-család (palásti és keszihóci), igen régi hontvármegyei nemes család, mely előnevét ősi fészkétől vette. Első ismert törzse a XIII. sz. közepe táján élt P. Guze. Tagjai közül említendők: P. Bertalan és László 1644. korponai várnagyok. P. József 1601-1609. Hont vármegye alispánja. P. Pál 1627-1646. szintén ezt a tisztséget viselte és több ízben országgyülési követ is volt. P. János 1639. Vas vármegye szolgabirája. P. Miklós 1649. Hont vármegye helyettes, P. Ferenc pedig 1691. rendes alispánja volt. P. Ferenc 1653. tábornok. P. Ignác 1760. tanácsos a szepesi kamaránál. P. József 1797. hontvármegyei alispán és országgyülési követ. P. Pál (l. o.). P. Sándor (l. o.) iró.
1. P. Pál, teologiai iró, fölszentelt püspök, szül. Magyar-Izsépen (Zemplén) 1825 márc. 29. Fölvétetvén a kassai egyházmegyei növendékpapok sorába, Pesten végezte a teologiát. Pappá szentelték 1848 jun. 10. Ezután a bécsi Augustineumban hitdoktor, Sátoralja-Úhelyen káplán, később a kassai papnevelőben lelkiigazgató. 1855 febr. 22. a budapesti egyetemen az erkölcstan tanára, 1871 okt. esztergomi kanonok, 1878 jul. 1. apát, 1881 nov. 6. nyitrai főesperes, 1886 máj. 9. sareptai fölszentelt püspök. Az esztergomi bibornokérsek segédpüspöke. Irodalmi munkássága: 1864-68. szerkesztette a Religiót, amelyben és a Pázmány-füzetekben, Kat. Lelkipásztorban, Családi Lapokban stb. számos értekezést, cikket és szent beszédet közölt. Önálló művei: Theologia morum catholica (2 köt., Regensburg 1861); A polgári házasság (Pest 1868); Palásthyak (3 köt., Budapest 1890-91) stb. V. ö. Zelliger Alajos, Egyházi irók csarnoka.
2. P. Sándor, iró és hirlapiró, szül. 1842-ben, megh. 1881 un. Ifjuságában hadapród volt egy huszárezredben. Később az irodalommal kezdett foglalkozni és Szatmárt a Szamos c. lapot szerkesztette. 1872. a fővárosba jött, hol széles körü tudásával, éles tollával csakhamar előkelő szerepre tett szert a hirlapirás terén. Eleinte a haladásnál és a Delejtűnél dolgozott, majd az Ellenőrnek politikai vezércikkiórja és szini kritikusa lett. Midőn Csernátony megvált az Ellenőrtől, másfél évig P. volt e lap felelős szerkesztője. utóbb a Pesti Hirlaphoz került, melynek mindhalálig vezércikkirója volt. Munkái: Persa levelek (Montesquieu után, 1874); Őszinte szó a néphez (1875) és Mi az igazság? (1878). Lefordította Byron Childe Haroldját is, de e mű kéziratban maradt. V. ö. Pesti Hirlap 1881. évf., 161. sz.
igen finom, tiszta, könnyen hasítható, egyenletesen palás agyagpalából készült lemez, melyre a palavesszővel (l. o.) irnak. Legjobb kerül a Türingiai-erdő agyagpaláiból, néhol u. o. váltakozik azzal a palával, amelyből a palavesszők készülnek, máshol attól függetlenül is van (Lehesten). Bányásszák még Rajna vidékén is (St. Goar), a Harzban (Goslar) stb.
l. Ínyhang.
neve a hires heidelbergai könyvtárnak, mely a Szent-Lélekhez címzett alapítványi templom gyüjteményéből és a pfalzi választófejedelem könyvtárából állott. Midőn Tilly 1622. Heidelbergát elfoglalta, Miksa bajor választófejedelem a P.-t XV. Gergely pápának ajándékozta, s 1623. a könyvtár legbecsesebb részét (köztük 3527 kéziratot) el is szállították Rómába, hol a vatikáni könyvtárba helyezték, melynek megfelelő részét ma is P.-nak nevezik. E könyvtár, melynek legbecsesebb darabja a Manasses-féle kézirat, részben visszakerült Heidelbergába, Ausztria és Poroszország közbenjárására, továbbá 1815., mikor a Párisba hurcolt kéziratokat is visszavitték. - P. volt a neve annak a könyvtárnak is, melyet Augustus császár alapított Rómában a Palatinus-hegyen, az Apollo-templom csarnokaiban, mely azonban Commodus császár uralkodása idejében leégett. Ma még néhány nagyobb könyvtár is viseli a P. nevet, p. a firenzei Laurenziana egyik osztálya.
