az a megbizott, kinevezett vagy választott személy, aki valamely pénztárban a pénzkezelés teendőit végzi. Közpénztáraknál a rendes hivatali eskü letétellét, magánpénztáraknál pedig biztosíték nyujtását követelik a P.-tól, aki a kezére jutott pénzért korlátlan anyagi felelősséggel tartozik főnökének, ez viszont, még visszaélés esetén is, köteles lesz P.-ának pénzkezelését s könyveléseit magára nézve korlátlan terjedelmü kötelezettségnek elismerni.
a pénztári könyv által kimutatott egyenlegnek a pénztári készlettel összehasonlítása. Egyenleg (saldo) a bevétel és kiadás között mutatkozó különbség.
l. Plutokrácia.
(financia, államgazdaság, államháztartás), az államhatalom tevékenységének az az ága, mellyel a saját fennállhatásának gazdasági feltételeit biztosítja, tehát az állami célok megvalósítására megkivántató anyagi javakat beszerzi, kezeli és rendeltetésükre fordítja. Az állami P. azokhoz a kifejezésekhez tartozik, amelyeket anélkül, hogy helyes értelmük volna, a szokás honosított meg. Állami P. alatt inkább a törvényes fizetési eszközre, azaz a pénzre vonatkozó intézkedések összességét érthetnők. Az államgazdaság a közgazdaság alkotó része és alapjában véve ugyanoly természetü, mint a magángazdaságok. Az államgazdaság is termel és fogyaszt, ez is a kiadások és bevételek rendszeres láncolata és a vagyontárgyak folytonos kicserélése; az állam tulajdonában levő vagyon is részint termelő, részint használati vagyontárgyakból áll; a művelődés fejlődésével a munkamegosztás elvét az államgazdaság is mindig jobban érvényesíti, időnkint ez is válságokkal küzd és hitelét szintén igénybe veszi; a kiadások és bevételek között való súlyegyen biztosítására az államgazdaságban is törekedni kell, és a jogosult szükségletek teljes kielégítése és minden fölösleges fogyasztásnak mellőzése az államgazdaság helyességének is alapkövetelménye. Azonban az állami és egyéni gazdaság között nevezetes különbségek is mutatkoznak. Igy mindenek előtt a magángazdaság az egyéni élet körében eső szükségleteket elégíti ki, ellenben az államgazdaság oly szükségleteket fedez, amelyek a nemzet egészét érdeklik. A magángazdasági tevékenységnek fő célja: anyagi javak termelése. Ellenben az államgazdaság feladata: a nemzet összességét érdeklő közintézményekben (jó kormányzatban, igazságszolgáltatásban, külbékében, szellemi műveltségben stb.) foglalt, nagyobbrészt testetlen javaknak termelése. A magángazdaság a mások jogai által vont korlátokon belül szabadon mozoghat, a gazdagodás és tőkegyüjtés mértékében nincs más megszorítás alá vetve, amig az államgazdaság tevékenységét és tőkegyüjtését az állami célok határolják. Azonban másrészt annyiban a magángazdaság jobban van korlátozva, amennyiben csak saját kereseti tevékenységét és tőkegyüjtését az állami célok határolják. Azonban másrészt annyiban a magángazdaság jobban van korlátozva, amennyiben csak saját kereseti tevékenységéből és vagyonából szerezhet jövedelmet, holott az állam előrehaladott műveltségi fokon bevételeinek legnagyobb részét polgárainak jövedelméből szerzi be. Továbbá abban is nagy különbség van, hogy az egyéni gazdaság szükségleteinek mértékét bevételeihez szabja, amig az államgazdaságban a közcélok megvalósítására szükségesnek tartott kiadásokat minden áron teljesíteni kell, tehát az ily szükségleteknek megfelelő bevételt minden körülmények között be kell szerezni.
