görög szobrász, élt Kr. e. az V. sz.-ban. Pausanias szerint ő készítette azt a nagy oromcsoportozatot, mely Zeusnek olimpiai templomán volt, s mely Oinomaosnak Pelopsszal való lóversenyét ábrázolta. Hasonlókép tőle ered a hires olimpiai Nike, mely alakjában és felfogásában Pheidiasnak befolyását mutatja. Az utóbbi műremek kétségtelenül P. műve, holott a kissé régies oromcsoportozatot sokan eltagadják tőle. V. ö. Brunn, P. u. die nordgriechische Kunst (München 1872).
(Paeones), ókori nép, mely Trákiában és Makedoniában volt elterjedve. Eredetét a görögök Paionra, Endymion fiára vezették vissza, holott maguk a P. a trójai teukroktól származtatták magukat. Alighanem frigiai törzs voltak, melyet a persák Kr. e. 513. meghódítottak és javarészben Kis-Ázsiába telepítettek által. Régente összetévesztették a panonokkal (l. Pannonia).
(franc., ejtsd: per; ang. peer; a lat. pares a. m. egyenlők, hasonlók, szótól), Angolorságban és azelőtt Franciaországban is a főnemességnek politikai jogokkal fölruházott tagjai. A P.-méltóság (franc., pairie, ang. peerage), a hűbériség korára vezethető vissza. L. Hűbér és Felsőház.
az angol felsőházban egyszerre több tagnak kinevezése abból a célból, hogy velök magának a kormány ott többséget biztosítson.
János, olasz zeneköltő, l. Paesiello.
(ejtsd: peszle), város Renfrew skót grófságban, 8 km.-nyire Glasgowtól, a hajózható White Cart mindkét partján, vasút mellett, (1891) 66 425 lak., nagy gyárakkal, amelyekben cérnát, selyem-, félselyem-, pamutdivatcikkeket, vásznat, szeszt, gépeket, szappant készítenek, továbbá kelmefehérítőkkel és festőkkel, vas- rézöntéssel. A gyárak nagyobára a folyó balpartján fekvő óvárosban vannak. Legjelentékenyebb épületek a gót ízlésü városháza 40 m. magas toronnyal, régi apátsági templom és a baptisták temploma.
(ejtsd: pekssańss) Henrik József, francia mérnök, szül. Metzben 1783 jan. 22., megh. Jouy-aux-Archesben (Metz mellett) 1854 aug. 19. A francia tűzérségbe lépve, tábornokságig vitte; több művet irt a tengerészetről és a hajótüzérségről; Considérations sur l'artillerie des places (Páris 1815); Nouvelle force maritime (u. o. 1821); Force et faiblesse de la France (u. o. 1830) s nevezetessé lett a róla elnevezett P.-féle ágyuk feltalálásával, melyek nagy ürtérrel biró bomba- és gránátágyuk kúpalaku lövőkamrával, ezeket később a vontcsövü ágyuk szorították ki.
