kis szigetcsoport Queensland K-i partja közelében, a Halifax-öböl előtt.
(növ.), a datolya-pálma gyümölcse, a török szilva.
(növ., cycadeák, Cycadaceae), a nyitva magzók rendje s egyetlen családja. Pálmatermetü örökzöld fák (90 élő faj), nagy szárnyalt vagy szárnyasan szabdalt levelekkel (ezért lombos, nyitva magzók). Mind forró földövi, ágatlan. A levél fejlődésére nézve a harasztokhoz közeledik, fiatalon egyetlen egy nagy tetőrüggyé borul össze, mint a pálmáké, s mint a harasztoké, bekunkorodott. Oszlopalaku törzsük jelentékenyen vastagodik, fiatal korban, gyakran még később is gumó- vagy gömbalaku, és sűrü pikkelyes. Bele jól kifejlődik és sok keményítő van benne. Némely faj beléből (a keletindiai Cycas circinalis meg a délafrikai Encephalartos lanuginosus) szágó lesz, más fajnak a fiatal levele vagy a magva ehető. Legtöbb Amerikában terem, az óvilágban kevés, néhány a Jóreménységfoknál és Új-Hollandiában is él. Az ősvilági flórában, a kőszénkorszaktól a harmadkorig a P. jelentékenyek s a jura és kréta korszakában a vidék fiziognomiáját egy részint ők szabták meg. 37 génuszának mintegy 300 ásatag faja ismeretes. V. ö. Miquel, Monographai Cycadearum (1842); U. az, Mieuwe bijdrag til de kennis d. C. (Amsterdam 1868); Regel, Cycadearum generum specierum que revisio (Giessen 1871).
v. pálmazsír (növ.), l. Olajpálma.
(növ.), l. Koppernikuspálma és Klopstockia.
Vilmos Frigyes, svéd iró, szül. 1788 dec. 16., megh. Upsalában 1852 szept. 2-án. 1806. került az upsalai egyetemre, ahol Hammarkjölddel és Atterbommal megismerkedve, nagy tevékenységet fejtett ki a romantikus irány érdekében és szorgalmas tagja volt annak az irodalmi társulatnak, melyből 1808. az Aurora-kör alakult ki. 1822. mint magántanár kezdet működni az upsalai egyetemen, 1835. a görög nyelv és irodalom nyilvános rendes tanára lett u. o. Sokoldalu ember volt, aki költészettel, földrajzzal és történettel egyaránt és sikeresen foglalkozott. Főbb művei: Handbok i physiska och politiska geographien (5 köt., Upsala 1826-37); két regény: Familjen Falkensvärd (2 kötet, Örebro 1844-45) és Aurora Königsmark (4 köt., u. o. 1846-49) és a Grekisk Fornkunskap (2 köt., u. o. 1843-45). Lefordította Aescyhlos és Sophokles szinműveit és jelentékeny részt vett a svéd irók névtárának szerkesztésében: Biographisk Lexikon Öfver namnkundige svenska män (Upsala és Örebro 1837 s köv.).
(ejtsd: palmerim) Lajos Ágoston, portugál költő, szül. Lissabonban 1825 aug. 9. Előbb tiszt volt, aztán a közlekedésügyi minisztériumban kapott állást. Tagja lett a lissaboni akadémiának is. Költeményei: Poesias (Lissabon 1851, és máskor) közül különösen dalai kedveltek, nemkülönben négy vígjátéka: Comedias (u. o. 1856-1857). Említést érdemel Galeria de figuras portuguezas (u. o. 1878 s más ízben) címü műve is.
(ejtsd: pámer) Eduárd Henrik, angol orientalista, szül. Cambridgeban 1840 aug. 7., megh. 1882. a szaharai pusztán rabló beduinok kezétől. Szülőhelyén tanult. 1868-69. részt vett a szinai expedicióban, mely alkalommal különösen Köves-Arábiával foglalkozott. 1862-70-ben Moab és Et-Ti pusztákon kutatott; 1874. Londonba költözött által; 1882. elutazott a Szuez-csatorna keleti partvidékére, azzal a tervvel, hogy ottani beduinokat a küszöbön álló egyiptomi háboru esetére Angliának megnyerje. Sikerrel járt, de sikereit egy második expedició alkalmából vérével fizetett. P. főbb művei: The desert of the Exodus (2 köt. Cambridge 1874); A history of the Jewish nation (2. kiad. London 1884); Haroun al Raschid (u. o. 1880). Azonkivül fordított is (Moore Tamás Peri-jét arabra; a Koránt angolra) s megirta az arab és persa nyelvek kimerítő grammatikáját. Életrajzát Besant irta meg (London 1883).
(ejtsd: pamer-), a D-i Jeges-tengerben fekvő, jéggel és hóval borított föld, amely Grahams-földdel függ össze és amelyet Palmer amerikai hajós-kapitány fedezett föl.
