek, s ezen átalakulás nyomaival először az építészetben találkozunk. Igy az 1680. Nagy Pétertől Moszkvában épített Szt.-Miklós-templomon a renaissance elrendezés és a külső rokokó-ékítmény kirívó ellentétben van a szokásos hagyma-alaku öt kupolával, melyek átmenet nélkül emelkednek ki a lapos tetejü építmény fölött. Mikor a főváros Szt.-Pétervár lett, lázasan kezdték azt építeni, s a csaknem másfél száz évig tartott munkásság csak az Izsák-székesegyház befejezésével (1858) ért végett. Ugy Nagy Péter, mint utódja, mindent elkövettek, hogy Szt.-Pétervárból európai nagyváros legyen és sokat áldoztak az építkezésekre. A számos templom közül, melyek e korban épültek, nevezetesebbek: a Sándor-Nevszkij-zárda (építette Tresani 1713), az ugyanott később épült (1790) Szt.-Háromság-templom, a Preobrasenszkíj-székesegyház (építette Tresin 1742-54), a impozáns Izsák-dóm, mely 1818-58. épült stb. A profán épületek közt: a Téli palota (tervezte Rastrelli, épült 1754-64.) a Carszkoje-Szelo, az Anicskó-palota, a művészeti akadémia, a tengerészeti palota, a Márványpalota s az Ermitage (mindkettő Delamottetól), a Mihály-palota (építette Rossi 1819-1824) stb., melyek azonban mind nyugat-európai ízlésben épültek. Csak a legutóbbi évtizedekben nyilatkozik ismét némi nemzeti szellem és irány az O.-ben; leginkább Moszkva jár elől, hol a Kreml-palota mintegy emlékeztet az orosz művészetre és utánzásra kinálkozik. Legszebb diadala az orosz építészetnek a moszkvai Megváltó-templom (építette Thon és Resanov, 1839-83) meg a borkii fogadalmi templom (1891-1894).
A két utolsó században érvényre jutott Ny.-i európai hatás nagy lendületet adott a szobrászatnak és a festészetnek is. Mivel a bizanci művészet, illetőleg a kánonok, tiltották a szenteknek plasztikus ábrázolását, a szobrászat teljesen pangott, a festészet pedig csakis egyházi téren mozoghatott. Csak a XVIII. sz.-ban kezdtek Oroszországban nagy férfiak emlékének szobrot emelni s ezek közt az első Nagy Péteré volt. De a Rastrelli gróf lovasszobra (bronzban, 1747) nyugodt méltóságával nem elégítette ki a nagy orosz reformátor tisztelőit, s II. Katalin Falconet Péterrel újra mintáztatta Nagy Péter szobrát, melyt 1872. a névaparti Péter-téren állítottak föl. Nevezetes szobrok még: a moszkvai Minin- és Pozsárszkij-emlék (mintázta Martos 1818), a szentpétervári Kutusov- és Barclay de Tolly-szobor (tervezte Orlovszki 1818-36), I. Sándor emlékoszlopa (Monferrand és Orlovszki 1832), Miklós császár lovasszobra (Clodt báró 1859), a novgorodi óriás-harang (ezredéves fennállásának emlékére, Mikjesintől 1862), a moszkvai Puskin-szobor (Objekusin és Bogomolov 1880) stb. A legjelesebb modern orosz szobrászok: Popov, Antokolszki, Csicsov, Lanceray, kiknek műveiben helyes és egészséges realizmus éles jellemzéssel nyilatkozik. Hasonlóképen nyugat-európai hatás alatt fejlődött az orosz festészet is. Az ötvenes évekig az olasz mesterek és a francia klasszikusok utánzása, meg a szigoruan akadémikus irány divatozott; azóta a nemzeti és a népies szellem foglalt tért és a realisztikus modor és felfogás uralkodik. Nevezetesebb festők a XVIII. sz.-ban és a XIX. sz. elején. Lozenko (megh. 1773), Akimov (meghalt 1814.), Levitzky (megh. 1822.), Moskov (meghalt 1839.), a két Scsedrin (meghalt 1804. és 1830), Alekszjejev (megh. 1824); akadémikusok voltak: Tropinin (megh. 1827.), Lebedjev (megh. 1837), Rabusz (megh. 1857.), Markov (meghalt 1878.), Beidemann (megh. 1869.); romantikusok: Brüllov és iskolája, továbbá Ajvaszovszkíj, Lagorio és Mescserszkíj. A népies elemet a vallásos festészetbe Ivanov vitte be, mig Fedotov, Perov, Polanov, Repin és Verescsagin és ezek iskolája a realisztikus irányt képviselik.
l. Hurut és Influenza.
(dvorjansztvo), Nagy Péter cár idejében vette eredetét azon szolgaszemélyzetből, melynek a cár az élethosszig tartó katonai szolgálatot kötelességévé tette; most már nemcsak katonai, hanem polgári érdemekkel is lehet nemességet nyerni, mely örökölhető. Az 1722-iki rangtáblázat az O.-et 14 fokozatba sorozta; miután Anna cárnő az élethosszig tartó szolgálati kötelezettséget 25 évre szállította le, III. Péter szabadjára hagyta az O.-nek, hogy akar-e szolgálni, vagy sem. II. Katalin a tartományi kormányzóságok szervezésénél 1775. az igazságügy és a rendőrség vezetését az O.-re bizta, 1785. pedig kiadta az u. n. nemeslevelet, mely az O.-nek több előjogot és csaknem teljes autonomiát biztosított a tartományok kormányzásában. De I. Sándor cár, a minisztériumok fölállításával a közigazgatást lassankint annyira centralizálta, hogy az O. előjogai és autonomiája már csak névleg léteztek; a jobbágyság megszüntetésével pedig (1861) az O. egy csapásra elvesztette minden politikai jelentőségét s egyúttal anyagi érdekeiben is súlyos kárt szenvedett. Az egyedüli jog, mely az O.-nek meghagyatott, az, hogy a minisztérium elkerülésével közvetlenül a cárhoz fordulhat kérelmével: de a bürokrácia ezt a lépést is mindig megnehezíti, s ha teheti, meg is akadályozza. Az O. anyagi helyzetének javítására III. Sándor cár 1885. a nemesi bankot alapította, mely a nemesek ősi birtokaira olcsó jelzálogos kölcsönöket ad.