Noha az államháztartás az állammal egyeidejüleg keletkezik, a mai értelemben vett tervszerü és rendszeresen szabályozott államgazdasággal a XVIII. sz. előtt egy államban sem találkozunk. Az ókori államok hadizsákmányából, az ellenségre rótt sarcból s a leigázott népek tributumaiból szerezték bevételeiket. A görögöknél és rómaiaknál az államjavak, vámok, törvénykezési illetékek és pénzbüntetések is bevételi forrásul szerepeltek. Adót a polgárok csak hadi célokra fizettek. A középkori államok háztartása a hűbéri szerkezeten és terménygazdaságon alapult. A fejedelmek a hódítás útján szerzett területből nagy földbirtokot kaptak, és nagyobb részt ennek hozadékából fedezték udvartartásuk költségeit és tartották fenn a katonaságot és hivatalnokaikat. A papi rend is földbirtokot kapott, és ennek hozadékából fedezte a vallási, oktatási és szegényügyi költségeket. A polgárok terménybeli és munkaszolgálatokkal rótták le az állam iránti tartozásaikat. A hadügyi költség nem terhelte a középkori országok háztartását, mert egy részét a fejedelmi jövedelmek fedezték, a többi költséget pedig az egyházi és világi főurak, a nemesek és városok viselték. Igazságszolgáltatási költségek sem szerepeltek a középkori államháztartásban, mert a törvénykezést a fejedelem és udvari hivatalnokai és vidéki grófjai végezték, a jobbágyok felett pedig a földesurak biráskodtak. Tulajdonképeni közigazgatás nem volt a középkorban és a közrend fentartásáról a helyhatóságok gondoskodtak. A kultura intézményei sem okoztak az államnak gondot, mivel a vallási és oktatási érdekek kielégítése az egyház feledatkörébe tartozott. Ennélfogva a közszükséglet a középkorban, sőt még a XVIII. sz. első felében is Európaszerte nem állami, de fejedelmi és rendi kiadásokból állott. A közjogi szempont a bevételeknél sem domborodott ki. A közbevételek mindenütt fejedelmi jövedelmek jellegével birtak, s az állampénztár a fejedelem pénztárának tekintetett. A fő bevételt a domaniumok adták. Ezekhez járultak a regálék, jelesül a bányamivelési és pénzverési jog, továbbá a vámok, vagyonbüntetések, a városok adózásai s a jobbágyok terménybeli és munkaszolgáltatásai. A rendek rendkivüli szükséglet idején csak segélyt ajánlottak meg a fejedelemnek, mely még akkor is önkéntes szolgáltatás jellegével birt, amikor tényleg már állandó adózássá változott. A rendszeres államháztartás szüksége csak akkor következett be, amidőn az állandó hadsereg meghonosodása, az állami egység eszméjének megerősödése, a rendi igazgatási szervezetnek államivá történt átalakulása s a állandó fizetéssel javadalmazott hivatalnoki kar szükséglete az állami kiadásokat tetemesen megszaporították, mert csak ekkor kellett az állambevételek nagy mérvü emeléséről s az adóterheknek lehetőleg arányos megosztásáról gondoskodni.
1849-67. az egész ország pénzügyi igazgatása a bécsi cs. kir. pénzügyminisztériumra volt bizva, melynek magyar közegei volta: 1. a budai cs. kir. országos pénzügyigazgatóság 21 kerületi igazgatósággal; 2. a temesvári országos pénzügyigazgatóság, melyhez 6 kerületi igazgatóság tartozott; 3. a nagyszebeni országos pénzügyigazgatóság szintén 6 kerületi igazgatósággal s végre 4. a zágrábi országos pénzügyigazgatóság az alatta állott 4 kerületi felügyelőséggel. Később a temesvári országos pénzügyigazgatóságot felosztották s teendőinek nagy részét a budai pénzügyigazgatóságra ruházták, mely utóbbinak ekkor 17 osztályra és 26 kerületi igazgatósága volt. Az alapok igazgatóságai, amelyek Magyarországon a helytartó tanácsnak, Erdélyben pedig a kormányszéknek voltak alárendelt közegei, pénzkezelésük tekintetében a pénzügyi szervezethez tartoztak. Az alkotmány helyreállítása óta a független felelős minisztérium áll a pénzügyi szervezet élén. Az abszolut korszak pénzügyi szervezete ugy alakult át, hogy a szoros értelemben vett pénzügyi igazgatást a pénzügyigazgatóságokra, az államvagyon kezelését pedig a kincstári jószág- és a kincstári bányaigazgatóságokra bizták. E szervezetet azóta a következő változások érték. Az 1875. XXV. t.-c. rendelkezései alapján az adóigazgatási technika tökéletesítése céljából elállították a kir. illetékkiszabási hivatalokat, de miután a kitűzött célt ily módon nem tudták elérni, az 1889. XXVIII. t.-c. az egy központi illeték-kiszabási hivatal kivételével a többieket megszüntette, teendőiket pedig az adóhivatalok és az akkor újraszervezett pénzügyigazgatóságokhoz és az adóhivatalokhoz utasította; az 1876. XV. t.-c. azonban az egyenes adók igazgatását az akkor szervezett adófelügyelőségekre, az ellenőrzést pedig a törvényhatósági közigazgatási bizottságokra ruházta. Az adóigazgatási technika és az ellenőrzés egyszerüsítése és gyorsítása érdekében azonban az 1889. XXVIII. t.-c. az egyenes és közvetett adók igazgatását és pénzügyigazgatóságoknál egyesítette és ezek számát egyidejüleg jelentékenyen megszaporította. Az adóigazgatás tekintetében a magyar törvényhozás a három fokozatu rendszert honosította meg (l. Adóigazgatás); e tekintetben nevezetes az 1883. XLVIII. t.-c. azon intézkedése, mellyel Budapesten a pénzügyi közigazgatási biróságot (l. o.) állította fel, megszüntetvén ezzel azt a régebbi visszás állapotot, amidőn az adó- és illeték-ügyekben a bizottsági és hatósági határozatokkal szemben felmerült felebbvitel esetében az érdekelt kincstár képviselőjének, a pénzügyminiszternek kellett véglegesen dönteni. Az itt vázolt pénzügyi szervezettől független a Magyarország és Ausztria közös ügyeinek pénzügyi szervezete, melyre vonatkozólag az 1867. XII. törvénycikk ugy intézkedik, hogy a közösügyi költségeket és jövedelmeket a delegációk által elfogadott költségvetés alapján a közös pénzügyminiszter kezeli, akinek a magyar és az osztrák miniszterek havonként szolgáltatják az a quota arányának megfelelő összegeket. V. ö. Mariska, A magyar pénzügyi jog kézikönyve. L. még Fiskus és Kamara.
