az állami pénzügyi igazgatás rendészeti közege, kinek feladata általában minden pénzügyi törvény áthágása, vagy kijátszását felfedezni, megakadályozni, esetleg a már megtörtént törvényszegés megtorlására szükséges hatósági intézkedéseket jelentéstételével megindítani, különösen pedig a fogyasztási adók és jövedékek körüli visszaéléseket, csempészért stb. megakadályozni. Néha csupán más pénzügyigazgatási közegeket kell hasonló tevékenykedésben támogatni. A P.-ök szakaszokba osztva, szolgálati szabályzatok intézkedései alatt állanak; minden szakasz élén egy fővigyázó áll, v. szemlész, több szakasz biztosi kerületet alkot, melynek parancsnoka egy-egy biztos, vagy főbiztos, akik valamely pénzügyigazgatás hatásköre és ellenőrzése alá tartoznak. A P.-ök egyenruhát, oldalfegyvert s szolgálatban puskát hordanak; a legénység vigyázókból, fővigyázókból és szemlészekből áll, a tisztviselői karban pedig biztosok és főbiztosok vannak.
(államgazdaságtan, finánctudomány), az államháztartás szervezetének, rendezésének és kezelésének tudomány, vagyis az államtudományoknak az az ága, amely az államszükséglet helyes mértékének megitélésére s az ezen szükséglet fedezésére megkivántató anyagi javak beszerzésére, kezelésére és felhasználására vonatkozó általános eszélyességi elveket tárgyazza. A P.-nak ugyan általános érvényü elvei is vannak, de oly értelemben, mint a természettudományok vagy a mennyiségtan, nem abszolut tudomány. Valamint a többi államtudományok elveit, a P. tantételeit is az adott viszonyokhoz kell alkalmazni, ugy hogy a P. elvei az illető ország történelmi fejlődése, politikai és nemzetgazdasági helyzete és népességének műveltsége, erkölcsei és szokásai szerint módosítást igényelnek. Négy fő részre oszlik. Az első rész az államkiadások tanát, a második az állambevételek elméletét, a harmadik az államháztartás rendjét s a negyedik az államhitel elveit fejti ki. Alaptudományai: a bölcseleti államjogtan s a nemzetgazdaságtan: legfontosabb segédtudományai: a pénzügyi történet, finánc-statisztika, tételes pénzügyi jog, kamarai tudomány s a politikai számtan.
Az államtudományok valamennyi ága az államhatalmi tevékenységgel párhuzamosan fejlődik. Ez áll a pénzügyi tudományra nézve is. Minél jobban tökélyesbül a pénzügyi kormányzat, annál jobban halad előre a P. is. Az ó- és középkori irodalomban még nincs nyoma a pénzügyi elvek tudományos fejtegetésének. Azok az ó- és középkori irók (Xenophon, Aristoteles, Cicero, Plinius, Aquinói Tamás, Sienai Bernhard stb.), akik műveikben az államháztartásról is tettek nehány megjegyzést, az államgazdaság rendszerének tudatával sem birtak. Az állami pénzügyekre vonatkozó tudományos munkálkodás első kisérleteivel Bodin, Boxhorn, Klock, Seckendorff és Schröder műveiben találkozunk, amelyek a XVI. sz. végén s a XVII. sz. folyamán jelentek meg és az akkori államháztartás két legfőbb bevételi forrásán, az államjavakon és regálékon kivül az adóztatás kérdéseire is kiterjeszkedtek. Azonban ezek az irók nem vitték előbbre a pénzügyi nézetek fejlődését, mert nem ismerték fel a nemzet- és államgazdaság közötti összefüggést és nem törődve az adóteher arányos megosztásának feladványával, csak oly eszközöket és forrásokat kerestek, amelyekkel a nélkül lehetne az állambevételeket szaporítani, hogy az adózók a teheremelést észrevennék. Az államgazdaságtan igazán tudományos művelése csak a XVIII. sz. közepén veszi kezdetét, amidőn a fiziokratizmus (l. o.) és még inkább Smith Ádám rendszere, valamint az ekkor fejlődésnek indult politikai tudományok és jogbölcsészet a pénzügyi vizsgálódásokra is lendítő befolyást gyakoroltak. Nagyban előmozdította az államgazdasági eszmék fejlődését Montesquieu: Esprit des lois, 1748 c. műve, melynek 13-ik könyve az államháztartás kérdéseivel, jelesül az adók lényegével és hatásával s az állami pénzügyeknek az általános társadalmi állapotokkal s államszervezettel való összefüggésével kimerítően foglalkozik. A fiziokraták (kiváltképen Quesnay és Turgot) rendszere annyiban volt a pénzügyi nézetek fejlődésére termékenyítő hatással, amennyiben ezen nemzetgazdasági iránynak azon alapelve, hogy egyedül a földbirtok szolgálatát közvetlen jövedelmet, s ennél fogva az államkiadások az egyetlen földadó hozadékából fedezendők, az adóelmélet behatóbb kifejtésére adott okot.
