v. önszeretet, l. Egoizmus.
(Eör), 1. Alsó-Őr, kisközség Vas vármegye felső-őri j.-ban, (1891) 1603 magyar lakossal. - 2. Felső-Őr (Ober-Wart), csinos nagyközség Vas vármegye felső-őri j.-ban, (1891) 3410 magyar és német lak.; a járási szolgabirói hivatal székhelye, járásbirósággal, telekkönyvvel, királyi közjegyzőséggel, takarékpénztárral; van vashámora, vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Lakói élénk gabona-, marha- és fakereskedést űznek. Felső-Őr az Őrség (l. o.) nevü vidék központja. V. ö. Guóth Sándor, A felső-eöri ev. ref. egyház története (Szombathely 1873).
(Evr), a magyarban eredetileg rabszolgát jelentett, melyet csak azután szorított ki a közhasználatból a szláv szolga szó. 1092. Szt. László meghagyta, hogy «akinél a Carchas - birónak András király s Béla herceg idejében történt odaitéléséből valamely város- vagy falubeli találtatik azok közül, akiket őröknek vagyis rabszolgáknak neveznek, azt a Nagyboldogasszony napjára a királynál bemutassa; aki az ilyet letartóztatja, kétszeresen fizeti meg birságát; aki pedig hozzá való jogát be akarja bizonyítani, a mondott napon jelenjék meg s bizonyítsa be». De 1093. őröknek nevezik a határszélekre vigyázókat is (Custodes confiniorum, qui vulgo ewrii vocantur); 1246. a hadsereg biztosító (elő- és utó-) csapafát is ekként hivták (Custodes exercituum, qui vulgo Eur dicuntur). Őrnek hivták 1272-31. a kémek földét (terra speculatorum) s 1327. őrnagyságnak a kémek kapitányát. - Őr, a katonaságnál, l. Őrszolgálat. - Őr, a vasutnál, l. Pályaőr.
öre, régebbi svéd váltópénz; ezüstben = 5 fillér, részben mint 1/3 ezüst ör = 11/3 fillér; jelenleg váltópénz, a svéd koronának (kronor) 1/100-ad része, értékre nézve 1,3 fillér.
kisközség Hunyad vármegye hátszegi j.-ban, (1891) 308 oláh és magyar lak. Ő. a Kendeffy-család ősi lakóhelye; hajdani zárdatemploma (most ref. templom) a vármegye legszebb román ízlésü temploma; érdekesek a Kendeffy-kastély termeinek fadíszítményei. Rudolf trónörökös és retyezáti vadászatai alkalmával itt lakott.
l. Angyal.
l. Őrszolgálat.
(héb. sátan, gör. diabolosz), a bibliából az evangeliumba s onnan a keresztény dogmatikába ászármazott rossz szellem, akit egy elkárhozott lelkek birodalma élén úgy képzeltek, hogy örökös küzdésben van istennel és ennek országával. A héber monoteizmus nem ismerte az Ö.-öt, s a Jób könyvének prologjában megjelenő Sátán az isten fia volt, aki Jahve engedelmével megkisértette az embereket, hogy próbára tegye jámborságukat. Később, az ó-testamentomnak a száműzetés után irt könyveiben, a sátán mindig ugy jelenik meg, mint az isteni harag megszemélyesítője, majd csaknem egészen kivész a bibliából, mig végre kevéssel a Krisztus eljövetele előtt (Énok könyve) már teljesen kifejlett az a legenda, mely szerint az Ö.-ök büszkeségükben bukott angyalok (Mózes I. 6.), akik egyetlen királyuk vezetése alatt bálványimádásra csábítják az embereket, démonokat nemzenek és örök kárhozatra jutottak. A Jézus eljövetelével egyre jobban kialakult és kidomborodott az Ö. egyénisége, akinek működésében a Messiás megváltói feladata ellen irányuló összes törekvéseket és küzdelmet személyesítették meg. Már maga Jézus beszédeiben és tanaiban példálódzik, hogy a Messiás hivatása az Ö.-gel folytatott küzdelem. Az újszövetségi iróknál az Ö. már az antikrisztussal, a nagy sárkánnyal, a paradicsomi kigyóval azonos; miután az égben Mihály arkangyal legyőzte, a földön támadt isten egyháza ellen, de itt is fölébe került a Messiás, aki ezer esztendőre leláncolta, akkor újra szabadon bocsátja, még egy utolsó rettenetes küzdelemben eltiporja, s aztán a kénköves poklokra veti.
