(franc. parquet), keményfa (tölgy) lemezekből készült palló, melyet jobb lakásokban, termekben stb. készítünk. Kétféle van: 1. a közönséges P., melyet nálunk amerikai P.-nak (Franciaországban pedig ellenkezőleg point de Hongrienak) hivnak; ennek 5-8 cm. széles, 21/2-3 cm. vastag és 25-60 cm. hosszu lemezei ferdén - mint a halnak szálkái - állanak egymáshoz és horonnyal és eresztékkel (az eresztéket nálunk a helyszinen verik a horonyba) kapcsolódnak egymásba. 2. A táblás P., mely hasonlólag kisebb lemezekből készül, csakhogy azok többé-kevésbbé díszes táblákba összeállítottan kerülnek lerakásra. A táblás P.-ot fényesen díszített termekben több fanemből mozaikszerület is keverik. Mindkét nembeli P.-ot vánkosfákra rakott vakpallóra helyezik és a terem szélein szegélyező lemezekkel - az u. n. frizekkel - befoglalják. Lerakás után a P.-pallót fölgyalulják, viasszal (háromszor) beeresztik és fölkefélik. A egész igen fényes, könnyen tisztán tartható padozatot ad, minélfogva modern építkezéseknél széltében alkalmazzák. L. még Parquet.
a főváros előkelő köreinek közös találkozó helye, melyet az Angliában divatos e fajta klubokhoz hasonlóan, férfiak és nők vegyesen látogatnak. Eszméjét 1893. Atzél Béla báró vetette föl a nemzeti kaszinóban, s a városligeti Stefánia-úton emelt díszes épületet 1895 máj. 1. meg is nyitották.
v. parkezin, kloroformból és ricinusolajból készült gyártmány, kemény mint a szaru, de hajlékony és idomítható. Parkes birminghami gyáros készítette először.
tájszólással parrag v. pallag, miveletlen és nem használt mezőföld, főképen szántóföld. Az ugartól abban különbözik, hogy az csak egy évig marad vetetlenül, de ezen idő alatt is rendszeres mivelésben részesül, mig a P. több évig is miveletlenül és vetetlenül marad s legfeljebb legelőül szolgál.
(növ., Barránál nyuláng, Filago Tourn. a. m. moholyfű), a sugaras fészkesek fehérmolyhu füve, apró, sárgás virágfészke csomós, levele keskeny, váltakozó. 10 faja az óvilágban (hazánkban 6-7), Kaliforniában és Chiliben terem. Parlagon fehérlik, a jószág nem eszi. A F. Germanica L. (detusches Ruhrkraut) vérhas ellen orvosság.
(Brachfeld) Vilma, festőművész, szül. Hajdu-Doroghon 1864 ápr. 15. Első oktatását a rajzban Budapesten a szülői háznál, aztán Rastagni iskolájában és a mintarajztanodában nyerte. 1879. Münchenbe ment, hol négy évet töltött Lenbach oldala mellett, miközben a régi mesterek műveinek utánzásával, a dány király figyelmét is magára vonta. Az 1883. müncheni nemzetközi kiállításon elsőrendü aranyérmet nyert. 1884-ben pedig, saját arcképével, Budapesten keltett nagy feltünést. A következő évben Kossuth Lajos térdképét festette s ez az egyetlen olajfestmény, mely anagy hazafiról természet után készült. Kiválóbb művei még: Bismarck herceg, Moltke és Pejacsevich grófné életnagyságu arcképei. A művésznő ecsetjét újabb időkben csaknem kizárólag külföldi fejedelmi házak foglalkoztatják. Kedvelt festőművésze II. Vilmos német császárnak, ki 1894. a berlini műkiállítás nagy aranyérmét adta P.-nak.
vagy ősfajta, igy nevezik azon inkább parasztazdaságokba illő házi állatokat, melyek többnyire sík vidékeken találhatók, s alacsony fokon állnak. Ezek a természetes viszonyoknak köszönik létüket, mert az ember alig gyakorolt befolyást a keletkezésükre.
(növ.), a Calluna vulgaris népies neve, l. Csarabfű.
(növ.), a Calluna vulgaris népies neve, l. Csarabfű.
(növ.), l. Hérics.