Az államgazdaság elméletének határozottan tudományos alapot csak Smith Ádám Inquiry into the nature and causes of the wealth of nations 1891-ben magyar nyelven is megjelent világhirü műve adott. Smith az első, ki az állam- és nemzetgazdaság közötti érdekközösséget felismeri és kifejti, az adóztatás elveit a nemzetgazdaság törvényeire alapítja s a tételes pénzügyi intézményeket tudományos alapon birálja. Smith követői s a legtöbb legújabbi angol és francia nemzetgazda az államgazdaságtant nem tekintik önálló tudománynak s az állami pénzügyekre vonatkozó elveket a nemzetgazdaságtanban tárgyalják. Az angol és francia irók nem is az államgazdaság elméletét fejtegető, hanem inkább a közélet gyakorlati feladványaira vonatkozó és saját hazájuk pénzügyeinek statisztikáját és történetét ismertető művekben jeleskednek. Az angol pénzügyi irók közül Ricardo, M'Culloch, Macleod, St. Mill, Baxter, a francia pénzügyi tudósok sorából pedig Parieu, Leroy-Beaulieu és Léon Say a leghiresebbek. Az államgazdaság elméletének első rendszeres kézikönyve (Staatswirthschaft 1752.) a német Justi kamarai irótól származik. Justit követték a mult század végén Rössig és Jung, a jelen század első évtizedeiben Jakob, Lotz, Malchus és Nebenius, a jelen század negyvenes éveitől kezdve Caucrin, Hoffmann, Rau, újabban és napjainkban Poscher, Umpfenbach, Stein, Wagner, Hock, Schäffle, Held, Neumann, Vocke, Pfeiffer, Colhn, Sax, Schatz stb. Legújabban az államgazdaságtan művelési körül az olasz irók is nagy tevékenységet fejtenek ki. Az olasz pénzügyi irók közül különösen Zambelli, Ferrara, Cossa, Ricca-Salerno, Angelo Roncali és Ugo Mazzola emelendők ki. Szép fejlődésnek indult újabban a pénzügyi tudomány É.-Amerikában is. Hazánkban Karvassy Államháztartási tudomány (Pest 1862) c. műve volt az első rendszeres pénzügyi kézikönyv. Ezt követte Kautz nagyobb szabásu munkája és későbben Mariska műve. Kisebb pénzügytani kézikönyvet irt Matlekovits, mig a nemzetgazdaságtannal együtt Földes tárgyalja kézikönyvében. Nagy számmal vannak oly pénzügyi iróink, kik részint az államgazdaság elméletébe vágó dolgozatokkal, részint a napirenden levő pénzügyi kérdéseket fejtegető röpiratokkal és értekezésekkel, részint végre finánctörténeti és finánc-statisztikai közleményekkel gazdagították szakirodalmunkat. Ily irányu jelesebb szakiróink: Széchenyi István gróf, Kossuth, Dessewffy Emil gróf, Lónay gróf, Falk, Horn, Weninger, Hegedüs Sándor, Láng Lajos, Fenyvessy Adolf, Wekerle Sándor, Földes Béla, Lukács Béla, Dobner Rudolf, Tisza István, Szepessy Mihály, Kerkápoly Károly, György Endre, Pólya Jakab, Bihari Mór stb.
(pénzügyi válság), l. Válság.
forgalomban lévő pénznemeknek más pénzegységekért, vagy más pénznemekért való kicserélése. Ha valamely valutarendszer nagyobb pénzegységeit kell ugyanazon valutarendszer kisebb egységeire felváltani, vagy megfordítva (p. forintot krajcárra, vagy frankot centimera stb.), akkor a váltásnál átváltoztatási tényezőül a váltószám szerepel. Ha ellenben valamely valutarendszer egységeit egy más valuta pénzegységeire kell felváltani, akkor felváltásnak, ha ellenben meghatározott számu kisebb egységeket kell nagyobbakért cserélni, akkor visszaváltásnak nevezik az illető pénzváltó műveletet. Felváltásnál az álváltoztatási tényezővel szorozni kell a nagyobb egységek számát, visszaváltásnál pedig osztani kell azzal a kisebb egysége számát. A P.-nak régente nagy jelentősége volt a sokféle formáju, nagyságu és finomságu pénzek miatt, ma már azonban a hitel nagy foku fejlődése és a szorosan megszabott minőségü és értékü pénzek könnyüvé teszik azt.
1. pénzváltással foglalkozó személy, vagy bank; 2. az a váltó (Wechsel), amelyért a rendelvényes vagy forgatmányos pénzt adott, nem pedig árut, illetőleg amely váltó nem áru vásárlási ügyletnek lebonyolításából keletkezett, hanem pénzkölcsönzés céljából bocsáttatott ki. Jogi természete semmiben sem tér el a többi váltókétól.