A későbbi egyházatyák (már János evangeliuma is) irataiban az ellentét Krisztus és az Ö. között valóságos dualizmussá élesedik ki a sötétség és világosság birodalma közt; ebből több eretnek szekta (gnosztikusok, manicheusok, Origenes stb.) különös vallási tételeket magyarázott ki, a katolikus egyház pedig viszont Krisztus halálát ugy értelmezte, mint az Ö.-nek fizetett váltságdíjat azért, hogy az emberiséget az Ö. hatalmából fölszabadította, s egyúttal a még az Ö. hatalmában lévőkből a Krisztus nevével űzte ki (exorcizmus) a gonosz lelket. A középkor folyamán, az Ö.-ben való hit egyre jobban meggyökeredzett a köztudatban s egyszersmind a néphit és a babona roppant hatalmat is tulajdonított neki. Nincs nép, amely mitologiájában az Ö. alakját meg ne személyesítette volna, s legtöbbje, mintegy keretül, apróbb és alsóbb rendü szellemeket is teremtett képzeletében az Ö.-höz, amilyenek voltak a démonok, lidércek, manók, boszorkányok, koboldok, törpék, sőt a tündérek stb. is. E tarka, csodás népmesékkel és hagyományokkal szemben azonban a keresztény dogmatika lényegében még mindig föntartotta alaptételeit: hogy, noha a kénköves pokol, az örök elkárhozás minden kínjaival, élén az Ö.-ökkel létezik is, mégis az egyház segedelme és különösen szűz Máriának megnövekedett hatalma megszabadíthatja azokat, akik az Ö.-nek eladták magukat, sőt az elkárhozottakat még a pokolból is megmentheti. A humanisztikus tanulmányok eredménye volt, hogy az Ö.-ről szóló tan lassankint át meg át szövődött a régi pogány vallás hagyományaival, s különösen Németországban divatozott az Ö. kultusza, amiről számos monda és kalandos történet tesz tanuságot. Még jobban kedvezett az Ö.-ben való hiedelemnek a protestáns ortodoxia, amennyiben Luther maga nemcsak azt állította, hogy az Ö.-nek hatalma van az emberiség fölött, hanem azt is, hogy az Ö., mintegy dualisztikus formában, Krisztussal együtturalkodik s megrontotta az Isten munkáját az emberben. Sok időbe került, mig a tudomány megingathatta a néphitben s a babonában gyökeredző Ö.-ről szóló tant; Spinoza, Bekker és a jogtudós Thomasius kezdték meg a harcot az Ö. ellen, melyet a mult századbeli illuminátusok oly sikerrel vittek, hogy az Ö. fogalma és képzete ma már csaknem teljesen kiveszett a köztudatból. L. még Angyal, Lidérc, Manó.
1. István (prodaviczi és peleskei), Lajos király 1348. Calabria kormányát reá bizta grófi címmel. Stilo várát megvédte Johanna seregeitől mindaddig, mig áruló katonái magára nem hagyták. Ekkor három magyarjával keresztül törve az ellenség sorain, a hegyek közt bujdosott, mig végre három nap mulva sebesülten fogságba esett. Különben királyi testőr, Vas, Sopron és Zala vármegyék főispánja volt 1387 után bekövetkezett haláláig. V. ö. Pór, Nagy Lajos király 177, 189, 438; Anj. Okt. IV. 577.
2. Ö. istván (prodaviczi és peleskei), a hires Micsk (1325-42) tótországi bán unokája s a XIV. sz. végén a Dráva mentén Kőrös és Zala vármegyékben hatalmas és gazdag földesúr. 1396. a nikápolyi vereség hallatára nyiltan elpártolt Zsigmond királytól s Nápolyi Lászlónak lőn határozott párthive. Ő gondolta ki azt az ügyes tervet, hogy Zsigmond királynak, midőn spalatóból vissza akart térni Budára, útját kell állani a kőrösi hegyekben s igy visszatartani Magyarországtól. De párthivei nem támogatták eléggé, ő pedig egymaga nem birta végrehajtani tervét, sőt Zsigmond párthiveitől határozott vereséget szenvedett. Erre Szentgyörgy várába (ma Gyurgyevác, Belovár-Kőrös vármegye) futott s ott sokáig védte magát. Végre, midőn a várat Zsigmond hivei már-már bevették, keresztül vágta magát az ostromló seregen s külföldre menekült. Fia Miklósi 1425. csak csere útján tudta visszaszerezni Szentgyörgy vára egy részét. V. ö. Fejér, Cod. Dip. (X., VIII., 484-6); Csánki, Kőrösmegye a XV. sz.-ban.
3. Ö. Mátyás, győri kapitány és I. Ferdinánd király vezére. Eredeti neve: Teufer. 1552. egy tizezer embernyi sereg élén állott, melynek az volt a célja, hogy Ahmed és Ali pasák hadi működését megakadályozza, esetleg Drégely várát a töröktől visszavegye. Ö. a palásti mezőn meg is ütközött Alival, de fegyelmezetlen serege megveretett, őt magát elfogták és Konstantinápolyba vitték. Szulejman szultán parancsára bőrzsákba varrva, a tengerbe vetették.
Az ősrégi időkből eredő nagy árkok és sáncok az ország különböző vidékén, melyeket Óriások árka néven már Árpádkori okleveleink emlegetnek s az Ö. elnevezés mellett Csörsz árka, Ördögbarázda, Papok sánca stb. név alatt is ismeretesek. Ö.-nak nevezik az Eszék és Bénye közti sáncokat Baranyában, továbbá Somogyban és Tolnában egyes nyomait, a Csörsz árkának (l. o.) a Felső-Tiszánál levő kiágazásait s a budai nagy esőárkot. Mely időből valók ezen történelem előtti erődítmények, még nincs eldöntve, bizonyos csak annyi, hogy korántsem származnak egy néptől s egy időből. Vannak, melyeket a rómaiak készítettek, p. a székelyföldi Ördögbarázda, Rapsonné útja, Attila útja stb. név alatt ismert régi művek Téglás G. kutatásai szerint tőlük erednek. Ellenben a bácskai római út Fröhlich R. szerint barbárok, valószinüleg a limigant-szarmaták készítménye. L. még Csörsz mondája.