l. Haj.
a ló és szamár kereszteződésének az eredménye s ha a ménló párosult szamár-kancával, akkor ló-Ö.-nek, hapedig szamár-mén párosodott ló-kancával, akkor szamár-Ö.-nek nevezik. A ló.-Ö. (Equus hinnus) testének és fülének arányait anyjától, vékony, hosszukás fejét atyjától örökli, ugyszintén egészen sörényes farkát és nyerítő hangját. Teherhordozásra használják első sorban, de nem tenyésztik annyira, mint a szamár-Ö.-t. A szamár-Ö. (Equus mulus) testarányaiban a lóhoz hasonlít, de feje, fülei és tövén rövid szörü farka a szamárra emlékeztet. Miután a ló és a szamár rendes körülmények között soha sem párosodik, különböző módozatokhoz kell folyamodni. Egyik eljárás az, hogy a lókancának szemét bekötik, megelőzőleg azonban mén-lovat vezetnek hozzá s igy szedik rá. Éppen igy bánnak el a mén-lóval is. Sokkal egyszerübbben történik meg a párosodás, ha a csikókat egymás társaságában nevelik fel. Ezt az eljárást követték különben a régi rómaiak is. A ló-kanca valamivel hosszabb ideig hordja az Ö.-t; a fiatal azonban előbb áll lábra; de ejlődése tovább tart; négy éves korában még gyenge. Életéveinek száma 20-30, sőt nem ritkán 40 is. Egyesíti magában a szülők tulajdonságait; kevés igényü, kitartó, lassu, biztos járásu, mint a szamár, erős mint a ló; jó erejében 150 kg. terhet is elvisz naponkint 6-7 mérföldre. Az Ö.-eknek ritkán van utódjuk.
számrendszerünk alapszámának, t. i. a tiznek fele. Azért valamely szám akkor és csak akkor osztható öttel, ha utolsó jegye 0 v. 5.
(gör. Oita), most Katabothra, hegylánc Közép-Görögországban; Ny-on a Pindosz hegyrendszerrel függ egybe, K. felé a Knemiszben folytatódik s az ókorban határvonal volt É-on az aenianok, aetolok, malisziak és lokrisziak közt, d-en a dóriak és aetolok közt, Herakles a monda szerint a hegylánc legmagasabb csúcsán (2158 m.) égettette meg magát.
(növ.), l. Pentagynae.
l. Pentandria.
(eszt.,) az élces elme szikrája, mely véletlenül kilobban. Az Ö. egy gyorsított, ugrándozó kombináció. Nagy fontosságu az Ö. a vígjátékban, bohózatban, csel- és helyzetjátékban, amelyben az ötlet majdnem a legmulattatóbb része a darabnak. L. még Impromptu.
(lat. quinta, gör. diapente), elméleti és gyakorlati fogalma a zenében nincsen szorosan véve valamely skálához kötve, mert mindkét esetben szabadon választhatunk oly távolságot, mely öt hangot foglal magában. Az ötöd hangköznek a ma dívó zenerendszerben ugy elméletileg, mint gyakorlatilag három különböző faja használtatik, u. m.: 1-ször a nagy v. tiszta ötöd, melyben az alsó hang mindig az illető skála alapzöngéje, az ötöd pedig ugyanabban a skálában a természetes ötödfokára esik, p. c-g, g-d s igy tovább, alkatrészei: három egész és egy nagy félhang; 2-szor a szűkített ötöd, mel ykét egész és két nagy féhangból áll, p. c-ges, v. g-des stb.s 3-szor a bővítet ötöd, mely három egész s egy nagy és egy kis félhangot foglal magában, p. c-gis v. g-dis stb. A zeneelméletben szoros szabály, hogy két tiszta ötöd egyenes mozgásban egymásután nem következhetik. A tiszta ötöd egyszersmind tökéletesen egybehangzó hangközt alkot, melyet szabadon lehet hangoztatni s kiindulás- vagy végző hangközül is szolgálhat. L. még Fedett ötöd.
a különféle hangzatokban azok a hangok, melyek azok egyenes v. fordított állásában a legalsó hangtól egyenes v. fordított állásában a legalsó hangtól számítva rendesen a legjelentősebb ötöd- vagy harmadközt teszik.
ugy jő létre, hogy valamely heteshangzat első fordításában szerepel, t. i. ha annak nem az alapzöngéje, hanem harmadata teszi az alhangot, p. g-h-d-f uralgó hetesnek az első fordításával: h-d-f-g; v. a hetessel szemben h-d-fis-g stb. Ö.-nak azért nevezik, mert benne az ötöd- és a hatodhangköz játsza a jellemző szerepet.