A fémötvözetekből kivert, határozott súllyal és finomsággal biró pénzeket pengő pénzeknek nevezzük, a papirospénzek ellenében. A pénzláb szabályai szerint vert pénzeket folyó pénzeknek, a pénzlábnál csekélyebb értékü kisebb pénznemeket váltó pénzeknek nevezzük. A pénzek veretésére arany vagy ezüst használtatik; váltópénzek veretésére az ezüstnek csekélyebb értékü ötvözetét rézzel vagy más olcsó fémmel, vagy ezeket az olcsóbb fémeket tisztán használják. A pénzek valamivel kevesebbet érnek, mint névértékük, ezt az értékkülönbséget nevezik pénzverői nyereségnek, melynek oly magasnak kell lennie, hogy a pénzverés munkálatainak költsége benne fedezetet találjon. E fedezeten tul nem szabad emelkednie a pénzverői nyereségnek, mert akkor nem fogadják el a pénzt teljes értékben külföldön; de kisebbnek sem szabad lennie, mert akkor a külföldön beolvasztják a pénzt és eltünik a forgalomból. L. Éremügy.
A P. feladata az aranyat vagy ezüstöt a törvény által meghatározott alakban, súlyban és finomságban előállítani és értékéről kezeskedni. E végre összeolvasztják az aranyat vagy ezüstöt annyi rézzel, hogy az ötvözetnek a törvényben meghatározott finomsága meglegyen; ha az ötvözet megömlött, próbát vesznek belőle, többkevesebb réz hozzáadásával kiigazítják addig, mig a kellő finomságot el nem érte, és azután mig a kellő finomságot el nem érte, és azután vasmintákba rudacskákat öntenek belőle; e rudacskák 40-50 cm. hosszuak, vastagságuk és szélességük a verendő pénz szerint különböző; e rudacskákat azután többszörös hevítés mellett annyira kinyujtják acélhengerek között, hogy vastagságuk a verendő pénz vastagságával megegyezzen. ha ez megtörtént, szétvágják a rudakat 11/2-2 m. hosszu darabokra, még egyszer meghevítik és azután kivágják belőlük egy nyomó művel a lapkákat, melyek már most nagyságukra és súlyukra nézve nagyon keveset különböznek a veretendő pénzdaraboktól. A lapkakivágásnál fenmaradó vágadékokat újra beolvasztják. Egy óra alatt 6-7000 darab lapkát lehet kivágni. A kivágott lapkák nagyságukra nézve egészen helyesek, de súlyra nézve még nem tökéletesek, mert a rudacsok a nyujtás alatt néhol kelletén tud megvékonyodnak, helyenként pedig vastagabbak maradnak; a kivágott lapkák súlyát tehát helyesbíteni kell. E végre a lapkákat egyenkint súlymérőre teszik, a könnyüket újra beolvasztják, a nehezebbeket pedig lereszelik addig, mig a mintasúllyal tökéletesen meg nem egyeznek. Ez a súlyhelyesbítés igen sok ember alkalmazását kivánja, s hogy ezt elkerülhessék: szerkesztettek olyan gépeket, melyek a lapkákat három osztályba (könnyü, jó, nehéz) osztályozzák; de e gépeket nem igen kedvelik, mert az osztályozás után mégis csak az emberek kezébe kell adni a lapkát helyesbítés végett.
A helyes lapkák újra hevíttetnek és azután az edző edénybe jutnak, hol higított kénsavban megtisztulnak nemcsak a hevítések alatt képződött oxidoktól, hanem a higított kénsav feloldja az ötvözetet alkotó réznek egy részét is ugy, hogy az edzésből kivett lapkák felülete sokkal finomabb mint az egész lapka. A lapkák tehát az edzés alatt könnyebbek lesznek és valamivel finomabbak is; ez okból a lapkák súlyát eredetileg ugy kell meghatározni, hogy az edzés után meglegyen a kellő súlyuk és finomságuk. A lapka kiveretése előtt néha a széleket készítik el; azután a lapkák a verő gépbe jönnek, hol két homoruan kivésett acélbélyeg között erős nyomást gyakorolnak rájuk. A legrégibb időkben kalapáccsal verték a pénzeket, 9-10 ütés kellett egy darab pénz elkészítésére; később hengerek közt nyomták a pénzre a bélyeget; ezután csavaros sajtókkal verték a pénzeket, mint még most is ugy verik az emlékpénzeket, melyek a rendes pénznél nagyobbak és domborubbak szoktak lenni. Mostanában már nem használják pénzverésre a csavaros sajtót, hanem könyökemeltyükkel működő verőgépeket, melyeket emberi vagy gőzerővel hajtanak. Ulhorn készítette legelőször az ilyen gépeket, melyek olyan pontosak, hogy azonnal megállanak, ha a lapka nem fekszik a kellő helyen. Ez a gép percenként 36-40 nagy pénzt, 50-55 közönséges nagyságut és 60-75 kis pénzt ver ki. L. még Érmek és Hamis pénzverés.
l. Regale.
l. Pénzverés.
az arany és ezüst beváltását és a pénzverésnél előforduló minden munkát vezető és kezelő hivatal, mely közvetetlenül s pénzügyminisztérium alá van rendelve.
l. Néppárt.