a jogaiban sértett fél érdekeit azon esetre van hivatva védeni, midőn az állampogár az állammal, mint ilyennek, s nem mint magánegyénnel áll szemben; szervezetének ezért eltérőnek kell lenni a rendes biróságok szervezetétől s azt az 1883. XLIII. t.-c. következőleg állapítja meg: A P. csupán az adó- s illetékügy körébe tartozó esetekben, de végérvényesen s mint utolsó forum dönt. Elnöke v. a birói v. pedig az 1883. I. t.-cikkben a közigazgatási hivataloktól megkivánt qualifikációval kell, hogy birjon. A birák fele részben közigazgatási, fele részben pedig a polgári biróságoknál megkivántató képesítéssel biró egyénekből neveztetnek ki. A határozatok a király nevében 3 tagu tanácsban hozatnak, mely tanácsban legalább egynek közönséges birói minősítéssel kell birnia s az előadói szerepet is ugyanő van hivatva teljesíteni.
rendesen csupán csak az állam azon műveleteit nevezik igy, amelyeknek közvetlen pénzügyi, nem pedig adminisztrativ feladatokat kell megoldani. Két csoportba lehet osztani; annak ugyanis a bevételek fokozására, módosítására, vagy leszállítására szolgáló P., mint p. új bevételi források megnyitása, adók felemelése, új adók életbe léptetése, kölcsönök kibocsátása, illetékek és jövedékek fokozása, az államvagyon eladása stb.; vonatkozhatnak továbbá a kiadások leszállítására, vagy felemelésére is, p. államkölcsönök törlesztése és konvertálása stb. Mindezek a műveletek külön címeik alatt vannak ismertetve.
az állam pénzügyeinek vitelére és ellenőrzésére vonatkozó törvények. Intézkedéseket tartalmaznak: 1. a pénzügyi szervezetre és közigazgatásra; 2. az államvagyon hasznosítására; 3. az állam háztartásának vezetésére; 4. a valutára és 5. mindezen rendelkezések keresztülvitelénél szükséges ellenőrzésére vonatkozólag. (L. Pénzügyi igazgatás, Pénzügyi közigazgatási biróság, Adóigazgatás, Államadósság, Államjavak, Államköltségvetés, Valuta.)
oly vámok, melyeknek rendeltetése az államnak jövedelmet hozni, ellentétben a védvámokkal, melyeknek célja a belföldi termelés előmozdítása a külföddel szemben nyujtott védelem által. P. alá esnek főleg oly cikkek, melyek tömeges fogyasztás tárgyai és a belföldön nem állíttatnak elő, p. kávé, tea, déli gyümölcsök.
Az országos pénzügy központi igazgatásával és vezetésével megbizott hatóság. Élén a pénzügyminiszter áll. Oldala mellett az államtitkár működik. Miniszteri tanácsosok, osztálytanácsosok, titkárok, fogalmazók és segédfogalmazók képezik a fogalmazó személyzetet. A P. az elnöki osztályon kivül több szakosztályra, ezek ismét ügyosztályokra oszlanak, Igy különböző osztályokba tartoznak: az államköltségvetés (budget), a pénztári és számviteli ügy; az államadósság; a hitelügy (földtehermentesítés; úrbér és szőllőváltság; államkölcsönök, stb.); a közlekedési vállalatok (vasút, csatornázás, folyamszabályozás) pénzügyi viszonyai; egyenes adók, dohány-, lotto-, sójövedék, lőporegyedáruság, út-, híd-, révvám, közvetett adók, vámügy, posta, távirda pénzügyi viszonyai, bányászat, kohászat, pénzverés, fémjelzés, erdészet, államuradalmak s a pénzügyi hatóságoknak személyzeti ügyei. L. még Pénzügyi igazgatás és Közös minisztériumok.