v. pajzs (clipeus), a régiek vágás és döfés ellen védő fegyvere, melynek alakja és nagysága sokszor változott. A görögöknél a P. eleinte kerek (pelta), a Homeros utáni időben tojásdad és olyan nagy volt, hogy az embert egészen födte. Az utóbb említett hosszu oldalain bevágás volt. Ilyeneket látni a beociai érmeken. Később ismét a kerek P. divatja járta. Még későbben olyan kisebb P.-ot használtak, amelyekhez bőrkötény volt erősítve. A P. 5-7 egymásra ragasztott marhabőrből készült s ezt vékony érclemez borította, az érclemezt a P. szélén domboru fejü szögek erősítették a bőrrétegekhez. Közepén egy nagyfejü díszes szög volt - a köldök. Itt voltak a jelvények is alkalmazva. Az athénieké bagoly, a tébeieké szfinx, a spártaiaké D betü, ezért nevezték az utóbbiak a P.-ot lambdának. A kerek P. súlya 6, a tojásdadé 14 kg. volt. A rómaiak P.-a eleinte négyszögü volt, etruszk befolyás következtében ezeket csakhamar kerek érc-P.-ok váltották fel (aspis), aztán a szamnita vagy mások szerint gallus fél- vagy háromnegyed hengeralaku scutumnak nevezett P. jött divatba. Ezt fából készítették, vászonnal és bőrrel vonták be, szélei pedig meg voltak vasalva. aztán a kerek parma jött használatba. Ezek az alakok váltakoztak és gyakran ismétlődtek. Később a tojásdad alaku P.-okat nevezték clipeusnak. A P. közepén volt az umbo (köldök), amelyet díszítés vett körül. Leggyakoribb díszítés: a szárnyas és koszorus villámsugarak, a sas, a félhold stb. A P. belsejében az illető harcos neve és csapatjának jelzése olvasható. Az ó-persáké vesszőfonadékból készült nagy P. volt, amelynek alsó érchegyét a földbe szúrták. A rómaiak és görögök a P.-t nem csak egyenként való harcnál használták, de egész osztályok akként tolták egymás mellé s félig egymás fölé a P.-okat, hogy a csapat mintegy mellvéddel volt födve. A gallusok P.-a Julius Caesar szerint fából vagy vesszőfonadékból készült, de voktak bronzból valók is. Az ariminumi érmeken látható gallus P.-ok tojásdad-alakuak. Az ysgwydnek nevezett ó-brit P. a római scutumhoz volt hasonló. Az arabok P.-a kerekded, a frankoké szintén, de ezeknek volt tojásdad- és mondola-alaku P.-uk is. A frank P.-ok rendesen hársfából készültek s az V. sz.-ban közepüket sárgára, szélüket fehérre festették. A normannoké leginkább hosszukás tojásalaku.
A XI. és XII. sz.-ban az európai P.-ok leginkább mandola-alakuak és homoruak, hogy a harcos minden oldalról be legyen takarva. kerek P.-uk csak a könnyü fegyverzetü gyalogosoknak volt. A XII. sz. vége felé a P.-ok kisebbedtek, különösen Franciaországban, hol alakjuk tojásdad és kerek ebben az időben. Spanyolországban alul hegyben végződő, felül egyenes vonallal határolt P.-ok voltak divatban. A XIII. sz.-ban Franciaországban a petit écunek nevezett kis háromszögletü P.-ok terjedtek el a lovagok között, ezek rendesen címeralakokkal voltak befestve és bőrszalagokkal akasztattak a nyakra. Általában deszkából készültek és krétás enyvbe áztatott vászonnal voltak bevonva és pedig azért, mert igy a vászonra jól lehetett a címerképeket festeni. A vagyonosabbak bőrrel vonták be. A XIII. sz. vége felé ismét nagyobb P.-ok jöttek használatba, alsó hegyüket a gyalogság a földbe szúrta s teljesen födve, mintegy olasz fal mögül harcolt. A festett P.-okat, az idő viszontagságaitól óvandó, tokban, borítékban tartották. A lovagok a XIV. sz.-ban háromszögletü kis P.-okat használtak, amelyeknek felső oldalát nem egyenes, hanem hajlott vonal határolta. A háromszögalaktól eltérő P.-okat tárcsának nevezték. Ezeknek a jobb szélük felső részén bevágás volt alkalmazva, hogy az ellenségnek szegzett dsidát v. kopját rá lehessen támasztani. A XV. sz.