(ejtsd: pamersztn) Temple Henrik János, viscount, angol államférfiu, szül. Broadslandban (Hampshire) 1784 okt. 24., megh. Brocket Hall nevü mezei lakán 1865 okt. 18. A kisebb iskolákban Byron és Peel voltak társai, egyetemi tanulmányait Edinburgh és Cambridge-ben végezte. 1806. kezdé parlamenti pályáját és 1807. a Portland-kabinetben a tengerészeti hivatal lordjává lett. Ebben az állásban tartott 1808 febr. 3. szűzbeszédjét, melyben Kopenhága bombáztatásának szükségességét hangsúlyozta. 1809 okt. államtitkárrá lett a hadügyminisztériumban, 1827. pedig tagja a Canning-kabinetnek. Midőn Canning halála után (1828 máj.) Wellington lépett a kabinet élére, P. néhány társával, nem értvén egyet a herceg szélső tory-elveivel, a kabinetből kilépett és 1830-ig az ellenzék padjain ült. Az 1830. bekövetkezett miniszterválságkor P. kapta a whig Grey-kabinetben a külügyi tárcát, és a következő 11 év folyamán erős kézzel és nagy tűzzel irányozta Anglia külpolitikáját. Ő hozta létre az 1834 ápr. 22. aláirt négyes szövetséget Anglia, Franciaország, Spanyolország és Portugália között; 1839. pedig Ausztriával és Törökországgal szövetkezett az oroszok növekvő befolyása ellen, de másrészt Keleten Franciaország befolyását is megingatta és a franciák segélyében bizó Mehemed Ali egyiptomi alkirály hódításainak véget vetett. Franciaország egy pillanatig háborut tervezett, de Thiers utóda, Guizot megnyugodott a diplomáciai vereségben (1840). Midőn 1841 aug. a Melburne-kabinet a parlamentben verséget szenvedett, P. is megvált tárcájától és az ellenzék vezéreként működött egészen 1846-ig, amidőn (jul. 3.) a Russel-kabinetben kapta a külügyi tárcát. Most is a szokott lendülettel és harci kedvvel vezette Anglia külügyét és nagy érdemeket szerzett azon európai népek körül, akik a reakció igája alatt görnyedtek és 1848-49. láncaikat lerázni iparkodtak. Pártfogásába vette nevezetesen a nápolyi, a szárd, sziciliai és a magyar felkelőket és a magyar szabadságharc leveretése után hathatósan támogatta a Törökország földjére menekült honvédeket Ausztria és Oroszország üldözése ellen. A kontinensen diadalmaskodó reakcióval szemben Nagy-Britannia elvégre nemcsak ellentétes, hanem elszigetelt helyzetbe jutott és midőn P. a schleswig-holsteini kérdésben Dániának fogta pártját, Poroszország is csatlakozott ellenségeinek: Franciaország, Spanyolország, Ausztria és Oroszországnak táborába. Az 1851. év meghozta a válságot. Midőn P. a királyné és a kabinet utdta nélkül Napoleont, a dec. 2-iki államcsiny hősét, elnöki minőségében elismerte: ezzel oly vihart támsztott maga ellen, mely elől menekülnie kellett. Dec. 22. beadta lemondását. Azonban bukásának érzete nem engedte nyugodni és már 1852 febr. 20. sikerült neki volt társaival, a Russell-kabinetet leszavaztatni. Miniszteri tárcához azonban csak az év végén (dec. 28.) jutott, amidőn az Aberdeen-kabinetben a belügyi tárcát kapta. Ebben az állásban nagy érdemeket szerzett különösen London város egészségügyi viszonyainak javítása körül. A krimi háboru kitörése magával ragadta ugyan az Aberdeen-kabinetet, de nem P.-t, aki az új harcias minisztérium elnöke lett és a háborut szerencsésen befejezte. Az 1857-58. előindiai (sepoys-) felkeléssel szemben szintén nagy erélyt tanusított. Mind a mellett P. 1858 febr. 20. másodízben is megbukott. III. Napoleon császár kivánságára ugyanis az Angliába menekült politikai merénylők kiadására kötelezte magát, amiért a parlament, mely ebben szolgalelküséget látott, őt leszavazta. P. erre leköszönt és Compiegnebe utazott, ahol III. Napoleon kitüntetéssel fogadta, ami azonban neki az angol nép szemeiben többet ártott, mintsem használt. Az 1859. évi frrancia-szárd-osztrák háboru küszöbén P., mint az ellenzék lelke, erősen Ausztria ellen agitált és melegen karolta fel III. Napoleon abbeli tervét, hogy Kossuth Lajos által Magyarországban új felkelést támasszon. Mihelyt azonban a Dergy-kabinetet megbuktatta és újra elnyerte a miniszterelnöki széket és mihelyt a villafrancai fegyverszünetről értesült, magyar legióról mitsem akart tudni, és még maga elé sem bocsátá többé Kossuthot. A 60-as években több rokonszenvvel viseltetett a magyar emigránsok iránt és 1863-64. erélyesen tiltakozott az oroszok embertelensége ellen a lengyel felkelőkkel szemben. Az 1864 óta megint felmerülő schleswig-holsteini kérdésben Dániának adott igazat. Halálát Angliában ugyszólván pártkülönbség nélkül gyászolták és okt. 27. a Westminster-apátságban rendezett temetése nemzeti jelleget öltött. Ir peersége vele kihalt, amennyiben 1839. Cowper grófnővel kötött házassága gyermektelen maradt.