Pfalz latin neve.
l. Heidelbergi káté.
(lat.), eredetileg a császári udvarhoz (palatiumhoz) tartozó minden ember; a bizánc-római birodalomban a comes sacrarum largitionum, a császári pénzügyminiszter alatt álló hivatalnoki személyek épp ugy, mint a comes rerum privatarum alatt állók, kik a császári magánvagyon kezelését végezték. A középkorban ez elnevezés alatt a császár közvetlen környezetében levő előkelőségek, köztük első a pfalzgraf. Olaszországban a P. már igen korán csak puszta cím volt. - P. hazánkban, l. Nádor.
(lat.), a később Róma helyi történetében nevezetes szerepre jutott Mons Palatinus régi neve. A rómaiak a P. nevét Pallantion arkádiai várossal hozták kapcsolatba, holott inkább Pales istenasszony nevével függ össze. Hasonlóan a capitoliumi hegyhez, igazában két magaslatból állott, melyeket egy nyeregszerü mélyedés választott el egymástól, szabálytalan négyszöget alkotván, melynek alakjáról vették az ősrégi helyrajzirók a Roma Quadrata nevét. ÉNy-i lejtője (Cermalus) a Tiberisre dőlt. Itt mutatták később a Lupercalt (l. Lupercalia) és Romulus mitikus házát (casa Romuli). Az É-i lejtő a Capitolium felé terjed, az ÉK-i (Velia) a Forum és az Esquilinus irányában, a DK-i a Mons Caelius felé tsimult el. Valamennyi lejtőn részint templomok voktak (Victoria, Juppiter Stator, Magna Mater), részint magánpaloták (Ciceróé, Scaurusé), melyek közül a Liviának tulajdonítot napjainkban is látható. Hortensiusnak a D-i lejtőn fekvő házát Augustus vette meg, abból palotát alakított a maga részére, mely azontul a császári székes épület szerepté játszotta és a P. nevét viselte. Kr. e. 28. épült ugyanezen tájon Apollo Palatinus temploma s a vele kapcsolatos latin és görög könyvtár. Augustus utódai folytatták a palatiumi építkezéseket. Tiberius és Caligula az É-i magaslatot építették ki, a Flaviusok a mélyedést hatalmas alsó építményekkel áthidalván, palotát emeltek fölébe és igy a kétoldalt álló császári építkezéseket összekötötték. Hadrianus és Septimius Severus D. felé építkeztek; különösen említendő az utóbbi által emelt Septizonium (sokemeletes oszlopcsarnok), melynek romjai még a XVI. sz-ban is fennállottak. Alexander Severus óta a P. megszünt császári székhely lenni, de a név megmaradt abban az értelemben mint császári palota. Később a P. magában Rómában is meglehetősen feledésbe ment, és csak 1726. kezdettek ottan Bianchininak vezetése alat6t ásatni, ami 1861. Napoleon költségén Pietro Rosa vezetése alatt nagy arányokban folytatódott és 1871 óta az olasz kormány parancsára még egyre folytatódik. V. ö. Jordan, Die Kaiserpaläste in Rom (Berlin 1868); Visconti és Lanciani, Guida del Palatino (Róma 1873); Deglane, Le palais des Césars (Páris 1888).
(Magyar-), kisközség Kolozs vmegye mocsi j.-ban, (1891) 1147 oláh és magyar lak.
(gör.), az a sebészeti operáció, mellyel a hasadt szájpadot egyesítik, vagy a szájpadon támadt sipolynyilásokat elzárják. A lágy szájpadnak ezen operációját staphylorrhaphia-nak, a kemény szájpadét (farkastorok) uranoplastica-nak nevezik. Mindkét alakja a P.-nak igen kényes és körülményes operáció, melyet nem egyszer ismételni is kell, mert első kisérletre igen nehezen sikerül. Külön alaku műszerekkel szokták végezni, melyek a szűk helyi viszonyokra, a mélyen alkalmazandó metszésekre és varrásokra tekintettel vannak elkészítve. L. még Képzőműtét.