-tól kezdve a lovagok csak torna alkalmával használtak P.-ot, mert ebben az időben már a lemezpáncélok annyira tökéletesedtek, hogy fölöslegessé vált a csatában. Tárcsának különben nemcsak az imént leirtakat nevezték, hanem gyakran a nagy gyalogsági P.-okat, megkülönböztetendő a lovasságétól (targa, targia, targica, pelta, targe, targhetta). A gyalogság P.-ának egy másik nemét pavois, pavart, pavese, palvesenek is mondták. E terjedelmes P.-okat leginkább a számszeríjjasok használták, azért, hogy a húr megfeszítésének ideje alatt tetőtől talpig födve legyenek. A pavois magassága 1 m., szélessége 40-50 cm. Belsejének közepén felülről lefelé futó vályu volt, mely a külső oldalon gerincet alkotott. Ennek az volt a rendeltetése, hogy a földbe vert karóhoz lehessen a P.-ot támasztani, a gerincnek pedig az, hogy a P.-nak nagyobb ellenálló képességet szerezzen. A tallevas a közönséges tárcsától abban különbözött, hogy két oldala hajlott volt. A magyar P. trapezalaku és homoru még a XV., XVI. sz.-ban is. Spanyol-, Francia-, Olaszországban, továbbá Angliában a XIII. és XVI. sz. között a másoktól átvett adargát is használták, amely erős merev bőrből készült, tojásdad-, sziv- és kettősen tojásdad-alaku volt. Ezeket különben leginkább Spanyolországban használták, ahol az alcanciasnak nevezett fegyverjátékoknál még a XVIII. sz.-ban is szokásosak voltak.
[ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] 1. ábra. 2. ábra. 3. ábra.
P., a heraldikában a címer egyik legfőbb kelléke, melyben a címeralak foglal helyet. Heraldikai P. a. m. címerrel a heraldika szabályai szerint ékített P. Formája a különböző századok szerint váltakozó. A középkorban rendesen megfelel azon formájunak, melyet a lovagok csatákban használtak. Két leginkább használatos formáját az 1-2. ábrák mutatják. A XVI. sz.-tól kezdve a 3. ábrán látható P.-alak jött divatba. Azonkivül használtatott az u. n. tárcsa-P. (4. ábra), mig a XVI. sz.-ban, a renaissance korában a P. különféle eszményi formákat ölt, a legbizarrabb formákban váltakozik.
[ÁBRA] 4. ábra.
A P. ritkán egyszerü, rendesen vonalak által több részre van osztva. E vonalak lehetnek egyenesek, hullámosak, törtek stb. Elhelyezésükre nézve lehetnek függőleges, vizszints, haránt vagy egymással komibnáltak stb. A P.-nak különféle vonalak által történt felosztása folytán keletkeznek az u. n. tulajdonképeni címeralakok, melyek az osztás minősége szerint különfélék lehetnek, s számuk csaknem korlátlannak mondható.
P. az építészetben, 1. a boltozatnak homloka (bütüje, l. boltozat), 2. a lakatosmunkában az ajtók felszerelésében a kilincset és kulcslyukat összefogó, a vésett lyuk oldalait védő lemez (mostanáig leginkább sárgarézből).
(Patella), az elülkopoltyus csigák rendjében a kerekkopoltyusok alrendjének egyik neme teljes kopoltyukörrel, oldalkarély nélküli lábbal. Csigaháza paizsszerü, csúcsa kissé előre hajlott, felülete a csúcstól kiinduló bordákkal ékített. Mintegy 150 élő faját ismerjük a különböző tengerekből, melyek közül többet megesznek.
(glandula thyreoidea), az emberben, de sok állatban az ádámcsutkán (a paizsporcogón) előforduló, működésre nézve alig ismeretes mirigyes szerv, amelynek megduzzadására a golyva (l. o.) képződik. Két oldal- s egy középső szűkült részét (isthmus) különböztetjük meg. Szerkezete apró mirigytüszőkből álló, amelyekben köbalaku mirigysejtek vannak s az üregekben pedig enyvszerü (colloid) anyag. E mirigyszemcséknek nincsen kivezető csövük. A szemcsék körül kötőszövet van, amely eres, és ideg is van a mirigyben. L. még Mixödema.