l. Pireusz.
Vidal, provencei troubadour, Toulouseban a XII. sz. második felében született, megh. 1215. Sokat bolyongott Dél-Franciaországban, É.-Olaszországban s Aragoniában. 1190. Ciprus szigetére kisérte Oroszlánszivü Rikárd angol királyt. Péter aragoniai királynak és troubadournak udvarából viszont 1198. Magyarországba kisérte Péter nővérét, Kostanciát, Imre király menyasszonyát. Mint maga irja, «jó fészket talált a jó Aimeric királynál». Gyűlölte azonban a németeket, kik András herceg feleségével, Gertruddal kerültek az udvarba. Költeményeiben, melyek közül 66 maradt reánk, a németeket gorombáknak, udvariasságukban is boszantóknak s nyelvüket kutyaugatásnak tartotta. Verseit kiadta Bartsch (Berlin 1857). V. ö. Diez, Leben der Troubadours (143. old.); Sebestyén Gyula, Adalékok a középkori énekmondók történetéhez (8-19. old.) és Pauler, Magyar nemzet története (II. 41. old.).
Plum. et Haw. (növ.), l. Kaktuszfa.
(lat. Pirithous), a lapitok egyike, Ixionnak (mások szerint Zeusnak) Diától, Deioneus lányától született fia. Midőn Hippodamiával lakodalmát tartotta, a násznép között jelen volt kentaurok egyike a menyasszonyon erőszakot akart elkövetni, amiből roppant harc keletkezett a kentaurok és lapitok közt, mely az utóbbiaknak győzelmével végződött. E harc egyes jelentei az antik képzőművészet kedvelt motivumai.
Pelso vagy Pleso, római iróknál a Fertőt s Balatont egyaránt jelenti.
eredetileg a maharattok uralkodója első miniszterének a címe. Később azonban apáról fiura szálló örökös méltóság lett belőle. A XVIII. sz.-ban a Puna városában székelő Peisvák fejedelmi rangot nyerve, a többi maharatta tartományok felett hűbérúrmódra fenhatóságot gyakoroltak 1749-1818., mikor az utolsó P., Badsi Rao trónjáról lemondott és az angolok által nyugdíjaztatott.
az ókori mitoszban a rábeszélés megszemélyesítése, állandó kisérője (később mellékneve) Aphroditének, a cháriszoknak és Hermesnek. Szikionban külön temploma volt a piacon. A képzőművészet bájos fiatal nő alakjában ábrázolta. Előfordult a rómaiaknál is Suada, avagy Suadela melléknéven.
Antal József, váci püspök, szül. Pécsett 1808 márc. 24., megh. Vácott 1886-ban. Tanulmányait Pécsett s majd a pesti szemináriumban végezte s 1831. áldozópappá lévén, Szepessy Ignác báró pécsi püspök mellett nyert alkalmazást, mint szentszéki jegyző s négy évvel későbben mint püspöki titkár, irodaigazgató és szentszéki ülnök. Azután pécsi plébános s 1848. pécsi kanonok lett. 1851., az osztrák abszolutizmus idejében, a budai cs. kir. helytartóságnál alkalmaztatott, mint osztálytanácsos s az egyházi ügyek előadója, innét Bécsbe vitték Thun gróf osztrák kultuszminiszter oldala mellé, 1855. a pápa udvari főpapjává, 1859. a nagy és gazdag váci püspökmegye püspökévé nevezték ki. A pénzzel sohasem tudott jól bánni, már papnövendék korában adósságokat csinált; előbbre menvén egyházi pályáján, minden hozzá folyamodót, személyválogatás nélkül, bőkezüen segélyezett. Végre nem maradt egyéb hátra, mint hogy a váci püspökséget zár alá kellett tenni, s a kultuszminiszter és primás egyetértve kénytelenk voltak e kellemetlen eszközhöz folyamodni. A püspöki elhanyagolt uradalmak felügyelését s kezelését erélyesebbkanonokra bizták s őt magát 600 frt havi jövedelemre szorították. Irodalmi műve: Szepessy Ignác pécsi püspök egyházi beszédeinek kiadása (4 kötet, Pécs 1839-40), ennek életirásával kisérve; s püspöki körlevelei: V. ö. Vasárnapi Újság 1861, 41., arcképpel; Ország Tükre 1863. 5., arcképpel Marastonitól.
(ejtsd: peisout) Flórián, a braziliai egyesült államok alelnöke, szül. Alagoas tartományban 1842., megh. Divisában (Minas Geraes) 1895 jun. 29. Mint közkatona lépett a hadseregbe, a katonai iskolát végezte, részt vett a paraguaj elleni hadjáratban mint alhadnagy; az aquidabani csata alkalmából, mely a háborut eldöntötte, már ezredes volt; mint generális a császárság bukásával 1889. a reszpublika pártjára állott; pénzügyminiszter, majd szenátor és 1891. a köztársaság alelnöke lett és Fonseca bukása után az állam élére állt. Minthogy elődének önkényuralmát folytatta, lázadás tört ki ellene (1893 szept.), melynek élén de Mallo és Gama admirálisok állottak és amelyet csak az É.-amerikai Egyesült-Államok támogatásával (1894 márc.) győzött le. Kormányzati megbizása 1894 nov. 15. megszünvén, hivatalától megvált. Utóda de Moraes Prudente.
a leggyakoribb és legkedveltebb lószin. Számos változékát különböztetik meg, u. m. a világos, sötét, arany-, meggy-, gesztenyepejt stb. A hosszu szőrök, minők az üstök, sörény és fark, valamint a lábvégek a legtöbb P.-nél feketék, a bőr pedig mindig palaszinü.